Szigorúan titkos "magyar-angol"

„A beszervezési beszélgetés terve: A beszélgetés elején általános személyi kérdéseket beszélnénk meg vele, majd fokozatosan áttérünk politikai kérdések tárgyalására. A beszélgetések ezen részében igyekszünk tőle reánézve kompromittáló adatokat szerezni. Igyekszünk politikai beállítottságát konkrétan megállapítani. A beszélgetés ezen részénél segítségét kérjük a Magyar Népköztársaság részére politikai információk adására. Az erre a kérdésre való reagálásától tesszük függővé a vele való további mélyebb értelmű politikai beszélgetést, illetve a segítségadás konkrét formában való feltárását.”

Bevezetés

Ha egy asztaltársaságban az ötvenes évekről esik szó, két téma szinte biztosan terítékre kerül: az egyik a magyar labdarúgás aranykorszaka, az Aranycsapat és világraszóló sikerei, a másik pedig egy sokkal borúsabb terület, a lefüggönyözött fekete autók, a verőlegények által keltett félelem, rettegés. Manapság mindkettő ún. slágertéma. Hiszen nem olyan rég, a múlt évben emlékeztünk dagadó mellkassal az angolok elleni, 50 évvel ezelőtti 6:3-as futball győzelemre, s most egy hasonlóan örömteli futballtörténeti esemény van soron - a sajnos ritkábban emlegetett - 1954 tavaszi visszavágó a Népstadionban, a brit oroszlán számára ugyancsak megsemmisítő 7:1. Másrészt a rendszerváltozást megelőző korszak államvédelmi, állambiztonsági szolgálatainak ténykedése, egyre több szaktanulmányban, önálló kötetben kerül feldolgozásra, nem beszélve a napi politikai vonatkozásokból fakadó közéleti és sajtóvisszhangokról. Kevesebb viszont azon esetek száma, amikor a két fentebb említett téma összekapcsolódva kap helyet diskurzusainkban, pedig tudjuk, hogy az akkori politikai hatalom, felismerve a sikert-sikerre halmozó labdarúgásban rejlő propagandalehetőségeket, mily erősen szorította azt magához.

E közlemény nem vállalkozik másra, minthogy néhány, a korszak árnyékos oldalára jellemző dokumentum közlésével újabb "beszélgetéseket" inspiráljon.

A 2003. évi III. törvény értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003 nyarán számos ún. K-dossziét (azaz kutató dossziét) vett át az Információs Hivataltól. Az eddig feldolgozott dossziék többségükben az ötvenes, hatvanas évek hírszerző szerveinek nem realizálódott beszervezési kísérleteit tartalmazzák.

A hírszerzés hivatásos tisztjeinek, illetve velük konspirált kapcsolatban lévő követségi munkatársaknak, különböző tudományos, kulturális, illetve kereskedelmi kirendeltségek dolgozóinak feladata volt az együttműködésre alkalmas személyek felkutatása. A lehetőségek nagyon széles skálán mozogtak. Magyar emigránsok, disszidensek, tartós vagy rendszeres külmegbízatáson lévők, jó külföldi baráti vagy családi kapcsolatokkal rendelkező hazai lakosok, vagy akár Magyarország felé lojális külhoniak, mind-mind felmerülhettek potenciális jelöltként, amennyiben beszervezésükkel értékes információk megszerzésére, vagy tevékenységük folytán meghatározott politikai célok elérésére volt lehetőség.

A konkrét célok legtöbbször csak igen elnagyoltan jelennek meg egy-egy dossziéban, "az információk átadása" és "az együttműködés" általános megnevezésén túl néha az emigráns csoportok bomlasztására, tudományos kutatási eredmények, ipari fejlesztések dokumentációjának megszerzésére irányuló törekvésekkel találkozhatunk. Itt kell megemlíteni, hogy a politikai rendőrség látókörébe kerülhettek olyan személyek is, akiket a későbbiekben "csak" futárszolgálatra kívántak alkalmazni, vagy lakásukat, illetve levelezési címüket szerették volna felhasználni.

A jelöltek kiválasztása után megkezdődött ellenőrzésük (ahogy ez a korabeli szakzsargon számtalanszor elhangzott: "tippként foglalkozunk személyével"), amikor is sor kerülhetett környezettanulmány elkészítésére, velük kapcsolatban lévő személyek meghallgatására, múltjukkal kapcsolatos iratok beszerzésére. Természetesen egy nem magyar állampolgárságú személynél a lehetőségek sokszor jóval szűkebbek voltak, ilyen esetekben a baráti országok elhárítási szerveitől megkért információk nyújthattak segítséget. Több alkalommal is ezen csatornák keresztül derült ki, hogy az illető egyén megbízhatatlan, már más baráti titkosszolgálat munkatársa, de az sem volt ritka, hogy egy ellenséges ügynökre találtak rá. Az időközben fedőnévvel ellátott személy tanulmányozása egyes esetekben akár évekig is tarthatott és csak ezt követően kerülhetett sor a beszervezés kísérlet megvalósítására. A felajánlkozás esetét nem számítva a célnak legmegfelelőbbnek ítélt meggyőzési technikát alkalmazták (próbálták alkalmazni), a kelléktár a közös elvi alapok hangsúlyozásától ellenszolgáltatások felajánlásán át a zsarolásig nyúlhatott.

A hazánkba látogató, vagy hivatalos úton lévő külföldiek a negyvenes évek végétől a személyükkel kapcsolatos egyre intenzívebb, nyílt és láthatatlan "érdeklődésre" számíthattak. A magyar politikai rendőrség (amely 1953 júniusa után a Belügyminisztérium és az Államvédelmi Hatóság összevonásával új keretek között működött, de - mint a közölt feljegyzésekben is olvasható - az ott dolgozók államvédelmi rangjukat megtartották) éberségét csak fokozta az 1954 tavaszi magyar-angol futballmérkőzés, amikor is több szakíró, riporter beutazására lehetett számítani. A szállodák ilyenkor még kiemeltebb objektummá léptek elő és a figyeléssel és lehallgatással megbízott államvédelmi beosztottak sűrűbben látogatott munkaterületévé váltak. E napok dokumentumai a német újságíró által a Palace Szálló telefonvonalán elküldött és sajátos módon, a titkos technika révén megőrződött tudósítások. A lefordított anyagból sugárzó szimpátia a csapat és a magyar nép iránt elég volt ahhoz, hogy felkeltse a II. hírszerző osztály figyelmét. Az ezt követő feljegyzések pedig már az illető tanulmányozásának módszertanilag "tipikus" folyamatát vázolják. "Müller Johann" és a fedett munkatársak között kialakult, kialakított kapcsolat, a megszerzett adatok, személyes benyomások mérlegelése, majd pedig megkörnyékezésének kidolgozása nem volt ritkaság számba menő.

De, hogy ez a történet miként is végződött? Itt nem közölt iratok szerint 1954. novemberében végül idő hiánya miatt a végső akciót nem tudták előkészíteni. Majd pedig 1963-ban, mikor a III/I. Hírszerző Csoportfőnökség felülvizsgálta a dossziét és operatív értéke híján annak megsemmisítése felmerült, egy határozat - mutatva, hogy egy nyugati (mai divatos szóval élve) véleményformáló értelmiségi egykor tapasztalt lojalitása, még évtizednyi idővel később is "jól jöhetett"- így fogalmazott: "Mint nyugatnémet újságíró, érdekes lehet a számunkra. Anyagát rendezzük."

A dokumentumok minősítése megszűnt, azokat a helyesírási hibák javításával, és az adatvédelmi szempontok figyelembevételével teszem közzé. Így a dossziéban szereplő német állampolgár teljes nevét elhagyom, annak helyét csak a kezdőbetűkkel jelzem.

Ezen a napon történt március 21.

1919

A Tanácsköztársaság kikiáltása Magyarországon.

1919

A két ifjúsági szervezet az IOSZ és a SZIOSZ „kommunista program alapján” egyesült. Az önkéntesség látszata ellenére, a baloldali ifjúság...Tovább

1950

Aláírják a New York-i Egyezményt a prostitúció betiltásáról (Magyarország 1955-ben csatlakozott az Egyezményhez).

1957

Megalakul (korabeli hivatalos kifejezéssel „zászlót bont”) a KISZ

1959

A Kínai Népköztársaság hadserege brutálisan leveri a tibeti népfelkelést.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők