Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

  • A Kádár-rendszernek csak létrejötte legkorábbi időszakában kellett sztrájkokkal szembenéznie, és kiterjedtebb ellenállási és követelés-kinyilvánítási formáktól tartania. 1956 végén és 1957 elején a munkabeszüntetési akció még a szembenállás legmeghatározóbb formája volt, amivel szemben nehezen tudott védekezni és fellépni a rendszer. Az államvezetés megszilárdulása után viszont a sztrájkok veszélye szinte teljesen elmúlt, a felsőoktatási intézmények megszűntek a lázadások potenciális fészkei lenni.

  • Ezzel szemben a nyolcvanas évek végén, a pártállami rendszer bomlásában és bomlasztásában a felsőoktatási intézmények ismét szerephez jutottak. Viszont nagy különbség volt, hogy a feszültséget a felsőoktatásból történt forráskivonás okozta és csak kevésbé az eszmeiségbeli eltérés vagy más rendszerellenes meggyőződés. 

    Az egyetemi-főiskolai hallgatók létszáma a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig kb. 10%-kal csökkent. Az 1987–1989 közötti években további aggasztó problémák nehezítették az egyetemek és főiskolák politikailag ismét kényes helyzetét. Az ország gazdasági teljesítőképességének romlása közvetlen hatást gyakorolt a felsőoktatásra. A pénzügyi nehézségek (kifejező korabeli megfogalmazásban: „nyomorúságos helyzet“) befolyásolták az oktatás körülményeit is, a felsőoktatási intézmények pénzügyi nehézségekkel küzdöttek, és a hallgatók életszínvonala a közvetlen állami támogatás reálértékének csökkenése miatt érzékelhetően és számottevően romlott.

     

                                                                  
     

    A felsőoktatás lényegi átalakítása (új szakosodási rend, tantervi irányelvek kidolgozása, a tankönyv- és jegyzetügyek rendezése, a hatáskörök kiigazítása stb.) késedelmet szenvedett, egy részük pedig jórészt a gazdasági feltételek hiánya miatt el is maradt.

     

    Az irányító szervek így jellemezték a körülményeket: „A magyar felsőoktatás válságba került. E válság jelei akkor jelentkeztek, amikor az extenzív fejlődés forrásai kimerültek. A felsőoktatás struktúrájában és prioritásaiban a negyvenes évek végén végbement alapvető változások efredményeképp ugyanis felsőoktatásunk rugalmatlanná vált, gyakorlatilag megszűntek a minőségi követelmények teljesülését biztosító automatizmusok, a megújulásra, a kapacitások átcsoportosítására való készség, azaz az intenzív fejlődés alapfeltételei. Az intézmények gyakorlatilag elszigetelten működnek (bel- és külföld vonatkozásában egyaránt) ezért nem alakult ki a fejlődést elősegítő versenyhelyzet sem. Felsőoktatásunk létszámarányait tekintve egyedülálló a fejlett és a közepesen fejlett országok között.”

     

    1988 végén az intézmények a működésképtelenség felé sodródtak. Félő volt - és tényként is kezelték -, hogy ha a felsőoktatást nem sikerül „bekapcsolni a nemzetközi vérkeringésbe”, akkor színvonalában annyira elmarad és leszakad a fejlett világ felsőoktatásától, hogy e hátrányt behozni „már szinte lehetetlen lesz vagy nagyon nehéz”.

     

    A gazdasági gondokat szinte mindig a politikai viszonyok változásai kísérik, pontosabban követik. Az 1988. áprilisban, Veszprémben megtartott Országos Felsőoktatási Ifjúsági Parlamenten már elhangzott az ágazati irányítás „demokratizmusa” növelésének kívánalma, illetve a hallgatók, oktatók és az intézmények szakmai érdekképviseletének biztosítására Országos Felsőoktatási Tanács (OFT) létrehozását javasolták. A Kecskeméten ülésező Országos Diákparlament „a magyar oktatási intézmények zsúfoltsága, felszereltségük színvonalának helyenként ijesztő mértékű leromlása” miatt arra kérte a kormányt, hogy az 1989-es költségvetésben jelentősen emelje az oktatásra fordítható pénzeszközöket.

                                                         

    Kulcsszavak

    Ezen a napon történt augusztus 17.

    1932

    Az első magyarországi villamosított vasútvonal átadása. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon a Kandó-féle villanymozdony közlekedik.

    1977

    A budapesti Népligetben megnyitották a Planetáriumot.

    Magunkról

    A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

    Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

    Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

    A Szerkesztőség

    Beköszöntő

    Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

    1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

    A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

    A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

    Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

    Budapest, 2018. április 6.
    A szerkesztők