Vörös Vince kisgazdapárti politikus 1956-os szerepvállalása

56’-os források Vörös Vince irathagyatékában

Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.

Bevezetés 

Vörös Vince - Vörös Kálmán és Tóth Mária gyermekeként - a Baranya megyei Kisbicsérden született 1911. február 23-án kisparaszti családból. Az elemi iskolát Kisbicsérden végezte, majd a Szentlőrinci Téli Gazdasági Iskolában folytatta tanulmányait. (Az intézmény később a kalászos gazdamozgalmak kiinduló bázisa lett.) Már a '30-as évek elején jelentkezett a paraszti társadalmat érintő írásaival, és közéleti pályafutásának kezdete is erre az időszakra tehető. 1935-ben belépett a Gömbös Gyula vezette kormány demokratikus ellenzékét képviselő Független Kisgazdapártba. Közéleti publicistaként három művére is fel kell hívni a figyelmet: Gyertyagyújtás (1937), Beszélnek a barázdák (1939) és Dűlőúton (1940). Mégis elsősorban a Baranyából kiinduló Kalászos gazdamozgalmak és a Magyar Parasztszövetségben végzett munkája tette nevét országosan is ismertté. Ez utóbbi szervezetnek, Kovács Béla lemondása után, főtitkára is volt.
1944 decemberében a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja és jegyzője lett. 1945 nyarától a Független Kisgazdapárt főtitkárhelyettese, s politikusként a korszak meghatározó közéleti személyiségeivel került kapcsolatba: Elsősorban Nagy Ferenc, Illyés Gyula, Szabó Pál, Veres Péter és Kovács Béla nevét fontos megemlítenünk. Politikai pályafutását az 1947 tavaszán Nagy Ferenc miniszterelnök ellen a köztársaság elleni összeesküvés vádjával indított támadás törte ketté, bár őt magát rehabilitálták. 1949-ben végleg háttérbe szorult, s visszatért lakóhelyére, Bakonyára. Földjeit államosították, majd a kitelepítés is utolérte.
1956 októberének végén Kovács Bélával együtt részt vett a Független Kisgazdapárt újjáalakításában. A forradalom után - egykori politikus társai közbenjárására - nem indult ellene eljárás, de sokáig nem kapott Baranya megyében munkalehetőséget. Ekkor a kenyérmezei

brigádvezetője, majd visszatérve Baranyába, először a pécsi XIV. Számú Autójavító Vállalat lakatosa, később a bakonyai Vörös Szikla TSZ magtárosa, végül 1978-tól 1988-ig a Pécsi Vízműnél portás. Az 1970-es években felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokba emigrált  Nagy Ferenccel, s komolyan kezdett foglalkozni a kisgazdapárt történetének megírásával, illetve a fennmaradt dokumentumok összegyűjtésével. A rendszerváltás megindulásával (1988) kezdeményezője a Független Kisgazdapárt és a Magyar Parasztszövetség újbóli megalakulásának, majd az 1990. évi első szabad választások után, május 2-án a Magyar Országgyűlés alelnökévé választották. Az első parlamenti ciklusban a demokratikus változások következetes megvalósításának érdekében igyekezett az egymással szemben álló politikai felek közt konszenzust teremteni. 1994 áprilisában tisztségétől megválva visszavonult a politikai élettől, s ekkor erősödött fel addig is tartó publikációs tevékenysége: 1995-ben jelent meg Pécsett Politikai utam címmel memoárja, amit több kiadvány is követett volna, de ezek elhúzódása, s idős kora miatt visszalépett a publikálástól. Élete utolsó éveiben rendkívül gazdag irathagyatékának és bibliográfiai anyagának rendezésével foglalkozott, és gondoskodott gazdag forrásértékű hagyatéka közgyűjteménybe kerüléséről is. 2001. május 3-án hunyt el Pécsett.

1956-os tevékenysége

1955 júniusában családját kuláknak és nem kívánatos elemnek nyilvánítva kiutasították Bakonyáról és a pécsi járás területéről is, házukat pedig egy ÁVH-ás egység számára lefoglalták. Ekkor a szomszédos sásdi járás egyik kis falujában, Kánban találtak menedéket egy

Helyzetük megváltoztatása érdekében Vörös Vince többször is megpróbált az egykori kisgazda politikus Dobi Istvánnal, az Elnöki Tanács elnökével, kapcsolatba kerülni, de nem sikerült a találkozás. A kitelepítési határozatot egy év elteltével, 1956 júniusában mégis az ő segítségével sikerült visszavonatni. Igaz ebben aktívan közreműködött Kovács Béla, a Kisgazdapárt hajdani főtitkára, akit 1956. március végén engedtek haza szovjet internáló táborokból. Csak szeptember közepén kapott Baranyában munkát, amikor a Mélyépítő Vállalat építésvezető mérnöke, Reuter Camilló segítségével Itt érte munka közben, Hetvehely közelében a forradalom kitörésének híre is, még aznap október 23-án egy Budapestről érkező [popup title="teherautósofőr közvetítésével." format="Default click" activate="click" close text="Feljegyzéseiben nem említi a konkrét időpontot, valószínű ez már a késő délutáni, vagy az esti órákban lehetett. Idézve a már hivatkozott „Politikai utam” c kötetének idetartozó egyik részletét (244.): „Éppen 1956. október 23-án egy anyagot szállító tehergépkocsival kimentem [a] Hetvehely felé készülő útszakasz megtekintésére, amikor a nemsokára utánunk jövő másik kocsi vezetője újságolta nekünk, hogy Budapesten nagy események zajlanak. Kitört a forradalom. Valami mély izgalom szaladt végig rajtam. Chrenóczy László helyettes építésvezető is hallotta. Azonnal indultunk vissza a telepre, hátha ott többet tudnak már mondani. Nagy lett az izgalom. Közben Pécsről is érkeztek hírek. Valóban, Budapesten forradalom van.”"] A forradalom helyi és országos eseményeiről, elsősorban az újraalakult Kisgazdapártról és szervezeteiről visszaemlékezései alapján kaphatunk képet. Részletesen beszámol arról, hogy október 23-a után sorra keresték fel a volt kisgazda politikusok a Kisgazdapárt, a Parasztszövetség és érdekképviseleti testületeik újbóli megalakulását szorgalmazva. Többek, mint dr. Kertész Endre volt kisgazda főispán, Koszér Nándor egykori nemzetgyűlési képviselő, Bráda József, Vér Elemér és Ostyánszky Mihály helyi kisgazda vezetők bakonyai lakásán tárgyaltak a kialakult helyzetről és lehetőségeikről. Kovács Bélát már október 24-én felkereste, aki megbízta, hogy Dombi Kisfali Józseffel közösen felügyeljék Pécs napilapja, a Dunántúli Napló szerkesztését. Visszaemlékezései szerint az objektív tájékoztatást és a forradalom valós híreinek közlését kellett ellenőrizniük, s ezen kívül Vörös Vince egy tudósítását is közzétették a Magyar Parasztszövetség újjáalakításáról. Kovács Béla vezetésével részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, így tudomása volt arról, hogy Nagy Imre úgynevezett első kormányában Kovács Bélára is számítottak. Kovács akkor nem vállalta el a feladatot, bár nevét feltüntették a kormánytagok között. A Kisgazdapárt Baranya megyei szervezetének újjáalakuló ülésére október 30-án került sor a megyei tanács épületében, ahol Koszér Nándor, dr. Kertész Endre és Kovács Béla tartott beszédet, egyöntetűen megállapítva, hogy történelmi időket élve a Független Kisgazdapártra ismét felelősségteljes politikai feladat hárul. Majd ideiglenes vezetőséget választottak, s a nyolc társelnököt felvonultató testület egyik tagjaként Vörös Vincét is megválasztották. Kovács Bélát örökös elnök, mohácsi Varga Pál pedig megyei elnök lett. Dr. Kertész Endrét, aki ekkor már a megalakult Baranya megye és Pécs város Nemzeti Munkástanács elnöke volt, az egyik ügyvezető elnökké választották, Dombi Kisfali József sellyei, és Tantos János pécsi kisgazda politikusokkal együtt.
Még tartott a kisgazdagyűlés, amikor Samu László és Czövek Jenő volt országgyűlési képviselők a Gödöllői Agrártudományi Egyetem fegyveres diákjainak kíséretével megérkeztek Budapestről, és felkérték Kovács Bélát, hogy utazzon a fővárosba átvenni a Kisgazdapárt vezetését. Ugyanakkor a Nagy Imre kezdeményezte kormányalakítási tanácskozásokon is részt kellett vennie. Kovács Béla viszont ragaszkodott ahhoz, hogy Vörös Vince is utazzon vele, hogy a párt szervezésében segítse, illetve irányítsa a Magyar Parasztszövetség újjáalakulását. Másnap, október 31-én indult el a megyei tanács gépkocsijával a forradalom központjába a kis baranyai küldöttség, Koszér Nándorral és Kereszti József főjegyzővel kiegészülve. Bár útjuk biztonságos volt, az ellenőrzések miatt csak estére értek Budapestre, ahol Koszér Nándor lakásán szálltak meg, amely közel volt a Semmelweis utcában fekvő, egykori és ismételten elfoglalt kisgazda pártközponthoz. A Rákosi diktatúra éveiben az épületben a Magyar-Szovjet Társaság székelt, ezért nem kerülhette el a népharagot. A november 1-jén, reggel ideérkező baranyai küldöttség is megtapasztalta a rombolás és az iratégetések nyomait. Ettől függetlenül már lázasan folytak a politikai tárgyalások, s ekkor jelent meg a Független Kisgazdapárt napilapjának a Kis Újságnak az első példánya is, címoldalon hozva Kovács Bélának a pécsi alakuló ülésén elhangzott beszédét, cikkeket a Független Kisgazdapárt előtt álló feladatokról és az új szervezeti felépítésről. Még délelőtt sikerült az október 30-án megválasztott kilenctagú Intéző Bizottság tagjaival is tárgyalni, valamint Csorba János volt budapesti polgármesterrel, korelnökkel és Kővágó József ideiglenes pártfőtitkárral, akik hivatalosan is átruházták a párt vezetését Kovács Bélára. Még aznap a parlament egyik emeleti szobájában Tildy Zoltán államminisztert is felkeresték, de a további egyeztető tárgyalásokon Vörös Vince már nem vett részt. Idejét és energiáit teljesen lekötötték a Magyar Parasztszövetség előtt álló feladatok szervezése. Az V. kerületi Báthory u. 24 szám alatti egykori székházat ugyanis hasonló állapotban találták, mint a pártközpontot. Itt régi gazdatársaival, Kis Sándorral, Kovács Károllyal, Jakab Sándorral és Kelemen Sándorral találkozva a parasztszövetség újjászervezése, egy többpártrendszerű demokratikus átalakítást segítő program megtárgyalása és egy új székház keresése volt a legsürgősebb feladatuk. November 3-án sikerült is egy megfelelő épületet találniuk a Kossuth téren, a Földművelődésügyi Minisztérium közelében, de a másnapra tervezett hivatalos kiutalást már nem tudták elintézni.
A szovjet megszállás hírére, november 4-én a pártközpontban már csak riadt és tanácstalan kisgazdákkal találkozott. Kovács Bélával és másokkal együtt Koszér Nándor lakásán bújtak el, mert az utcákon szovjet katonák és civil ruhás „ávósok" járőröztek. Mindannyian Kovács Béláért aggódtak, s elfogadták Vörös Vince javaslatát, aki felkereste a Szabadság téren székelő amerikai nagykövetséget, menedékjogot kérve Kovács Béla miniszternek, amit rövid megbeszélés után megadtak. Koszér Nándorral közösen kísérték el, majd maguk is menedékjogot kértek és kaptak. Még aznap este légi támadástól tartva a követség óvóhelyére kísérték őket, ahol már ott tartózkodott Mindszenty József bíboros is. ˙(Kovács Béla akkor már ismerte az esztergomi érseket, sőt pár napja tárgyalt is vele.) Másnap hajnalban viszont a kisgazda politikusoknak el kellett hagyniuk a követséget. A hivatalos indoklás szerint a nemzetközi jog értelmében csak egy napig adhattak ideiglenes menedéket. Ekkor Vörös Vince dr. Szentiványi Józsefet kérte, fogadja be Kovács Bélát. Később, a kisgazda politikus helyzetéről értesülve ifjabb Antall József, a későbbi miniszterelnök és családja adott otthont számára, és kísérték az akkor még reményt keltő politikai egyeztető tárgyalásokra.
Vörös Vince számára viszont egyértelművé vált, hogy szervezési feladatát már nem végezheti tovább, ezért november 5-én Kereszti Józseffel visszajöttek Pécsre ugyanazzal a gépkocsival, amivel A továbbiakban is kapcsolatot tartott Kovács Bélával, s figyelemmel kísérte a hozzá eljutott ellentmondásos híreket. A Kádár vezette Forradalmi Munkás Paraszt Kormány 1957. január 5-én kiadott nyilatkozatához Kovács Bélával és Varga Istvánnal közösen egy tíz pontból álló feljegyzést tettek közzé, hivatkozva az előző hetek tárgyalásaira. A megbeszélések részletei nem ismertek, de a feljegyzésben feltüntették a többpártrendszer, s így a kisgazdapárt szükségességét és a „polgári paraszti életvitel" kialakítását is. A következő hónapokban azonban világossá vált számára, hogy a kezdeti politikai ígéretek ellenére újra kommunista államberendezkedésre lehet számítani. Bár a megtorlások nem érintették drasztikusan, mégsem kerülhette el a már többször átélt mellőzést és háttérbe szorítást. Az Ellenforradalom Baranyában című ún. 1957. végén elferdített tényekre hivatkozva próbálta felforgató tevékenységét és hatalommal való visszaélését igazolni (Forrásközlésünk negyedik dokumentuma ezt a helyzetet ismerteti). A Dunántúli Naplónál vállalt szerepét elferdítő állításokra reflektálva nyílt levélben válaszolt, de írását természetesen nem tették közzé. Végül 1958 februárjában politikailag megbízhatatlannak nyilvánítva elbocsátották a Mélyépítő Vállalattól. Csak két hónap múlva talált állást a Baromfifeldolgozó Vállalatnál, de egy hónap elteltével innen is menni kényszerült. Végül ismét Kovács Béla közvetítésével egyik barátja Orbán (Ornstein) Vilmos szerzett neki agronómus állást a már említett Esztergom melletti Országos Sertéshizlaló Vállalatnál. Innen csak tíz év elteltével tudott elmenni, és ismét

Az irathagyaték nemzeti szabadságharcra vonatkozó dokumentumai

A Vörös Vince hagyatékban őrzött '56-os források több típusát lehet

az '56-os események eredeti forrásait, az ezt követő években keletkezett, és a forradalmat érintő dokumentumokat, későbbi visszaemlékezéseket, interjúk kéziratait, naplójegyzeteket, barátaival folytatott levelezéseit, a rendszerváltozás után keletkezett iratokat, végül a különböző ünnepi és kegyeletei megemlékezéseinek kéziratait. Eredeti, közvetlenül az események idején keletkezett dokumentum csak kevés található a hagyatékban, mert 1988. szeptember 28-án megállapodást kötött az MTA Történettudományi Intézetével és a História történelmi folyóirat szerkesztőségével, hogy dr. Antall Józseffel és Göncz Árpáddal közösen összegyűjtik és átadják az őrzésükben lévő 1956. október 23. és 1957 tavasza közötti eseményekre vonatkozó dokumentumokat. Még ez év decemberében Antall Józseffel közösen három irat-együttest adtak át: a Független Kisgazdapárt és a Petőfi Párt tervezeteit, feljegyzéseit és levelezéseit tartalmazó dossziét, a „demokratikus szocializmus elemzése" és a külkereskedelem elemzése című kisgazda tervezeteket, végül az 1956 november 9-én keletkezett ún. Bibó-tervezetet és a december 8-iki keltezésű ún. közös nyilatkozatot. A később keletkezett írásokból és hanginterjúkból számos utalás és idézet segítségével azonban közvetve ezek a dokumentumok is megismerhetők. Közülük külön kell kiemelni, a már ismertetett három közéleti személyiség adatgyűjtésén alapuló a Históriában Független Kisgazdapárt 1956. november. címmel megjelent dokumentumgyűjteményt, amelynek több kézirat és korrektúraváltozata is fennmaradt, s a Független Kisgazdapárt, a politikai kibontakozás biztosítására tett tervezetét ismerteti.
A közvetlenül az események idején keletkezett források közül a Független Kisgazdapárt Intéző Bizottsága által október 30-án kiadott a Kis Újság november 1-jei és 2-ai, a Magyar Világ című független politikai napilap november elsején megjelent példányát (benne Kovács Béla: Nem értek egyet a kormány jelenlegi összetételével című lehet megemlíteni, valamint két igazoló okmányt, amelyek a Budapestre utazást és a Kisgazdapárt központjába való állandó belépést Áttételesen ide sorolhatjuk azokat a leveleket is, amelyeket politikus társaitól kapott közvetlenül a forradalmi eseményeket követően. Számos személyes élmény, objektív helyzetelemzés olvasható ezekben az írásokban, külön kiemelve Karancsay László (1945 előtt vezérkari tiszt) 1956. december 21-én keltezett, mondhatni megrázó helyzetelemzését. Az '56-os eseményekről még a későbbi évtizedek bőséges levelezései során is felbukkannak érintőleges, olykor részletesebb említések is, de érthető módon már jóval visszafogottabban és óvatos közlésekkel. Értékes forráscsoportot alkotnak az '50-es évek első felében, a forradalom alatt, s az azt követő hónapokban írt naplójegyzetei, s későbbi évtizedekben készített visszaemlékezései is, amelyek során felhasználta korábbi írásait. A már említett Politikai utam című kötet munkálatai során is visszatér egykori kézirataihoz, jegyzeteihez. A kötet 1956-al foglalkozó fejezetét mintegy kiegészítik, részletesebben említik a kéziratban is rögzített interjúi, amit az Országos Széchényi Könyvtárban 1988 májusában készítettek vele az Ugyanekkor az OSZK Videó Téka Történeti Interjúk Tára című sorozatban is felvételt készítettek politikai pályafutásáról és az '56-os nemzeti felkelés alatt Közel egy évtized elteltével, a hanginterjúkat is felhasználva jelent meg 1997-ben az 1956-os Intézet gondozásában a Pártok c kötet, többek közt az ő visszaemlékezéseinek szerkesztett, rövidített változatával. Fontos megemlíteni egy, eddig még nem publikált írását Az 1956-os szabadságharc vidéki eseményei Baranyában és az országban címmel, Győr, Székesfehérvár, Debrecen, Miskolc és Pécs szerepének taglalásával, A parlament alelnökeként számos protokolláris feladatot kellett ellátnia. A külföldi delegációk fogadása, rendezvényeken való részvétel mellett a közelmúlt történelmi eseményeinek ünnepi és megemlékező eseményein is folyamatosan részt vett. Közülük az egykori barátokról és pályatársakról tartott búcsúztató és megemlékező beszédeit lehet megemlíteni. A hagyatékban közel húsz ilyen jellegű, s többnyire egykori kisgazda politikusokat érintő beszéde maradt fenn. E beszédeket ő maga írta, kézírásos változatban maradt fenn, néhány esetben gépirati másodpéldánnyal együtt, de ezeket is ő írta.

Az úgynevezett '56-os dokumentumok köréből ehelyütt két szubjektív hangvételű levelet teszünk közzé: Egyéni meglátásaik mellett jól tükrözik, s olykor a „történelem alulnézetből" aspektusából láttatják a tragikus eseményeket. A már említett, Karancsay László által írt levél mellett az 1957 elején, a megtorlások előtti, még reményteljes időszakban keletkezett másik levél szerzője, egykori kisgazda társa, Szigeti Pozsár István. Bár tartalmuk és hangvitelük is különböző, abban megegyezik a két dokumentum, hogy az 1957-es évvel kapcsolatban még voltak reményeik. Igaz előrevetítik a bekövetkező megtorlásokat, mégis hittek mindketten abban, hogy a forradalom értékei a lehetséges politikai megoldásokat is befolyásolhatják.... Közzé tesszük a megtorlás éveiben, pontosabban 1958 elején keletkezett feljegyzését is, amely az őt ért vádakra reagál: Ezek között a legsúlyosabb, hogy akadályozta a kommunista újságírókat szerkesztési feladatuk végzésében, ill. befolyásolta őket, és a kisgazdapárt szellemiségét erőszakolta rájuk. Ezzel az „ellenforradalom" programjainak és követeléseinek fórumává tette a kommunista pártlapot. Felrótták neki, hogy kisajátította a szerkesztőség autóját, és azzal szállíttatta magát a különböző rendezvényekre, sőt rendszeresen magáncélokra is használta.
A másik két dokumentum már évtizedekkel később keletkezett: az egyik Szigethy Attilának, a Dunántúl Nemzeti Tanács tekintélyes és mártírsorsú elnökének kapuvári újratemetésén elmondott beszéde, míg a másik az 1990-es években lejegyzett visszaemlékezése. Az 1956-os vidéki, fontosabb eseményekről - közvetlenül az események után - készült feljegyzéseit, kézírásos vázlatait évtizedekkel később, közvetlenül a

szerkesztette egységbe. A gépirat formátumban fennmaradt írás néhány állítását mára már másképp értelmezzük, illetve részleteiben is jóval több ismerettel rendelkezünk a feltüntetett városok '56-os eseményeire vonatkoztatva. Ez a kézirat, pontosabban az alapjául szolgáló vázlatok közvetlenül az események utáni állapotokat, illetve az akkori ismereteket tükrözik.

Ezen a napon történt november 18.

1904

Ezen a napon történt a Magyar Országgyűlésben az elhíresült „zsebkendőszavazás”, az ellenzéki obstrukció letörésére trükkel átvitt...Tovább

1905

Megszületik Klaus Mann német író, Thomas és Katharina Mann második gyermekeként, illetve legidősebb fiaként († 1949).

1916

Véget ér a Somme-i csata, az első világháború legvéresebb összecsapása.

1918

Lettország kikiáltja a függetlenségét Oroszországtól.

1944

A KISZ kezdeményezésére Budapesten megalakult a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, mint közös harci egység. Tagja lett: a KISZ, a Ma-gyar...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők