Sikertelen támadás a dohányzók ellen

Az Országos Füstmentes Egyesület a rendszerváltás előtt

„A dohányzók közvetve vagy közvetlenül nagyon sok ártalmat okoznak a társadalomnak. Szennyezik a levegőt, rossz példát mutatnak a felnövekvő generációnak. Gyenge akaratú em-berek, a szenvedély rabjai. Az ilyen emberek más területen is lazább erkölcsi felfogást enged-nek meg maguknak. Villamos és autóbusz megállókban valóságos szemétdombot alakítanak ki az eldobott cigaret-tavégekkel, végül és elsősorban saját egészségüket is károsítják, nem szólva terhes anyák fele-lőtlenségéről, akik veszélyeztetik ártatlan magzataikat a nikotin méreggel.”

Bevezetés 

A dohányzás egészségre káros volta már európai megjelenésétől fogva vitákat váltott ki, s terjedését jó néhányszor tiltó rendeletekkel igyekeztek 

 Forrásközlésünk a dohányzás elleni küzdelem egy olyan pontját kívánja megragadni, amikor a „füstölés" egészségre káros hatásával már a dohányosok is tisztában voltak, de a mai helyzetben elfogadott adminisztratív, tiltó lépések meghozatala ekkor még lehetetlennek látszott. Ráadásul a '80-as évek második felének átalakuló magyar társadalmában nem ez a kérdés állt a középpontban, ilyen értelemben cikkünk témája túlmutat a rendszerváltáson, hiszen a dohányzók nagy aránya egészségügyi vonatkozásai (orvosi kezelések, korai nyugdíjak stb.) mellett a gazdaság általános teljesítményére is negatív értelemben hatott.

A dohányzás ugrásszerű elterjedését a cigaretta megjelenése hozta magával az 1900-as évek elejétől. A két világháború között a cigaretta diadalútja már megállíthatatlan. Az, hogy ártana, ekkor még nem volt általánosan elfogadott. Az 1950-es évekre egyértelművé vált a tüdőrák és a dohányzás közötti kapcsolat, azonban érdemi, egészségvédő intézkedésekre nem került sor. Angol szerzők rámutattak arra, hogy a felnőtt korban kialakuló idült hörghurut súlyos egészségromláshoz és munkaképtelenséghez vezethet. Kezdetben feltételezték, hogy a kedvezőtlen angol klimatikus viszonyok miatt ez helyi specialitás, később azonban kiderült, hogy minden európai ország beszámolhat hasonló

Az 1960-as évekre nyilvánvalóvá vált a dohányzás súlyos egészségkárosító hatása, és a kutatási eredmények arra sarkallták a laboratóriumokat és az egészségügyi szerveket, hogy megkezdjék a dohányzás és a dohányzók lélektanának feltárását, és hatékony leszoktató-programok kidolgozását. Az egész világon, így Magyarországon is a dohányzásellenes mozgalmak legerősebb támogatói kezdetben azok

 voltak, akiket idegesített, és nyugtalanított a dohányosok füstjének a belélegzése, különösen az egészségügyi intézményekben, s a betegeket gyógyítva szembesültek a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatásaival. Elsőként ők emelték fel szavukat a dohányzás ellen a füstmentes környezet biztosításáért, a dohányzás visszaszorításáért. Az orvosok többségének szakmai hozzáállása azonban csak akkor változott meg igazán, amikor napvilágot láttak azok a tudományos bizonyítékok, melyek igazolták, hogy a környezeti dohányfüst több mint puszta „kellemetlenség".

Magyarországon már a hatvanas évek legelején voltak a dohányzás visszaszorítását célzó megmozdulások, ezek az akciók azonban elszigetelt jelenségek maradtak. Az első ilyen próbálkozásnak a Kékestetői Állami Gyógyintézet orvosainak dohányzás elleni kezdeményezéseit tekinthetjük a hatvanas évek első felében. A gyógyintézet az egészségügyi tárca illetékességi körébe tartozott, és az idült tüdő-, ill. légúti betegségek ellátására szakosodott. Az 

sikerét jelzi, hogy az egészségügyi tárca rendeletet hozott (1960/21.), amelyben szabályozta a betegek beutalási rendjét Kékestetőre. A rendelet értelmében az intézmény nem fogadhatott dohányos betegeket. A kórházban a dolgozók számára is dohányzási tilalmat vezettek be - mindez a mai „dohányfüst-mentes kórház" koncepció korai megnyilvánulása volt Magyarországon. A kezdeményezés nem járt átütő sikerrel, sőt a későbbi beutalási gyakorlat ezt az előírást már

1970-ben a felügyelő miniszterelnök-helyettes rendeletet adott ki a közterületi dohányzás szabályozásáról, és körlevélben fordult a kórházigazgatókhoz, amelyben felhívta figyelmüket arra, hogy a vezetésük alatt álló egészségügyi intézményekben dohányzási tilalmat vezessenek be. Röviddel ezt követően (1971) az egészségügyi tárca kiadta az

amely a dohányosokat szólította meg.

Az 1970-es körlevél után követésekor kiderült, hogy nagyon kevés kórház válaszolt pozitívan a felhívásra. Figyelembe véve, hogy orvosok és más egészségügyi dolgozók jelentős százaléka dohányzott, nem meglepő, hogy a kezdeményezés válasz nélkül maradt. Néhány elkötelezett orvos munkájától eltekintve, az orvostársadalmat szervezetszerűen a mai napig nem vonták be a dohányzás elleni küzdelembe.

Így az a néhány orvos, aki hajlandó volt a dohányzásellenes politika előmozdításában aktívan részt venni, az egyre inkább kibontakozó civil társadalom felé fordult. Dr. Pákozdi Lajos, a Kékestetői Állami Gyógyintézet vezető főorvosa alapította meg az első hazai dohányzásellenes civil szervezetet 1975-ben, aki a kékestetői orvosi gárda tagja volt a hatvanas évek említett eseményei idején. Az 1987-ig működő [popup title="Dohányzást Ellenzők Társasága" format="Default click" activate="click" close text="Illyésné Gyenizse Erzsébet, az Országos Füstmentes Egyesület titkára egy rádióinterjúban (lásd első forrásunkat!) erre a Társaságra utal, mint „amely [az] idők során nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, mert nem törekedett a tömegbázis létrehozására.” E kijelentés ellenére az Országos Füstmentes Egyesület a Pákozdi Lajos alapította társaságot tekintette elődjének."] részt vett az egészségügyi dolgozók és a dohányzásellenes küzdelem egyéb szereplői (helyi önkormányzatok, parlamenti képviselők, médiumok) felvilágosításában annak érdekében, hogy azok aktívan lépjenek fel a dohányzás ellen. A Társaság tudományos rendezvényeket, szimpóziumokat rendezett országszerte. Az első magyar kiadvány, melyet orvosok írtak a dohányzás és az egészség vonatkozásairól, és amelyben dohányzásellenes politikai intézkedések meghozatalára hívtak föl,

Az

 Európai Régiójának 1984-ben elfogadott „Egészséget mindenkinek 2000-re!" stratégiája alapján készült el az  amelyet 1994-ben a második, kormányszinten elfogadott hosszú távú nemzeti  Az 1987-es kormányprogram már foglalkozott a dohányzás kérdésével, és „Az egészségmegőrzés hosszú távú társadalmi programjába" adaptálta az WHO ajánlásait.

1988-ban 

 a „Dohányzás és egészségkárosítás" című összefoglalójában leírta, hogy Magyarországon a dohányosok aránya nemek és korosztályok szerint változik, de férfiaknál meghaladja az 50%-ot. Ez az arány a nyolcvanas években további emelkedő tendenciát mutatott, míg sok fejlett országban az arány csökkenő. Ilyen elterjedtség mellett „foglalkozni kell a passzív dohányzás jelentőségével, mivel a krónikus bronchitis kialakulásában vélhetően nagy szerepe van a dohányzásnak. Véleménye szerint igazat kell adni annak az angol  aki szerint egyszerűen meg kell kérdezni a beteget, hogy

A nyolcvanas években, de különösen az évtized végén, a dohányzást ellenzők táborában egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a társadalom széles rétegei vágynak a dohányfüstmenteslevegőre, és egyetértenek a dohányzás visszaszorítását célzó intézkedésekkel. Önmagában az állami fellépés kevés, az emberekben tudatosulnia kell annak, hogy a dohányfüst mennyire ártalmas, és mekkora pénzügyi terhet jelent nemcsak az egyénnek, de a társadalomnak is. Ma már bizonyított tény, hogy a passzív dohányzás hasonlóan káros, mintha valaki maga szívná a cigarettát. A rendszerváltás körüli években Magyarországon az Országos Füstmentes Egyesület vállalta, hogy a

Az  elsőként alakult az Egészségvédő Országos Egyesületek sorában. Az egyesületet 1987. október 10-én Illyésné Gyenizse Erzsébetalapította, első elnöke dr. Farkas Emília, titkára pedig Illyésné Gyenizse Erzébet lett. Az Egyesület Budapesten, az Országos Egészségnevelési Intézet székházában, a Népköztársaság útja (ma Andrássy út) 82. szám alatt talált otthonra. Alapszabályát az Egészségügyi Minisztérium 1987. november 17-én 40 970/1/1987. számon vette nyilvántartásba. Az Egyesület működési területe Magyarország egész közigazgatási területére kiterjedt. Munkájában elsődleges szempont . Alapszabályában elvként fogalmazták meg, hogy a dohányzás visszaszorítását törvényekkel és jogszabályokkal szükséges elősegíteni, különös tekintettel a nemdohányzók védelmére.

Az egyesület célja az egészséges, tiszta levegő megteremtése és megőrzése, az egészségmegőrzés hosszú távú nemzeti programja dohányzással kapcsolatos célkitűzéseinek segítése volt. Legfőbb tevékenysége a dohányzásmentes Magyarország megvalósítására irányult, amelynek érdekében az ezredfordulóig a dohányzók számának négy millióról két millióra csökkentése szerepelt, ezért fontosnak tartották a dohányzók megnyerését. Ennek során követendő szempontként határozták meg a rászokás megelőzését, a passzív dohányzók védelmét és segítségnyújtást a leszokásban. Az egyesület figyelemmel kísérte a dohányzás elleni állami és társadalmi tevékenységet, és saját eszközeivel előmozdította azt. Felvilágosító munkájával igyekezett meggyőzni az embereket a dohányzás „önmérgező" és környezetszennyező hatásáról.

Az Egyesület szorosan együttműködött az Egészségügyi Minisztérium Országos Egészségnevelési Intézetével, a társadalmi és állami szervezetekkel. Igyekezett megnyerni a családok, pedagógusok és egészségügyi dolgozók többségét is.

Tagjai között pártoló tagokat is szívesen látott, különösen azokat, akik kinyilvánították hajlandóságukat céljuk megvalósításának támogatására, a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésére. Helyi csoportokat (területi, munkahelyi) hozott létre, melyek önállóan működtek, de nem voltak önálló jogi személyek. A társaság irányítását a küldöttközgyűlés (első alkalommal közgyűlés), az Egyesület vezetősége (11 rendes tag és 3 póttag) és az Ellenőrző Bizottság látta el. Tisztségviselői az elnök, az elnökhelyettes, a titkár, később főtitkár, a vezetőség tagjai és az Ellenőrző Bizottság elnöke és tagjai voltak. A küldöttközgyűlés az Egyesület szerveit és tisztségviselőit két évre választotta. Az Egyesület vagyoni-pénzügyi forrásai elsősorban a tagdíjakból, a pártoló tagok tagdíjaiból és egyéb vagyoni hozzájárulásaiból, az állami, társadalmi szervezetektől származó juttatásokból, az Egyesület tevékenységéből eredő bevételekből, valamint adományokból származtak.

A közölt források között olvasható Illyésné Gyenizse Erzsébetnek, az Egyesület titkárának a Petőfi Rádióban Egészségünkért című műsorban 1988. április 8-án elhangzott 

 A beszélgetésben a riporter kérdéseire válaszolva bemutatta az Országos Füstmentes Egyesület alakulásának, szervezésének körülményeit, a szervezés nehézségeit és a nyilvántartásba vételt. Részletesen ismertette az Egyesület célját, tevékenységét, s beszélt a támogatókról is. Az Egyesület ekkori taglétszámáról Gyenizse Erzsébet kijelentései eltérnek egymástól, egyes helyeken 34 000 főt említ, de a rádióinterjúban ennél jóval kevesebbet: „pillanatnyi taglétszámra pontos számadatunk nincs, óvatos becslés alapján a tagok száma tízezer fő körül van".

Az Országos Levéltárban található források visszatükrözik azt a politikai és társadalmi helyzetet, amelynek viszonyai között az akkori dohányos társadalom létezett. Egyúttal képet rajzolnak arról a szélmalomharcról, amelyet az Egyesület vívott a különböző társadalmi és kormányzati szervekkel: a nemdohányzók érdekeit védő egyesület tiszteletet parancsoló elképzelései formálisan ugyan támogatást kaptak a politikai vezetés részéről, a gyakorlatban azonban alig-alig történt valami. Ezt bizonyítják az Országgyűlés Szociális- és Egészségügyi Bizottsága 1987 és 1988-ban megtartott ülései is, amelyeken több alkalommal tárgyalták a dohányzással kapcsolatos vitaanyagokat, de döntés helyett mindig más bizottság elé utalták további megvitatásra az előterjesztést és a képviselők különböző javaslatait. 1987. november 13-án az Országos Egészségnevelési Intézet főigazgatójának, dr. Botta Ádám főigazgató főorvosnak az „Egészségnevelési terv a dohányzás megelőzésére és csökkentésére" című előterjesztése került napirendre. Botta Ádám a dohányzás csökkentésére három pontos határozatot javasolt:

„1. A bizottság ajánlja az Országos Egészségvédelmi Tanácsnak, hogy mint meghatározott egészségvédelmi feladatra, a dohányzás megelőzésének és csökkentésének átfogó programjára hozzon létre munkacsoportot vagy szakértői bizottságot.
2. A szociális és egészségügyi bizottság vegye fel 1988. évi munkatervébe a dohányzást korlátozó jogszabálytervezet megvitatását."
A harmadik pontnál utalt

mai szemmel megmosolyogtató javaslatára, hogy az ülés résztvevői fordítsák le a hamutartókat. Egyúttal javasolta, hogy: a bizottság vállalja, „ülésein senki sem dohányzik, és ajánlja ezt a magatartást az országgyűlés többi bizottságának is".

A vitaanyaghoz 

 országgyűlési képviselő is hozzászólt, aki szerint a törvényjavaslat-tervezet „nem a dohányosok ellen, hanem a nemdohányzók védelmében készült. Arról van szó, hogy minden olyan közös helyiségben, ahol kényszerűen együtt tartózkodnak dohányosokkal nem dohányosok, már most meg lehetne hozni egy tiltó rendszabályt". Javasolta, hogy a jogalkotás kezdeményezője ne a minisztérium legyen, hanem a  Tehát a bizottság terjesztené a javaslatot a parlament elnökének.

Ezt követően előterjesztette saját törvénytervezet elképzelését, amely legalább egy évtizeddel meghaladta az akkori közfelfogást:
„Minden olyan fedett helyiségben, ahol dohányzók és nem dohányzók kényszerűen együtt tartózkodnak, az utóbbiak védelmében tilos a dohányzás. E tilalom megszegése szabálysértésnek minősül. A tilalom alá eső helyiségeket jól látható jellel és felirattal kell ellátni. Ahol lehetőség van rá, a dohányzók számára külön helyiséget kell kijelölni.
Az óvodákban, az általános- és középiskolákban, az egészségügyi intézményekben a tilalom nemcsak a közös, zárt helyiségekre vonatkozik, hanem óvónők, pedagógusok, a diákok, egészségügyi dolgozók pedig a betegek jelenlétében ugyanolyan büntetés terhe mellett nem dohányozhatnak. A dohányosok és nem dohányosok kényszerű együttléte az alábbi helyiségekben valósul meg:
Munkahelyül szolgáló fedett helyiségek, műhelyek, irodák, tanári szobák stb. Hivatalok félfogadásra szolgáló helyiségei. Közlekedési eszközök a már szabályozott módon. Konferenciák, értekezletek, beleértve a legmagasabb szintűeket is. Kultur- és sportrendezvények fedett helyiségei, színházak, mozik, kultúrotthonok és sportcsarnokok termei, előcsarnokai. Az éttermek közül azok, ahol elszívó berendezés nincs."

Végül is mindkét indítványt további tárgyalásokra utalták, s nem vállalták, hogy a [popup title="parlament plenáris ülése elé kerüljön." format="Default click" activate="click" close text="Eke Károly az Országos Egészségvédelmi Tanácshoz javasolta küldeni, mert „mégiscsak az a szakfórum, és annak az ügykörébe tartozik ez az egész dolog. Itt egyébként arról van szó, hogy az ő munkájukba avatkozna bele a mi bizottságunk, ami szerintem törvénytelen, hogy mi szabjunk meg nekik bizonyos teendőket. Ők maguk saját hatáskörükben döntsék el. Küldjük át mind a kettőt, és utána a Tanács javaslata alapján újratárgyalnánk”. Sinkovics Mátyás képviselő azzal egészítette ki a javaslatot, hogy azt az Alkotmányjogi Tanács is vitassa meg. „Ne tegyük magunkat nevetségessé bizonyos pontokkal, hogy kijelentjük, így meg úgy, hogy büntetünk, meg lezáratunk embereket.” Végül Pesta László elnök javasolta, hogy „vegyük tudomásul Mezey elvtárs által elmondottakat és tűzzük ki augusztus 18-ra a kérdésnek újból való tárgyalását. Addig megérkezik a [törvény]tervezet is.”"]

Időközben, 1987. december 10-én a Minisztertanács 1063. szám alatt határozatot hozott az egészségmegőrzés hosszú távú

 A Minisztertanács ugyancsak 1987. december 10-én hozta létre 1065. számú határozatával az amely az egészségmegőrzés területén a Minisztertanácsnak a társadalmi és állami tevékenységet összehangoló, érdekegyeztető, döntés előkészítő, javaslattevő és ellenőrző szerve lett, s hatáskörébe tartozott a dohányzás csökkentésének átfogó programja is.

Az Országos Füstmentes Egyesület már megalapításától kezdve igyekezett figyelemfelkeltő akciókkal fellépni a dohányzás visszaszorítása érdekében. 1988. február 11-én meghirdették a „Füstmentes gyár" mozgalmat, és a csatlakozás érdekében versenyt hirdettek. A

 volt az ország első füstmentes gyára, amely jogi személyként csatlakozott az Egyesülethez, majd a szervezés eredményeként a XXII. kerületben negyvennégy alapszervezet is belépett az Egyesületbe. A résztvevők között versenyt hirdettek, amelyet az év folyamán komoly díjakkal jutalmaztak.

Az Egyesület megszerezte az Állami Biztosító támogatását, amely az egészségmegőrzés társadalmi programjához kapcsolódva aktívan bekapcsolódott a dohányzásellenes küzdelembe. Az Egyesület támogatójaként ösztönözte a hatékony dohányzásellenes módszerek kidolgozását, összegyűjtését, bevezetését. 1986. november 17-ére pályázatot hirdetett, amely nagy érdeklődést keltett országszerte. Összesen 132 pályamű érkezett, ami jelezte a téma iránti nagyfokú érdeklődést. A szakemberekből álló bírálóbizottság 11 pályázatot ítélt díjazásra érdemesnek. Az Állami Biztosító a megvalósítható programok támogatására egy millió Ft-ot ajánlott fel. A díjazottak között volt a III. díjat nyert Fővárosi Tanács Tétényi úti Kórház-Rendelőintézet főorvosának, dr. Pados Gyulának „Együtt és egyszerre a dohányzás és elhízás ellen" című munkája, amelynek rövidített változatát széles körben forgalmazták. A kiadványt eljuttatták a körzeti, az üzemorvosi, a kórházi, a tüdőgondozói, az egészségnevelési és a biztosítási hálózat szakembereihez és rajtuk keresztül a dohányzókhoz, segítséget nyújtva ezzel ahhoz, hogy a dohányzás elhagyása elhízás nélkül sikerüljön.

1987-ben az Állami Biztosító és az Országos Füstmentes Egyesület megállapodást kötött, amelynek értelmében az Állami Biztosító jogi személyként pártolta az Egyesületet, és vállalta, hogy közreműködik az Egyesület fénymásolási igényeinek kielégítésében (alapszabály, körlevelek, iratok sokszorosítása), elkészíti az Egyesület propagandakiadványait, és országos fiókhálózata útján részt vesz a kiadványok terjesztésében. Az Egyesület hozzájárult ahhoz, hogy az Állami Biztosító az általa készített kiadványokon az ÁB emblémáját is feltüntetheti, valamint reklámpropaganda tevékenységében felhasználhatja.

A nagyszabású akcióra 1988. február 12-én került sor, amikor az Egyesület és az Állami Biztosító

 alkalmából közös felhívással fordult az ország lakosságához, vállalatokhoz, intézményekhez, és az egészségmegőrzés társadalmi programjához kapcsolódva gyűjtést hirdetett az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet dohányzásról leszoktató országos hálózatának javára. Két nappal később az egyesület titkára levélben tájékoztatta Csehák Judit egészségügyi minisztert az akcióról, aki nem támogatta a felhívást, mivel a Hungária Biztosító már korábban bejelentett egy gyűjtési akciót április 7-re, ráadásul az egyesület a felhívást sem a Minisztériummal, sem pedig az Országos Egészségvédelmi Tanáccsal nem egyeztette. A miniszter áthidaló megoldásként javasolta az Országos Egészségvédelmi Tanáccsal a kapcsolatfelvételt, s azt, hogy az Állami Biztosító és Hungária Biztosító április 7-én közös célra, a Rák alapítvány javára gyűjtsön.

A miniszteri kérésnek megfelelően 1988. február 25-én sor került egy egyeztető tárgyalásra, amelyen Deák Andrea, az Állami Biztosító vezérigazgatója, Szász András, az Állami Biztosító ügyvezető igazgatója, Illyésné Gyenizse Erzsébet, az Országos Füstmentes Egyesület titkára, Ajkay Zoltán, az OET titkára és Lóska Szilárd, az OET titkárság vezetője vett részt. Az ekkor elfogadott megállapodás értelmében az Egyesület és a Biztosító „A rák ellen, az emberért, a holnapért!" Alapítvány Vigadóban rendezendő gálaestjéig, ill. a TV-ben történt meghirdetéséig nem jelentet meg nyilvános közleményt. Ez a kényszerű megállapodás nyilvánvalóan fiaskót jelentett az egyesületnek, viszont elősegítette, hogy a dohányzás elleni nap magyarországi eseményeit koordináltan, és az Országos Egészségvédelmi Tanáccsal egyeztetve hirdessék meg.

1988 januárjában Uzonyi Tamás, a Hungária Biztosító vezérigazgatója ajánlatot tett „A rák ellen, az emberért, a holnapért!" Alapítványnak, hogy a Biztosító aktív részvételével április 7., az Egészségügyi Világnap alkalmával megszervezik a „Egy nap dohányzásmentes Magyarország" kampányt. A kinyilvánított cél az volt, hogy ezen a napon, nyilvános helyen és közterületen ne dohányozzon senki, és a dohányzásra költendő aznapi összeget adják a rákellenes mozgalom céljára. A felhívás közzététele a „Füstmentes falu" akció díjkiosztásán történt. A díjkiosztás teremtette hatást kívánták felhasználni a nemzeti egészségmegőrző program céljait szolgáló akcióra. A felhívást „

kuratóriuma tette közzé, az akció tervét a Hungária Biztosító dolgozta ki, a költségeket is ők vállalták. Operatív Bizottságot hoztak létre, melynek Vitray Tamás, a kuratórium képviselője, dr. Szabó Imre és Pálos Miklós, a Hungária Biztosító képviselői voltak a tagjai. Az akció meghirdetése után erőteljes tömegkommunikációs kampányba kezdtek, hogy szándékuk országszerte ismertté váljon. A Hungária Biztosító felajánlotta, hogy a befolyt összeget megduplázza. A Környezetvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Művelődési Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium is támogatta a mozgalmat, és „a maguk részéről ők is segítenek a levegő füstmentesítésében".

Vitray Tamás, a Kuratórium elnöke rendszeresen tájékoztatta az egészségügyi minisztert az akció állásáról. 1988. április 13-ai levelében közölte a miniszterrel a „Füstmentes nap" összegszerű eredményét. Mintegy 4 636 585 Ft gyűlt össze a postaládákban és a postazsákokban, ehhez járult még a Hungária Biztosító gáláns „duplázási" ajánlata, a Környezetvédelmi Minisztériumtól 200 000, a Belügyminisztériumtól 650 000 Ft, és a csekkszámlára befizetett pénzösszeg is meghaladta az egymillió forintot. Számítások szerint minimum megduplázták az alapítvány addigi vagyonát. Érdekességként megjegyezzük, hogy Vitray Tamás egészségügyi miniszterhez írott leveleinek aláírásakor sohasem használta az akkoriban még általános gyakorlatként használt „elvtársi üdvözlettel" formulát.

Az Országos Füstmentes Egyesület ugyan némileg háttérbe szorult a „A rák ellen, az emberért, a holnapért" alapítvány kampánya alatt, azonban más rendezvényekkel aktívan tovább tevékenykedett. 1988. május 2-án megrendezte az „Egészségünk jövője rajtunk múlik!" című kiállítást. A kiállításra a belépés díjtalan volt. Kóstolóval egybekötött táplálkozási termékbemutatót tartottak, a látogatókat pedig nonstop videoprogram tájékoztatta az egészséges életmódról. A kiállításon különböző egészségügyi szolgáltatásokkal csalogatták a látogatókat: vérnyomásmérés, házi patika átvizsgálása, drog- és alkohológiai tájékoztatók, dohányzásról leszoktató tanácsadások, edzési-, táplálkozási-, onkológiai-, szív- és érrendszeri tanácsadások.

Az Egyesület rendszeresen tartott vezetőségi üléseket, s titkárát meghívták az Országos Egészségvédelmi Tanács üléseire is. Illyésné Gyenizse Erzsébet hozzászólt az Egészségvédelmi Tanács 1988. május 27-ei ülésén a Minisztertanács korábban említett 1063/1987. (10.) számú határozatához, mely az egészségmegőrzés hosszú távú társadalmi programját tárgyalta. Megállapította, hogy „nem csak a nemdohányzókat kell védeni az ártalmaktól, hanem a dohányzókat is, mert az ő érdekük is a dohányzás káros szenvedélyének mérséklése, illetve abbahagyása", ezért a rendelettervezetnek ki kell terjednie a dohányzás visszaszorításával összefüggő teendők egészére.

Illyésné Gyenizse Erzsébet az Egyesület 1988. június 11-ei vezetőségi ülésén titkári beszámolójában kitért a vezetőség alacsony taglétszámára és saját leterheltségére is. A beszámolóból egy önmagát áldozatnak tekintő, az Egyesület megnövekedett szervezési és adminisztratív feladatait egyedül végző személy arcéle rajzolódik ki, aki betegágyba kényszerült, de ott is folytatta munkáját. Véleménye szerint a „probléma simább megoldása érdekében" fontos lenne, hogy az Egyesület elnöke a fővárosban elérhető legyen, ezért emelni kellene a budapesti vezetők létszámát. Ez azért is fontos volt számára, mert „egyre reménytelenebbül láttam, hogy egyedül kell végeznem az összes munkát, a sok száz súlyos levél megírását, feladását, a fontos mellékletek másoltatását, szállítását. [...] Napközben szaladgáltam tárgyalni, telefonálások, azután vacsora után már hozzá is jutottam a tényleges titkársági munkához. Gyakori esetben, hajnalban lopóztam be a konyhából a szobába lefeküdni zsibbadt fejjel és végtagokkal. Mint egy 'kikapós menyecske', úgy lopakodtam, hogy férjem észre ne vegye."

Az említett vezetőségi ülésen határozati javaslatot fogadtak el arra vonatkozóan, hogy 16 éven aluliak ne vásárolhassanak dohányterméket, mert csak így tudják biztosítani a rászokás megelőzését. Határoztak arról is, hogy „az ország lakosságának rossz egészségi állapota megköveteli, hogy az egészségügyi dolgozók, a nevelési és oktatási intézmények dolgozói és közéleti személyiségek részére a dohányzás nem magánügy, tehát a nyilvánosság előtt ne dohányozhassanak".

Az Egyesület titkára kiterjedt levelezést folytatott különböző főhatóságok és országos intézmények vezetőivel. A levelek egy része a nemdohányzók érdekében tett különböző intézkedésekre vonatkozott, más részét panaszkodó és vádaskodó levelek képezték. Ezek a levelek visszatükrözik azt a folyamatot, ahogy az Egyesület titkárával kapcsolatban álló tisztségviselők, politikusok mind ingerültebben reagálnak leveleire és fordulnak el tőle.

Levelével megkereste a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárát, 

is, hogy támogassa az Egyesület működését, és csatlakozzon jogi személyként az Egyesülethez. A megkeresést azzal utasította el a minisztérium osztályvezetője (nem az államtitkár!), hogy „a KVM nem felelős kormányzati szinten a dohányzás egyértelműen és vitathatatlanul káros hatásainak visszaszorításért". A levél írója szerint a „dohányzás elleni tevékenység eredményességét [...] nem az adminisztratív tiltásokkal (bár bizonyos esetekben erre is szükség van), hanem a személyiségi jogokat is tiszteletben tartó propagandamunkával" lehet elérni.

Illyésné Gyenizse Erzsébet ekkorra már egyre több elutasítással találkozott, amihez legtöbbször sértődött hangnemű levelei is hozzájárultak. A Magyar Vöröskereszt elnökének, dr. Hantos Jánosnak írt levelében arról panaszkodott, hogy semmibe veszik, elküldött levelei válasz nélkül maradnak, ha telefonon érdeklődik, akkor „lerázzák" azzal, hogy „ettől fontosabb dolgaik vannak", s nem tulajdonítanak fontosságot az 

 Ráadásul a Vöröskereszt egészségnevelője - bár tudott súlyos dohányfüst allergiájáról -, „mégis (vagy éppen ezért) haladéktalanul cigarettára gyújtott", amikor (Gyenizse Erzsébet) személyesen megjelent. Erről az Egyesület vezetőségi ülésén is beszámolt, s úgy határoztak, hogy „nem lehet beletörődni egy dohányzó ügyintéző önkényeskedésébe, legyen az egy rangos országos szervezet képviselője is".

Panasszal élt a Siófokon megrendezett 

ellen is, mivel az „ismerkedési esten" az Egészségvédelmi és Szociális Osztály képviselőinek asztalánál dohányoztak a füstmentes étteremben. „Az ismerkedési est fénypontja volt tehát ez a kulturálatlan, agresszív magatartás, ami közfelháborodást keltve nem öregbítette a patinás Vöröskereszt jó hírnevét!" Az Egyesület [ekkor már] főtitkára az „incidensről" beszámolt az egészségügyi miniszternek is, s az „árulkodás" nem javította kapcsolatát a miniszterrel sem.

Mindezt csak tetézte, hogy panaszt tett Kökény Mihály miniszterhelyettesre, aki válasz nélkül hagyta ajánlott levelét. Választ végül 

az Országos Egészségvédelmi Tanács titkárától kapott, aki kendőzetlenül fogalmazta meg véleményét: „Az Ön legutóbbi levelében csakúgy, mint a korábbiakban, számos olyan konfliktusról, ingerült levélváltásról és hasonlókról számol be, mely kellő körültekintéssel megelőzhető lett volna. Az egészségmegőrzés elkötelezett híveinek ebben az időszakban magatartásukkal mindenekelőtt azt kell demonstrálniuk, hogy a lakosok, az együttműködő partnerek egészségmegtartását nem erőszakosan, nem intézkedésekkel, hanem a megértésen alapuló meggyőzéssel és az alternatív lehetőségek biztosításával szeretnénk lehetővé tenni."

Sikert szinte csak kórházi kezelésének színhelyén ért el, bár nem tudni milyen emléket hagyott eltávozása után a kórház alkalmazottaiban. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy „Kórházi bent létem idején valóban érvényt szereztem a dohányzási tilalomnak. Megszüntették a kezelőhelyiségben, ahol fizikoterápiát végeztek a dohányzást, ahol bemenetelemig bizony hamutartók sorakoztak az asztalon, a kedves betegek füstfelhőben üldögéltek szótlanul, mert általában nem jellemző, hogy szót emelnek! A betegszállítók is felhagytak füstölési passziójukkal, amikor éppen tolják a beteget a tolókocsiban."

Illyésné Gyenizse Erzsébet 1988 decemberében már az

 munkatársait is megtámadva megengedhetetlennek tartotta, hogy az intézmény dohányos igazgatói a „teakonyhának" nevezett helyiségben tartják több órás munkaértekezleteiket „gyötörve ezzel a tiszta levegőhöz szokott intézeti dolgozókat". A kérdéssel a TV Híradó is foglalkozott 1988. december 17-ei adásában, miszerint „az OENI értekezletein gomolyog a füst". Az adás rendkívül kényelmetlenül érintette az Intézet vezetőjét egyrészt azért, mert az Intézet jó hírnevét tette kockára a bejelentés, másrészt az Országos Egészségnevelési Intézet főigazgatója a kezdetektől támogatta és segítette az Egyesület működését. Mivel az egyesület titkára eljuttatta levelét Csehák Judit egészségügyi miniszterhez, továbbá Németh Miklós miniszterelnökhöz és Pozsgay Imre államminiszterhez is, az nem segítette az egyesület helyzetét, hiszen Gyenizse Erzsébet a nekik helyet adó intézmény vezetését támadta. Az egyesület 1988. december 17-ei közgyűlésének tiltakozó határozata az állandó dohányfüst miatti elviselhetetlen légtérről pedig csak olajat öntött a tűzre.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy Csehák Judit egészségügyi miniszter 1989. február 16-án keltezett válaszlevelében jelezte, hogy az egészségvédelmi programért dolgozók körében rendkívül fontos lenne egy olyan egységes szemlélet kialakítása, amely a megértésre, az erőszak nélkül történő meggyőzésre törekszik. „Igen károsnak tartom [...] mindazokat az adminisztratív lépéseket, amelyek különböző vezető szerveknél és személyiségeknél [!] az ügyünkért sokat tevő, elkötelezett személyeket támadja, sérti." A miniszter itt egyértelműen utalt arra a sérelmi politikára, amit az Egyesület titkára tevékenysége során követett.

A helytelen taktika ellenére az Egyesület működése az egész ország figyelmét felkeltette. A közölt dokumentumok igazolják, hogy a budapesti és vidéki lakosok egy része megpróbált aktívan hozzájárulni a dohányzásellenes harchoz. Ezt bizonyítják azok a levelek, amelyeket magánszemélyek írtak az egészségügyi miniszternek. Többségük a nemdohányzók közül került ki, akik aggodalmukat fejezték ki a dohányzás káros hatásai miatt, vagy ötleteiket, javaslataikat fogalmazták meg a dohányzás elleni küzdelem elősegítésére.

Egy miskolci lakos például a Televízió felhasználására tett javaslatot a dohányzás elleni küzdelemben: „a Televízió esti híradójában [...] tartsanak 2 perces előadást 1 éven keresztül a dohányzás végzetes következményeiről".

A budapesti levélírók egyike jelezte, ha a dohányzás kérdésében „a tolerancia motiválja továbbra is intézkedéseinket csupán, [...] nem sok eredményt érünk el. Olyan kis mértékben tudjuk befolyásolni - és csak az erős akarattal rendelkező - polgárainkat, hogy a mi létünkben változást nem tudunk elérni, mert az utánunk következő generációk a dohányzók rossz példája nyomán nagyobb mértékben fognak dohányozni, mint elődeik".

Többen megfogalmazták aggodalmukat, hogy az egészségügyi intézményekben az orvosok, ápolók rendszeresen dohányoznak. „Ilyen példák láttán nem várhatjuk az átlag polgár gondolkodásmódjának megváltozását", „sokkal radikálisabb módszerekkel kellene ezen a téren eredményt kivívni". A dohányzók közvetve vagy közvetlenül nagyon sok ártalmat okoznak a társadalomnak, szennyezik a levegőt, rossz példát mutatnak a felnövekvő generációnak, gyenge akaratú emberek, a szenvedély rabjai.

A jó szándékú naivitás csúcsát jelenti az a levél, amelyben a levélíró azt javasolta, hogy a dohányárusok árusítsanak zsebben és kézitáskában is hordható hamutartót, amit megfelelő helyen és időben kiüríthetnek, és nem az utcán, megállókban dobálják el a cigarettavégeket.
Egy másik ötlet szerint minden doboz cigaretta után legalább 1-2-3 Ft pótdíjat fizessenek addig, amíg az utcán, megállókban, járdán meg nem szűnik a dohányzók szemetelése. Érdekes, ám nehezen kivitelezhető javaslat volt, hogy a járművek belsejében színes képeken mutassák be egy dohányzó ember „szürke, gyűrött tüdeje" mellett egy nem dohányzó „színes, egészséges tüdejét" a megfelelő szöveggel.

Egy budapesti lakos levelében megállapítja, hogy az újságokban, a rádióban, a TV-ben és a könyvekben arról írnak, hogy a dohányzás milyen ártalmas az egészségre. „Magyarországon ezt senki sem veszi komolyan, még talán Önök sem az Egészségügyi Minisztériumban", hiszen példák ezreivel tudja bizonyítani, hogy a dohányosok „fittyet hánynak" mindenre és mindenkire, legyen az orvos vagy egészségügyi dolgozó, „füstölnek, mint egy gyárkémény, mindenkor és mindenhol". Egy másik levélíró felteszi a kérdést az egészségügyi miniszternek: „Önök miért nem tudnak olyan rendelkezéseket és büntető szankciókat hozni a dohányosok ellen, hogy megakadályozzák, hogy a nemdohányzók egészségét károsítsák." Egyenesen felszólítja az egészségügyi minisztert, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy a dohányzókat rászorítsák arra, hogy csak a kijelölt helyen dohányozzanak.

Többen amellett kardoskodtak, hogy a tarthatatlan állapotok miatt az egészségügyi intézményekben meg kellene tiltani a dohányzást, mert „vizsgálatra várva [...] egy szűk folyosón, férfiak pöfékeltek, ahol a szívműtéteket végzik", vagy ki van írva, hogy Dohányozni tilos!, de „egy nővér, a nővérszobában vígan pöfékelt".

Nemcsak dohányzást elítélő levelek érkeztek az Egészségügyi Minisztériumba, hanem kérések is. Például egy anya az egészségügyi államtitkárhoz fordult azért, hogy fia számára nikotintartalmú rágógumi beszerzésében segédkezzenek, mivel fia szeretne leszokni e káros szenvedélyéről, s most „magától szánta rá magát, hogy megpróbálkozik az abba hagyással".

A Minisztériumba érkezett magánlevelekre az egészségügyi miniszter vagy Kökény Mihály államtitkár válaszolt. A válaszlevelek többsége nem érdemi, hanem csupán általános megfogalmazásokat közöl a dohányzás ártalmaira vonatkozóan. Ugyanakkor a válaszok jelzik, hogy előkészítés alatt állnak azok a rendelkezések, jogszabályok, amelyek a dohányzók és a nemdohányzók közötti konfliktust „megfelelő módon" kívánták rendezni.

Az alább közölt források azt tükrözik vissza, hogy a '80-as évek végén, a '90-es évek végétől mind gyakoribb adminisztratív, tiltó lépések a dohányzás ellen, ekkor még elfogadhatatlanok voltak. Mindez összefüggött azzal a felfogással is, hogy a dohányosok szabadságjoga azonos a nemdohányzókéval, s ezáltal háttérbe szorult az a mozzanat, hogy a dohányzók a nemdohányzókat passzív dohányosként hasonlóan súlyos egészségkárosításra kényszerítik.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a dohányzásellenes küzdelem a rendszerváltás előtt az első nagyobb lépéseit tette meg, amelyben egy olyan szervezet, ill. a szervezet főtitkárának aktivitását észlelhetjük, amely a legtisztább szándékkal indított harcot az egészségre káros dohányzás ellen. Igaz, türelmetlensége a korabeli hatalmi szerveket és embereket több alkalommal is oly mértékben megsértette, hogy ebben az időszakban megnehezült az Országos Füstmentes Egyesület működése. Azt kell tehát mondanunk, hogy a társadalmi megítélés ebben az időszakban még nem érett meg arra, hogy az ilyenfajta harcos aktivitást elfogadja. A közfelfogás szerint ugyanis a dohányzás sokkal inkább elnéző káros szenvedélynek minősült, mint ahogy ezt a ma embere megítéli. Az Egyesület azonban túlélte a rendszerváltozást, amelyet hosszú éveken át továbbra is Illyésné Gyenizse Erzsébet neve fémjelzett.

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők