Tartalékos tisztek '56-os magatartását vizsgáló jelentések a Ganzban

1957–1958 folyamán a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a Ganz Vagon- és Gépgyárban is a náluk foglalkoztatott hivatásos és tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát. A jellemzések hiteles forrásai annak, hogy milyen magatartást tekintettek politikailag megfelelőnek vagy elítélendőnek.

Bevezetés  

Az 1956-os forradalom után berendezkedő Kádár-rendszer és a Rákosi-féle sztálinista rendszer közötti eltérés, a politikai stílusban és az általuk alkalmazott hatalmi technikában ragadható meg leginkább. Kádár már nem hitte, hogy pusztán brutális megtorlással elérheti, hogy a társadalom egésze elfogadja az általa helyesnek tartott - és egyben megfellebbezhetetlen - álláspontját sorsdöntő kérdésekben. A rendszer paternalista megnyilvánulásai azonban csak 1958, illetve 1961 után erősödtek meg. Az 1956 decembere és 1957 tavasza közötti időszak a békéltetés és a megtorlás ideje, amelynek egyetlen célja a Kádár János köré szerveződő csoport pozíciójának a megerősítése volt (elsősorban a nemzeti-demokratikus „jobboldali" érzelmű csoportokkal szemben). A frissen kialakult rendszer stabilizálása csak azután kezdődhetett meg, amikor:

• az „ellenforradalmi bűncselekményben résztvevők" megbüntetése már különálló jogi intézmény (a népbírósági tanácsok) keretein belül folyt, az addig működő és gyorsított büntetőeljárást alkalmazó statáriális bíróságokkal szemben;

• a régi-új pártrendszer megkezdte kiépíteni új szervezeti bázisait (MSZMP alapszervezetek, KISZ), illetve új fegyveres védelmi szervének (Munkásőrség) szervezeti kiépítése mellett rendezte kapcsolatát a forradalom idején számára kompromittálódott hadsereg vezér- és tisztikarával.

Ez röviden összefoglalva a következőképpen zajlott le:

• 1956. november 13. - a Fegyveres Erők minisztere kinevezte a Magyar Néphadsereg és a Határőrség legfontosabb parancsnokait.
• 1956. december 4. - befejeződött a Tiszti Nyilatkozat[1] aláíratása.
• 1957. eleje - megkezdték a forradalom idején vállalt szerepükért halálraítélt katonaszemélyek kivégzését.
• 1957. február 11. - megjelent az MSZMP KB Irányelvei a Magyar Néphadsereg párt és politikai szervei részére. A kádári vezetés ennek értelmében elkötelezte magát a fegyveres erő pártirányítása, illetve a politikai apparátus által ellenőrzött hadsereg modellje mellett.
• 1957. február 28. - az önálló Honvédelmi Minisztérium vezetésével Révész Géza altábornagyot bízta meg a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány.
• 1957. november 12. - kiadták az MSZMP KB Irányelvei... második változatát, megállapításai a Néphadsereg egész szervezetének a pártállami rendszerbe való újra betagozására vonatkoztak (eszerint közvetve - a párt funkcionáriusain keresztül - az MSZMP KB Politikai Bizottság végezte a hadsereg irányítását, ellenőrzését).
• 1957. december 20. - a fegyveres hatalmi konszolidáció lezárásaként feloszlatták az utolsó karhatalmi alakulatot (a Budapesti Forradalmi-Honvéd Tiszti Ezredet).

A hadsereg beillesztése az új államhatalmi rendszerbe ezzel még nem ért véget. A karhatalmi alakulatok felszámolása és a honvédelemről szóló (a forradalom utáni) első törvény elfogadása közötti átmeneti időszakban egyrészt további előkészítő lépésekre került sor: az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30.-december 5.) a fegyveres erők minőségi fejlesztését, korszerűsítését jelölték meg alapvető irányvonalnak, a sztálinista mennyiségi célkitűzéssel szemben; ezt azonban csak 1960 után valósították meg. Másrészt a pártvezetés tisztogató-átrendező akcióinak lezárásaként befejezték a hivatásos és a tartalékos tisztek politikai felülvizsgálatát 1957-1958 folyamán. A hivatásos tisztek közül 9018 személyt szereltek le, illetve ezzel párhuzamosan számos a polgári életben dolgozó - a politikai vezetés számára megbízható - személy került be a katonai vezetés meghatározó pozícióiba; egy részük polgári alkalmazott maradt, a többség azonban magas beosztást és rendfokozatot kapott. A kb. 100 000 főt számláló tartalékos tiszti állomány vizsgálatát a Révész Géza felügyelete alatt működő igazolóbizottságok végezték - az 1946-os B-listázásokhoz hasonló módon. A vizsgálatok következtében 1958-ban csoportosan kapták meg az érintettek a leszerelési parancsot - egyszerre akár 50-800 fő is - a következő szöveggel: „Ellenforradalmi magatartás miatt nevezetteket lefokozom, rendfokozatuk honvéd."

A megfelelően átvilágított-átalakított hadsereg helyzetének stabilizálását a Kádár-rendszeren belül az 1959-1960-as évek fordulója jelentette, ugyanis ekkor fogadták el a Tiszti Törvényt (az Elnöki Tanács rendelete ebben rögzítette a tiszti állomány jogait és kötelességeit) és 1960. április 19-én a Honvédelmi Törvényt. Ezen konszolidációs folyamat végére egy olyan - a kádári vezetés által elfogadható - Néphadsereg jött létre, ahol a katonai elit a beosztott tisztikartól elkülönülve, a politikai elittel összefonódva egy idegen (nála harci érték szempontjából hatékonyabb) erőszakszervezet felügyelete alatt működve; a civil társadalomi kontroltól mentesítve, mint a hatalom részese és része létezett; és amit így, akár a civil lakossággal szemben is felhasználhatott.

A Ganz Vagon- és Gépgyárban is elvégezték 1957 és 1958 között a náluk foglalkoztatott tartalékos tisztek átvilágítását. A vállalatot a vas-és gépipari, illetve villamosipari termékeivel világhíressé vált Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. 1946. december 1-jétől érvénybe lépő államosítása, majd a mozdony- és gépgyártó üzemegység önálló nemzeti vállalattá szervezésével 1949-ben hozták létre. Az állami vállalat lett a Ganz és Társa Rt. általános jogutóda; fő termékei: a Hargita-típusú motorvonat továbbfejlesztett változatai, vízierőmű-turbinák voltak. Az export részben a KGST-országok részben a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és Dél-Amerika felé irányult. Emellett a Ganz gépgyár lett az 50-es évek végén beinduló MÁV dízelesítési programjának egyik fő előkészítője. A dízelvonat-gyártási program megvalósulásához szükséges erőforrások megteremtésére a gazdasági kormányzat 1959. január 1-jével egyesítette a részvénytársaságot a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárral; elsősorban a már jól működő munkakapcsolatra, a hasonló termékprofilra és a telekszomszédságra alapozva. Ennek következménye, hogy az '56-os magatartást vizsgáló jelentések már a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon és Gépgyár személyzeti osztályának irattárába kerültek.

Az iratanyag egyrészt tartalmazta a Ganz gyárban dolgozó tartalékos tisztek állománylistáit (1957. szeptember 14-i keltezéssel ellátva), másrészt a Ganz Vagon- és Gépgyárban foglalkoztatott tisztekről készített jelentéseket (kb. 350 darab). A felülvizsgálatot a hadkiegészítő parancsnokságok megkeresésére közösen végezték el a vállalatok személyzeti osztályai és pártalapszervezetei. A parancsnokságok által küldött levélhez csatolt feljegyzési lapon található adatok (név, születési év és hely, anyja neve; rendfokozat, szakmai szám; munkahely adatai, üzemi beosztás; lakcím) alapján készült jellemzéseket ábécérendben helyezték el az irattárban. Magukon a jellemzéseken már csak a legfontosabb adatokat jegyezték fel: vagy a vizsgált személy nevét, születési évét és helyét, műhelyszámát vagy ezek valamilyen variációit (bizonyos esetekben csak nevet és a foglalkoztatási egység számát tüntették fel, máskor az üzemegység neve/száma már hiányzik, illetve csak a név és a lakcím látható a jelentésen). Formai szempontból is kifejezetten heterogén az iratanyag:

1. az önálló lapra gépelt jellemzések általában keltezve és a személyzeti osztály előadója/osztályvezetője vagy a párt alapszervezeti vezetőségi tagok aláírásával hitelesítve,
2. lapcsíkokra gépelt rövidebb jellemzések, amelyeket utólag egy egész lapra ragasztottak fel; dátumot és aláírást nem tartalmaznak,
3. kézzel (ceruzával, golyóstollal) írt jellemzések, dátum nélkül részben aláírással ellátva, illetve egyes esetekben az informátorok megnevezésével.

A jellemzések terjedelme a kettő-három sorostól a tíz-tizenöt sorosig terjed. Zárásaként szerepel a javaslatadás (ritkán a jelentés legelején), ezek változatai a következők: javasolják, nem javasolják, javaslatot nem tesznek (vagy hiányzik a javaslatadás), fenntartással vagy megosztva javasolják. Négy esetben arra is volt példa, hogy módosították az első javaslatot.

A jellemzések nyelvi stílusán érződik a ragaszkodás egyfajta formanyelvhez, nem ritka az erőltetetten hivatalos megfogalmazás és az ebből fakadóan megbicsakló, nyelvtanilag helytelen mondatszerkesztés. Általában rideg, lényegre törő a stílus, de előfordulnak érzelmileg túlfűtött, indulatos jellemzések is.

A tisztekről szóló jelentéseket tartalmi szempontból négy csoportba osztottam:
1. javasolt MSZMP-tagok
2. javasolt párton kívüliek
3. nem javasolt MSZMP-tagok
4. nem javasolt párton kívüliek

A javasolt MSZMP-tagok csoporton belül négy alcsoportot hoztam létre:
a.) osztályhű, párthű magatartást mutatók,
b.) munkásőrök, karhatalmi csapat tagjai,
c.) önkritikát gyakorló személyek,
d.) semleges magatartásúak.

A nem javasolt párton kívüliek csoportnál öt alcsoportot alakítottam ki:

a.) politikailag nem megfelelő magatartást tanúsítók (a rendszerellenes megnyilvánulások, a harcos párthűség hiánya, a politikai passzivitás és helyezkedő személyiségvonás tartoztak ide),
b.) gyanús, nem kommunista világszemléletűek; osztályidegenek,
c.) rossz munkafegyelműek, alkoholista egyének,
d.) internált személyek,
e.) életkora miatt nem ajánlottak.

A javasolt párton kívülieknél nem volt lehetőség további bontásra: itt a legkarakteresebb példákat közöltem, a nem javasolt MSZMP-tagok csoportnál a közre adott jelentések tekinthetők a jellemző típusoknak.

A jellemzéseket anonimizálva (kivételt ott tettem, ahol az érintett személy születéséhez képest már eltelt 90 év) és szöveghűen közöltem.

A javaslatokat röviden és tömören értékelve a következők állapíthatók meg: azokat a tiszteket, akik az MSZMP tagjai és munkásőrök is voltak biztosan javasolták; akiket pedig ellenforradalmi bűncselekmények miatt elítéltek és internáltak, azok tartalékos tiszti rangjának megvonását kérték. A két szélső helyzet közötti esetekben, bár mindig az objektivitás látszatával, de teljesen szubjektív módon döntöttek az illetékes személyek. Ugyanis sok esetben ugyanazon indokok alapján teljesen eltérő javaslatok születtek. A tartalékos tiszteket támogató vagy támadó jellemzések elkészítésének - vállalaton belüli - folyamatáról azonban, valamint a mögötte meghúzódó személyes konfliktusokról, ez az iratanyag nem szolgálhat információkkal.

MOL-XXIX-F-329-g 1. doboz (Magyar Országos Levéltár, Ganz-Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár, Személyzeti és oktatási főosztály 1. doboz)

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők