A gumibothasználat politikailag visszahat, káros

„Tájékoztató jelentés a beat-együttesek fellépésével kapcsolatos eseményekről.”

„A zenekar tagjainak egyes megnyilvánulásai (az énekesnő a földön vonaglott, a dobos a dobverőket a közönség közé dobta, az egyik zenekar tagjai úgy néztek ki, mint a majmok – hosszú haj –, állandó jelleggel pózoltak), a „forró zene” mellett alkalmasak voltak a tömeghangulat olymérvű felfokozására, hogy egyesek önkívületi állapotba estek, vergődtek, lökdösték egymást, vetkőztek, stb.”

Bevezetés 

A Kisstadionban a közönség többségének viselkedésére az volt a jellemző, hogy mindenekelőtt a műsor második részében egyes „vad" számok előadása közben, a fiatalok többsége extázisba került. Elsősorban a pénteki és a hétfői előadásokon volt megfigyelhető jelentősebb rendzavarás: papírégetés, székek dobálása, vetkőzés, a szokásosnál nagyobb mérvű 'artikulátlan' üvöltözés."

1967. július 7-én késő este a Thököly úton valóságos összetűzés történt [popup title="fiatalok egy népesebb csoportja és a rendőrök között." format="Default click" activate="click" close text="„Július 7-én 22 óra után [...] a Thököly úton huligánok szemétkukákat dobáltak az úttestre, néhány helyen leszaggatták a szemétgyűjtő ládákat, azokat dobálták, köveket dobtak a rendőrök és a lovak, valamint az URH gépkocsik felé, több ló megijedt, a fellocsolt és csúszós úttesten két ló elesett, egy rendőr és a lova megsérült. Néhány üveget a rendőrautókhoz dobtak, az intézkedő rendőrök felé becsmérlő kijelentések, fütty-koncert hangzott el. Ebben a kritikus helyzetben csak határozott fellépés segíthetett, ennek hiányában az események tovább fajulhattak, és kimenetelük bizonytalan lehetett volna.”"] A Kisstadionban ezen a napon került sor 

 koncertjére, majd 8-án és 9-én a híres is fellépett, de zavargásra csak az első napon,  A fiatalok elégedetlenségének kiváltója az volt, hogy a koncert a tervezettnél korábban, hirtelen „villanyoltással" ért véget, mivel a belügyi szervek veszélyesnek ítélték meg a felszabadultan szórakozó fiatalok viselkedését, amiért a zenekar előadásmódját és a zenészek kinézetét okolták. Valójában a rendőrök nem tudták kezelni a helyzetet, és valószínűleg először hallottak élőben nyugati beat zenekart:

„A zenekar tagjainak egyes megnyilvánulásai (az énekesnő a földön vonaglott, a dobos a dobverőket a közönség közé dobta, az egyik zenekar tagjai úgy néztek ki, mint a majmok - hosszú haj -, állandó jelleggel pózoltak), a „forró zene" mellett alkalmasak voltak a tömeghangulat olymérvű felfokozására, hogy egyesek önkívületi állapotba estek, vergődtek, lökdösték egymást, vetkőztek, stb." Továbbá hozzátették: „a hangulatot az is befolyásolta, hogy a közönség jórésze megcsalva érezte magát, a magas helyárakért nyújtott rövid műsoridő miatt."

Az idézett jelentés nem számolt be arról, hogy hány fő vett részt a koncert utáni tüntetésben, de a

tudták csak megfékezni a kukákat borogató, a kivonuló rendőrökre köveket és üvegeket dobáló fiatalok csoportjait. A „határozott" rendőri fellépés következtében 122 főt állítottak elő, akikből 96-ot rendőrhatósági figyelmeztetés után elengedtek, 26 embert garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt 10-től 30 napig terjedő elzárásra ítéltek. A jelentés egy rendőrt és lovát kivéve nem szól sérültekről, ám a renitens fiatalok körében ez bizonyára elkerülhetetlen volt.

Az eseményekről a Népszabadság is beszámolt 1967. július 11-én. A „Tombolók" című cikkben leírták, hogy fiatalok csoportjai újságokból fáklyákat égettek, és „padlapokat" gyújtogattak a koncert alatt, majd a koncert után szemetes kukákat borogattak, és kirakatokat törtek be. Méltatták a rendőrség kemény fellépést a huligánokkal szemben, és a beatzene rajongóit egyenesen gyenge idegzetűeknek nevezték. A következő oldalon egy másik cikkben beszámoltak arról, hogy az ominózus hétvégén a szokásosnál lényegesen hűvösebb idő ellenére rekordot döntött az országba beutazó turisták száma, amelyet nem hoztak, a propagandának megfelelően nyilván nem is hozhattak összefüggésbe a népszerű SDG koncertsorozattal, sokkal inkább a [popup title="bővülő idegenforgalmi lehetőségeket méltatták." format="Default click" activate="click" close text="„A változékony időjárás ellenére [...] szombaton 91 ezer, vasárnap 72 ezer utas érkezett az országba a Belügyminisztérium Országos Parancsnokságának jelentése szerint.” Legtöbb külföldi állampolgárt Röszkénél, Rajkánál és Biharkeresztesnél regisztrálták. Népszabadság, 1967. július 11. 8 és 9. o."]

A kultúrpolitika enyhülésével a beatzene korlátozott népszerűsítése és megtűrése

 de egyre nagyobb rendőrségi ráfordítással és készültséggel járt. A jelentésből kiderül, hogy a rendőrség és az ORI között nem volt megfelelő az együttműködés, legalábbis a szervek a szövegben a szervezés és rendezvénybiztosítás hiányosságaira panaszkodtak: „Az első napon az ORI felkészületlen volt, a további előadásokra azonban, határozott felszólításunk után, a rendező-gárdát intézkedőképes személyekkel erősítették meg." Az ORI szervezésében évente csak pár alkalommal került sor nyugati sztárzenekarok felléptetésére.

A történtek után a „nyugalom biztosítása érdekében" változtattak az együttesek szombati, vasárnapi és hétfői koncertekre tervezettek számainak sorrendjén és a „vadabb" számokat a műsor elejére tetették. Az első napi koncertet követő rendzavarás, alapot szolgáltatott a belügyi szerveknek arra, hogy a jelentésben hasonló tömegrendezvények szabályozásának szigorítását kérjék. Ezzel lényegében visszatértek volna az ötvenes évek elejének gyakorlatához, többek között arra hivatkozva, hogy a szükséges rendőri erőszak visszatetszést kelt, és erőszakosnak állítja be a hatalmat:

„Kérjük ismételten a Belügyminisztérium vezetését, vegye fontolóra, azt a korábban - 1965. november 20-án - készített javaslatunkat, mely szerint vissza kellene állítani azt az 1955. előtti gyakorlatot, amikor is a rendőrhatóság a jelentősebb kulturális és sportrendezvényekre csak megfelelő rendezőgárda és más közbiztonsági feltételek megteremtése esetén adott engedélyt. [...] Emiatt „a rendőri szervek számos esetben kész tények elé vannak állítva és gyakran - éppen a rendezés mulasztásai miatt - kénytelenek a felizgatott tömeggel szemben kényszerintézkedések (gumibot-használat) megtételére, amely politikailag visszahat és káros."

A hatvanas évek második felében a főváros bűnüldöző szerveinek figyelme - a központi ifjúsági és kultúrpolitikához illeszkedően egyre inkább a galeriknek és/vagy huligánoknak bélyegzett beat-rajongó és koncertlátogató fiatalokra összpontosult. Néhány kirívó, precedens eset kivételével mozgásukat nem korlátozták közvetlenül, viselkedésüket esetenként a szülők vagy a tanárok figyelmeztetésével szankcionálták. Jellemzően folyamatos ellenőrzésekkel próbálták kikényszeríteni beilleszkedésüket, és adminisztratív eszközökkel (túlszabályozással), néha bomlasztással elérték a

 Noha nem lehet a beatzenét felelőssé tenni a bűnözésért, ám mivel több esetben valóban garázda és erőszakos bűncselekményekhez vezető, korabeli rendőrségi terminológiával galerizésnek és huliganizmusnak nevezett tevékenység óhatatlanul összekapcsolódott a beatkoncertek látogatásával, a belügy a maga módján logikusan érvelt a rendezvények szigorúbb ellenőrzése vagy betiltása mellett, és a szórakozó fiatalok ellenőrzésére ettől kezdve egyre gyakrabban

A beat zenével és az erősödő hippi divattal szemben a rendőrség és a pártbizottság is tanácstalan volt. A kultúra formálásában hivatalosan szerepet vállalók (újságírók, művelődési ház és otthonvezetők, népművelők) többségükben nem értették, és nem is nagyon kívánták megérteni a fiatalok nyelvezetét, valamint a nyugati mintákra épülő öltözködését. A problémát egyszerűen csak a nyugatról beszivárgó amerikai tömegkultúra romboló hatásának tulajdonították. A szabad és spontán megnyilvánulásokat (vetkőzést, hosszú hajat, kitűzők, jelvények viselését, a nyugati divatot követő öltözködést) a belügyi szervek szinte automatikusan rendszerellenes cselekedetként kezelték, ezzel is alapot szolgáltatva tevékenységük igazolásához.

Jelzet: Budapest Főváros Levéltára XXXV. 1. d. 106. ő. e. - A jelentés az MSZMP Budapesti Bizottsága első titkára, 

 részére készült. - Itt szeretném megköszönni a forrást Rácz Attilának (Budapest Főváros Levéltára).

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők