Egy irreális terv 1951-ből

Javaslat magyar–csehszlovák területcserére

„Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk – olcsó villanyenergiát előállítva – rentábilisan lenne végezhető. […] Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt.”


Források

  

1.

1. Javaslat Csehszlovákia és Magyarország közötti területcserére

1951. március 3.

 

Vas Zoltán

miniszter elvtársnak!

 

A szocializmus építésében olyan nagy állomásokat túlhaladtunk, hogy érzésem szerint a csatolt javaslat végrehajtására alkalmas időhöz érkeztünk. A kérdés csak megfelelő, jól átpolitizált előkészítéssel oldható meg. Előkészítés előtt nem alkalmas a nyilvánosság számára, ezért küldöm Miniszter elvtárshoz, hátha az elgondolást helyesnek tartja.

A javaslat rendkívüli mértékben elősegíthetné ötéves tervünk túltermelését és beláthatatlan előnyöket nyújthatna a szocializmus további építésére.

 

[1]951. IV. 12.

                                                                                  Előre az ötéves tervért!

 

Komoróczy Lajos

[saját kezű aláírás]

 

***

 

J a v a s l a t

 

Csehszlovákia és Magyarország közötti tárgyalás megindítására, hogy a lakosságcseréhez hasonlóan a két ország érdekét szolgáló területcserét hajtsanak végre

Az első világháború előtti időszakban Magyarország ipari színvonala igen alacsony volt. Az első világháború és a második világháború közötti időszakban az igazságtalan társadalmi ellentéteket elhomályosító sovinizmus és irredentizmus mindenre rányomta bélyegét. Még a gondolatát is elnyomta volna annak a törekvésnek, hogy Magyarország és a kisantant valamely állama között ilyen tárgyalások megindulhassanak. Magyarországon a „mindent vissza" jelszó miatt hallani sem akartak volna erről, de Csehszlovákiában is fel volt gyújtva a sovinizmus és a gyűlölet lángja Magyarország irányába.

A két ország között gazdasági szerződések a kényszer jegyében születtek. Vérszegény eredményeik nem eléggé segítettek a két országon, mert hiszen nem is akartak a másikon segíteni még akkor sem, ha ezzel saját országuk sorsa is javult volna. Nagyobb arányú, távolabbi időben gyümölcsöt hozó szerződésre nem is gondoltak.

A második világháború ugyan más problémák körül robbant ki, és a két országot nem állította szembe egymással, de a közöttük lévő feszültség még sem szűnt meg teljesen. A felszabadulás utáni időszakban ennek a feszültségnek a levezetését keresték akkor, amikor a népességcserére, az áttelepítésekre került sor.

Ezek az áttelepítések nemcsak a sovinizmus utóhullámzásai voltak, de egyúttal sok kérdést rendeztek. Mindkét ország most már dolgos építőmunkát végez, fogcsikorgatás helyett baráti megértéssel keresi a közös problémák megoldását. Kulturális vonalon már megtalálták a közös vonalat, a munkamódszerek tapasztalatcseréjével is a legjobb úton haladnak, a gazdasági szerződések tárgyalásainál is nagyfokú megértés tapasztalható.

Úgy érezzük, elérkezett az idő olyan tárgyalások megindítására is, ami egyrészt mindkét országban gazdasági előnyöket hozhatna, teljesebbé tenné gazdasági önellátásunkat, egyben további kiépítője lenne a baráti közeledésnek.

 

Javaslatom lényege:

Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk - olcsó villanyenergiát előállítva - rentábilisan lenne végezhető, esetleg a dunántúli mezőgazdasági résznek bizonyos fokú villamosítására is futná. Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt. Az ellenérték e kétféle viszonzás kombinációjából is elképzelhető, esetleg, mint a bauxit termőhelyek résztulajdonosa találná meg Csehszlovákia az átadott vízszakaszért az ellenértéket.

 

Indoklás:

A Magyarország részére szolgáló előnyt nem kell külön kihangsúlyoznunk, hiszen eléggé közismert, hogy alumíniumgyártásunk legfontosabb kelléke lenne az olcsó villamos energia. Közvetett előnye is jelentkezne az alumínium számtalan ötvözetének készítésén kívül olyan arányú fémipari fejlődésben, ami nem csak a dunapentelei vasmű építésének költségét téríthetné meg, de tovább nagyarányú iparosítást is érdemessé tenne.

Csehszlovákia részére azért tenné érdemessé a cserét, mert a vízi energia teljes mérvű kiaknázására nincsen elég adottsága. Ipari és mezőgazdasági termelvényeinek feldolgozását kevesebb energia felhasználásával is meg tudja oldani. Ismeretes, hogy a két világháború közötti időszakban a termelt villamos energiából szinte bérbeadásszerűen bocsájtott rendelkezésre bizonyos mennyiséget, de ez csak félmegoldás lenne és kizsákmányolás jellegű. Csehszlovákia többet nyerhetne a felvidéki terület ellátását szolgáló mezőgazdasági területtel, vagy pedig a bauxit nyersanyaggal, vagy félkész termelvénnyel.

 

Végrehajtási javaslat:

Természetesen mi is tudatában vagyunk annak, hogy nem elegendő annak a ténynek megállapítása, hogy az ilyenfajta csere mindkét ország érdekét szolgálná, végrehajtásához igen komoly előkészítő munkára van szükség, hogy az előítéleteket és ellentéteket le lehessen küzdeni.

Legfontosabb lenne mindenekelőtt azt az ipari kapacitást megállapítani, amivel az alumíniumgyártás terén számolni lehetne. Hozzávetőleges számításokkal 243 millió tonnára tehető Magyarország bauxitkészlete. Ez a készlet a Dunántúl északi felében található szénlelőhelyekhez is igen közel, így a dunántúli földgáz és nyersolajforrások bekapcsolási lehetőségét figyelembe véve csak ez a vízi energia hiányzik ahhoz, hogy fémiparunkat nagyarányban kifejleszthessük.

Ha tárgyalási alapul a Vágnak vágsellyei szakaszát és a Garamnak, Ipolynak déli részét vennénk figyelembe, mintegy évi 200 millió kw/h áram lenne termelhető. Földrajzi helyzete ezeknek a helyeknek igen megfelelő lenne, mert az alumínium gyáraktól kb. 50-80 km távolságra fekszenek.

Ki kell elemezni az alumínium közvetlen termelésének kapacitási lehetőségét, ami egy olyan olcsó vízi energiával termelt villanyenergia felhasználásával megoldást nyerhetne. Az alumíniumötvözetek készítése és feldolgozása részben a helyszínen, részben a Dunai Vasműnél, vagy a csepeli 

-ben találna alkalmas helyet. Kapcsolódó problémaként említjük meg a bauxit-cementgyártást is, ami - szerintünk - indokolatlanul szünetel Magyarországon, holott számos külföldi országban megbízható, jól bevált építőanyag, nálunk viszont bizonytalan eredmények miatt . Véleményünk szerint nagyfokú kiégetéssel (a francia gyártáshoz hasonlóan zsugorodási fokig kiégetve) és szakszerűen beépítve igen kedvező építési anyag lenne, helyesen megválasztott célokra gyors kötőképessége, magas szilárdsága és agresszív vizekkel szembeni kedvezőbb ellenállása miatt.

A területcsere ötletének megindítása óvatosságot igényel, nehogy ellenséges magatartás alakuljon ki bármelyik oldalon is. Célszerű lenne egy olyan gazdasági megbeszélés során felvetni, ahol a népdemokráciák [!] közeli országai közös megbeszélést folytatnak. A javaslatot alá kellene támasztani azzal, hogy a népességcsere idején akármilyen fájó is volt Magyarországnak nem csak kényszerből mentünk bele, de a dolgok lélektani hátterét is tekintve, mi is a feszültség levezetését láttuk ebben, egyben olyan légkör kialakulását, ami szerencsésen készítette elő a mai barátságos helyzetet. Most mi kérnénk ilyen megértést viszonzásként ennél a mindkét fél érdekeit szolgáló ajánlatnál. Az említett közös értekezlet hangulatában alkalmas tényezőt látunk. Más államok megértő hozzászólását is kérni kellene, hogyan látják ezt a kérdést, mint kívülálló érdektelenek. Az ő megvilágításaik különösen, ha a szovjet megbízott is hozzászólna és a mindenkor tapasztalt összehangolt, mindenki érdekét egyformán szem előtt tartó magatartását mindkét fél elfogadhatná.

Ha ez a tárgyalás sikerrel bíztatna, a két ország - mindegyik a saját vonalán - propagandát indítana el a konkrét elintézésére. Sajtóban és kiadványokban ismertetni kellene a saját ország előnyeit. Csak ennek a propagandának sikeres bevezetése után kellene a csereértékeket letárgyalni, amire - az igazságos érdektelenség biztosítása céljából - a többi népi demokráciából is küldötteket kérve közös bizottságot alakítani, nehogy bármelyik részéről is soviniszta szempontok érvényesülhessenek.

A bizottság döntése után a területcsere lebonyolítása, a lakosságcsere tapasztalatait felhasználva igen gyorsan megoldható.

Ha ez a csere beválna, alkalmas például szolgálhatna más, hasonló kérdések rendezésére az összes népi demokráciák területein. Ilyen kérdések lennének még az ugyancsak Csehszlovákiával határos ércbányáink esete, vagy a csehszlovák és román területek fatermelő vidékeiből területcserék. Úgy érezzük, hogy az ilyen gazdasági kérdések megfelelő lélektani alapon történő rendezése, nemcsak a gazdasági feszültséget vezetné le, de elősegítené az országhatárok elmosódását és a népek összehangolását, mert a komplettebben ellátott területeken megelégedettebb, barátibb érzésű lenne mindenki.

 

Budapest, 1951. március 3.

 

Komoróczy Lajos

okl[eveles] építészmérnök

az Építésügyi Minisztérium dolgozója

 

Jelzet: MOL XIX-A-16-e-B/K/37/1951. (1. d.) 1951. március 3. - Magyar Országos Levéltár, Vas Zoltán elnök iratai 1949-1953.

 

Ezen a napon történt november 25.

1953

A londoni angol–magyar rangadót, amelyben a híres „aranycsapat”, Puskás, Hidegkuti, Czibor, Kocsis és a többiek 6:3-ra verték az angol...Tovább

1959

New Yorkban agyonlőve találják Povl Bang-Jensen dán diplomatát, az ENSZ ötös bizottság másodtitkárát. Halálának körülményei máig...Tovább

1992

A csehszlovák parlament úgy dönt, hogy 1993. január 1-jével az ország szétválik Csehországra és Szlovákiára.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő