A Magyar Keleti Vasút botrányos építése

Az 1867. évet követően az ország területén kivitelezett első nagyobb beruházások között nagyon korán jelentek meg az újabb és újabb vasútvonalak. Kezdetben kisebb-nagyobb nehézségekkel járt, hogy megtalálják az egyensúlyt az állami szerepvállalás és a magánszféra között. A „problémás” ügyletek közé tartozott a Magyar Keleti Vasút építése, amely szinte egy időben kezdődött meg a politikai kiegyezéssel. Az építés körül kialakult botrány magában hordozta a magyar állam vasútépítéssel kapcsolatos minden tapasztalatlanságát.

Forrás

  

A Magyar Keleti Vasút Részvénytársaság 1872. június 3-án megtartott rendkívüli közgyűlése által kiküldött vizsgálóbizottság jelentése

 

[...]

b. Az ún. Párizsi-szerződés

 

Az 1868. december 16-iki szerződés első cikke az alábbi fontos rendelkezéseket tartalmazza: „A Waring testvérek minden az engedélyezési okmányba foglalt jogukat az Angol-Osztrák Bankra testálják, amely azt magára nézve elfogadja, és kötelezi magát, hogy egy milliós [forint] kauciót képez, ami az első részvénybefizetési tételből megtéríttetik.

A nevezett bank továbbá kötelezi magát, hogy a legrövidebb időn belül, de mindenképpen az előírt időtartamon belül létesít egy részvénytársaságot - mégpedig a magas kormányzat által előírt feltételek betartásával -, amelynek alaptőkéje 75 033 750 forintot fog kitenni, 2/5-öd részben részvényekből, 3/5-öd részben kötvényekből. (E cikkely nem említi - amennyire az a megfogalmazásból kitűnik -, hogy az alaptőke osztrák értékű ezüstben vagy papírban értendő-e.)

 

[...]

 

c., A Bordereau Regulateur [Építési irányelvek]

 

A b. pont alatt megtárgyalt Párizsi-szerződést - mint már említettük - 1868. december 16-án kötötték meg. Rögtön egy nappal később a szerződő felek ismételten siettek munkához látni, hogy a jövendő Magyar Keleti Vasúti Részvénytársaságot számszakilag is körvonalazzák, miután egy nappal korábban elviekben láthatóan megegyeztek. Megkötötték az Építési irányelveket, amelyeket az előző napi szerződés szerves részének nyilvánítottak, a szerződés végén nyomtatékosították, hogy az Építési irányelvek a főszerződéstől el nem választható, együtt képeznek egy szerves egészet.

A fent említettek szerint semmi kétség nem merülhet fel, hogy az Építési irányelvek esetében az Angol-Osztrák Bankot addig terheli felelősség, amíg a Magyar Keleti Vasúti Részvénytársaság vagy az Angol-Osztrák Bank szavaival élve: amíg az igazgatótanács [a létrehozott vasúti társasági] és a [létrejött] társaság első részvényesei azt magukra át nem vállalják.

 

[...]

 

A 3. cikkely a vasúti költségek felosztása kapcsán a következőt szögezi le:

 

[...]

 

A tényleges építésre a fentnevezett 73 458 750 forintnyi összeget különítették el ... az egyes vonalszakaszokra [a teljes vasút négy vonalszakaszra tagolódott az engedélyokirat szerint] eső összegeket a következőképpen rögzítették, mégpedig:

1. szakasz        forint   18 300 000

2. szakasz        forint   27 470 000

3. szakasz        forint     5 475 000

4. szakasz        forint   22 193 000

------------------------------------

Összesen:                    73 458 000

 

Ez a felosztás keresztül-kasul hibás volt, és véleményünk szerint éppenséggel szándékosan csalárd.

Ebből a felosztásból látható, hogy a második vonalszakaszt egészen önkényesen 29,4 [osztrák] mérföld, illetve a negyediket 24,7 mérföld hosszal számolták. A számítás helytelen, minthogy a második szakaszt mindössze 27,5 mérföld hosszú, ezzel ellentétben a negyedik 27,1 mérföld hosszúságú. Az első és a harmadik vonalszakaszok esetében a kisebb eltéréseket nem akarjuk bolygatni.

Tehát a második szakaszt tudatosan vették fel kettővel hosszabbnak, a negyediket 2 és fél mérfölddel rövidebbnek, mint amit valójában kitesznek, és osztották fel tudatosan helytelenül az építési tőkét. Azt mondjuk rossz, mivel az időben már létezett katonai térkép, amelyből körzővel a pontos hossz mérhető lett volna, tévedés nem volt lehetséges. Miért számolták helytelenül a mérföldeket?

A válasz egészen kézenfekvő. A negyedik, legköltségesebb, legnehezebb vonalszakaszt kezdettől fogva nem szándékoztak kiépíteni, és ennek következtében rosszul osztották fel az építési tőkét, hogy annak nagyobbik részét az ún. költségkimutatások által kézhez kapják, és aztán az építkezést egyszerűen félbeszakítsák.

Azonban egy másik okból is helytelen és csalárd volt az építési tőke felosztása, minthogy a számszakilag arányos felosztás csak ott bocsánatos, ahol az egyes vonalszakaszok minőségileg hasonlóak, de nem ott - mint ez esetben - az építési nehézségek az egyes vonalszakaszoknál egészen eltérőek. Ha az egyes vonalszakaszokra eső mérföldeket helyesen számították volna ki, ilyen esetben is tisztességes módon az építési tőkét nem pusztán arányosan szabadna felosztani, hanem a könnyebb szakaszokra arányosan nagyobb építési tőke részt kellene elkülöníteni.

Ez irányúak az Építési irányelvek azon rendelkezései is, amelyek szerint az építési tőke vonalszakaszonkénti felosztását senki nem ingathatja meg, olyan alapfeltételként rögzítették, hogy ezt a főfelosztást nemcsak az alakítandó társaságnak, hanem még a jövendőbeli társasági főmérnöknek is kötelessége elfogadni.

 

[...]

 

Az 5. cikkely rátér más vonalszakaszokra, és rendelkezik a másodikkal kapcsolatban, amelynek építési tőkéjét a rossz hírű 3. cikk 27 470 000 forintban rögzítette, hogy e vonalszakasz vonatkozásában időközi kamatokra 2 160 000 forintot különítenek el, és magára az építésre 25 310 000 forintot. A további felosztást, illetve a harmadik és negyedik vonalszakaszokra megállapított összegek részfelosztásait csak akkor fogják elvégezni, mihelyt a Waring testvérek a szükséges tanulmányokat elkészítették, kidolgozták.

Igazán érdekes! Itt maguk a Waringok vallják meg, hogy állítólag nem készítettek tanulmányokat, és ennek következtében a részfelosztás későbbre tartatik fenn, de a főfelosztást közösen az Angol-Osztrák Bankkal azért elvégezték, mégpedig minden szempontból helytelenül, rossz a mérföldek mennyiségi vonatkozásában, és rossz minőségi szempontból, ugyanis az egyes vonalszakaszok nehézségeire nem voltak figyelemmel.

Arról van-e szó, hogy - az ismételten megjegyezzük, később közelebbről lesz megvilágítandó - az első cikk helytelen szövegezése következtében az építési tőke felhasználásával oly sok milliót, amennyit csak lehetséges a részvényesek költségére kiszorítani, és a könnyebb második vonalszakaszért sok millióval többet kapni, mint amennyi tisztességes építési tőke felosztás esetén a csekélyebb mérföldszámra és a könnyebb kiépítésre figyelemmel arra esett volna.

E cikkelyben, a 2., 3. és 4. vonalszakaszok tanulmányaira a névleges tőke minden milliója után felszámítandó rendkívüli 12 000 forintos összegeket csak hevenyészve említjük meg.

 

[...]

 

A 8. cikkely nagyon laza módon írja elő a havi kimutatások kifizetéseikor követendő eljárást. Ugyanis úgy határoz a cikkely, hogy a kifizetendő ún. költségkimutatásoknál [vagyis az adott hónapban felmerült építkezési költségek elszámolásait], a leszállítás alatt lévő, az állóanyag készletek és az átmeneti építmények minden formáját elszámolják, mindegy, hogy e készletek az építkezésen találhatók-e vagy már vasútvonalakra szállították, vagy sikeres átvételt követően még gyártóüzemekben, hajókon találhatók meg stb.

Ez egy igazán laza mód a költségkimutatások ellenőrzésére! Csak egy rendkívül kiterjesztett és független ellenőrzés esetén lehetséges ilyen módon kifizetéseket teljesíteni nyilvánvaló károk nélkül, illetőleg olyan dolgokat kifizetni, amelyek még az egész világon szétszórva találhatók.

Ilyen esetben nagyon sok ellenőrző szerv és elsődlegesen egy kizárólag a társaságot szolgáló legfelsőbb ellenőrző szerv, a vállalkozótól teljesen független főmérnöknek kell lennie!!

Mindez ebben az esetben hiányzott - ennek megfelelőek a következmények.

 

[...]

 

III. Az építkezés folytatása saját költségre

 

[...]

 

Miután a fent felsorolt események következtében az MKV-nál hiány keletkezett, amely számszerűleg most még pontosan nem határozható meg, de valószínűleg 15 milliót vagy még többet tesz ki, elsősorban az a kérdés adódik, a kárt a részvényesek kötelezettek viselni saját vagyonukból vagy sem?

Azt gondoljuk, hogy erre nemlegesen tudunk válaszolni. A részvényeseknek jogukban áll kárpótlást követelni, mivel a kár elsődlegesen a Párizsi-szerződés és az Építési irányelvek folyományának következménye. Ezek a szerződések csak abban az esetben lennének kötelező érvényűek a részvényesekre, ha egy alakuló közgyűlés ezeket jóváhagyta volna, vagy legalább egy közgyűlést tartottak volna, és az alapszabályokat jóváhagyják, és később az igazgatótanács a nevezett szerződéseket elfogadta volna. Utóbbi esetben a részvényesekkel szemben csak az igazgatótanácsot és a kormányzatot lehetne felelősségre vonni, de nem olyan személyeket, akik az igazgatótanácstól kapták felmentvényüket - feltételezve, hogy a harmadik személyek jóhiszeműen jártak el, mivel rosszhiszeműség esetén kompetens helyről megkapott felmentvény nem nyújt védelmet.

Megelőző alakuló közgyűlés nélkül jogi értelemben nem lehet arról beszélni, hogy a nevezett szerződések szomorú következményei és az abból származó kár a részvényeseknek lenne felróható.

 

 

[...]

 

Nos a következőképpen pontosítjuk javaslatainkat:

 

I. Miután mi az Angol-Osztrák Bankot és a Waring testvéreket egyetemeleges felelősnek tartjuk károkozásért, lehetőleg mindkettő ellen, de legalább az Angol-Osztrák Bank ellen egy teljes kártalanítási polgári per indítandó, és egyidejűleg mindkettő ellen büntető feljelentést kellene tenni...

 

II. A magas kormányzat, illetőleg az állam ellen egy időben vagy a közgyűlés által meghatározandó időpontban éppúgy hanyag felügyelet okán teljes kártalanítási pert kellene indítani és esetleg ezzel egybekötötten igényt támasztani [állammal szemben] a Waringok memorandumában említett kb. 6 millióra, mint minimum összegre.

 

[...]

 

Pest, 1872. december 28.

 

Dr. Leopold Brode

Alexander Bujanovits

Benedikt v. Baronyi

Carl Paul Ullmann

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők