Egy honvédtiszt a világháborúban - 3. rész

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás

„Lassan már az imádság is nehezünkre esik. Az elfásultság és a kimerülés a bizonytalansággal keveredik bennünk, s fájdalmában csak az erős hitű ember tud az Úrhoz fordulni. Hitem megmaradt és bízom a gondviselésben, mely a további küzdelemhez erőt ad. Segítsd meg Istenem sokat szenvedett népedet és adj jövőre egy boldog Karácsonyt."

Bevezető

Sorozatunk harmadik, befejező részében tovább kísérjük a 21. gyalogezred katonáit harctéri útjukon. A kassai bakák rövid ideig a trianoni Magyarország északkeleti csücskében, a Bodrogköz területén harcolnak. Létszámuk egyre csökken, az ellátás is akadozik. Kenézlőnél még visszavetik a román átkelési kísérletet, de nem sokkal később észak felé szorulnak, először az I. bécsi döntéssel visszatért területre, majd tovább nyugat felé. A lecsökkent létszámviszonyt jól mutatja, hogy karácsonykor - a vezethetőség fenntarthatósága érdekében - a hadilétszámú ezredet már egy szűkös zászlóaljba kell összevonni. Ugyanez vonatkozott a hadosztály többi alakulatára. Feltehetően személyi pótlást már csak a feloszlatott alakulatokból kaphattak. Ennek ellenére is tisztességgel állták a sarat, a szovjet csapatokkal megtűzdelt román alakulatokkal szemben még bravúros „huszárcsínyekre" is futotta, mint március közepén az ismeretlen szovjet tábornok megölése.

Ugyanakkor a csapatok harcértékének apadása jól kiolvasható a sorok közül. A személyi utánpótlás hiánya és az anyagi pótlás apadása mellett ehhez nagyban hozzájárulhatott - mint arról Salgó Andor több helyen ír - a „nagy helyzet" kilátástalansága is. Először át kellett élniük, hogy családjukat hagyják hátra, ebben Salgón kívül nyilván sokan voltak érintve, hiszen a 21. gyalogezred katonáinak többsége Abaúj megyei volt. Aztán kiszorultak az ország területéről, fokozatosan ellenségesen viselkedő polgári lakosság között éltek-harcoltak. Végül a postai kapcsolat is megszűnt az egyre fogyatkozó hátországgal, az anyaország területéről gyéren csordogáló hírek pedig sejtették a fronton lévőkkel, hogy az ország és a háború végképp elveszett.

A demoralizáló hírek végül arra vezettek, hogy a 24. gyaloghadosztály kötelékben állt át a szovjet csapatok oldalára. A leharcolt magyar csapatok állapotát jól mutatja, hogy az átállást követő újjászervezéshez való szállításhoz elegendő volt egy vasúti szerelvény, a fegyverzet mennyiségét pedig az alábbi mondat mutatja: „Egy kocsi a fegyverzetünket hozza." Az átállást követően a Hajmáskéren felállított magyar alakulat németek elleni bevetésére végül nem került sor, a sokat szenvedett kassai bakák hazatérhettek családjukhoz.

A 24. gyaloghadosztály története viszonylag jól dokumentált, a Hadtörténeti Levéltár Tanulmánygyűjteményében - elsősorban Ludovika Akadémiát végzett katonatisztek tollából - számos visszaemlékezés olvasható. Vélhetően ezek gyűjtésében némi célzatosság is volt, hiszen az 1989. előtti társadalmi rendszer legitimációjához jól jött minden olyan adalék, amely az „utolsó csatlós" mítoszt segített oszlatni. Mindenesetre Salgó Andor - aki mindvégig megmaradt polgári személynek, akinek fő vágya, kötelességének hű teljesítésén túl, hazatérni megszokott béketevékenységéhez - visszaemlékezése újabb szemszögből mutatja a 24. gyaloghadosztály alakulatainak harctéri útját és az általuk átélt eseményeket.


Forrás

Ezen a napon történt július 25.

1934

Sikertelen nemzetiszocialista hatalomátvételi kísérlet Bécsben, osztrák náci puccsisták megölik Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt.

1957

Elindult Moszkvába az Express Ifjúsági Utazási Iroda és Szolgáltató Vállalat szervezésében utazó turisták első csoportja.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt években a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont számának két írása is ízelítőt nyújt. A szám tematikája: „Magyar diaszpórák, emigráns egyesületek, személyes sorsok a 20. században”. Az összeállításban a már említett két dokumentumközlésen kívül olvashatunk még sanghaji magyar kalandorokról, az ottani magyar érdekvédelemről, továbbá a franciaországi, illetve a tengerentúli magyar diaszpóra szervezeteiről, azok működéséről. Nem kapcsolódnak szorosan a témához, de érdekfeszítőek a kristályéjszaka magyar vonatkozásai, és igen tanulságos olvasmány Alapi Gyula Rákosi Mátyáshoz írt, mindeddig ismeretlen levele is.

Technikai okok miatt az összeállításunkat két, formailag ugyan különálló, de tartalmilag  szorosan összetartozó részre bontottuk: az elsőt, tehát az idei 2. számot 2017. június 21-én, míg a második részt, azaz a 3. számot június 28-án közöljük. A kettes számban az egyesületi témák kerültek előtérbe, míg a hármasban főleg egyéni sorsok bemutatására helyezzük a hangsúlyt.

 

 

Budapest, 2017. június 28.

 

 

A szerkesztők