Vállalat és sport a két világháború között

Napjainkban a sport az országokon belüli és a közöttük folyó versenyről, valamint az éremszerzésről szól leginkább, ugyanakkor fontos szerepet játszik az országimázs alakításában. Mindez azonban nem mindig volt így, ugyanis a két világháború között a sport és a testedzés sokszor nyíltan összekapcsolódott a „nemzetvédelmi” célú, militarista-soviniszta neveléssel, és ebben a vállalatoknak is jelentős szerepet szántak. A munkások testedzése, erőnlétük karbantartása mindazonáltal a vállalat jól felfogott érdeke volt, éppen ezért a hatalom által hirdetett eszméket figyelmen kívül hagyva is támogatták a sportéletet.

 

„A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét.”

            (Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről, 1. §.)

 

Az utóbbi években a sport szerepének és történeti fejlődésének vizsgálata az érdeklődés homlokterébe került, legyen szó az olimpiai játékok vagy egyes sportágak történetéről, vagy általában a testkultúra és a testkép változásáról. A sporttal kapcsolatban a modern kori történelemben jelentős szemléletváltás ment végbe. A 19. század végén a sport elsősorban civil kezdeményezésre fejlődött afféle amatőr élsport volt, legyen szó például a vállalaton belül létrejövő egyesületekről vagy akár a különböző városi sportegyletekről. Később a sport – a politika és a vállalatok szintjén is – szociális és jóléti kérdéssé vált, majd megjelent az üzleti szférában is.

A két világháború között a sport történetét egyáltalán nem kutatták Magyarországon, leginkább csak a turistaegyesületek végeztek saját múltjukhoz, munkájukhoz kötődő, öntevékeny kezdeményezéseken alapuló gyűjtő és kiadványkészítő tevékenységet.[1] A Kádár-korszakban a sport kérdése kezdetben a munkásosztály műveltségével, szociális kérdéseivel foglalkozó tanulmányokban és könyvekben kapott helyet, magára a sportolásra pedig elsősorban az üzemi szabadidő-mozgalom igencsak tágan értelmezett keretei között került sor.[2] Napjainkban Magyarországon a sporttörténeti kutatás egy-egy vállalatra, egyesületre vagy társadalmi csoportra fókuszál.  Az egyes sportágakról, egy nagyváros futballtársadalmáról vagy akár egy sportegyesület történetéről az utóbbi években több kiemelkedő munka is napvilágot látott.[3] A társadalomtörténeti megközelítések közül fontos kiemelni Valuch Tibor szintézisjellegű munkáit, aki számos írásában foglalkozott az 1945 utáni – különösen a nagyipari – munkásság  életmódjának kérdésével.[4] Várkonyi-Nickel Réka egy kiváló tanulmányában a salgótarjáni acélgyár munkásainak és a gyárvezetésnek a sporthoz való viszonyát elemezte.[5]

 

A levéltári forrásokról

 

A vállalatok sportéletével kapcsolatos források igen kis számban maradtak fenn, ahogy erre Várkonyi-Nickel Réka is utalt fentebb említett tanulmányában.[6] Mindazonáltal elmondható, hogy rendelkezünk támpontokkal a vállalatok társadalmi és sportéletét illetően. Forrásközlésünk célja ráirányítani a figyelmet a vállalati levéltári iratanyag „sporttörténeti” forrásainak értékére. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tizenegy vállalati sportegyesület iratait őrzi. Az ipar különböző szegmenseit képviselő cégek vagy pénzintézetek sportegyesületi dokumentumainak tartalma igen sokrétű: megtalálhatók közöttük a tagság személyi nyilvántartásai, igazolványok, szakosztályonkénti taglisták, az egyesületek különféle üléseinek jegyzőkönyvei, alapszabályok, mérlegek, házirendek, az egyesületek költségvetésének és pénzügyeinek iratai. Az írásunkban közölt források betekintést engednek a gépipari és textilipari ágazat egy-egy vállalatának két világháború közötti sportéletébe. Jelentősebb számú forrást közlünk a Lampart Művek Sportkörétől, továbbá forrást publikálunk a Goldberger Sport Egyesület pénzügyi helyzetéről, valamint fényképeket, plakátokat és meghívókat is közzéteszünk.

A dokumentumokból kitűnik, hogy a vállalatok vezetőségei a két világháború között egyre jobban felismerték a sportnak a dolgozóikra gyakorolt jótékony hatását, ez pedig meghatározta az egyesületekbe fektetett források nagyságrendjét. A munkaadók, akik egyúttal a gyár tulajdonosai voltak, mindent megtettek azért, hogy a munkavállalók hasznosan töltsék el szabadidejüket, és a kikapcsolódás teremtette fizikai és lelki állapot kedvezően hasson vissza a termelésre. Ezek a sportegyesületek ezer szállal kötődtek a vállalathoz, a gyárhoz, kibontakozásuk – és bizonyos fokig kiszolgáltatottságuk is – a vállalatnak volt köszönhető.

Az állam a két világháború között is legfeljebb a testneveléssel foglalkozott és nem a sporttal, ahogy erre Sárközi Tamás is rávilágított tanulmányában, pedig az élsport és a tömegsport a két világháború közötti időszaktól egyre nagyobb teret nyert, és radikálisan átalakult a sportról alkotott felfogás is.[7] Az 1921. évi LIII. törvénycikk első paragrafusa szerint a testedzéssel, a „testgyakorlással” a dolgozó munkabírása fejlődik, és így hatékonyabban gyarapíthatja a „nemzet munkaerejét”.[8] A vállalatok által sportra fordított összegek valójában hozzájárultak a munkavállalók életkörülményeinek javulásához, s tegyük hozzá, példának okáért a nagyipari munkásságnak – a gyárakra jellemző, többségében egészségtelen munkakörnyezet miatt is – erre igencsak szüksége volt. Nem volt ez másként a Goldberger Sport Egyesületénél sem, amelynek vezetősége 1941-ben levelet írt Buday-Goldberger Leó elnök-vezérigazgatónak,[9] és ebben kendőzetlenül tárta fel az egyesület anyagi nehézségeit.

 

Budapest, dátum nélkül [1941]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1353-1. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Goldberger Sport Egyesület iratai ‒ Gépelt eredeti

 

A sportegyesületnek 1941-ben összesen tíz szakosztálya működött, közülük a fotó szakosztály működését nem igazán tekinthetjük sporttevékenységnek.[10] A levél tartalmából kitűnik, hogy az egyesület szervezése a tisztviselőkön és a munkásokon egyaránt múlott, hangvételéből pedig egyenesen következik a sportélet fontosságát megértő alkalmazottak kiszolgáltatottsága. Az egyesület vezetése még azt is felvetette, hogy ha a gyár vezetése nem járul hozzá az egyesület tagsági díjon felüli „felsegélyezéséhez”, akkor a munkát nem tudják folytatni, és a vezetőség egyöntetűen lemond.[11] A két világháború közötti időszakban számos vállalat sportegyesülete küzdött fenntartási problémákkal, ugyanis a tagdíjbevételekből vagy a bérleti díjakból igen szűkösen tudták fedezni mindennapi kiadásaikat (sportszervásárlás, rendezvények tartása stb.), ezért sok esetben a vállalatigazgatók kegyeire szorultak.

 

A Láng Gépgyár SK sportolói, 1925
Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

 

A forrásközlés által érintett másik sportegyesület a híres Lampart. A Lampart Sport Clubot 1923-ban alapította a Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., majd rövid, néhány évi működés után megszűnt az egyesület. Újjáalakítására 1929-ben került sor, 1937 januárjában pedig egyesült a Fegyvergyári Tisztviselők Sportkörével. Ez utóbbit 1912-ben hozta létre a Fegyver- és Gépgyár Rt. Az egyesület aktív működése azonban 1925 és 1935 között – minden valószínűség szerint forráshiány miatt – szünetelt, és csak 1935. augusztus 31-én kezdte meg ismételten tevékenységét. Ebben az időszakban számos fúzió is érintette a gyár sportegyesületeit. A Frommer Sport Clubot – amely szintén a Fegyver- és Gépgyár Rt.-n belül működött – például a Fegyvergyári Tisztviselők Sportköre olvasztotta magába. 1937-ben jött létre a Lampart FC, amely az egyesült vállalati sportegyesületek labdarúgó szakosztályait foglalta magában. A Kőbányai Egyetértés Atlétikai Clubot, mely 1924-ben alakult meg profi labdarúgó egyesületként, a Lampart Sport Club vette át. A Lampart Sportkör végül 1941-ben jött létre az addig önálló három vállalati sportegyesület, a FÉG-Lampart Sportkör, a Lampart FC, valamint a Kőbányai Egyetértés Atlétikai Club fúziója révén.[12] A források tanúsága szerint a gyárnál igen élénk sportélet folyt, melynek középpontjában a lövészet és a különböző céllövő bajnokságok, versenyek álltak.

A Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt. sportegyesületi forrásait egy jogfosztásokkal terhelt olyan időszakból közöljük, amikor a sportra a politika árnyéka sokkal erősebben rávetült, mint előtte bármikor. A szervezeti kereteket a már említett testnevelésről szóló törvény és az annak végrehajtásáról szóló, 1924. január 31-én közzétett 9000/1924. sz. VKM-rendelet teremtette meg, mely valójában kimondta, hogy a testnevelés az állam feladata. A törvény 7. §-a szerint „Minden, legalább 1000 munkaerőt alkalmazó kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy hatósági üzem (gyár, vállalat stb.) köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni.”[13] A cél elérése érdekében az 1920-as évektől leventeegyesületeket hoztak létre és elrendelték, hogy az iskolát elhagyó ifjak a 21. életévük betöltéséig kötelesek részt venni a leventeegyesületek keretei között szervezett foglalkozásokon. Az 52000/1924. VKM-rendelet alapján a leventeköteles fiatalok legalább öt hónapon át heti két óra és legfeljebb nyolc hónapon át heti két óra és egy délután tartoztak testgyakorlást végezni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a döntéshozók a mozgalmat a katonai előképzés és nemzeti szellemű nevelés színterévé kívánták fejleszteni. Magyarország második világháborúba történő bekapcsolódásával a vállalatoknál is nagyobb hangsúlyt fektettek a dolgozók testmozgására. Ennek célja egyrészt az volt, hogy ha a munkásokat katonai szolgálatra hívják be, akkor rendelkezzenek terhelhető fizikummal, másrészt pedig az, hogy az egyes vállalatok részt vegyenek különféle készségek fejlesztését igénylő rendezvények, sportesemények megszervezésében és lebonyolításában.

 

Dátum nélkül [1943]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-32. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

Dátum nélkül [1940–1946]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 466-V-668-No.22. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

A szervezeti keretek kiépítéséhez tartozik, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által létrehozott testületként 1941. augusztus 1-jétől megkezdte működését az Országos Sport Központ (OSK), mely a Nemzeti Sport Bizottsággal (NSB) karöltve aktív szervezője és lebonyolítója volt a női sport „nemzetvédelmi” célú propagálásának és az új kezdeményezések felkarolásának. Ennek érdekében az OSK körlevelet írt a vállalatok egyesületei és szakosztályai részére – így a Lampart Futball Clubnak is ‒, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is „kellő mértékben” részesüljenek „a testnevelés és sport edző, erősítő, fegyelmező hatásából.”[14] Hasonló kezdeményezésnek tekinthető az OSK közvetlen felügyelete alatt működött „Csokor” női sportszervezet létrehozása, mely szervezet gyakorlati tudnivalókat osztott meg a nők munkaidő utáni testedzésének szükségességéről is. Az erről készült propagandaanyag sarkosan így fogalmazott: „A női testgyakorlás és sport érdeke mindenkinek: magának a dolgozó nőnek, családjának, hozzátartozójának, a munkaadójának, az üzemnek, mert: az erős, egészséges, edzett nő jobb munkaerő, jobb háziasszony, mint a gyenge, vézna és beteges!”[15] Fontos azt is megjegyezni, hogy a „Csokor” női sportszervezet mindenkor tiszteletben kívánta hagyni a munkaidőt, a vállalat elsőrendű gazdasági érdekeit, azaz a termelést, amikor úgy fogalmazott: „Sportprogramja nem vonja el, hanem ellenkezőleg, szorosan hozzáfűzi a munkavállalót vállalatához.”[16]

 

Budapest, 1943. május 7.

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-35. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

Dátum nélkül [1940-es évek]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-28. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

A már többször említett Országos Sport Központra 1942-től jelentős, de méltatlan szerep hárult a vállalati sportolók igazoltatási eljárásának lefolytatásában, melynek célja a zsidó származású egyesületi tagok kiszűrése és kizárása volt a sportolási lehetőségekből és magukból az egyesületekből is, amely jogfosztások csak a kezdetét jelentették a zsidó származású munkavállalók gyáron belüli összeírásának. A jogszabályi alapot az 1941. évi XV. törvénycikk – az ún. harmadik zsidótörvény – teremtette meg, a sporttagoknak a forrásokban közölt nyilatkozatokat, űrlapokat kellett kitölteniük. Az igazoltatási eljárás folyamatának végén a sportegyesületi tagról nyilvántartási lapot és igazolványt állítottak ki, ami a legfontosabb adatokat tartalmazta.[17]

 

Budapest, 1941–1942

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-27. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti és másolat

 

 

Budapest, 1943. október 16., 19.

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-39. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

 


[1] Lásd Tíz év a Magyar Tanítók Turista Egyesülete életéből 1892–1902. Összeáll. Moussong Géza – Hittig Lajos – Vágó Aladár. Budapest, 1902; A Magyar Turista Egyesület 25 éves múltja 1888–1913. Szerk. Déry József. Budapest, 1914; Uő: Négy évtized a magyar hegyek között. A Magyar Turista Egyesület negyvenéves múltja, 1888–1928. Budapest, 1929.

[2] Erre vonatkozóan lásd Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségének helyzete 1919–1945 között. Bp., 1964; Kovács József László: „Várnak rád a magas hegyek”. Fejezetek a Munkás Testedző Egyesület nagyszénási menedékháza múltjából. Budapest, 1982.

[3] Hegedűs Ábel: Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei 1925–1948. Bp., 2016; Szegedi Péter: Debrecen futballtársadalma a 20. század első felében. Bp., 2014; Katona János: A PöSöC 105 éve 1912–2017. Budapest, 2018; Zeidler Miklós: A labdaháztól a Népstadionig. Sportélet Pesten és Budán a 18–20. században. Pozsony, 2012.

[4] A teljesség igénye nélkül: Valuch Tibor: „Mosdunk, fürdünk, fogat mosunk.” A tisztálkodási és testápolási szokások változásainak néhány jellegzetessége 1945 után. In: Tiszta sorsok. Tanulmányok a tisztaságról. Szerk. Juhász Katalin. Bp., 2009; Uő: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóig. Pécs, 2013, 97–106.

[5] Várkonyi-Nickel Réka: Sportélet a salgótarjáni acélgyári kolónián a 20. század első felében. Múltunk, 2017. 2. sz. 71–92.

[6] Uo. 73.

[7] Sárközi Tamás: A sport, mint nemzetstratégiai ágazat. Előnyök és hátrányok, hosszú távú kilátások. Polgári Szemle, 2017. 4–6. sz. 146.

[8] Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100053.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Utolsó letöltés időpontja: 2021. október 6.).

[9] Dr. Buday-Goldberger Leó (1878–1945): magyar textilgyáros, a Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatója, 1935-ig felsőházi tag. Jelentős szerepe volt a magyar textilipar modernizációjában.

[10] HU-MNL-OL-Z 1353-1-1941 [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Goldberger Sport Egyesület iratai].

[11] Uo.

[12] Az egyesület elnevezése 1943-tól egy ideig Fegyvergyári Sportkör, majd 1947-től Lampart Művek Sportköre volt.

[13] Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről.

[14] HU-MNL-OL-Z 1091-35-1943 [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai].

[15] HU-MNL-OL-Z 1091-38-1943.

[16] Uo.

[17] HU-MNL-OL-Z 1091-39-1943.

Ezen a napon történt szeptember 29.

1932

Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyulát nevezi ki miniszterelnökké.Tovább

1936

Francisco Franco tábornokot a "Junta de Defensa Nacional" kinevezi Spanyolország államfőjévé, és a nacionalista fegyveres erők...Tovább

1938

Aláírják a müncheni egyezményt, amely Csehszlovákia feldarabolásához vezet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő