A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább
A békés egymás mellett élés „értelmezése”
Kádár János és Pierre Francfort francia nagykövet négyszemközti beszélgetése (1964. január 24.)
„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”
Bevezetés
"...ahol zsarnokság van,
minden hiában,..."
(Illyés Gyula : Egy mondat a zsarnokságról)
Hivatkozva az ArchivNet 2002/2. számában Majtényi György tollából megjelent "Az igazság ahogy én látom" François Mitterand írása magyarországi látogatásáról c. cikkre, amelyben a későbbi köztársasági elnök (akkor még ellenzéki politikus) Kádárral folytatott beszélgetését ismerhetjük meg 1977-ből, szeretnénk Kádár János franciaországi megítélésére, és a magyar-francia államközi kapcsolatok egy korábbi eseményére felhívni az olvasóközönség figyelmét.
A francia diplomácia vezető tisztviselői, élükön a külpolitikát " domaine réservée "-nek tekintő De Gaulle-lal a hatvanas évek közepétől a kelet-európai szocialista országok irányába "nyitási politikát" folytattak. Ennek részét képezte, hogy a diplomáciai kapcsolatokat nagyköveti szintre emelték, ami a kapcsolatok elmélyítésének és fejlesztésének egyértelmű szándékát mutatta. A külföldi kommunista politikusokat sorra meghívták Párizsba, és a francia diplomaták egyre több kezdeményező lépést tettek a korábban még "fő ellenségnek" számító országok irányába.
A francia diplomáciát reálpolitikai érdek vezette, amelynek a fő eleme az volt, hogy a berlini és a kubai válság után kialakult kétpólusú nagyhatalmi egyensúlyi rendszerben megtalálja azt az önálló utat, amelyen keresztül a francia "grandeur" eszméjét ismét átültethetik a gyakorlatba.
Ebben a helyzetben De Gaulle az országa számára egy kelet-nyugati közvetítő szerepet szánt, amelyhez az egyik utat a korábbi kelet-európai pozícióknak a klasszikus diplomácia eszközeivel történő visszaszerzése jelentette. Ugyanakkor a korszak realitásainak és kihívásainak megfelelően a külkapcsolatok széles területét akarták felhasználni a kelet-európai országok minél több eszközzel történő " azítása" érdekében.
Ebben az 1964-ben kezdődő diplomáciai offenzívában Magyarország több ok miatt háttérbe szorult. Egyrészt befolyásolta a kapcsolatok rendezését az a tény, hogy 1920 után a két ország ellenséges szemmel tekintett egymásra, másrészt az, hogy az 1947. évi békeszerződésben a Magyarországon igazságosnak érzett magyar békecélok francia részről ismételten nem találtak megértésre. Ehhez járult hozzá az 1947 után kialakult hidegháború, amely ismételten ellenséges táborba kényszerítette a két országot és megerősítette a kölcsönös előítéleteket.
Az 1956. évi forradalom következtében a francia kormány elsőként kérte az ENSZ-ben a "magyar kérdés" megtárgyalását. A kétoldalú kapcsolatok 1956-1960 között mélypontra jutottak. A Budapestre akkreditált francia követ (Jean-Paul Boncour) a magyar kormányt "bábkormánynak" (gouvernement fantoche) tartotta, és a magyar párvezetőkkel is ennek megfelelően tárgyalt. Ugyanakkor magyar részről egészen 1960-ig csak ideiglenes ügyvivő irányította a magyar követség munkáját, amit tovább nehezített a megfelelő szakmai képzettséggel és nyelvtudással rendelkező diplomaták hiánya is.
Mint ahogy fentebb jeleztük, a francia diplomácia 1963-1964 folyamán azonban kezdeményező lépéseket tett a szocialista országok irányába. A kelet-nyugati kapcsolatok átrendeződése folyamatában a francia külpolitika prioritásának számító szovjet reláció után a kelet-európai kisállamokkal való kapcsolatfelvétel játszott fontos szerepet.
A nyugati hatalmak Magyarország felé megnyilvánuló nyitási politikája és azon belül a francia-magyar kapcsolatok is a magyarországi amnesztia (1963. március 21.) és a belpolitikai "enyhülés" függvényében alakultak. A nyugati hatalmak egészen az amnesztiáig a magyar kormánnyal szemben elutasító álláspontot képviseltek, és az új francia követ is (Pierre Francfort) kiemelte a párizsba küldött jelentésében, hogy a diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelése a magyar lakosság számára belpolitikai jelentőséggel (pozitív üzenet értékkel) bír, mivel azt a rendszer "enyhülésének" újabb jeleként értékelhetik.
A nagyköveti kapcsolatfelvételre vonatkozó közös kommuniké 1963. december 17-én jelent meg, és a régi-új francia nagykövet 1964. január 15-én adta át megbízólevelét Dobi Istvánnak az Elnöki Tanács elnökének. (A kétoldalú kapcsolatrendezés történetével kapcsolatban bővebben az ArchivNet I. évf. 2. számában megjelent írás foglalkozik: Garadnai Zoltán: A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelése 1964-ben.)
Mindezek ellenére a magyar-francia közeledés továbbra is " gyerekcipőben " járt, és a kölcsönös bizalomépítés, amely a diplomáciai kapcsolatok normalizálásának előfeltételét jelentette, az év elején a "Le Monde"-nak adott Kádár interjúban, illetve az 1964. január 24-én Kádár János és Pierre Francfort nagykövet között - csak egy tolmács jelenlétében - lezajlott beszélgetésben jelentkezett.
A magyar-francia kapcsolatok nagyköveti szintre emelése 1963 végén alkalmat teremtett arra, hogy Francfort a megbízólevelének átadásakor kezdeményezett találkozót kieszközölje.
A következő év elején, mintegy kétórás, csak egy tolmács jelenlétében lezajlott beszélgetésen összesen hét nagyobb téma került terítékre: a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése (kultúra és gazdaság), a magyar belpolitika alakulása (a rendszer szigorának enyhülése), a szovjet intervenció és a szovjet csapatok magyarországi jelenléte, a közvélemény alakulása, a békés egymás mellett élés kérdése, a szovjet-kínai vita, és egy francia miniszter magyarországi útja.
A francia nagykövet két jelentését fordításban, illetve a francia források után harmadiknak Kádár Jánosnak az 1964. augusztus 24-én, a követi konferencián elhangzott beszédéből (tehát több mint fél évvel később) az erre a találkozóra, illetve De Gaulle személyére vonatkozó mondatait közöljük. Magyar részről a beszélgetésre vonatkozóan egyéb forrást nem találtunk.
A beszélgetés diplomáciatörténeti " fontosságát " elsősorban a különlegessége adja, hiszen a Kádár rendszer (és Kádár János személyének) nyugati elismerése szemszögéből nézve az első olyan komolyabb kapcsolatfelvételről volt szó, amikor már nem a "magyar kérdés" körüli ellentétek, hanem a "normális" diplomáciai kapcsolatok rendezésének problémái játszottak szerepet. Tekintettel arra, hogy a forradalom kitörése után a "magyar kérdés"-t éppen a franciák terjesztették az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, ez a beszélgetés már azt a magyar célt is szolgálta, hogy a rendszer nemzetközi konszolidációjának folyamatában előrehaladást érjenek el.
Kádár János itt közölt beszédének optimista hangvételét egyrészről az eltérő percepcióból fakadó "félreértés", illetve "félremagyarázás" és az a megkönnyebbülés is érthetővé teszi, amit a magyar vezető az enyhülés folyamatának kibontakozásától és annak keretében az ő rendszerének belső konszolidációjától remélt.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 22.
1937
1938
A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább
1946
Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább
1978
A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább
1980
Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő