Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

A dokumentumokról 

A Művelődési Minisztérium, valamint a Magyar Szocialista Munkáspárt Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya végig fokozott figyelemmel kísérte az eseményeket, és minden lényeges momentumot igyekezett dokumentálni. Czibere Tibor művelődési miniszter iratai között jelentős mennyiségű irat maradt az utókorra (MOL XIXI9c29371988. szám alatt), akinek személyesen is megküldték a követeléseket, vagy éppen illetékes intézkedésre a más hivatalhoz érkezett beadványokat is neki küldték át. Ezen kívül Pusztai Ferenc felsőoktatásért felelős miniszterhelyettes is követte a fejleményeket, és több ügyben hivatalból intézkedett (iratai megtalálhatóak: MOL XIXI9p állag). A párthoz érkezett vagy ott keletkezett iratok az M–KS 288. fond 36/1988. csoport 2. őrzési egységében találhatóak.

 

A korabeli dokumentumok az akkor már nagymértékben használt fénymásoló-gépek és a nyomdatechnika alkalmazása miatt viszonylag nagy példányszámban terjedtek el. Többségük ráadásul meglehetősen terjedelmes, ezért egyrészt igyekeztünk a fontosabb, másrészt a rövidebb és lényegre törőbb forrásdokumentumokat közre adni kizárólag az őszi események fejleményeiről.

 

A diáksztrájkról keletkezett iratok egy része telexen keresztül érkezett, másik részük, a jelentések és a feljegyzések többsége írógéppel vagy számítógéppel (gyakran gyors iramban) készült, így gyakoriak voltak a félreütések, a betűtorlódások. Ezeket egy kivételével automatikusan javítottuk, illetve a vesszők és a hosszú „ú” és „í” betűk hiányát pótoltuk. A nagy és kis kezdőbetűk használatán, valamint a gyakori kötőjelek alkalmazásán nem változtattunk, a korabeli kiemeléseket meghagytuk.

A szövegben a korabeli egyetemek és főiskolák, valamint karaik nevét nagyon gyakran mozaikszavakkal adták meg. Ezeket a gyakorlatunktól eltérően nem a szövegben oldjuk fel szögletes zárójelek között, hanem itt soroljuk fel a rövidítéseket és a teljes, hivatalos nevüket.

 

BME = Budapesti Műszaki Egyetem

ELTE = Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest)

JATE = József Attila Tudományegyetem (Szeged)

JPTE = Janus Pannonius Tudományegyetem (Pécs)

KLTE = Kossuth Lajos Tudományegyetem (Debrecen)

MKKE = Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem

 

ÁJTK = Állam- és Jogtudományi Kar

BTK = Bölcsészettudományi Kar

TTK = Természettudományi Kar

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők