Választási esély-latolgatás 1945 nyarán

Az 1945. július elején, feltehetően az MTI egyik munkatársa által a Kisgazdapárt vezetősége vagy egyik vezetője részére készített bizalmi jelentés a párt választási esélyeit, a rivális pártok kilátásait, társadalmi pozícióját, tevékenységét veszi számba, miközben a társadalom helyzetéről, a politikai élet aktuális eseményeiről és problémáiról is részletes tájékoztatást ad.

Bevezetés

A második világháború után az 1945 őszén megtartott országgyűlési választás jelentette a magyarországi politikai rendezés egyik legfontosabb elemét. Ennek szükségességét a jaltai konferencia mondta ki, amelynek hatására a Független Kisgazdapárt már február végén választójogi törvényjavaslat kidolgozására szólította fel az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Az ország nyugati területein tartó harcok miatt azonban a választást még nem lehetett megtartani.
A politikai megmérettetés a továbbiakban is foglalkoztatta a pártokat, így május folyamán (a május elsejei nagy tömeggyűlésük sikerén felbuzdulva) immár a Magyar Kommunista Párt is hitet tett a választások megtartása mellett. Elsődlegesnek a budapesti törvényhatósági választásokat tartották, és csak ezek után sorolták az országgyűlési választások megtartását. A lehetséges időpontokat őszre tervezték, bár Rákosi Mátyás úgy nyilatkozott, hogy mindez akár 1946 tavaszáig is kitolódhat. A kommunista vezetőket elsősorban a rossz nyári termés aggasztotta, hiszen egy nyári választás esetén a rossz közellátás, az infláció és a gyenge terméseredmény okozta elégedetlenség nem kedvezett volna a baloldalnak.
A választások megtartásának szükségességét minden párt még májusban elismerte. Azonban sem a választások időpontja, sem a módja nem tisztázódott még május-június folyamán, bár a pártok különböző mértékben, de megkezdték felkészülésüket a választásokra. Mindegyik párt tömegbefolyása, illetve kormányzati szerepe növekedését remélte egy sikeres választás révén. A külföldi országok ügyvivői júniustól tájékoztatták kormányaikat egy magyarországi választás lehetőségéről.
A Független Kisgazdapárt különösen fontosnak tartotta a választási sikert, ugyanis ezzel mind parlamenti, mind pedig kormányzati pozícióinak nagyarányú javulását várta.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot alkotó másik fő párttal, az MKP-val - június-július folyamán - egyre romlott a Kisgazdapárt kapcsolata. Az ellentétek egyik oka a rendőrség összetételének az FKGP szempontjából kedvezőtlen megoszlása volt, hiszen a kommunista párt (és részben a Szociáldemokrata Párt) elsöprő túlsúllyal bírt a rendőrség szervezetében. A korábbi állomány 70-80%-a kicserélődött, és a hetven magas rangú rendőrtisztviselő közül kb. 91-92% a munkáspártok, 4-5% a kisgazdapárt híveiből került ki. 3-4% pártonkívüli volt. A vezetőket szinte kivétel nélkül az MKP-SZDP körei adták, a legénység döntő többsége is követőikből állott. Az ekkor felállított politikai rendőrségen ez az arány még nagyobb volt.
A kisgazdapárt a nyár folyamán egyre erősebben támadta a rendőrség tevékenységét és működését, és bár minden alkalmat és fórumot megragadtak a kialakult helyzet megváltoztatására, a kommunista párt ellenállását nem tudták legyőzni. A rendőrség ügye azonban változatlanul napirenden maradt, és június elejétől szinte minden kisgazda-gyűlésen felvetették a rendőrség helyzetét.
A rendőrség más viszonylatban is a figyelem középpontjába került. Július 4-én lezajlott egy jelentős rendőrtüntetés, ahol a tüntető rendőrök az alacsony bérek és a nem kielégítő működési feltételek ellen léptek fel. Ezer rendőr és rendőrnyomozó vonult fel a Pénzügyminisztérium elé, egy küldöttség pedig Vásáry István pénzügyminisztert kereste fel. Vásáry kijelentette, hogy az aktuális minisztertanácson benyújt egy rendelet-tervezetet, amely rendezi a rendőri fizetések ügyét. Ennek nyugtázása után a tömeg a Belügyminisztériumhoz vonult, ahol Erdei Ferenc miniszterhez egy memorandumot nyújtottak be a fizetések azonnali rendezését, négyheti fizetéses szabadság megadását, és egyéb kedvezményeket követelve. Erdei ígéretet tett mindenre, és már az aznapi minisztertanácson elfogadták a követeléseket.
A Nemzeti Parasztpárt, sőt a Szociáldemokrata Párt is gyakran sérelmezte a rendőrség ügyeit, bár ők nem annyira a karhatalom hibáit, hanem inkább az MKP túlsúlyának mértékét hangsúlyozták. Ezt kihasználva, valamint más aktuális ügyekben is, a kisgazdapárt kapcsolatot keresett az SZDP-vel, és április-május folyamán kísérletet tett - a kommunista ellenesség alapján - az 1943-ban kötött szövetség, valamint az illegalitásban kialakult konszenzus felújítására. Az SZDP elhárította a kezdeményezéseket, sőt együttműködése a kommunista párttal még szorosabbá vált.
A rendőrség tevékenysége, valamint a választások mellett számos egyéb esemény is befolyásolta a nyár első két hónapjában a politikai életet, és ezzel egyetemben a közhangulatot.
Jelentős előrelépés volt, hogy megkezdődött az ország újjáépítése, amely lényegében a kommunista párt által elképzelt úton haladt. Az MKP által áprilisban elkészített gazdasági program a közlekedés helyreállítását tekintette a legfontosabbnak, és ezen belül is a vasút fejlesztését. Erre gazdasági és pénzügyi rendelkezések egész sorát hozták, és a későbbiekben mozgalmat indítottak a tervek minél nagyobb arányú végrehajtására, sőt azok meghaladására. Gerő Ernő miniszter május 21-én adta ki a jelszót: „Arccal a vasút felé!" Hét hónap alatt kellett helyreállítani 10 000 vasúti kocsit, és 900 mozdonyt. A kisgazdapárt erre reagálva - Kovács Béla földművelésügyi miniszterrel az élen - propagandájában az „Arccal a mezőgazdaság felé!" jelmondatát hangoztatta.
Ezzel egy időben zajlott le egy jelentős és kissé propagandisztikus jellegű esemény: a Szovjetunió - észlelve a magyarországi közellátási nehézségeket - a márciusi élelmiszer-osztási akcióját megismételve, júniusban újabb számottevő mennyiségű élelmiszert (18 000 tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét), valamint teherautókat, sőt, 100 000 nm ablaküveget adományozott Budapest lakosságának. Ekkor már Vas Zoltán volt a főváros polgármestere, aki a közellátásügyi kormánybiztosságot hagyta ott a nagyobb befolyást biztosító posztért cserébe, és hatalmas igyekezettel kezdett bele a főváros életének és ellátásának rendezésébe. Működése és eredményei igen ellentmondásosak, és már a kortársak is gyakran illették kritikával ad hoc jellegű intézkedéseit.
A meglévő társadalmi ellentéteket már nyáron több minden jelezte. Július 3-án - a már sokat tapasztalt emberek számára is - meglepő esemény történt. A Műegyetemen, egy előadás közben 25-30 gumibottal felszerelkezett ifjú rontott be a terembe, és egy előre elkészített lista alapján neveket soroltak fel, olyan első évesekét, akiket reakciósnak minősítettek. Ezeket azonnal ki is emelték a padsorokból, és átvitték egy üres tanterembe, ahol ütlegek közben további reakciósok neveiről faggatták őket. Az eredmény újabb nyolc név lett, akiket ismételten kiemeltek a padok közül, de „meggyőzésükre" már nem került sor, az időközben megérkező rektor véget vetett az akciónak. Kiderült, hogy a gumibotos látogatók nem is egyetemisták, hanem a SZIT tagjai voltak. (A SZIT (Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalom) a Szakszervezeti Tanács Ifjúsági titkárságának kezdeményezésére - kommunista, szociáldemokrata háttérrel - jött létre az üzemi munkás fiatalok szervezésére.)
A kisgazdapárt az ilyen jellegű ügyeket egyre veszélyesebbnek ítélte, és mind erőteljesebben tiltakozott ellenük. Június végén a párt néhány vezetője a korábbiaktól eltérő, határozott hangot ütött meg felszólalásai során, többek között Varga Béla alelnök, aki az ekkor tartott beszédeiben az élet- és vagyonbiztonság, valamint az erkölcsi kritériumok helyreállítását követelte, és számos visszásságra mutatott rá. A párt vezetői körében egyre érlelődött az az elhatározás, hogy kormányzati szerepvállalásukat nemcsak tömegbefolyásuk révén (ekkor a pártnak 900 000 tagja volt), hanem immár egy teljes körű választással is meg kell erősíteni.
A választások módjának és mikéntjének pontos kidolgozására (a jogszabályok megalkotása, az időpont kitűzése, a résztvevők meghatározása stb.) a későbbiekben, a többi párttal szorosan együttműködve, július-augusztus hónapban került sor.
A kisgazdapárt vezetői igyekeztek minél több információt szerezni a társadalom helyzetéről, pártjuk stabilitásáról és az egyre inkább riválisnak tekintett pártok ügyeiről. Az alább közölt dokumentum egy 1945. július elejéről származó összefoglaló jelentés, amely az összes akkori aktuális problémát és eseményt számba véve készíti fel a pártot a választásokra. Feltehetőleg a Kisgazdapárt vezetősége vagy egy vezetője számára készült. Szerzője ismeretlen, de vélhetően az MTI egyik munkatársa készítette. Erre enged következtetni az utolsó mondatban szereplő kitétel, amely szerint Szentgyörgyi professzor átadott egy nyilatkozatot a jelentés készítőjének. Szentgyörgyi Albert júniusi, Szovjetunióbeli útjáról július elején valóban adott egy nyilatkozatot az MTI-nek. Ez a nyilatkozat a Magyar Nemzetben is megjelent, és abban a professzor kiemelten szólt Szovjetunió tudományos tevékenységéről, a szovjet Akadémia munkájáról, valamint arról, hogy a Szovjetunió kezébe vette a világ kulturális életének egységesítését. Az akkori aktuális csehszlovákiai történésekre utalva hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása intelligencia dolga. Véleménye szerint a Szovjetunió nemzetiségi politikája élő példa a Kárpát-medence államai számára.
A dokumentum számba veszi a választások elé tornyosuló akadályokat, a választási esélyeket, a rivális pártok tevékenységét és viselkedését, valamint az akkoriban aktuális eseményeket és problémákat.

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők