„Szarka elvtárs és Házi elvtárs külön is szívükön viselték az együttes sorsát...”

Magyar táncosok és zenészek iraki kiküldetése 1959-ben

„Meg kell még említeni, hogy Abdulah Serif és társai vagy rossz szervezők vagy szabotázsakciót folytattak a műsorok megszervezésével kapcsolatban. Pl. lehetetlen volt megbeszélni két napon keresztül, hogy mi lesz a műsor, kik és mikor lépnek fel, úgyhogy a végén a szovjet együttes vezetője nem is volt hajlandó tárgyalni velük csak egyszer léptek fel a lehetséges viszonyok miatt és ugyanezen okból kifolyólag a kínai együttes is csak két protokoll előadáson volt hajlandó fellépni."

Bevezetés

1957 után egyre több alkalmat próbált megragadni a pártvezetés, hogy kitörjön az elszigetelődésből. A magyar kultúra terjesztése és népszerűsítése állami feladattá vált. A gyarmati, félgyarmati sorból függetlenné váló államokkal, a harmadik világ

is ekkor vették fel a diplomáciai . Főként azokkal a „népi" államokkal, ahol a szovjet külpolitikai irányelveket hitbuzgón követő külpolitika úgy értékelte, hogy forradalmi változások zajlottak le, kulturális és oktatási csere-programok születtek, amelyeket a Kulturális Kapcsolatok Intézete (KKI) koordinált. Így volt ez Irak esetében is, ahol 1958-ben, az iraki hadsereg (Szabad Tisztek Forradalmi Tanácsa) az úgynevezett július 14-ei forradalomban megdöntötte a második hasemita királyságot, s vezetőjük Abdul Karim Kasszemkerült hatalomra. Kasszem jó viszonyt létesített a Szovjetunióval - adaptálva annak mozgósító ideológiáját -, államformájában és eszméiben „népi demokráciát" színlelve valójában nyílt totalitárius katonai diktatúrát épített ki.

A Külügyminisztérium felkérésére egy iraki menedzseren, Abdullah Serifen keresztül a Kulturális Kapcsolatok Intézete szerződést kötött az Állami Népi Együttes, a KISZ együttes, Kersics Anka énekesnő és a Kelényi-zenekar bagdadi

. A koncert-sorozat apropója az Iraki Forradalom egy éves évfordulója volt. Az eseménysorozatról készített bebizonyosodott, hogy egy-egy ilyen vendégszereplés alkalmával közel sem folyt minden a protokoll szerint, és a helyi földrajzi és kulturális viszonyokra az együttes tagjait nem készítették fel. Az iraki impresszárió (akit a jelentésben szabotázzsal vádoltak, de inkább csak egy szélhámos volt) által beígért feltételek korántsem teljesültek. A párt kulturális osztálya részére, a KKI a nyugati kapcsolatok osztályát akkor vezető, által megfogalmazottak szerint a közel hetven-fős küldöttségnek nem biztosítottak első-osztályú szállást és megfelelő ellátást (ételt és italt), ill. a fellépések technikai feltételeit sem teremtették meg. De más problémák is akadtak, például óriási csúszások voltak a programban, és többen megbetegedtek: „Az egyik fellépésre éjjel 11 óra helyett fél 2-kor került sor, és általában 4 óra után tudtunk csak hazajutni, stb.). Mindezeket a legnagyobb erőfeszítéssel és nagykövetségünk segítő közreműködésével az együttes vezetőségének kellett kiharcolni, szinte kierőszakolni. A munka elemi feltételeinek biztosítása és az adott éghajlati viszonyok között egészségünk biztosítása azért volt komplikált feladat, mert ugyanakkor nem akartunk barátságtalan színben sem feltűnni, és politikai szempontból rontani a viszonyt a kormánybizottsággal, amely intézte az iraki forradalom évfordulójának megrendezését, és amelynek benyomásunk szerint eleinte fogalma sem volt arról, hogy megbízottja milyen módon kezeli a kérdést. Az együttes tagjai közül számosan betegek voltak, akiknek gyógykezelését és gyógyszerrel történő ellátását Házi Vencel nagykövet elvtárs a követség orvosán keresztül biztosította."

A forrásból kiderül, hogy ezen felül az Állami Népi együttes tévé és rádió felvétele is meghiúsult (bár a jelentés szerint az iraki televízió műsorukat két alkalommal engedély nélkül közvetítette), azonban az Interkoncerten keresztül ez sikerült Kersics Ankának. Ám ugyanezt renitens magatartásuk, és disszidálás veszélye miatt a Kelényi-zenekarnak és zongoristájuknak, Lelkes Péternek nem engedték meg:

„Megérkezésünk után hamarosan felvettük a kapcsolatot az iraki Rádió és Televízió új elnökével, Szamavi úrral, aki 3 évig tanult Magyarországon. Egyáltalán nem tanúsított barátságos magatartást irányunkban, kivéve a kötelező udvariassági formákat, és nem sikerült nála rádió, ill. televízió fellépést elérni, mert messze a nemzetközileg megállapított feltételek alatt tett ajánlatot az együttes fellépésére. Inkább személyes kapcsolatokra törekedett egyesekkel, így került sor a Koncert Iroda és a nagykövetség egyetértése alapján Kersics Anka televíziós fellépésére, aki visszautazásunk után néhány napra ebből a célból még Bagdadban maradt. Ugyanakkor a Kelényi együttes zongoristájának, Lelkes Péternek nem engedélyeztük az ottmaradást. A Kelényi zenekar tagjai, akik mint említettem keveset szerepeltek, ráérő idejükben szerződések felhajtásával és kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak, s véleményünk szerint meglehetősen rossz kapcsolatokra tettek szert, pl. egy olyan éjszakai mulató tulajdonosával, akit az KKI budapesti útja alkalmával nem fogadott, hanem a Nemzetközi Koncert Iroda részéről Szász Miklós teremtett közte és a Kelényi zenekar közt kapcsolatot. Ezeket a problémákat a koncert[iroda] vezetőjével és egyes tagjaival megbeszéltük és igyekeztünk korlátok közé szorítani ilyen irányú tevékenységüket. Végül is nem maradtak Bagdadban. [...] Az anyagiakkal kapcsolatban meg kell említeni, hogy a szerződést megszegve két alkalommal sugározta a televízió műsorunkat ellenszolgáltatás nélkül. [...] Véleményünk szerint eléggé el nem ítélhető politikai hiba volt az Országos Filharmónia részéről, hogy Kersics Ankával elutazása előtt két nappal közölték, hogy a szerződést felbontották vele, mert „Ő úgy is megállja a helyét a nemzetközi porondon és abból meg tud élni." Véleményünk szerint ez valósággal felszólítás a disszidálásra. Emellett nem értjük, hogy hogyan kaphatott útlevelet Lelkes Péter jazz-zongorista, akinek a szülei az ellenforradalom után Ausztráliába disszidáltak, s aki egyébként az egyik legnagyobb bajkeverője volt az együttesnek. Kormánydelegációnk és saját véleményünk szerint a Kelényi zenekar színvonala nem volt megfelelő." Utóbbi zenekart az idézett forrás készítője egy másik szöveghelyén is elmarasztalóan jellemzett: „A Kelényi zenekar kisebb sikert aratott, [a] rendezőség csak két alkalommal engedte fellépni a műsorban tapasztalható szervezetlenségük következtében."

A jelentés a hivatalos kultúra jazz zenéhez való viszonyulása szempontból is figyelmet érdemel. 1959-ben a jazz már nem számított kizárólag tabunak és szitokszónak (helyét fokozatosan a rock&roll majd beat vette át), és elsősorban a szovjet

köszönhetően egyre kevésbé jelentette az amerikai tömegkultúra ódiumát - bár a műfaj hivatalos elismerésére csak 1962-ben, a KISZ irányítása alatt lévő budapesti ifjúsági jazzklub (Dália) megnyitásával került . Mivel a Kelényi-zenekar szabad improvizáción alapuló jazzt (is) játszott, ezért még kritika érte zenei repertoárjukat, amit a jelentést író szervezetlenségnek tüntetett fel. 1959-ben bár a KISZ-ben már megszülettek a jazzt elismerő, átideologizáló koncepciók, a műfaj elismerése a hivatalos kultúrpolitikában csak 1962 után, az első Ifjúsági Jazzklub megnyitása után éreztette a hatását.

A jelentésben a KKI osztályvezetője kitért arra is, hogy a koncertek elsősorban egy szűk közönség, tulajdonképpen a katonai-politikai elit és a „felső tízezer" szórakozását szolgálták. Ez alól egy fellépés volt kivétel, amelyre a bagdadi Vasutas Klubban került sor, ahol az iraki dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták a műsorszámokat:

„A szerződésben lefektetett előadások közül egyet az iraki fél utasítása alapján nem tartottunk meg, amit azonban azzal pótoltunk, hogy az együttes két alkalommal teljes estét betöltő önálló műsort adott, majd a nagykövetség közbenjárására fellépett a szerződés lejárta után az Iraki Vasutas Dolgozók Klubjában, nagyrészt fizikai dolgozók kb. 3000-es tömege előtt. Az Al-manszur Klubban leadott műsorok két alkalommal protokoll közönség előtt zajlottak le, amelyeken Kaszem [helyesen Kasszem - H. G.] elnök is jelen volt, a többi előadásokon is az úgynevezett felső tízezer tagjai vettek részt, kivéve az egyik előadást, amikor vattának felhasználták az aznap megnyílt egyetem tanári karát és hallgatóságát. Ebben a klubban két font volt a belépő díj és mintegy kb. 13 km-re van Bagdadtól, eléggé körülhatárolt közönség nézte meg a műsorokat. A műsor közben tűzijáték volt és frissítőket szolgáltak fel."

A korszak külpolitikája hűen követte a szovjet álláspontot, így hazánk pártvezetése - az amerikai befolyást ellensúlyozandó - támogatta az önállósuló közel-keleti arab országok elnyomó diktatúráit, amellyel így hatással volt a térség fegyveres konfliktusainak eszkalálódására is. Viszont néhány művésznek, és együttesnek, ill. szerencsésebb és iskolázott arab fiatalok ezreinek lehetőséget adott a továbbtanulásra, és a magyar kultúra érdek- és értékterhelt befogadására, megismerésére.

Ezen a napon történt július 05.

1914

II. Vilmos német császár hűségnyilatkozatot tesz a Monarchia mellett, megerősítve az I. világháború kitörését jelentő későbbi hadüzenetet...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő