Magyarország egy francia diplomata szemével

Pierre Francfort követ "első benyomásai" (1962. április 11.)

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

Bevezetés

"A megváltoztathatatlanság érzése az,
ami főképpen megragadott akkor, amikor
a Magyar Népköztársasággal először
kapcsolatba léptem."
 (P. Francfort)

A történelmi előzmények (világháborúk öröksége, hidegháború), és az 1956. évi forradalom leverése után Magyarország a nyugati országok részéről szinte teljes bojkottot "élvezett", amelyből a Kádár-rendszer képviselői csak a '60-as évek elejétől kezdődően tudtak fokozatosan kiemelkedni. Ennek megfelelően Franciaország - az V. Köztársaság - és a Magyar Népköztársaság kapcsolata is kifejezetten hűvös volt. Ez egyrészt a kétoldalú kapcsolatokat terhelő, a II. világháború előtti időszakra visszanyúló "örökséggel", az 1956. évi magyar forradalom és résztvevői melletti francia kiállással, illetve az 1958-ban hatalomra jutott Charles De Gaulle-lal szembeni "osztályharcos" (önálló magyar külpolitikai megnyilvánulást nem igen mutató) magyar hozzáállással volt magyarázató. A magyar-francia kapcsolatok vonatkozásában az "enyhülés" első jelei, legalábbis francia szemmel nézve, 1959-re nyúlnak vissza, amikor a Budapesti Mezőgazdasági Vásár alkalmával kiállított francia könyvek sikere ráirányította a francia diplomaták figyelmét a francia-magyar kulturális kapcsolatok építésének a fontosságára. Hivatalos magyar szemszögből nézve ezt inkább kínos incidensként értékelték, de összességében a magyar diplomácia is egyre inkább kezdte átértékelni a "francia kapcsolat" fontosságát. A magyar külügyminisztériumban 1960-tól kezdve már terveket kezdtek kidolgozni a Franciaországhoz fűződő kapcsolatok átértékelésére.

A magyar fél számára azonban egészen 1962-ig "zavaró tényezőt" jelentett Jean-Paul Bouncour követ - 1956 nyarán érkezett hazánkba - személye, aki feleségével együtt teljesen a forradalom ideájával (a magyar kormányt a jelentéseiben egyszerűen csak "bábkormányként" értékelte), és forradalmárokat, illetve a rendszer ellenzőit igyekezett segíteni. Ugyanakkor többször a fennálló rendszer vezetőiről - a nyilvánosság előtt is - elmarasztaló kijelentéseket tett, és magyar megítélés szerint "kémkedést" is folytatott az ország ellen. Magyar részről egy feljegyzést is készítettek a tevékenységéről, amelyben nyíltan az utóbbival vádolták meg. A franciák is érzékelték a helyzet ellentmondásosságát, és mivel a keleti kapcsolataik normalizálásra törekedtek, magyar kapcsolataikat is újragondolták. Ugyanakkor sem a francia, sem a magyar fél nem akarta a kapcsolatok további alacsony szinten tartását és mindkét részről új követek kiküldéséről hoztak döntést. Magyar részről Vincze József utazott ki Párizsba, míg francia oldalról Pierre Francfortot küldték Magyarországra, aki 1962-1965 között képviselte Franciaországot Budapesten. A választás sikeresnek bizonyult, tevékenységének köszönhetően a kétoldalú kapcsolatok "normális" szintre jutottak. Jelentései - egyebek mellett - azért bírnak különös jelentőséggel, mert azokat az első benyomásokat is közvetítik felénk, amelyet egy, a nyugati világból érkező, de nyitott szemmel járó francia diplomata érzett.

Az új francia követ korabeli magyar nyelvű életrajzából az alábbiakat tudhatjuk meg róla: 1908. október 28-án született, a Politikai Tudományok Iskolájának diplomáját szerezte meg, másodosztályú meghatalmazott miniszter volt, és 1934-ben lépett diplomáciai pályára. 1957-tól központi szolgálatot teljesített. Francfortot a magyar külügy komoly, sima modorú diplomataként értékelte, és a későbbiekben is pozitív hangvétellel értékelték a kétoldalú kapcsolatok érdekében kifejtett munkáját.

Az itt közölt forrás a követ első jelentéseinek egyike. A forrás történeti értékét elsősorban az adja meg, hogy egy "pártatlan", de a térségről és az országról már személyes információkkal is rendelkező szakember első benyomásaként értékelhető. Az eredeti szöveg nyelvezete, annak finom és érzékeny hangvétele egy művelt és jóindulatú ember benyomását kelti, aki alapvetően pozitívan viszonyult ahhoz a misszióhoz, ami egyben szakmai életútjának is fontos állomását jelentette. Szakértelmét a francia külügy is elismerte, mivel magyarországi szolgálata után közvetlenül Jugoszláviába küldték nagykövetnek, így kapcsolata nem szakadt meg a térséggel. A Jugoszláviából küldött jelentései (eddig csak a '60 évek második feléig tudtuk kutatni!) a magyar reformok, illetve a magyar regionális külpolitika első kezdeményezéseinek megértéséhez is hasznos adalékot nyújtanak.

A jelentés külső, formai oldalról nézve nem tartalmaz különlegességet (kézzel utólag nem jegyeztek rá semmit), de a forrás külső képének hű érzékeltetése érdekében igyekeztünk annak az eredeti "képét" visszaadni.

Tartalmi szempontból nézve elsősorban a hangvételét, a fogalmazás finomságát és igényes nyelvezetét kell megemlíteni. A francia diplomaták ugyanis -magyar "partnereikhez" képest mérve mindenféleképpen - tudtak szépen és helyesen fogalmazni, és ez az igényesség és műveltség tükröződik az általunk eddig elolvasott több száz követi jelentésből is.

A fordításba a "magyarosítás", és a könnyebb olvashatóság érdekében az általunk fogalmazási okból fontosnak tartott kiegészítéseket zárójelbe tettük! "Történetünk" folytatásaként, Francfortnak 1965-ben - már nagykövetként - készített "országértékelő" jelentését is szándékunkban áll közölni.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő