A békés egymás mellett élés „értelmezése”

Kádár János és Pierre Francfort francia nagykövet négyszemközti beszélgetése (1964. január 24.)

„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”

Források

Első jelentés

A távirat szövege:

Tegnap egy kétórás beszélgetést folytattam Kádár úrral egy tolmács segítségével, melyről diplomáciai postán keresztül tájékoztatni fogom az osztályt, és amelyet az alábbiakban csak néhány pontban fejtek ki

1./ A miniszterelnök bővebben kitért a magyarországi belpolitikai helyzetre, ahol a lakosság a vezetők által kijelölt útra van kényszerítve; a magyarok 30%-a kommunista, 20%-a ellenséges a rezsimmel szemben, a maradék követő.

2./ Miután párhuzamot vont a Kun Béla vezette forradalom leverése és az 1956-os események között, igazolta azt a kérést amit két ízben is előterjesztett a szovjet csapatok közbeavatkozására a szocializmus vívmányainak megvédése érdekében.

Bár a szovjet csapatok még mindig Magyarországon vannak, ez már nem a rendszer biztosítását szolgálja, hanem a Varsói Szerződés és a NATO közötti politikai helyzet indokolja a jelenlétüket : mit mondana egyébként Bonn, ha a NATO csapatok visszavonásra kerülnének az NSZK területéről?

Más részről a szovjet csapatok jelenléte a Szovjetunió költségvetése számára súlyos terhet jelent : ha visszavonásra kerülnének, akkor a magyar kormánynak saját forrásaiból kellene a hadseregét fejlesztenie és annak a terhe a költségvetésre hárulna; mit mondana arról a magyar nép?

3./ A békés egymás mellett élés függ a szovjet-amerikai kapcsolatok fejlődésétől, amelyre úgy tűnik megkülönböztetetten hagyatkozik Kádár úr. Én akkor ezt a "szatellitizált" hozzáállást szembeállítottam azzal, amely szerint minden egyes államnak lehet önálló feladata, amellyel talán eredeti módon hozzájárulhat ezen együttműködés fejlődéséhez.

Szintén kifejtettem neki, hogy az államközi kapcsolatokon kívül, amelyek megfelelően fejlődnek a kulturális és gazdasági területen, szükséges lenne az, hogy az együttműködés szelleme valósággá váljék, az emberi kapcsolatok nagyobb bizalomról tegyenek tanúbizonyságot, és hogy a szocialista világbeli tárgyalópartnerek megszabaduljanak egy kicsit a védelmük által paralizált viselkedésüktől, és bizonyos anakronizmustól, amely megdermeszti a hozzáállásukat. Kádár úr a legnagyobb figyelemmel hallgatott engem.

4./ Végül, kifejtvén "nem mint miniszterelnök, hanem mint egy egyszerű polgár" véleményét Peking elismerésére vonatkozóan, Kádár úr kijelentette: "elégedett vagyok azzal". Ugyanakkor azon gondolkodott, hogy milyen hatással lehet a gesztusunk a "pozíciójára". "Tudja, mondta nekem, hogy milyen problémák vannak Peking és Moszkva között, és ez szintén nehézségeket okozhat nekünk. Az Egyesült Államok politikája hozzájárult ahhoz, hogy megmerevítse Kínát a politikájában és az elszigeteltségében".

A válaszomra, miszerint az elismerésünk talán lehet, arra ösztönzi a kínaiakat, hogy enyhítsenek az elszigeteltségükön és befolyásolhatja a viselkedésüket, a miniszter osztotta ezt a megérzést.

Ami a nemzetközi kommunista mozgalom konferenciájára vonatkozó érdeklődésemet illeti, kifejtette: "Biztos, hogy meg lesz tartva. Ami kell, az a feltételek megteremtése - azonban az első titkár meglehetősen visszafogott volt ebben a tárgyban -, az, hogy hatékony lehessen részben a kétoldalú tárgyalások függvénye", hagyta feltételezni hogy lehet más eszköz is, de amelyet nem pontosított.

5./ A végén kilátásba helyeztem az Ön 13. számú táviratában megállapított keretek között felvázolva, egy miniszteri rangú személy Magyarországra érkezését, amit Kádár úr megelégedéssel fogadott.

6./ Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, azon mértékben amennyire ő az lehetett, és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.

Archives diplomatiques AD N. 1764, s. 18, 24/2. (Archives diplomatiques AD Numéro 1764, série 18, sous-série 24, dossier 2. Hongrie Visites de personalités, groupement, techniciens etc. Réf.: 1961, 1964, 1965. A távirat száma: No47/53)

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők