Történetek a kisvasúton

„Az igazgatók tegyenek meg mindent a vasúton bejáró tanulók számának apasztására. Evégből figyelmeztessék a szülőket a vasúton való bejárás egészségügyi, erkölcsi és tanulmányi szempontból való hátrányaira, és igyekezzenek a tehetősebb szülőket reávenni, hogy gyerme-keiket inkább internátusba, vagy magánellátásba adják.”

Bevezetés

Érdekes iratokat nemcsak a „nagy” állami gépezetek, hivatalok vagy óriásvállalatok, hanem az egészen „emberközeli” társaságok is átörökíthetnek. A békési közepes- és nagybirtokosok a 19–20. század fordulóján terményeik szállítására a Németországban már elterjedt Landwirtschaftsbahn mintájára önerőből építtették meg az Alföldi Első Gazdasági Vasutat, amit a köznyelv csak kisvasútként tartott számon. Hamarosan a személyszállításra is volt igény, a vonalak hossza pedig szépen gyarapodott. Mint a források is utalnak rá, ezek a keskenynyomtávú, csak két-három kisméretű vagont vontató mozdonyok meglehetősen lassan mentek, s mivel a városokban a helyi közlekedési eszköz funkcióját is betöltötték, ezért több megálló volt a nagyobb községekben. Lakott területen olyan kicsi volt a sebességük, hogy akár fel is lehetett rájuk ugrani, vagy szót váltani a vonaton ülőkkel. Forrásközlésünk ezeknek a vasutaknak két, a korra jellemző történetét mutatja be.

A két világháború közötti években Magyarország nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság egészséges, erkölcsös nevelésére, ami a Horthy-korszak egyik kiemelt társadalompolitikai vezérelve volt. Első történetünk ennek kisvasúti „lecsapódását” mutatja be.
               
A magyar vasúthálózat csomóponti kilómétertérképe
                                            
A Közlekedési Minisztérium 1931. legelején megelégelte a beérkező panaszokat, a vasúton iskolába közlekedő kamaszok vasúti kocsikban tanúsított viselkedése miatt, és vasszigorral lépett fel az ifjúsággal szemben. Az 50752/1931. K. M. számon kiadott rendelet III. osztályú, ún. tanuló kocsikban különítette el a bejáró iskolásokat a többi utastól. Igen meglepő, hogy nemcsak a fiatalok „elzárásában” látta a minisztérium a probléma megoldását, hanem a bejáró ifjak számát is csökkenteni kívánta. Az iskolák igazgatóinak volt kötelessége a tehetősebb szülőket rávenni arra, hogy csemetéiket a vasúti ingázás helyett internátusba adják. A vasúti személyzet kötelessége a jogszabályi előírás szerint csak a „tanuló kocsit” igénybe nem vevő iskolások bejelentése lett volna (a tanulók között a rendet ún. felügyelő tanuló látta el). A „kisvasút”, hogy nyomatékot adjon a közlekedési erkölcs betartásának, minden a gyermekek utazásakor felmerült, felügyeleti teendőt a kalauzok feladatává tett, de a legmagasabb osztályú jeggyel utazó lányokra kezdettől fogva nem vonatkozott az intézkedés. A rendelkezés a kívánt célt nem érte el, hiszen már 1933. szeptemberben további engedményt kellett a „kisvasút” részéről tenni. Minden kamasz lánynak – a megváltott bérlet osztályától függetlenül – az első kocsi osztály elkülönített fülkéjében kellett kijelölni az utazás alatti tartózkodási helyet. A fiúkra nem vonatkoztak a kedvezmények, pontosan egy évvel korábban kért egy újkígyósi lakos engedményt fiainak, amit határozottan elutasított a vasút.
Az Alföldi Első Gazdasági Vasút benzin-villamos motorkocsija 
                     
A második történet két nagy tekintélyű állami apparátus, a vasút és a honvédség apró-cseprő hatalmi villongását mutatja be, mai szemmel meglehetősen humoros formában. A források szinte magukért beszélnek. Az 1920. május 13-án a Békéscsaba és Békés között menetrend szerint közlekedő motorvonat Békéscsabán áthaladt a Fiume Szálló előtt álló katonai ezred századai között. A jelenlévő tisztek méltatlankodtak a történtek miatt a helyszínen, és írásos jelentést tettek a csabai ezredparancsnokságnak. A Békéscsabai Katonai Vasútvonal parancsnoka, Csoknay százados az eset után hét nappal a „kisvasútnál” kért egy, a történteket tisztázó felvilágosítást, amelyre részletes választ adott a vasút igazgatósága. A vonatvezetőt természetesen nem érte az eset után megrovás, sőt munkájával a társaság bizonyára elégedett lehetett, hiszen 1922. májusi nyugdíjazása után még két rövid időszakban igénybe vette mozdonyvezetői jártasságát.

 

Ezen a napon történt május 29.

1938

Az első zsidótörvény.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők