„A Király meghalt!” – Ifj. Teleki Sándor első világháborús naplója

Az első világháború centenáriuma kapcsán számos napló, visszaemlékezés, korabeli eseménnyel foglalkozó oldal és e témához kapcsolódó munka áll az érdeklődő rendelkezésére. Ifj. Teleki Sándor (1861–1919) naplója is ezek sorába illeszkedik. A nagy múltú család tagja az első világháború kezdetétől majdnem annak végéig vezette szinte napi rendszerességgel naplóját, amelyben érdekfeszítő, izgalmas történeteket olvashatunk.

Bevezető

Ifj. Teleki Sándor 1914 és 1918 között vezetett naplója az Országos Széchényi Könyvtárban található (Quart. Hung. 2978.). A mindeddig publikálatlan, öt füzetből álló napló megjelenés előtt áll, a kiadással Teleki András és e sorok írója foglalkozik. Teleki Sándor élettörténetét részletesen még nem dolgozták fel. Teleki András egy készülő tanulmányban a naplóíró politikai tevékenységét kutatja, és politikai kapcsolatait rekonstruálja. A társadalmi tevékenységére vonatkozó levéltári források nagy része megsemmisült, így annak feltérképezése során leginkább a korabeli sajtóra kell

. Teleki Sándor társadalmi szerepvállalásának két meghatározó területe egyfelől a Tátrához, másfelől a Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottságban végzett munkájához köthető, melyekre az alábbiakban szintén kitérek.

Írásommal bepillantást kívánok nyújtani a kiadandó napló egyes részleteibe, egy-egy Teleki Sándor által leírt – teljes mértékben szubjektív módon kiválasztott – eseményt bemutatva.

Ifj. Teleki Sándor (1861–1919) élete

1861-ben született Párizsban, erdélyi főnemesi családból származott. Édesapja – id. Teleki Sándor (1821–1892) – az 1848–49-es forradalomban jelentős katonai szerepet vállalt. A szabadságharc után Európát kényszerűségből beutazó idősebb Teleki Nápolyban ismerkedett meg második feleségével, a francia születésű Litez de Tiverval Matilddal (1836–1910). 1860-ban kötött házasságukból négy gyermek született: Sándor Párizsban, László Pisában, János Bagni di Luccában, Blanka pedig Nagybányán – jelezve a család főbb európai állomásait. A kiegyezést követően amnesztiában részesült Teleki a családjával együtt visszaköltözött Erdélybe, híres koltói kastélyukba.

Ifj. Teleki Sándor Besztercén és Debrecenben járt iskolába. Jogi tanulmányait Budapesten és Nagyváradon végezte, közben számos tanulmányutat tett. Tanár szeretett volna lenni, azonban a családja nem engedte erre a pályára. 1886-ban kötött házasságot Kende Júliával, aki Szikra néven vált korának neves írónőjévé. 1892 és 1905 között országgyűlési képviselő volt. Kállay Bénivel, az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminiszterével beutazta Boszniát, később egyedül is többször látogatott el oda. 1905 után visszavonult az aktív politikai élettől. 1910-ben a magyar főrendiház élethossziglani tagja lett, majd a király 1917 februárjában valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki. Az első világháború alatt jelentős szerepet vállalt a hazatérő sebesült katonák ellátásának megszervezésében.

1917-ben kezdődött betegségéből felépült ugyan, de munkabíró képessége már nem volt a régi. 1919. augusztus 13-án halt meg Budapesten.

 

Első világháborús naplója (1914–1918)

Első bejegyzését ifj. Teleki Sándor 1914. december 5-én, az utolsót 1918. július 18-án vetette papírra. A naplóval – többször is említett – célja az volt, hogy a mindennapi történéseket, a hétköznapi embereket érintő eseményeket és azok fogadtatását jelen időben vagy pár nappal később jegyezze föl. El szerette volna kerülni a politizálást, de ez természetesen neki sem sikerült mindig: „No de ez nem politikai feljegyzés – ez nem akar politikai napló lenni – arra több idő, több furakodás, több utánajárás szükséges s akkor aztán kisül, hogy a sok adat annyi fáradság árán összeszedve mind

!" Másutt így fogalmazott: „no de politika nem tartozik e lapokra – akkor esténként órákat kellene írnom. Arra se idő, se ." A következőkben néhány kiemelkedőbb eseményt mutatok be, ahogyan azokat ifj. Teleki Sándor látta.

Ferenc József halála. Ferenc József 1916-ban bekövetkezett halála meghatározó politikai esemény volt az Osztrák–Magyar Monarchia történetében. Naplójában természetesen Teleki Sándor is feljegyezte e napok történéseit. Olvashatunk arról, hogy miként értesült a halálhírről, hogyan reagált rá a város, és természetesen az új király koronázásáról is. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

Thallóczy Lajos halála. Thallóczy Lajos (1856–1916) történész, Ferenc József Balkán-tanácsadója, a megszállt szerbiai területek élére kinevezett kormányzó 1916. december 1-én halt meg a korszak egyik legsúlyosabb közlekedési balesetében, a herceghalmi vonatbalesetben. A Bécsből jövő gyorsvonat – mellyel számos ismert személy jött vissza Magyarországra Ferenc József temetéséről – Budapesttől negyven kilométerre teljes sebességgel belerohant egy zsúfolt személyvonatba. A katasztrófában negyvenöten haltak meg. Telekit nagyon megrendítette barátja halálhíre, melyről naplóbejegyzésében is megemlékezett. Olyan jellemrajzot festett barátjáról, melynek segítségével a mai olvasót is közelebb hozza Thallóczyhoz. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Esterházy Móric miniszterelnöki kinevezése. 1917 kora nyarán, Tisza István miniszterelnök lemondását követően szinte mindenkinek volt tippje a lehetséges utód személyéről. A fiatal, kevés tapasztalattal bíró gróf Esterházy Móric (1881–1960) kinevezése azonban nem csak Teleki Sándort, hanem az egész magyar közvéleményt meglepte. Az alig két és fél hónapig hatalmon levő kormány vezetője közmulatság tárgyává vált, ahogyan azt a naplóban is olvashatjuk. Még ha idővel csillapodtak is a kedélyek, mosoly nélkül a többség nem igazán beszélt a rövid életű kormányról még a későbbiek folyamán sem. Naplójában Teleki beszámol a képviselőházi bemutatkozásról is. (Lásd a 3. számú dokumentumot!)

Munkássztrájkok. A főváros és környékének munkássága 1918. január 18-án sztrájkba lépett. Követeléseik között első helyen szerepelt a választójog megadása, az annexió és kárpótlás nélküli béke gyors megkötése, valamint az élelmezés javítása. Teleki Sándor feljegyzéseiből kiderül, hogy a sztrájkok milyen mértékben befolyásolták Budapest mindennapi életét, illetve nyomon követhetjük a város különböző pontjain lezajlott eseményeket. Ekkor már a Gresham-palotában lakott a Teleki házaspár, így a Lánchídhoz közeli történéseket saját szemükkel látták. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)

Tátra. 1892-től Teleki szinte évről évre feljárt a Tátrába feleségével, ahogy ő nevezte, Iskával. Kezdetben az ótátrafüredi Scepusiában, később az újtátrafüredi Lumniczer villában laktak. Báró Harkányi

rsaságában 1897–1898-ban az egész telet a Tátrában töltötte, Teleki Sándorné szellemesen tátrai „téli nyaralás”-ról írt. Telekiék a Tátra nagy hódolóiként kezdtek el építkezni Újtátrafüreden. 1907-re elkészült az úgynevezett „Szikraház”, ahol nyaraik nagy részét töltötték. Teleki a botanikával is behatóan megismerkedett, nagy növénygyűjtő volt, aminek ékes példája a kárpáti és alpesi növények gyűjteményének is nevezhető tátrai kertje. A szabadidő-eltöltés és kikapcsolódás mellett szívügyének tekintette a helyi turizmus fejlesztését, a Tátra rejtett kincseinek feltárását és mindenki számára hozzáférhetővé tételét. Szorgalmazta a tátrai villamos létrehozását és diák-, illetve turistaszállók építését, a Galíciába vezető tátrai közút meghosszabbítását, a mentésügy rendezését, valamint a Tátra nyugati részének feltárását.


"Szikraház" Újtátrafüreden

A világháború éveiben Telekinek már nem volt alkalma annyi időt a Tátrában tölteni, mint korábban. Amikor azonban eljutott szeretett hegyei közé, mindig felfrissült testileg és lelkileg. (Lásd az 5. számú dokumentumot!)

 

Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottság – hadigondozás. Az első világháború ideje alatt a sebesült, rokkant katonák ápolásával, elhelyezésével és foglalkoztatásával a Magyar Vöröskereszt Egyesület Lábadozó Sebesülteket Elhelyező Bizottsága

. A Bizottság által létesített otthonokban sebesült katonákat részesítettek orvosi segítségben, emellett felkészítették a rokkantakat arra, hogy később újra beilleszkedjenek a társadalomba. 1916-ban a bizottság már 36, lábadozóknak fenntartott otthont működtetett, amelyekben 11 250 katonát ápoltak. Minden otthonban foglalkoztató műhely is helyet kapott. A Vörös Kereszt Erzsébet Királyné Otthonban elhelyezett sebesült és rokkant katonáknak előadásokat és oktatást is tartottak, ennek keretében a háziipari munka jelentőségére és a háziipari foglalkozás hasznosságára hívták fel az ápoltak figyelmét. A gyakorlati tanítást Guttenberg Pál igazgató és Szüts Pál tanár vezette, az oktatást Teleki Sándor gróf irányította, akit 1914 októberében Habsburg-Toscanai Ferenc Szalvátor főherceg a Vöröskereszt főmegbízott-helyettesévé nevezett ki. (Lásd a 6. számú dokumentumot!)

Rákosszentmihályi tüdőotthon, 1916. május 20.

 

Gróf Teleki Sándor az 1916. augusztus végi erdélyi román betörés elől menekülőket is segítette. A Rákosrendező pályaudvaron keresztül utazó erdélyi menekültek élelemmel való ellátása érdekében állandó bizottságot szervezett, és Hajdú Sándor főhadnagy parancsnoksága alatt egyik különítményét szolgálattételre kivezényelte. (Lásd a 7. számú dokumentumot!)

Forrásválogatásunkkal azt kívánjuk érzékeltetni, hogy milyen sokszínű Teleki Sándor naplója, mennyi mindenre fordította figyelmét, miközben önkéntes munkájával felbecsülhetetlenül sokat tett a hazaérkező sebesült katonákért.

Ahhoz azonban, hogy ifj. Teleki Sándor figyelemre méltó életéről, sokrétű tevékenységéről átfogó képet alkossunk, további kutatások szükségesek.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 23.

1929

Polányi János Nobel-díjas magyar kémikusTovább

1945

Elhagyja Magyarországot az „Aranyvonat”, mely a Magyar Nemzeti Bank arany- és devizakészletét, a Corvinákat, és a zsidóktól elkobzott...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők