kitelepítés

„Minden megmentett ember, minden veszély, amit a családtól elhárítunk, a társadalmat erősíti meg.” A Társadalmi Szociális Egyesület itt közölt, 1942. évi beszámolójából megismerhetjük néhány budapesti nyomortelep lakóinak életkörülményeit, megélhetési gondjait, és azt az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével létrejött társadalmi összefogást, amely az itt élő emberek szociális problémáin próbált enyhíteni.

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

1949: Sztálinista bírálat Budapestről

„Igen furcsán hat a következő mondat: ’Sorsunk Szlovenszkóhoz köt.’ Figyelmen kívül hagyva azt, hogy miért Szlovenszkóról, miért nem Csehszlovákiáról beszél, mindenesetre fel kell figyelni erre a megjegyzésre. A sors ide köt - ez azt jelenti, hogy bele kell törődni abba, hogy itt kell élnünk. A sovinizmus tér vissza ebben a mondatban. A népi demokráciák nem ezzel a gondolattal nevelik a nemzetiségek gyermekeit.”

0000: A tanúk beszélnek

„Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.”

Kisgazdapárt ismert politikusának, Vörös Vincének – aki 1990 és 1994 között a rendszerváltó Országgyűlés alelnöke volt – irathagyatékának ’56-os vonatkozású forrásaiból válogatott a szerző. Vörös Vince a forradalom alatt más kisgazda politikusokkal együtt pártja újjáélesztésén fáradozott, aminek következményeit évtizedeken keresztül viselnie kellett.

„Arra a kérdésre, hogy milyenek a további lehetőségek a Magyarországhoz való viszonyunk tekintetében, dr. Clementis azt válaszolta, hogy az kizárólag a magyar kormánytól függ. A legrosszabb esetben kénytelenek leszünk a végső megoldást magunk végrehajtani.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt április 26.

1969

Bauer Sándor tűzhalála állambiztonsági szempontból kiemelten veszé-lyesnek számított. Ezzel magyarázható, hogy azt az ötfős társaságot,...Tovább

1986

Robbanás és tűz a csernobili atomerőmű egyik reaktorában (Ukrajna), az eddigi legsúlyosabb következményű nukleáris baleset békeidőben.

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők