Közvélemény-kutatás vagy szociológiai kémkedés?

„Jelenleg Magyarországon több intézmény (szerv) végez különböző célú közvélemény-kutatást vagy szociológiai felmérést. Az állambiztonsági kérdésekkel összefüggő közvélemény-kutatás célját figyelembe véve, elsősorban a Magyar Rádió és Televízió (MRT) Tömegkommunikációs Kutató Központ közvélemény-kutatásai és az MTA Szociológiai Kutató Csoport által folytatott és tervezett szociológiai felmérések, illetve ezen intézményeknél meglévő lehetőségek hasznosíthatók.”

Bevezetés 

Egy adott termék, tévéműsor vagy párt iránti szimpátiánk, ellenérzéseink rögzítéséért nap, mint nap, szemünk láttára zajlik a küzdelem. Barátságosan közeledő kérdezőbiztosok az utcai forgatagban, egy kedves hang a telefonvonal másik végén, egy nyájas embertársunk az ajtónk előtt. Mivel a társadalmi visszajelzés számos esetben döntően befolyásolja egy gazdasági társaság, vagy éppen egy politikai szerveződés létét, jövőjét, felértékelődése szemmel látható. A hírek, az adatok, az információk alkotta hadizsákmányért persze nemcsak a kivilágított frontvonalban cikázó jól ismert közvélemény-kutató szervezetek versengenek, hanem a homály köpönyegébe burkolódzó titkosszolgálatok is.

A rendszerváltoztatás előtti politikai rendőrség munkájának (is) alapja volt az információszerzés. A titkos technikák (telefon-, lakáslehallgatás, levélellenőrzés, stb.) felhasználásáról, a lakosság különböző mértékű együttműködéséről (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs, informátor, stb.), vagy éppen a fedett állományú tisztek tevékenységéről már számos fórumon szó esett, tudományos feldolgozásuk produktumaival a szakirodalomban egyre gyakrabban találkozhatunk. Idővel azonban a tájékozódás "klasszikus" módozatai mellett - eddig kevésbé ismert - modernebb technikák jelentek meg. A speciális úton szerzett, operatív elemzések adatait ugyanis, a hatvanas években újjáéledő szociológiatudomány tárgykörébe tartozó módszerek segítségével próbálták kiegészíteni, pontosítani.

A belügyminiszter 1967. július 29-én kiadott 020. számú parancsa rendelkezett a III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnökség keretén belül szerveződő III/4. Elemző és Értékelő Osztály felállításáról. E szervezeti módosítással egy "céltudatosabb, tervszerűbb, a társadalmi-politikai követelményeknek minden vonatkozásban megfelelő állambiztonsági-operatív tevékenység" megalapozására törekedtek, azaz - mint az a parancshoz illesztett végrehajtási utasításokból megtudható - folyamatos feldolgozás mellett kívánták kiértékelni az állambiztonsági intézkedéseket, azok hatásait, eredményeit. S mindezt az adatszolgáltatás és adatfeldolgozás új rendszerének fokozatos bevezetésével, amely magában foglalta az elemzés és értékelés centralizálásából adódóan a rendszeresített adatlapokon rögzített, előírásszerűen kódolt információk gépi feldolgozásának megszervezését is. Az időről-időre központilag meghatározott megfigyelési területekről, az ún. "vonalakról" (pl. nyugatnémet-, amerikai-, egyházi-, osztrák-, ifjúságvédelmi vonal) készített anyagok, valójában a régi jelentési rendszer egy modernebb változatát képviselték, azonban az igazi újdonságot a közvélemény-kutatás állambiztonsági felhasználása jelentette.

Az első itt közölt dokumentum a III/4. Osztály által 1967 szeptemberében készített javaslat (és mellékletei), amellyel az állambiztonság célja az elvégzett munka hatékonyságának, és az arról kialakított véleményeknek a felmérése volt. A társadalmi támogatottság megismerésének sajátos példája ez, hiszen a mintavétel a politikai vezetőrétegre, illetve annak is csak egy szeletére terjedt ki, azokra, akik az elhárítással munkavégzésük során érintkeztek, vagyis a korabeli szakzsargont használva: "hivatalos kapcsolatok" voltak. Külön figyelmet érdemel e csoport kiválogatásának mechanizmusa és társadalmi lefedettsége: a pártbizottsági titkároktól, az ún. "elhárítási szempontból I-II. kategóriába sorolt objektumok" vezetőin keresztül a miniszterekig. Ugyanakkor az is látható, hogy a jórészt teszt-jellegű kérdőív módszertani megalapozottsága (anonimitás lehetősége, zárt-árnyalt kérdések, kódolás, stb.), az állambiztonsági munka és az arról alkotott vélemények valóban tudományos igényű feldolgozását célozta.

Az 1967 végére tervezett "akció" 1968-ban realizálódott. Igaz, nem pontosan az előbbi javaslatban felsorolt kérdések kaptak ott helyet, és a felmérésbe bevont intézmények száma is változott, a mindezidáig fellelt egyetlen összesítő lap azonban jól mutatja - még ha megfelelő kritikával is kell kezelnünk az eredményeket - az állambiztonsági szervek tevékenységének alapvetően pozitív megítélését. Kiegyenlített válaszadás csak a szerv információs összeállításaihoz való hozzájutás kérdésében történt, azonban a megkapott anyagokat a megkérdezettek közel 70%-a munkavégzése során hasznosíthatónak vélte. Másrészt a különböző intézményekből a kutatásba bevont személyek eltérő száma (1-től 14 főig) sem lehet véletlen, az egyes szakterületek állambiztonsági súlyát jelezheti: kiugró volt a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (14), Művelődésügyi Minisztérium (10) és a Magyar Rádió és Televízió (10) válaszadóinak száma.

A felmérés első eredményei (az 1967-ben rögzített távlati elképzeléseknek megfelelően) 1969-ben már szélesebb minta alapján készülő kutatások lefolytatását indokolták. Az év decemberében készített előterjesztés tanúsága szerint egy nagyobb társadalmi merítéssel a visszajelzések beszerzésén túl, az állampolgárok érdeklődésének felkeltését is szorgalmazták, vagyis állambiztonsági propagandacélokat kívántak elősegíteni. Ugyanakkor ezek a felmérések módszertanilag is újat jelentettek, hiszen a már működő propaganda- (vándorkiállítások, a Kék Fény című TV-műsor), vagy igazgatásrendészeti csatornákon (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal, Útlevél Osztály), illetve a fentebb tárgyalt hivatalos kapcsolatok kérdőíves megkeresésén túl, a civil szervezetekkel való együttműködés lehetőségét is kihasználták. A Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutató Központjának (ami az MRTV közvélemény-kutató osztályából nőtt ki, és az egyetlen olyan szervezet volt ekkor, amely a lakosság körében végezhetett felméréseket) kiépített kérdezőbiztosi hálózata, bejáratott módszerei, vagy a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Csoportjának tudományos kapcsolatrendszere az információszerzés újabb lehetőségét kínálta a politikai rendőrség számára.

Így találkozhatunk itt (az előterjesztés mellékleteként) a vezető beosztású személyek körében végzett vizsgálódások újabb dokumentuma mellett a "Politikum a közgondolkodásban" című országos felmérésről szóló tájékoztatóval. Az előbbi újdonsága, hogy a III. Főcsoportfőnökség illetékesei és a 43 megkeresett között élőszóban lezajlott beszélgetések kiértékelésén túl, az elhárítási munkával kapcsolatban felvetett kritikákkal, panaszokkal, sőt javaslatokkal is megismerkedhetünk. Ilyen volt például a Csepel Vas- és Fémművek vezető köreiből származó igény, miszerint vagy a megszüntetett állambiztonsági kirendeltséget állítsák vissza, vagy újabb SZT-tiszteket foglalkoztassanak a gyár területén.

A másik csatolt forrás, a Tömegkommunikációs Kutató Központtal "kooperációban" készült közvélemény-kutatást örökíti meg, amelynek során az állambiztonság kérésére másfélszáz olyan budapesti lakost is kikérdeztek, akik terhelt múltjuk miatt (horthysta fegyveres testületek, 1945 előtti és utáni polgári pártok tagjai, osztályidegen származásúak, az 1956-os események résztvevői) az operatív nyilvántartásban szerepeltek, de büntetőeljárás nem folyt ellenük és konspirált kapcsolatban sem álltak a politikai rendőrséggel. A tömegtájékoztatás, a politika és a közélet területét érintő kérdésekre adott válaszaikból szemezgető, azokat komolyabb elemzés nélkül közlő irat természetesen nem tekinthető egy önkényesen meghatározott "társadalmi csoport" értékeit, gondolkodását bemutató forrásnak. (Persze kérdéses lehet, hogy a Belügyminisztérium munkatársai mennyire vehették réteg- specifikusnak például azt az - egyes munkakörök társadalmi megbecsülésére vonatkozó - eredményt, amikor is a rangsoroláskor a válaszadók többsége az üzemmérnököt a legelső, míg az üzemi, vagy megyei párttitkárt a legutolsó fizetési kategóriában látta volna szívesen.) A jelen esetben fedőszervként használt kutatóközpont tájékoztatója - kiegészítve a kérdőív egy példányával - inkább mint egy "félhivatalos" állambiztonsági módszer lenyomata válik kordokumentummá.

A közölt dokumentumok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találhatók, szigorúan titkos minősítéssel.

Ezen a napon történt július 17.

1936

A spanyol rádióban elhangzó kódolt közlemény („egész Spanyolország felett felhőtlen az égbolt”) nyomán megindul Francisco Franco tábornok...Tovább

1942

Megkezdődik a keleti arcvonalon a volgai csata.

1945

Truman, Sztálin és Winston Churchill részvételével megkezdődik a potsdami konferencia, ami a második világháború európai eseményeit zárja...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők