Magyarország egy francia diplomata szemével

Pierre Francfort követ "első benyomásai" (1962. április 11.)

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

Bevezetés

"A megváltoztathatatlanság érzése az,
ami főképpen megragadott akkor, amikor
a Magyar Népköztársasággal először
kapcsolatba léptem."
 (P. Francfort)

A történelmi előzmények (világháborúk öröksége, hidegháború), és az 1956. évi forradalom leverése után Magyarország a nyugati országok részéről szinte teljes bojkottot "élvezett", amelyből a Kádár-rendszer képviselői csak a '60-as évek elejétől kezdődően tudtak fokozatosan kiemelkedni. Ennek megfelelően Franciaország - az V. Köztársaság - és a Magyar Népköztársaság kapcsolata is kifejezetten hűvös volt. Ez egyrészt a kétoldalú kapcsolatokat terhelő, a II. világháború előtti időszakra visszanyúló "örökséggel", az 1956. évi magyar forradalom és résztvevői melletti francia kiállással, illetve az 1958-ban hatalomra jutott Charles De Gaulle-lal szembeni "osztályharcos" (önálló magyar külpolitikai megnyilvánulást nem igen mutató) magyar hozzáállással volt magyarázató. A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában az "enyhülés" első jelei, legalábbis francia szemmel nézve, 1959-re nyúlnak vissza, amikor a Budapesti Mezőgazdasági Vásár alkalmával kiállított francia könyvek sikere ráirányította a francia diplomaták figyelmét a francia-magyar kulturális kapcsolatok építésének a fontosságára. Hivatalos magyar szemszögből nézve ezt inkább kínos incidensként értékelték, de összességében a magyar diplomácia is egyre inkább kezdte átértékelni a "francia kapcsolat" fontosságát. A magyar külügyminisztériumban 1960-tól kezdve már terveket kezdtek kidolgozni a Franciaországhoz fűződő kapcsolatok átértékelésére.

A magyar fél számára azonban egészen 1962-ig "zavaró tényezőt" jelentett Jean-Paul Bouncour követ - 1956 nyarán érkezett hazánkba - személye, aki feleségével együtt teljesen a forradalom ideájával (a magyar kormányt a jelentéseiben egyszerűen csak "bábkormányként" értékelte), és forradalmárokat, illetve a rendszer ellenzőit igyekezett segíteni. Ugyanakkor többször a fennálló rendszer vezetőiről - a nyilvánosság előtt is - elmarasztaló kijelentéseket tett, és magyar megítélés szerint "kémkedést" is folytatott az ország ellen. Magyar részről egy feljegyzést is készítettek a tevékenységéről, amelyben nyíltan az utóbbival vádolták meg. A franciák is érzékelték a helyzet ellentmondásosságát, és mivel a keleti kapcsolataik normalizálásra törekedtek, magyar kapcsolataikat is újragondolták. Ugyanakkor sem a francia, sem a magyar fél nem akarta a kapcsolatok további alacsony szinten tartását és mindkét részről új követek kiküldéséről hoztak döntést. Magyar részről Vincze József utazott ki Párizsba, míg francia oldalról Pierre Francfortot küldték Magyarországra, aki 1962-1965 között képviselte Franciaországot Budapesten. A választás sikeresnek bizonyult, tevékenységének köszönhetően a kétoldalú kapcsolatok "normális" szintre jutottak. Jelentései - egyebek mellett - azért bírnak különös jelentőséggel, mert azokat az első benyomásokat is közvetítik felénk, amelyet egy, a nyugati világból érkező, de nyitott szemmel járó francia diplomata érzett.

Az új francia követ korabeli magyar nyelvű életrajzából az alábbiakat tudhatjuk meg róla: 1908. október 28-án született, a Politikai Tudományok Iskolájának diplomáját szerezte meg, másodosztályú meghatalmazott miniszter volt, és 1934-ben lépett diplomáciai pályára. 1957-tól központi szolgálatot teljesített. Francfortot a magyar külügy komoly, sima modorú diplomataként értékelte, és a későbbiekben is pozitív hangvétellel értékelték a kétoldalú kapcsolatok érdekében kifejtett munkáját.

Az itt közölt forrás a követ első jelentéseinek egyike. A forrás történeti értékét elsősorban az adja meg, hogy egy "pártatlan", de a térségről és az országról már személyes információkkal is rendelkező szakember első benyomásaként értékelhető. Az eredeti szöveg nyelvezete, annak finom és érzékeny hangvétele egy művelt és jóindulatú ember benyomását kelti, aki alapvetően pozitívan viszonyult ahhoz a misszióhoz, ami egyben szakmai életútjának is fontos állomását jelentette. Szakértelmét a francia külügy is elismerte, mivel magyarországi szolgálata után közvetlenül Jugoszláviába küldték nagykövetnek, így kapcsolata nem szakadt meg a térséggel. A Jugoszláviából küldött jelentései (eddig csak a '60 évek második feléig tudtuk kutatni!) a magyar reformok, illetve a magyar regionális külpolitika első kezdeményezéseinek megértéséhez is hasznos adalékot nyújtanak.

A jelentés külső, formai oldalról nézve nem tartalmaz különlegességet (kézzel utólag nem jegyeztek rá semmit), de a forrás külső képének hű érzékeltetése érdekében igyekeztünk annak az eredeti "képét" visszaadni.

Tartalmi szempontból nézve elsősorban a hangvételét, a fogalmazás finomságát és igényes nyelvezetét kell megemlíteni. A francia diplomaták ugyanis -magyar "partnereikhez" képest mérve mindenféleképpen - tudtak szépen és helyesen fogalmazni, és ez az igényesség és műveltség tükröződik az általunk eddig elolvasott több száz követi jelentésből is.

A fordításba a "magyarosítás", és a könnyebb olvashatóság érdekében az általunk fogalmazási okból fontosnak tartott kiegészítéseket zárójelbe tettük! "Történetünk" folytatásaként, Francfortnak 1965-ben - már nagykövetként - készített "országértékelő" jelentését is szándékunkban áll közölni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők