Megnyitják a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát.Tovább
Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon
„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”
Bevezetés
Az 1956-os magyar forradalom kiemelkedő jelentőségű történeti esemény és sorsfordító mozzanat az ország történetében.
Bár a fegyveres ellenállás központjait 1956 november 10-11-ére a szovjetek felszámolták, a forradalom még nem ért véget.
December 2-án az MSZMP vezetői hivatalosan is ellenforradalommá nyilvánították az októberi és novemberi eseményeket, Kádár János pedig Moszkvában ígéretet tett a könyörtelen megtorlásra - melyet meg is tartott - így megkezdődött, a letartóztatások sora és a forradalom mellett kiálló társadalmi-, értelmiségi szervezetek betiltása. A Kádár-kormány újból bevezette a már halottnak hitt rögtönítélő bíróság intézményét és felállították a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, amelynek ítéletei ellen nem lehetett fellebbezni, és 1957 május 27-én aláírták azt a szovjet-magyar szerződést, mely szentesítette a szovjet csapatok "ideiglenes" magyarországi tartózkodását.
1956 novemberétől egészen 1959 végéig kb. 35ezer ember ellen folyt eljárás, 400 halálos ítélet született, melyből 350-et végre is hajtottak, húszezernél több volt a bebörtönzöttek, és 13 ezernél több az internáltak száma.
Ezeket az adatokat látva utólag teljesen igazoltnak láthatjuk azok félelmeit, akik a forradalom végén, a szocialista rendszerből más kiutat nem látva, az emigráció mellett döntöttek (ők az ún. lábbal szavazók, számuk kb. 211 ezer főre tehető, akik közül 170 ezren soha többé nem tértek haza).
A gyors megtorlásnak azonban más következményei is voltak. Hiába erősítette meg ez a típusú határozottság Kádár pozícióját a Szovjetunióban, ugyanaz meg is gyöngítette azt a Nyugat szemében, ahol a forradalmárokkal - olykor csupán szimpatizánsokkal - szemben tanúsított kegyetlenségek erős negatív kritikát és a menekültekkel szemben szimpátiát váltottak ki (A magyar kérdés levétele az ENSZ napirendjéről és Magyarország ENSZ-tagságának helyreállítása csak 1963 januárjában történt meg, miután Kádár 1960 október 3-án New Yorkban felhívta a figyelmet a tavasszal hirdetett általános amnesztiára).
Magyarország nemzetközi kapcsolatainak helyreállítása csak évek múltán sikerült, a Kádár-rendszer nemzetközi elismertetése és az elszigeteltség vége csak 1963-64-ben következett be, amikor a legtöbb európai ország és Kanada is újra nagyköveti szintre emelte a Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat.
Éppen ezért nagyon érdekes ez az epizód, amely egy véletlen letartóztatásból fakadt, mégis nagyban elősegítette a magyar-norvég diplomáciai kapcsolatok elmélyülését, melyek 1957 előtt kis túlzással egy-két gazdasági szerződésre szorítkoztak, s bár létezett követség 1955 októberétől, kinevezett nagykövet nem volt, a svéd követnek volt csupán ideiglenes ügyvivői megbízása (Magyarországon sem volt norvég követ, hanem a prágai követ látott el Magyarországon ügyvivői feladatokat).
Az E. R. ügy előzménye, hogy 1956 novemberében a magyar események nemzetközi sajtóvisszhangja nem csupán a nagy nemzetközi szervezeteket, de magánszemélyekre is nagy hatást gyakorolt, és sokan elindultak hogy - nem csak anyagilag - de személyesen is segítsenek a nagyszámú magyar menekültnek, illetve az emigrálni szándékozóknak.
E. R. norvég egyetemi hallgató is a segítségnyújtás szándékával érkezett Ausztriába, hogy a magyar emigránsok számára felállított táborok egyikének segélybizottságának tagja legyen. Így is történt, egészen 1957 január 12-éig, amikor is a magyar hatóságok tiltott határátlépésért és tiltott határátlépés bűntette miatt letartóztatták.
A kihallgatások során a norvég diák bevallotta, hogy már többször is átlépte a magyar-osztrák határt, hogy embereket szöktessen át (egyébként több alkalommal sikeresen). Az ellene folytatott eljárás következtében kiutasították az országból, de előtte a budapesti norvég követ meglátogatta és közbenjárt az érdekében.
Összességében az ügynek Magyarország számára nagyon pozitív volt a kimenetele, hiszen mind a követ, mind a norvég diák elégedetten nyilatkozott a börtönben töltött időről. Ezeket a nyilatkozatokat a norvég sajtó közölte, aminek hatására a norvég hivatalos szervek jóval kedvezőbben fogadták a magyar fél politikai (és gazdasági) közeledését. Így segítve a teljes diplomáciai elszigeteltségből való kitörést.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 15.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők