Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon

„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”

Bevezetés 

Az 1956-os magyar forradalom kiemelkedő jelentőségű történeti esemény és sorsfordító mozzanat az ország történetében.

Bár a fegyveres ellenállás központjait 1956 november 10-11-ére a szovjetek felszámolták, a forradalom még nem ért véget.

December 2-án az MSZMP vezetői hivatalosan is ellenforradalommá nyilvánították az októberi és novemberi eseményeket, Kádár János pedig Moszkvában ígéretet tett a könyörtelen megtorlásra - melyet meg is tartott - így megkezdődött, a letartóztatások sora és a forradalom mellett kiálló társadalmi-, értelmiségi szervezetek betiltása. A Kádár-kormány újból bevezette a már halottnak hitt rögtönítélő bíróság intézményét és felállították a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, amelynek ítéletei ellen nem lehetett fellebbezni, és 1957 május 27-én aláírták azt a szovjet-magyar szerződést, mely szentesítette a szovjet csapatok "ideiglenes" magyarországi tartózkodását.

1956 novemberétől egészen 1959 végéig kb. 35ezer ember ellen folyt eljárás, 400 halálos ítélet született, melyből 350-et végre is hajtottak, húszezernél több volt a bebörtönzöttek, és 13 ezernél több az internáltak száma.

Ezeket az adatokat látva utólag teljesen igazoltnak láthatjuk azok félelmeit, akik a forradalom végén, a szocialista rendszerből más kiutat nem látva, az emigráció mellett döntöttek (ők az ún. lábbal szavazók, számuk kb. 211 ezer főre tehető, akik közül 170 ezren soha többé nem tértek haza).

A gyors megtorlásnak azonban más következményei is voltak. Hiába erősítette meg ez a típusú határozottság Kádár pozícióját a Szovjetunióban, ugyanaz meg is gyöngítette azt a Nyugat szemében, ahol a forradalmárokkal - olykor csupán szimpatizánsokkal - szemben tanúsított kegyetlenségek erős negatív kritikát és a menekültekkel szemben szimpátiát váltottak ki (A magyar kérdés levétele az ENSZ napirendjéről és Magyarország ENSZ-tagságának helyreállítása csak 1963 januárjában történt meg, miután Kádár 1960 október 3-án New Yorkban felhívta a figyelmet a tavasszal hirdetett általános amnesztiára).

Magyarország nemzetközi kapcsolatainak helyreállítása csak évek múltán sikerült, a Kádár-rendszer nemzetközi elismertetése és az elszigeteltség vége csak 1963-64-ben következett be, amikor a legtöbb európai ország és Kanada is újra nagyköveti szintre emelte a Magyarországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat.

Éppen ezért nagyon érdekes ez az epizód, amely egy véletlen letartóztatásból fakadt, mégis nagyban elősegítette a magyar-norvég diplomáciai kapcsolatok elmélyülését, melyek 1957 előtt kis túlzással egy-két gazdasági szerződésre szorítkoztak, s bár létezett követség 1955 októberétől, kinevezett nagykövet nem volt, a svéd követnek volt csupán ideiglenes ügyvivői megbízása (Magyarországon sem volt norvég követ, hanem a prágai követ látott el Magyarországon ügyvivői feladatokat).

Az E. R. ügy előzménye, hogy 1956 novemberében a magyar események nemzetközi sajtóvisszhangja nem csupán a nagy nemzetközi szervezeteket, de magánszemélyekre is nagy hatást gyakorolt, és sokan elindultak hogy - nem csak anyagilag - de személyesen is segítsenek a nagyszámú magyar menekültnek, illetve az emigrálni szándékozóknak.

E. R. norvég egyetemi hallgató is a segítségnyújtás szándékával érkezett Ausztriába, hogy a magyar emigránsok számára felállított táborok egyikének segélybizottságának tagja legyen. Így is történt, egészen 1957 január 12-éig, amikor is a magyar hatóságok tiltott határátlépésért és tiltott határátlépés bűntette miatt letartóztatták.

A kihallgatások során a norvég diák bevallotta, hogy már többször is átlépte a magyar-osztrák határt, hogy embereket szöktessen át (egyébként több alkalommal sikeresen). Az ellene folytatott eljárás következtében kiutasították az országból, de előtte a budapesti norvég követ meglátogatta és közbenjárt az érdekében.

Összességében az ügynek Magyarország számára nagyon pozitív volt a kimenetele, hiszen mind a követ, mind a norvég diák elégedetten nyilatkozott a börtönben töltött időről. Ezeket a nyilatkozatokat a norvég sajtó közölte, aminek hatására a norvég hivatalos szervek jóval kedvezőbben fogadták a magyar fél politikai (és gazdasági) közeledését. Így segítve a teljes diplomáciai elszigeteltségből való kitörést.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők