A békés egymás mellett élés „értelmezése”

Kádár János és Pierre Francfort francia nagykövet négyszemközti beszélgetése (1964. január 24.)

„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”

Kádár János beszéde

Az előadás szövege:

(részlet)

"Politikailag kifejezve az a kötelességünk, hogy az eddigi álláspontunknon szilárdan maradva folytassuk a munkánkat, a háború elhárítáásért harcoljunk, és a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért, ennek az elvnek teljes győzelméért. Ez nagy utat tett meg - a békés egymás mellett élés lenini eszméje - , mert a világpolitika központi fogalmává mindössze néhány esztendeje vált. Bár a XX. Kongresszus hirdette meg, de annak idején ez egy teljesen egyoldalú meghirdetés volt, - az imperialisták belőle eleinte gúnyt űztek, nem akarták elfogadni. Nagyon érdekes megfigyelni a gyakorlatban is, esetileg is. Néhány hónappal ezelőtt találkoztam a budapesti francia nagykövettel és tulajdonképpen akkor először beszéltem vele hivatalosan, habár előtte már két éve ismertük egymást, mert amikor még követnek nevezték ki, más volt a helyzet, akkor még ilyenre nem került sor. Most jött... hivatásos diplomata, jó fellépése van, bejött, köszönt, leült, miután hellyel megkínáltam, üdvözölt, megismertem hivatalosan is... s vártam, hogy szóljon valamit. És meg is szólalt, s az első mondata körülberül így hangzott /mert le nem írtam/: nincs más út, mint a békés egymás mellett élés, az atomháborút abszolute el kell vetni mint lehetőséget, és a békés egymás mellett élést is nem úgy kell értelmeznünk, hogy azzal úgy élünk békésen egymás mellett, hogy most ez van, hanem együttműködésnek kell lennie különböző téren. Körülbelül ezt mondta ez az ember. Gondolkodtam rajta, hogy ez a De Gaulle álláspontot, hivatalos francia politikát képviselő ember, aki mégis hát olyan kormányt képvisel, amely erőlteti az atomfegyvert, - hogy mégis milyen érdekes: mit változott a világ, hogy ez az ember, - miután nagyköveti rangra emeltük a képviseletet - indíttatva érzi magát abban, hogy a Magyar Népköztársaság..." (hiányos szövegrész) "...nézhetem úgy, hogy ez taktika, meg udvariasság, frázis, - és ha akarom úgy is érthetem, hogy nemcsak az, hanem egy bizonyosfajta helyzetfelismerés, mert hiszen erre vall a de Gaulle-kormány más fellépése és cselekedete is.

Tehát abból a bizonyos kommunista jelszóból mostmár hovatovább a külpolitika, a nemzetközi élet és érintkezés elfogadott politikai és erkölcsi normája lett szinte. Hogy mostmár a NATO-diplomaták, meg a szocialista diplomaták - szinte - ezzel köszönnek egymásnak : ez már valami, ez már valamit kifejez. Mert egyszerű udvariasságból ezt nem csinálnák a tőkések..."

(320-321. o.)

"...távlati megítélésben és alapvonásaiban imperialista politika hordozója ez a De Gaulle. De napi értelemben, ma, olyan egyértelműen nem mondanám, hogy nekünk csak kárunk származik ebből a De Gaulle féle dologból, mert az ő nacionalizmusuk az ő táborukban, - nem a jövőben, hanem ma - támaszt olyan nehézségeket, ami miatt a NATO gyengébb. S ezért én ezt mondanám De Gaulle-ról, hogy távlatban "Le vele", de tegnapra és holnapra vonatkozóan azt mondom, hogy "Éljen!" De hát csak azért, mert nem tudok kommunista kormányra mondani éljen-t". Egyelőre ő legalább annyi nehézséget okoz a szövetségeseinek, mint amennyit ártani tud a szocialista világnak. S ő létezik, politizál, nekünk is kell vele politizálnunk. Elküldte ide a miniszterét, nekünk is el kell küldeni a miniszterünket".

(330. o.)

MOL. M-KS-288-47/98. ő. e. (Magyar Országos Levéltár - Magyar Szocialista Munkáspárt iratai - Kádár titkárság - 1964. augusztus 24-ei követi konferencián elhangzott Kádár János beszéd részletei)

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők