Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább
„A Király meghalt!” – Ifj. Teleki Sándor első világháborús naplója
Az első világháború centenáriuma kapcsán számos napló, visszaemlékezés, korabeli eseménnyel foglalkozó oldal és e témához kapcsolódó munka áll az érdeklődő rendelkezésére. Ifj. Teleki Sándor (1861–1919) naplója is ezek sorába illeszkedik. A nagy múltú család tagja az első világháború kezdetétől majdnem annak végéig vezette szinte napi rendszerességgel naplóját, amelyben érdekfeszítő, izgalmas történeteket olvashatunk.
Dokumentumok:
1.
Naplóbejegyzés Ferenc József haláláról
Budapest, 1916. november 21–24.
- részlet -
November 21.
Éjfél utánig voltunk
a Sándor utcán. Csurgott, zuhogott az eső. hazavitte Iskát, én a szakadó esőben igyekeztem valami járművet szerezni, de hiába. A Károly körúton egy kapu alól kiszalad egy úr: „Méltóságos uram – mondja – a Király meghalt!” El voltunk reá készülve, nem lepett meg! Az Andrássy útig már esernyő alatt is facsaró víz voltam. Az Oktogon előtt egy rikkancs elszalad mellettem s ingyen a kezembe szorítja a „Világ” külön kiadását. A Király meghalt! Majdnem hihetetlen! A ragaszkodó szeretet mellett nagy része van a megszokásnak is! A zuhogó záporesőben szomorú gondolatok között gyalogoltam haza a vízben – s annyi kérdés merült fel bennem a jövőről, az új királyról, hogy jobb legalább ma éjjel csak a múltra tekinteni.
November 22.
Reggel már kezdtek a gyászlobogók jelentkezni, s minden ember a szeretett öreg király halálát tárgyalta. De – ő már a történelemé, s az apró odadobott följegyzések épp csak a körülöttem levő háborús jelent akarják megrögzíteni.
November 23.
Elég nyugodtan veszi a közönség öreg királyunk halálát. Természetesnek találják, hogy öreg teste nem tudott megbirkózni a betegséggel. Az új király és a jövő irányzat nagyon érdekel mindenkit – némileg háttérbe is szorítja a harcteret. Pedig ott fényesen megy minden, s a jövő napok igen kedvező híreket fognak hozni.
November 24.
A város nem elég fekete –
, gyászszövet [ára] kétszáz növekedett. Az utca normális, s az entente, mely most is várja a Monarchia szétesését Ferenc József halálával – igen csodálkoznak [sic!] az őszinte fájdalom mellett a meleg érdeklődésen, mellyel az új királyt várja egész Magyarország. Egész jól esik, hogy a koronázás ily hamar meglesz, s inkább nagy a bizalom az új király emberi érzései iránt. Semmi hang nincs, hogy „nem szereti a magyart”! Milyen mások lennének az érzelmek, ha Ferenc Ferdinánd állana koronázás előtt!!! Lukács László azt állítja, hogy ő látta Ferenc Ferdinánd proklamációjának szövegét, melyen az áll, hogy ő addig meg nem koronáztatja magát, míg az 1867-i kiegyezést meg nem változtatják!!!
Jelzet: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Hung. 2978. – Ifjabb Teleki Sándor naplója – Eredeti, kézzel írt.
2.
Naplóbejegyzés Thallóczy Lajos haláláról
Budapest, 1916. december 1.
- részlet -
1916. december 1.
[...] Az egész városon elterjedt a hír, hogy az éjjel Herceghalomnál [...] egy szörnyű vasúti katasztrófa történt az esti 7.20-kor Bécsből induló gyorsvonattal, melyen a felséges urunk temetéséről jövők utaztak. Később kitudódott, hogy 67 halott és sok sebesült van. A halottak között van Thallóczy. Mélyen megrendített a hír – egyik legrégibb és legjobb barátom halálhíre. Valószínűleg momentán beállt a halál, feje szétrepedt s egy cső keresztülfúrta. Mint Szerbia polgári kormányzója a temetésről Belgrádba igyekezett, s valószínűleg álmában érte utol a halál. Thallóczy Lajos a jelenkor egyik legeredetibb alakja volt. Kedves, jó, eszes, de egy furcsa cinikus posesal [azaz pózzal – Sz. A.], melyet gorombaságra alapított. Sokan azt hitték, hogy e gorombaságot s cinizmust azért öltötte magára, hogy palástolja nagyon is érzékeny lelkületét, lehet benne valami. Másik jellegzetes[sége] végtelen drasztikus trágár beszéde; piszkos kifejezéseivel senki sem vehette föl a versenyt, s néha a legmegszokottabb barátjának is sok volt. Nagyon eszes, elmés létére adomái néha nélkülözték a szellemet, s csak a kifejezések trivialitása tetszett neki. Lakása tele volt ennek megfelelő képekkel, festményekkel, szobrokkal. Ez majdnem pathologikus volt nála, bár mióta
s nemsokára reá kegyelmes úr lett, sokat engedett belőle, úgy, mint ahogy a kinevezéssel lassanként eltünedeztek a tubák színű vagy szürke jaquetjeiről az ételfoltok. Sok, nagyon sok kezdő existenciát segített a kezdet nehézségein át. Lakást, ételt adott nekik, míg maguk lábára állította. Nem egy most már neves festő, tudós soha sem lett volna azzá Thallóczy nélkül. Kállay Béni idejében egyik legnagyobb híve volt e legnagyobb államférfiúnak – nagy barátságomat Kállayval (ki különben Iska rokona volt) neki köszönhettem. Kállay iránti kegyelete soha sem szűnt meg, s Kállay utódai iránt soha sem érzett nagy melegséget, bár mint bécsi nagyon tudott szájára vigyázni. Szerette Boszniát, s minden évben legalább egyszer kis társaságot vitt le oda, hogy lássák, mily nagy úr ő ottan. Minket gyakran hívott, de a társaság nem nagyon csábított, s a stílus, mely ott szokásos volt, lehetett rövid időre eredeti és szokatlan, de hosszabb idő túlsúlyos volt. Deli néven írt úti tárcái mulatságosak, néha sziporkázók. A bécsi magyarságot összetartotta, vasárnapi magyar ebédjei, melyen a vendégek porciójukat megfizették először ungargasseni, aztán gasseni lakásán, híresek, nevezetesek voltak. A társaság rendes tagjai „Deli büzék” voltak, őt a „Büzérnagy” név illette meg. Sokszor úgy is beszélt magáról, magam is a Delibüzér titulusra jogosítva voltam. E rendes társasághoz aztán az egész politikai világ legelőkelőbbjeit oda tudta vonzani, s ezzel sokat használt befolyásának. Voltak nála fehér esték, fehér ebédek, mikor a disznó beszéd s a piszkos képek a falakról eltűntek, s Tiszané, Khun Héderváry Károlyné, Szapáry Lászlóné, Széchen Miklósné stb. voltak a háziasszonyok. Tisza, de főleg nagyon szerették. Ő hozott össze , kivel évekig igen jól voltam, s nagy levelezésben voltam vele – s kin nem múlt, hogy nem kerültem a diplomáciához, aminek most végtelenül örvendek. Thallóczy, ha valakivel megismerkedett, elkezdett vele gorombáskodni – ha az illető értette a tréfát, s visszafelelt gorombán vagy elmésen – megszerette. Azonban ha felhúzta az orrát, – el volt ejtve! Letelt 40 évi szolgálati ideje, szeretett volna nyugdíjba menni, szeretett volna Budapesten letelepedni – de a háborús világ nem engedte ki, s lekerült Szerbiába, hol a katonavilágban a […] Beamternek, pláne ha magyar, igen kis szerep jutott. magyartalanságait ő leplezte le Tisza előtt, s ez volt annak oka, hogy Tisza Belgrádba ment, s így lett Salis elkapva! Napfényes kedélye, meleg baráti szíve, hívséges ragaszkodása azok iránt, kiket szeretett, szellemes elméje, fiatalos mókái, gorombaságai mind megszűntek egy rövid pillanat alatt, s ma éjjel ott van, hová sohasem hitték, hogy éppen ő valaha kerülhessen: a törvényszéki orvostan boncoló kamarájában.
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
3.
Naplóbejegyzés Esterházy Móric kinevezéséről
Budapest, 1917. június 10.
- részlet -
1917. június 10.
½ 6-kor ülésen voltam a Kereskedelmi Bankban, mikor épp az ülés elején berohan
titkára s mondja: a király gróf Esterházy Móricot megbízta kabinet-alakítással! Szörnyű , s ez a konsternáció, ez a teljesen váratlan meglepetés oly általános volt pártkülönbség nélkül az egész városon, aminő a jelen meglepetések korában is ritkítja párját. Ezt a röhögés váltotta fel – s nyugodtan el lehet mondani, hogy késő éjszakáig a nevetés volt a helyzet szignatúrája! Egy 37 éves fiatal mágnás, ki két-három beszédet jól elmondott, de kinek semmi tapasztalata, semmi politikai vagy adminisztratív praxisa nincs, egyszerre beugrania [sic!] a miniszterelnöki székbe –, hogy épp azon a napon, melyen a király kegyesen fogadja a radikális demokrácia szószólóját, majdnem azon órában a legarisztokratikusabb miniszterelnököt, ki valaha volt, kiről azt viccelik, hogy egyik lábával az Esterházy családban áll, a másik lábával a Károlyi családban, a harmadik lábával a Schwarzenberg családban és a negyedik lábával a sz…rban áll! Úgy látszik, hogy a délelőtt folyamán és lehetetlenné tették , kiről mindenki joggal hitte, hogy ő lesz megbízva. Délután Hunyadival megkerestette a király Esterházy Mórickát, s azt mondta neki: mindenki mást mond nekem – magát megbízom anélkül, hogy tovább beszélnék.Június 21.
[…] Aztán bevonult a kormány – elől a háznagy – utána a miniszterek, aztán jött az újonc miniszterek már megszokott székkeresése aztán leültek – benne voltak! Esterházy Móric szép, úri, előkelő alak – olyan igazán arisztokratikus festő tudna csak róla jó képet csinálni. Tele van jóakarattal – de naivan nem is sejti, hogy mire vállalkozott.
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
4.
Naplóbejegyzés a munkássztrájkról
Budapest, 1918. január 21.
- részlet -
1918. január 21.
Azt hittük véget ért a munkás sveilista tüntetés, s meglepetésünkre reggel ismét katonaság van a Lánchíd mellett – délután újra. 11 körül megindultak a villamosok, de délután jöttek a hírek, hogy a sveilista kisebbség nem fogadja el Wekerle nyilatkozatát, hogy az Oktogonnál nagy zavar van, úgy a Váci úton meg a kültelkeken. Egy rendőrt lelőttek, négy villamoskocsit szétromboltak stb. Este 8 felé bevonták újra a katonaságot, s a villamosok, bár gyéren, közlekedtek – hogy mi van? S mi lesz? Nem tudhatni; valószínűleg el fog a dolog most aludni (hisz d. u. lapok is jelentek meg) de mennyi időre?
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
5.
Naplóbejegyzés a Tátráról
Budapest, 1917. május 23.
- részlet –
1917. május 23.
10-ikén este fölutaztam a Tátrába és 21-ikén reggel visszaérkeztem. Erősen dolgoztam, a nagy melegben és szárazságban egész nap kint voltam a napon – idegeim egyelőre lecsillapodtak, agyilag kipihentem magamat, s egy időre ember lettem. Valóságos csudát tett ez a 10 nap. S ha elgondolom, hogy önszántamból 3-ik éve, hogy a mások baja miatt rontom magamat e bűzös
, hogy kizárólag mások miatt csak lopva jutok egy pár napra oda, hol mindenképpen legjobb lennem, hogy a „tetemtoldó” hegyek aljára csak mellékes a tartózkodásom, eszembe jut, hogy mégis tovább mentünk mindketten az altruizmusba, mint kellene. Az elpusztult kertet elkezdtem gyógyítani – rekonstruálni; mindenki, a főkertész, a tátrai villanyos vasúttól Offner osztályfőnök főleg, de emellett mindenki úgy a kezemre járt, hogy jobban nem lehet. S a négy hadifogoly munkásom kertészemmel együtt oly szépen, oly szívesen dolgozott, hogy az ünnepnapok mellett is gyönyörűen haladtunk. Nagy örömöm volt a munkában, egészségemnek haszna, idegeimnek javulás. Mégiscsak Tátra a Tátra!
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
6.
Naplóbejegyzés a sebesült katonák ellátásáról, gondozásáról
Budapest, 1916–1917
- részlet –
1916. április 15.
Tegnapelőtt a királyi biztos,
végre érdeklődött az én munkám iránt is, s adlátus kíséretében meglátogatta négy otthonunkat: a „Budagyöngyét” a Budakeszi úton 97 tüdőbeteggel; a „Lövölde” otthont, 92 ággyal, hol Kolár Nándor otthonvezető fogadta; a „Rudolf” otthont, melyet Milch Gyuláné vezet, s a Lehel utcai „Károly Ferencet” 240 ággyal, hol Stern Károlyné a vezető. Mindenütt példás rend, tisztaság, ellátás. Mörg az nehezen jár, rossz köszvényes lábai alig bírják nehéz testét, s valóban nagy áldozat tőle ez az aránylag sok járás. Roppantul meg volt elégedve, s nemcsak nagyon dicsért mindent, de meg volt lepve, hisz 18 havi munkálkodásunk után a híres Dísz tér 1., a nagy Vöröskereszt-központ alig tudja, mit csinálunk! Fogalmuk sincs, mily nagy ez a masina, melyet oly jól megszerveztünk.
Május 20.
Az öreg királyi biztost, Csekonicsot elvittem az „Angélikába”, s onnan autón ki a rákosszentmihályi tüdőbajosok számára berendezett otthonokba. Előbbiben 308 ágy, ebben 250 ágy! Az öreg bámult, ámult! Egész meg volt hatva, agyba-főbe dicsért, szorongatta kezemet. Több s őszintébb dicséretet nem lehet emberre, intézményre rakni. R[ákos]szentmihályon megnézte a szobákat, kezelést, selyembogár-tenyésztést, nyúltenyésztést, kertészetet, raffin [sic!] munkát, cipészműhelyt, bandát s cigányzenét, bábszínházat, mely mind az ottani betegállományból telik ki!
otthonvezető (ügyvéd) igazán jól megszervezte az otthont! Mikor onnan bejöttünk, egész úton dicsérte a látottakat és engem. Este haza jőve vacsorára kapok tőle egy magánlevelet, melyben dicséret mellett a rákosszentmihályi otthon szükségleteire ötszáz koronát küld nekem!!! Valóban megható és kézzel fogható tanújele őszinte elismerésének!
December 24.
Délután a 32 otthonból azokba mentem, melyek „szegény” otthonok, azaz nincs nagy hölgybizottság, ki a karácsonyra néha túlságos luxussal ajándékozza meg a katonákat. Többek között az „Izabella” otthonban, hol az emberek legnagyobb része ünnepi szabadságon van, csak 17 nyomorult volt. Egy hölgy csinált egy szép fát, mi adtunk személyenként 3 koronát – valamit összegyűjtöttek –, egy fiatal leány énekelt egyet, én pár szót intéztem hozzájuk. Erre elérzékenyedtek – egyik elzokogta magát, s hozzám rohant s megcsókolta a kezemet – erre a többi mind elkezdett sírni, s ellenkezésem mellett is mind sorban kezet csókolt. Nem örömünnep ez – a könnyek estéje ez, mikor „emlékszik” s gondol haza, az árva családra, a letört egészségre, az elvesztett végtag[ra], a félbe maradt pályára! Nem szeretek meghatva lenni, azért nem is járok drámákba, de bizony végig a 32 otthonomon van dráma elég. Mindenik elég nagy arra, hogy egy estét vagy egy kötetet megtöltsön. Épp úgy járt Iska a Szikraház csecsemőotthonban. Ott az „anyák” sírtak, zokogták el a karácsonyfa alatt szívük, életük nagy keserveit, egy-egy 17 éves leány pillanat alatt összetört életét. Mit tudják azok, kik csendes otthonukban örömtől sugárzó saját gyermekeik között gyújtják föl a karácsonyfát – mit tudják azok, mi a katonakarácsony az Úrnak 1916-ik évében!!!
1917. október 26.
Beálltam újra a rendes munkába. Az újpesti Mérő utcai,
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
7.
Naplóbejegyzés a román betörés elől menekülőkről
Budapest, 1916. szeptember 5–11.
- részlet -
Szeptember 5.
[…] Tegnap megszervezett mozgókonyhánk ma már működik Rákos[rendező] állomáson. Nem hiszem, hogy más intézmény képes lett volna reá, ezt így 24 órán belül megvalósítani, mint a „Lábadozók”. Eleget szaladtam, izgultam benne (fáradt is vagyok, mint egy kutya), de állandóan kaptam egész délután a telefonjelentést onnan. Menekült nem sok volt, mintegy 200-nak adtak enni – de az arra elvonuló 500 német katonát, szimpátiából és a gyakorlat kedvéért lekosztoltatták. Holnap részletet hallok!
Szeptember 6.
Délután künt voltam a Rákos[rendező]i állomáson – nagy örömöm telt benne: ott van a „Lábadozók” három konyhája, ott a városi bizottság, mely főleg a menekülteknek ad enni, s ott a katonaság konyhája, mely a katonákat élelmezi, s mind a három intézmény egymás kezeire jár […].
Szeptember 11.
[…] Rákoson folytatódik a menekültek etetése, de kevesebb van, s most már sok helyen kapnak enni. Eddig 6000 menekültnek, cirka 1000 katonának adtunk enni. Rákos[rendező] állomás jó megfigyelő hely – regébe való, mennyi katonavonat megy délre, de főleg keletre […].
Jelzet: OSZK Quart. Hung. 2978. – Eredeti, kézzel írt.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
1905
1910
Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább
1916
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább
1956
Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább
1956
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő