A mecseki szén

A rendszerváltás legmegrázóbb eseményei közé tartoztak a vállalati felszámolások, köz-tük is különösen a bányabezárások, amelyek hatalmas, visszavonhatatlan vagyonvesztés-sel jártak. Erre a sorsra jutott a Mecseki Szénbányák Vállalat is. Forrásaink a felszámolás és az átalakítás dilemmája között vergődő vállalat vezetőségének terveit mutatják be rendszerváltás idején. A szerző egyúttal a mecseki szénbányászat későbbi elképzeléseiről is tájékoztat.

A Népszabadság 1990. április 25-ei cikke a vállalati csődökről

A csőd meg a kormány
Azzal kezdődött, hogy a szótól is elhatároltuk magunkat. Igaz, voltak nehéz helyzetben levő vállalataink, de hogy csődbe menők! A szakmai berkekben már nyilvánvaló volt, hogy a sokat emlegetett szerkezetváltás nem mehet végbe veszteséges vállalatok bezárása nélkül. El is készült a csődtörvény, amelyet azonban a nyilvánosság előtt csak mint a felszámolási eljárásról szóló törvényt ismerhetett meg; ebben a szemérmes kifejezésben élt tovább az a sokáig megingathatatlan hit, hogy szocialista vállalat nem mehet csődbe.

A régi jelszó

Hogy mindez régen volt? Persze. A kifejezés azóta polgárjogot nyert, de ami a szocialista vállalatok csődbe menését illeti, mintha mi sem változott volna. A Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap közölt nemrég szemléltető statisztikát. E szerint a csődtörvény életbelépése, 1986 szeptembere óta 1989 végéig az illetékes Fővárosi Bíróság 300 felszámolási eljárás megindítását tette közzé. A felszámoltak 65 százaléka kisszövetkezet, 15 százalékuk lakás- és garázsfenntartó szövetkezet, 10 százalékuk gazdasági társaság, s mindössze hat esetben számoltak fel állami nagyvállalatot. Nem mutatnak mást az idei adatok sem. Bár az idén eddig jóval több csődeljárást kezdeményeztek, min tavaly egész évben, az alaphelyzet alig változott: az arra rászolgált nagyvállalatok nem robognak a csődeljárás felé. Vagy ha igen, az utolsó pillanatban mindig sikerül valahogyan megállniuk.

Például azért, mert kezdetben így szólt a jelszó: nem felszámolni kell, hanem átalakítani, gazdaságossá tenni. Amivel elvileg nem lett volna semmi baj, csak éppen azzal kellett volna szembenézni, hogy a felszámolás és a rendbetevés ugyanannak az éremnek más-más oldala. S ha hiányzik az alternatíva, hogy egy vállalkozással sokat lehet nyerni, e nagyot is lehet bukni, akár a vállalkozás létét is elveszíteni, akkor ugyan mi késztetne bárkit, hogy a lehetséges bukás előtt valóban radikálisan átalakítsa a vállalatot?

Különösen addig lehetett kiválóan eléldegélni akár egy jól menő vállalat romjain is, amíg az államnak volt pénze arra, hogy megsegítse bajba jutott híveit. Addig ugyanis kiválóan működött az erre kitalált intézmény: az állami szanálás. Egy-egy vállalat esetében - például: szénbányák, Ganz-MÁVAG, Péti Nitrogénművek - akár többször is. Mert amellett, hogy a gazdaságnak elemi érdeke, hogy akár a vállalat bezárásával is, de szüntesse meg az államkassza folyamatos megcsapolását -, voltak egyéb érdekek is. Például szükség volt a termékre, mert mint mondották, máshonnan nem lehet vagy túl drága volna beszerezni. Vagy szükség volt a munkahelyekre, amelyek megszüntetése nagyarányú munkanélküliséget okozott volna. S ezek az érdekek rendre erősebbnek bizonyultak, mint a felszámolás mellett szólók.

Öszvérmegoldások

Ezek az érdekütközések szültek aztán olyan öszvérmegoldásokat, mint a pénzügyi felszámolás a termelés fenntartása mellett; ilyen volt a Péti Nitrogénművek sokadik szanálásának záróakkordja. S voltaképpen ebbe a körbe illeszthető egynémely vállalat gyors metamorfózisa is, ahol éppen a csődbe menés megelőzésére alakult tőkévé az adósság, lett - legalábbis egy időre - működőképes részvénytársaság a korábban csak vegetáló állami nagyvállalatból.

Persze, nem minden átalakulás volt ilyen, s amelyik igen, az sem elítélendő. De tény, a társasággá alakulást sok esetben az motiválta, hogy a vállalat vezetése rájött: tovább az eddigi úton nem tarthatja fenn magát. Ez éppenséggel pozitív fejlemény, hiszen éppen ennek felismerése okán fűzünk akkora várakozásokat a piaci viszonyokhoz. Sokszor azonban nem történik ma sem más, csak a régi struktúra átmentése új formák közé, annyi átalakítás tehát, ami még feltétlenül szükséges. (Persze, tisztelet a kivételnek, de ez a cikk nem az átalakulásokról, hanem a csődhelyzetekről szól.)

A felszámolni vagy gazdaságossá tenni dilemmáját sokszor a se fel nem számolni, se gazdaságossá nem tenni módszerével „oldották meg". Így, miközben továbbra is fenntarthatóak maradtak a ráfizetéses vállalatok, a gazdaság hatékonysága romlott, az államkassza kiürült. Ezért, úgy tűnik, a kormányzat a legutóbbi időben többféle módszerrel is próbálkozott, hogy végre valóban meginduljon a veszteségforrások megszüntetése, a fizetésképtelen vállalatok felszámolása.

Ezek a módszerek azonban nem jártak sikerrel, akár a hitelezőket, akár a bankokat próbálta a kormány a felszámolások kezdeményezésére késztetni. A próbálkozások sorra megbuktak azon, hogy bár végrehajtásuk az országnak érdekében állna, a közvetlen részeseknek, a hitelezőknek inkább a vállalat fennmaradása a kedvezőbb. Ez az ellenérdekeltség pedig erősebbnek bizonyult, mint a kormányzati szándék. Túlságosan sok e tekintetben a kormány legutóbbi rendelkezésén túl sem várható: ez a tartósan fizetésképtelen vállalatok vezetői számára előírja, hogy önmaguk indítsák meg a felszámolási eljárást.

A dolog elvileg akár be is válhatna, hiszen ha az önfelszámolás kezdeményezése nem is, az talán elvárható a vállalatoktól, hogy az őket veszélyeztető, nekik nem fizető cégek ellen fellépjenek, s így talán sikeresebben felgöngyölíthetők a milliárdos sorban állások. Talán, hiszen a rendeletnek nincs igazán kifutása, s hogy a csődhelyzetek megoldásában mi történik, az már az új kormány szándékain múlik.

Nehéz vizsga előtt

Az új kormánykoalíció lehetséges résztvevői és az ellenzék is - hiszen e tekintetben nincs igazán lényeges különbség a pártok álláspontja között - a veszteséges vállalatok gyors bezárását ígéri. Valamiféle döntésre bizonyosan rákényszerül a kormány, hiszen nagy biztonsággal előre látható, hogy a szovjet piac beszűkülése, egyes kapacitások ellehetetlenülése növelni fogja a termelni, értékesíteni nem tudó, tehát fizetőképtelen vállalatok számát.

De miféle döntés születhet? Milyen célszerű döntéseket lehet hozni akkor, amikor a piaci viszonyaink még csak alakulóban vannak, a tulajdoni szerkezet alighanem csak lassú változásra képes, eközben viszont a termelési struktúra átalakítása tovább már nem halasztható.

Válasz legfeljebb a kormányprogram birtokában adható. Abból talán kiderül: lesz-e a kormánynak ereje ahhoz, hogy - se a fenyegető munkanélküliség, se az emiatt esetleg kirobbanó sztrájkok, se a menedzserréteg ellenállása miatt - ne avatkozzon be a felszámolási folyamatokba, s ne mentse meg a máskülönben bezárandó vállalatokat. Lesz- szándéka és ereje strukturális döntéseket hozni? Milyen mértékben akar egyáltalán beavatkozni a szerkezetátalakításba mint állam, s mit bíz a piacra? Mindezen kérdések következtében mi lesz annak a 40-50 vállalatnak a sorsa, amely évek óta köztudottan a sorban állások, a fizetésképtelenség, a csődügyek főszereplője?

Azzal nem lehet halogatni a kérdésekre adandó jó választ, hogy majd a piacgazdaság megoldja a problémát. Valamilyen választ adni kell már a közeljövőben.

Az új kormány első valódi vizsgája ugyanis ez lesz.

Kozma Judit

A cikket fénymásolatban csatolták a Tervezethez

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő