Egy honvédtiszt a világháborúban - 3. rész

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás

„Lassan már az imádság is nehezünkre esik. Az elfásultság és a kimerülés a bizonytalansággal keveredik bennünk, s fájdalmában csak az erős hitű ember tud az Úrhoz fordulni. Hitem megmaradt és bízom a gondviselésben, mely a további küzdelemhez erőt ad. Segítsd meg Istenem sokat szenvedett népedet és adj jövőre egy boldog Karácsonyt."

Bevezető

Sorozatunk harmadik, befejező részében tovább kísérjük a 21. gyalogezred katonáit harctéri útjukon. A kassai bakák rövid ideig a trianoni Magyarország északkeleti csücskében, a Bodrogköz területén harcolnak. Létszámuk egyre csökken, az ellátás is akadozik. Kenézlőnél még visszavetik a román átkelési kísérletet, de nem sokkal később észak felé szorulnak, először az I. bécsi döntéssel visszatért területre, majd tovább nyugat felé. A lecsökkent létszámviszonyt jól mutatja, hogy karácsonykor - a vezethetőség fenntarthatósága érdekében - a hadilétszámú ezredet már egy szűkös zászlóaljba kell összevonni. Ugyanez vonatkozott a hadosztály többi alakulatára. Feltehetően személyi pótlást már csak a feloszlatott alakulatokból kaphattak. Ennek ellenére is tisztességgel állták a sarat, a szovjet csapatokkal megtűzdelt román alakulatokkal szemben még bravúros „huszárcsínyekre" is futotta, mint március közepén az ismeretlen szovjet tábornok megölése.

Ugyanakkor a csapatok harcértékének apadása jól kiolvasható a sorok közül. A személyi utánpótlás hiánya és az anyagi pótlás apadása mellett ehhez nagyban hozzájárulhatott - mint arról Salgó Andor több helyen ír - a „nagy helyzet" kilátástalansága is. Először át kellett élniük, hogy családjukat hagyják hátra, ebben Salgón kívül nyilván sokan voltak érintve, hiszen a 21. gyalogezred katonáinak többsége Abaúj megyei volt. Aztán kiszorultak az ország területéről, fokozatosan ellenségesen viselkedő polgári lakosság között éltek-harcoltak. Végül a postai kapcsolat is megszűnt az egyre fogyatkozó hátországgal, az anyaország területéről gyéren csordogáló hírek pedig sejtették a fronton lévőkkel, hogy az ország és a háború végképp elveszett.

A demoralizáló hírek végül arra vezettek, hogy a 24. gyaloghadosztály kötelékben állt át a szovjet csapatok oldalára. A leharcolt magyar csapatok állapotát jól mutatja, hogy az átállást követő újjászervezéshez való szállításhoz elegendő volt egy vasúti szerelvény, a fegyverzet mennyiségét pedig az alábbi mondat mutatja: „Egy kocsi a fegyverzetünket hozza." Az átállást követően a Hajmáskéren felállított magyar alakulat németek elleni bevetésére végül nem került sor, a sokat szenvedett kassai bakák hazatérhettek családjukhoz.

A 24. gyaloghadosztály története viszonylag jól dokumentált, a Hadtörténeti Levéltár Tanulmánygyűjteményében - elsősorban Ludovika Akadémiát végzett katonatisztek tollából - számos visszaemlékezés olvasható. Vélhetően ezek gyűjtésében némi célzatosság is volt, hiszen az 1989. előtti társadalmi rendszer legitimációjához jól jött minden olyan adalék, amely az „utolsó csatlós" mítoszt segített oszlatni. Mindenesetre Salgó Andor - aki mindvégig megmaradt polgári személynek, akinek fő vágya, kötelességének hű teljesítésén túl, hazatérni megszokott béketevékenységéhez - visszaemlékezése újabb szemszögből mutatja a 24. gyaloghadosztály alakulatainak harctéri útját és az általuk átélt eseményeket.


Forrás

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők