A gumibothasználat politikailag visszahat, káros

„Tájékoztató jelentés a beat-együttesek fellépésével kapcsolatos eseményekről.”

„A zenekar tagjainak egyes megnyilvánulásai (az énekesnő a földön vonaglott, a dobos a dobverőket a közönség közé dobta, az egyik zenekar tagjai úgy néztek ki, mint a majmok – hosszú haj –, állandó jelleggel pózoltak), a „forró zene” mellett alkalmasak voltak a tömeghangulat olymérvű felfokozására, hogy egyesek önkívületi állapotba estek, vergődtek, lökdösték egymást, vetkőztek, stb.”

Bevezetés 

A Kisstadionban a közönség többségének viselkedésére az volt a jellemző, hogy mindenekelőtt a műsor második részében egyes „vad" számok előadása közben, a fiatalok többsége extázisba került. Elsősorban a pénteki és a hétfői előadásokon volt megfigyelhető jelentősebb rendzavarás: papírégetés, székek dobálása, vetkőzés, a szokásosnál nagyobb mérvű 'artikulátlan' üvöltözés."

1967. július 7-én késő este a Thököly úton valóságos összetűzés történt [popup title="fiatalok egy népesebb csoportja és a rendőrök között." format="Default click" activate="click" close text="„Július 7-én 22 óra után [...] a Thököly úton huligánok szemétkukákat dobáltak az úttestre, néhány helyen leszaggatták a szemétgyűjtő ládákat, azokat dobálták, köveket dobtak a rendőrök és a lovak, valamint az URH gépkocsik felé, több ló megijedt, a fellocsolt és csúszós úttesten két ló elesett, egy rendőr és a lova megsérült. Néhány üveget a rendőrautókhoz dobtak, az intézkedő rendőrök felé becsmérlő kijelentések, fütty-koncert hangzott el. Ebben a kritikus helyzetben csak határozott fellépés segíthetett, ennek hiányában az események tovább fajulhattak, és kimenetelük bizonytalan lehetett volna.”"] A Kisstadionban ezen a napon került sor 

 koncertjére, majd 8-án és 9-én a híres is fellépett, de zavargásra csak az első napon,  A fiatalok elégedetlenségének kiváltója az volt, hogy a koncert a tervezettnél korábban, hirtelen „villanyoltással" ért véget, mivel a belügyi szervek veszélyesnek ítélték meg a felszabadultan szórakozó fiatalok viselkedését, amiért a zenekar előadásmódját és a zenészek kinézetét okolták. Valójában a rendőrök nem tudták kezelni a helyzetet, és valószínűleg először hallottak élőben nyugati beat zenekart:

„A zenekar tagjainak egyes megnyilvánulásai (az énekesnő a földön vonaglott, a dobos a dobverőket a közönség közé dobta, az egyik zenekar tagjai úgy néztek ki, mint a majmok - hosszú haj -, állandó jelleggel pózoltak), a „forró zene" mellett alkalmasak voltak a tömeghangulat olymérvű felfokozására, hogy egyesek önkívületi állapotba estek, vergődtek, lökdösték egymást, vetkőztek, stb." Továbbá hozzátették: „a hangulatot az is befolyásolta, hogy a közönség jórésze megcsalva érezte magát, a magas helyárakért nyújtott rövid műsoridő miatt."

Az idézett jelentés nem számolt be arról, hogy hány fő vett részt a koncert utáni tüntetésben, de a

tudták csak megfékezni a kukákat borogató, a kivonuló rendőrökre köveket és üvegeket dobáló fiatalok csoportjait. A „határozott" rendőri fellépés következtében 122 főt állítottak elő, akikből 96-ot rendőrhatósági figyelmeztetés után elengedtek, 26 embert garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt 10-től 30 napig terjedő elzárásra ítéltek. A jelentés egy rendőrt és lovát kivéve nem szól sérültekről, ám a renitens fiatalok körében ez bizonyára elkerülhetetlen volt.

Az eseményekről a Népszabadság is beszámolt 1967. július 11-én. A „Tombolók" című cikkben leírták, hogy fiatalok csoportjai újságokból fáklyákat égettek, és „padlapokat" gyújtogattak a koncert alatt, majd a koncert után szemetes kukákat borogattak, és kirakatokat törtek be. Méltatták a rendőrség kemény fellépést a huligánokkal szemben, és a beatzene rajongóit egyenesen gyenge idegzetűeknek nevezték. A következő oldalon egy másik cikkben beszámoltak arról, hogy az ominózus hétvégén a szokásosnál lényegesen hűvösebb idő ellenére rekordot döntött az országba beutazó turisták száma, amelyet nem hoztak, a propagandának megfelelően nyilván nem is hozhattak összefüggésbe a népszerű SDG koncertsorozattal, sokkal inkább a [popup title="bővülő idegenforgalmi lehetőségeket méltatták." format="Default click" activate="click" close text="„A változékony időjárás ellenére [...] szombaton 91 ezer, vasárnap 72 ezer utas érkezett az országba a Belügyminisztérium Országos Parancsnokságának jelentése szerint.” Legtöbb külföldi állampolgárt Röszkénél, Rajkánál és Biharkeresztesnél regisztrálták. Népszabadság, 1967. július 11. 8 és 9. o."]

A kultúrpolitika enyhülésével a beatzene korlátozott népszerűsítése és megtűrése

 de egyre nagyobb rendőrségi ráfordítással és készültséggel járt. A jelentésből kiderül, hogy a rendőrség és az ORI között nem volt megfelelő az együttműködés, legalábbis a szervek a szövegben a szervezés és rendezvénybiztosítás hiányosságaira panaszkodtak: „Az első napon az ORI felkészületlen volt, a további előadásokra azonban, határozott felszólításunk után, a rendező-gárdát intézkedőképes személyekkel erősítették meg." Az ORI szervezésében évente csak pár alkalommal került sor nyugati sztárzenekarok felléptetésére.

A történtek után a „nyugalom biztosítása érdekében" változtattak az együttesek szombati, vasárnapi és hétfői koncertekre tervezettek számainak sorrendjén és a „vadabb" számokat a műsor elejére tetették. Az első napi koncertet követő rendzavarás, alapot szolgáltatott a belügyi szerveknek arra, hogy a jelentésben hasonló tömegrendezvények szabályozásának szigorítását kérjék. Ezzel lényegében visszatértek volna az ötvenes évek elejének gyakorlatához, többek között arra hivatkozva, hogy a szükséges rendőri erőszak visszatetszést kelt, és erőszakosnak állítja be a hatalmat:

„Kérjük ismételten a Belügyminisztérium vezetését, vegye fontolóra, azt a korábban - 1965. november 20-án - készített javaslatunkat, mely szerint vissza kellene állítani azt az 1955. előtti gyakorlatot, amikor is a rendőrhatóság a jelentősebb kulturális és sportrendezvényekre csak megfelelő rendezőgárda és más közbiztonsági feltételek megteremtése esetén adott engedélyt. [...] Emiatt „a rendőri szervek számos esetben kész tények elé vannak állítva és gyakran - éppen a rendezés mulasztásai miatt - kénytelenek a felizgatott tömeggel szemben kényszerintézkedések (gumibot-használat) megtételére, amely politikailag visszahat és káros."

A hatvanas évek második felében a főváros bűnüldöző szerveinek figyelme - a központi ifjúsági és kultúrpolitikához illeszkedően egyre inkább a galeriknek és/vagy huligánoknak bélyegzett beat-rajongó és koncertlátogató fiatalokra összpontosult. Néhány kirívó, precedens eset kivételével mozgásukat nem korlátozták közvetlenül, viselkedésüket esetenként a szülők vagy a tanárok figyelmeztetésével szankcionálták. Jellemzően folyamatos ellenőrzésekkel próbálták kikényszeríteni beilleszkedésüket, és adminisztratív eszközökkel (túlszabályozással), néha bomlasztással elérték a

 Noha nem lehet a beatzenét felelőssé tenni a bűnözésért, ám mivel több esetben valóban garázda és erőszakos bűncselekményekhez vezető, korabeli rendőrségi terminológiával galerizésnek és huliganizmusnak nevezett tevékenység óhatatlanul összekapcsolódott a beatkoncertek látogatásával, a belügy a maga módján logikusan érvelt a rendezvények szigorúbb ellenőrzése vagy betiltása mellett, és a szórakozó fiatalok ellenőrzésére ettől kezdve egyre gyakrabban

A beat zenével és az erősödő hippi divattal szemben a rendőrség és a pártbizottság is tanácstalan volt. A kultúra formálásában hivatalosan szerepet vállalók (újságírók, művelődési ház és otthonvezetők, népművelők) többségükben nem értették, és nem is nagyon kívánták megérteni a fiatalok nyelvezetét, valamint a nyugati mintákra épülő öltözködését. A problémát egyszerűen csak a nyugatról beszivárgó amerikai tömegkultúra romboló hatásának tulajdonították. A szabad és spontán megnyilvánulásokat (vetkőzést, hosszú hajat, kitűzők, jelvények viselését, a nyugati divatot követő öltözködést) a belügyi szervek szinte automatikusan rendszerellenes cselekedetként kezelték, ezzel is alapot szolgáltatva tevékenységük igazolásához.

Jelzet: Budapest Főváros Levéltára XXXV. 1. d. 106. ő. e. - A jelentés az MSZMP Budapesti Bizottsága első titkára, 

 részére készült. - Itt szeretném megköszönni a forrást Rácz Attilának (Budapest Főváros Levéltára).

Ezen a napon történt július 06.

1941

Magyarország területén hajnali 3 órakor bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert (Budapest és közvetlen környéke kivételével). Ezt az...Tovább

1944

Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az esztergomi páncélosok mintaszerű alkalmazásával megakadályozza a Baky László belügyi államtitkár...Tovább

1988

Bartók Béla zeneszerző újratemetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők