Szigorúan titkos "magyar-angol"

„A beszervezési beszélgetés terve: A beszélgetés elején általános személyi kérdéseket beszélnénk meg vele, majd fokozatosan áttérünk politikai kérdések tárgyalására. A beszélgetések ezen részében igyekszünk tőle reánézve kompromittáló adatokat szerezni. Igyekszünk politikai beállítottságát konkrétan megállapítani. A beszélgetés ezen részénél segítségét kérjük a Magyar Népköztársaság részére politikai információk adására. Az erre a kérdésre való reagálásától tesszük függővé a vele való további mélyebb értelmű politikai beszélgetést, illetve a segítségadás konkrét formában való feltárását.”

Bevezetés

Ha egy asztaltársaságban az ötvenes évekről esik szó, két téma szinte biztosan terítékre kerül: az egyik a magyar labdarúgás aranykorszaka, az Aranycsapat és világraszóló sikerei, a másik pedig egy sokkal borúsabb terület, a lefüggönyözött fekete autók, a verőlegények által keltett félelem, rettegés. Manapság mindkettő ún. slágertéma. Hiszen nem olyan rég, a múlt évben emlékeztünk dagadó mellkassal az angolok elleni, 50 évvel ezelőtti 6:3-as futball győzelemre, s most egy hasonlóan örömteli futballtörténeti esemény van soron - a sajnos ritkábban emlegetett - 1954 tavaszi visszavágó a Népstadionban, a brit oroszlán számára ugyancsak megsemmisítő 7:1. Másrészt a rendszerváltozást megelőző korszak államvédelmi, állambiztonsági szolgálatainak ténykedése, egyre több szaktanulmányban, önálló kötetben kerül feldolgozásra, nem beszélve a napi politikai vonatkozásokból fakadó közéleti és sajtóvisszhangokról. Kevesebb viszont azon esetek száma, amikor a két fentebb említett téma összekapcsolódva kap helyet diskurzusainkban, pedig tudjuk, hogy az akkori politikai hatalom, felismerve a sikert-sikerre halmozó labdarúgásban rejlő propagandalehetőségeket, mily erősen szorította azt magához.

E közlemény nem vállalkozik másra, minthogy néhány, a korszak árnyékos oldalára jellemző dokumentum közlésével újabb "beszélgetéseket" inspiráljon.

A 2003. évi III. törvény értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003 nyarán számos ún. K-dossziét (azaz kutató dossziét) vett át az Információs Hivataltól. Az eddig feldolgozott dossziék többségükben az ötvenes, hatvanas évek hírszerző szerveinek nem realizálódott beszervezési kísérleteit tartalmazzák.

A hírszerzés hivatásos tisztjeinek, illetve velük konspirált kapcsolatban lévő követségi munkatársaknak, különböző tudományos, kulturális, illetve kereskedelmi kirendeltségek dolgozóinak feladata volt az együttműködésre alkalmas személyek felkutatása. A lehetőségek nagyon széles skálán mozogtak. Magyar emigránsok, disszidensek, tartós vagy rendszeres külmegbízatáson lévők, jó külföldi baráti vagy családi kapcsolatokkal rendelkező hazai lakosok, vagy akár Magyarország felé lojális külhoniak, mind-mind felmerülhettek potenciális jelöltként, amennyiben beszervezésükkel értékes információk megszerzésére, vagy tevékenységük folytán meghatározott politikai célok elérésére volt lehetőség.

A konkrét célok legtöbbször csak igen elnagyoltan jelennek meg egy-egy dossziéban, "az információk átadása" és "az együttműködés" általános megnevezésén túl néha az emigráns csoportok bomlasztására, tudományos kutatási eredmények, ipari fejlesztések dokumentációjának megszerzésére irányuló törekvésekkel találkozhatunk. Itt kell megemlíteni, hogy a politikai rendőrség látókörébe kerülhettek olyan személyek is, akiket a későbbiekben "csak" futárszolgálatra kívántak alkalmazni, vagy lakásukat, illetve levelezési címüket szerették volna felhasználni.

A jelöltek kiválasztása után megkezdődött ellenőrzésük (ahogy ez a korabeli szakzsargon számtalanszor elhangzott: "tippként foglalkozunk személyével"), amikor is sor kerülhetett környezettanulmány elkészítésére, velük kapcsolatban lévő személyek meghallgatására, múltjukkal kapcsolatos iratok beszerzésére. Természetesen egy nem magyar állampolgárságú személynél a lehetőségek sokszor jóval szűkebbek voltak, ilyen esetekben a baráti országok elhárítási szerveitől megkért információk nyújthattak segítséget. Több alkalommal is ezen csatornák keresztül derült ki, hogy az illető egyén megbízhatatlan, már más baráti titkosszolgálat munkatársa, de az sem volt ritka, hogy egy ellenséges ügynökre találtak rá. Az időközben fedőnévvel ellátott személy tanulmányozása egyes esetekben akár évekig is tarthatott és csak ezt követően kerülhetett sor a beszervezés kísérlet megvalósítására. A felajánlkozás esetét nem számítva a célnak legmegfelelőbbnek ítélt meggyőzési technikát alkalmazták (próbálták alkalmazni), a kelléktár a közös elvi alapok hangsúlyozásától ellenszolgáltatások felajánlásán át a zsarolásig nyúlhatott.

A hazánkba látogató, vagy hivatalos úton lévő külföldiek a negyvenes évek végétől a személyükkel kapcsolatos egyre intenzívebb, nyílt és láthatatlan "érdeklődésre" számíthattak. A magyar politikai rendőrség (amely 1953 júniusa után a Belügyminisztérium és az Államvédelmi Hatóság összevonásával új keretek között működött, de - mint a közölt feljegyzésekben is olvasható - az ott dolgozók államvédelmi rangjukat megtartották) éberségét csak fokozta az 1954 tavaszi magyar-angol futballmérkőzés, amikor is több szakíró, riporter beutazására lehetett számítani. A szállodák ilyenkor még kiemeltebb objektummá léptek elő és a figyeléssel és lehallgatással megbízott államvédelmi beosztottak sűrűbben látogatott munkaterületévé váltak. E napok dokumentumai a német újságíró által a Palace Szálló telefonvonalán elküldött és sajátos módon, a titkos technika révén megőrződött tudósítások. A lefordított anyagból sugárzó szimpátia a csapat és a magyar nép iránt elég volt ahhoz, hogy felkeltse a II. hírszerző osztály figyelmét. Az ezt követő feljegyzések pedig már az illető tanulmányozásának módszertanilag "tipikus" folyamatát vázolják. "Müller Johann" és a fedett munkatársak között kialakult, kialakított kapcsolat, a megszerzett adatok, személyes benyomások mérlegelése, majd pedig megkörnyékezésének kidolgozása nem volt ritkaság számba menő.

De, hogy ez a történet miként is végződött? Itt nem közölt iratok szerint 1954. novemberében végül idő hiánya miatt a végső akciót nem tudták előkészíteni. Majd pedig 1963-ban, mikor a III/I. Hírszerző Csoportfőnökség felülvizsgálta a dossziét és operatív értéke híján annak megsemmisítése felmerült, egy határozat - mutatva, hogy egy nyugati (mai divatos szóval élve) véleményformáló értelmiségi egykor tapasztalt lojalitása, még évtizednyi idővel később is "jól jöhetett"- így fogalmazott: "Mint nyugatnémet újságíró, érdekes lehet a számunkra. Anyagát rendezzük."

A dokumentumok minősítése megszűnt, azokat a helyesírási hibák javításával, és az adatvédelmi szempontok figyelembevételével teszem közzé. Így a dossziéban szereplő német állampolgár teljes nevét elhagyom, annak helyét csak a kezdőbetűkkel jelzem.

Ezen a napon történt január 25.

1945

Budapest ostroma során tüzérségi találat érte az Országos Levéltár épületét, melynek következtében több napig tűzvész pusztított.

1949

Megalakul a KGST.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők