Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

 

Források 

 

1.  A szegedi diáksztrájk emlékeztetője

1988. szeptember 28. 

EMLÉKEZTETŐ

A JATE BTK általános hallgatói sztrájkjáról

 

1988. szeptember 28., Szeged, Auditorium Maximum

 

1988. szeptember 26-ára a JATE BTK Operatív Bizottsága, élve lefektetett jogaival, Kari Gyűlést hívott össze. Ezen a hallgatóság többsége mellett részt vettek: Szalamin Edit és Rozsnyay Bálint dékánhelyettesek, Kristó Gyula dékán, az érdeklődő oktatók és a tömegtájékoztatás képviselői.

 

A Kari Gyűlés döntő többséggel elfogadta az Operatív Bizottság Állásfoglalás-tervezetét, így az módosítás nélkül a Kari Gyűlés hivatalos állás foglalásává emelkedett. A Kari Gyűlés követeléseinek nyomatékosítására úgy döntött, hogy 1988. szeptember 28-án a Kar hallgatóságának egésze sztrájkba lép.

 

Döntésünk mellett foglalt állást: (26-án) az MSZMP [Magyar Szocialista Munkáspárt] JATE Történész Pártalapszervezete; (27-én) a JATE Központi Könyvtára és a JATE BTK szakszervezeti vezetősége.

 

1988. szeptember 28-án, szerdán 8 órától a JATE BTK általános hallgatói sztrájkja megkezdődött. Az Állásfoglalás és a Fogalmi Emlékeztető felolvasása után az összegyűltek előadásokat hallgattak meg a középkori és a jelenlegi nyugati universitasokról (előzetes megbeszélés szerint előadók voltak: Varga András, Ötvös Péter, Csernus Sándor, Szőnyi György Endre és Rozsnyay Bálint). Az előadások után 11. 15-kor Szövényi Zsolt minisztériumi főtanácsos osztályvezető, Bodnár László rektorhelyettes és Kristó Gyula dékán részvételével konzultáció kezdődött a sztrájkolókkal. A vita után a Minisztérium képviselője hivatalos ígéretet tett arra, hogy az MM [Művelődési Minisztérium] harminc napon belül hivatalos és nyílt választ ad (a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül) a kari állásfoglalásra.

 

A válasz megérkezésekor vagy a határidő lejárta után a hallgatóság rendkívüli Kari Gyűlésre ül össze, ahol dönt a válasz elfogadásáról és a további teendőkről.

 

Ezen Emlékeztető az Állásfoglalással együtt a JATE BTK hallgatói sztrájkjának hivatalos dokumentuma. Ennek értelmében mindkét szöveget eljuttatjuk a dékánnak, a rektornak, a tudományegyetemi Karok és tanárképző főiskolák Tanácsainak diákképviselőihez, a Tudományegyetemek vezetőinek, az egyetemi Archívumnak, az országgyűlésnek, a művelődési miniszternek, a Minisztertanácsnak és a tömegtájékoztatásnak.

 

Felkérjük a diákképviselőket, hogy Állásfoglalásunkat tegyék ismertté választóik előtt. Felhívunk mindenkit, hogy Állásfoglalásunkkal és megmozdulásunkkal kapcsolatban nyilvánosan foglaljon állást.

 

Szeged, Auditorium Maximum,

 

1988. szeptember 28. 18.h. [óra]

 

A JATE BTK hallgatói

 

Jelzet: MOL XIX–I–9–c–2937–1988. – Magyar Országos Levéltár, Czibere Tibor miniszter, iktatott iratok. – Eredeti, gépelt tisztázat.

 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők