Vállalat és sport a két világháború között

Napjainkban a sport az országokon belüli és a közöttük folyó versenyről, valamint az éremszerzésről szól leginkább, ugyanakkor fontos szerepet játszik az országimázs alakításában. Mindez azonban nem mindig volt így, ugyanis a két világháború között a sport és a testedzés sokszor nyíltan összekapcsolódott a „nemzetvédelmi” célú, militarista-soviniszta neveléssel, és ebben a vállalatoknak is jelentős szerepet szántak. A munkások testedzése, erőnlétük karbantartása mindazonáltal a vállalat jól felfogott érdeke volt, éppen ezért a hatalom által hirdetett eszméket figyelmen kívül hagyva is támogatták a sportéletet.

 

„A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét.”

            (Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről, 1. §.)

 

Az utóbbi években a sport szerepének és történeti fejlődésének vizsgálata az érdeklődés homlokterébe került, legyen szó az olimpiai játékok vagy egyes sportágak történetéről, vagy általában a testkultúra és a testkép változásáról. A sporttal kapcsolatban a modern kori történelemben jelentős szemléletváltás ment végbe. A 19. század végén a sport elsősorban civil kezdeményezésre fejlődött afféle amatőr élsport volt, legyen szó például a vállalaton belül létrejövő egyesületekről vagy akár a különböző városi sportegyletekről. Később a sport – a politika és a vállalatok szintjén is – szociális és jóléti kérdéssé vált, majd megjelent az üzleti szférában is.

A két világháború között a sport történetét egyáltalán nem kutatták Magyarországon, leginkább csak a turistaegyesületek végeztek saját múltjukhoz, munkájukhoz kötődő, öntevékeny kezdeményezéseken alapuló gyűjtő és kiadványkészítő tevékenységet.[1] A Kádár-korszakban a sport kérdése kezdetben a munkásosztály műveltségével, szociális kérdéseivel foglalkozó tanulmányokban és könyvekben kapott helyet, magára a sportolásra pedig elsősorban az üzemi szabadidő-mozgalom igencsak tágan értelmezett keretei között került sor.[2] Napjainkban Magyarországon a sporttörténeti kutatás egy-egy vállalatra, egyesületre vagy társadalmi csoportra fókuszál.  Az egyes sportágakról, egy nagyváros futballtársadalmáról vagy akár egy sportegyesület történetéről az utóbbi években több kiemelkedő munka is napvilágot látott.[3] A társadalomtörténeti megközelítések közül fontos kiemelni Valuch Tibor szintézisjellegű munkáit, aki számos írásában foglalkozott az 1945 utáni – különösen a nagyipari – munkásság  életmódjának kérdésével.[4] Várkonyi-Nickel Réka egy kiváló tanulmányában a salgótarjáni acélgyár munkásainak és a gyárvezetésnek a sporthoz való viszonyát elemezte.[5]

 

A levéltári forrásokról

 

A vállalatok sportéletével kapcsolatos források igen kis számban maradtak fenn, ahogy erre Várkonyi-Nickel Réka is utalt fentebb említett tanulmányában.[6] Mindazonáltal elmondható, hogy rendelkezünk támpontokkal a vállalatok társadalmi és sportéletét illetően. Forrásközlésünk célja ráirányítani a figyelmet a vállalati levéltári iratanyag „sporttörténeti” forrásainak értékére. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tizenegy vállalati sportegyesület iratait őrzi. Az ipar különböző szegmenseit képviselő cégek vagy pénzintézetek sportegyesületi dokumentumainak tartalma igen sokrétű: megtalálhatók közöttük a tagság személyi nyilvántartásai, igazolványok, szakosztályonkénti taglisták, az egyesületek különféle üléseinek jegyzőkönyvei, alapszabályok, mérlegek, házirendek, az egyesületek költségvetésének és pénzügyeinek iratai. Az írásunkban közölt források betekintést engednek a gépipari és textilipari ágazat egy-egy vállalatának két világháború közötti sportéletébe. Jelentősebb számú forrást közlünk a Lampart Művek Sportkörétől, továbbá forrást publikálunk a Goldberger Sport Egyesület pénzügyi helyzetéről, valamint fényképeket, plakátokat és meghívókat is közzéteszünk.

A dokumentumokból kitűnik, hogy a vállalatok vezetőségei a két világháború között egyre jobban felismerték a sportnak a dolgozóikra gyakorolt jótékony hatását, ez pedig meghatározta az egyesületekbe fektetett források nagyságrendjét. A munkaadók, akik egyúttal a gyár tulajdonosai voltak, mindent megtettek azért, hogy a munkavállalók hasznosan töltsék el szabadidejüket, és a kikapcsolódás teremtette fizikai és lelki állapot kedvezően hasson vissza a termelésre. Ezek a sportegyesületek ezer szállal kötődtek a vállalathoz, a gyárhoz, kibontakozásuk – és bizonyos fokig kiszolgáltatottságuk is – a vállalatnak volt köszönhető.

Az állam a két világháború között is legfeljebb a testneveléssel foglalkozott és nem a sporttal, ahogy erre Sárközi Tamás is rávilágított tanulmányában, pedig az élsport és a tömegsport a két világháború közötti időszaktól egyre nagyobb teret nyert, és radikálisan átalakult a sportról alkotott felfogás is.[7] Az 1921. évi LIII. törvénycikk első paragrafusa szerint a testedzéssel, a „testgyakorlással” a dolgozó munkabírása fejlődik, és így hatékonyabban gyarapíthatja a „nemzet munkaerejét”.[8] A vállalatok által sportra fordított összegek valójában hozzájárultak a munkavállalók életkörülményeinek javulásához, s tegyük hozzá, példának okáért a nagyipari munkásságnak – a gyárakra jellemző, többségében egészségtelen munkakörnyezet miatt is – erre igencsak szüksége volt. Nem volt ez másként a Goldberger Sport Egyesületénél sem, amelynek vezetősége 1941-ben levelet írt Buday-Goldberger Leó elnök-vezérigazgatónak,[9] és ebben kendőzetlenül tárta fel az egyesület anyagi nehézségeit.

 

Budapest, dátum nélkül [1941]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1353-1. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Goldberger Sport Egyesület iratai ‒ Gépelt eredeti

 

A sportegyesületnek 1941-ben összesen tíz szakosztálya működött, közülük a fotó szakosztály működését nem igazán tekinthetjük sporttevékenységnek.[10] A levél tartalmából kitűnik, hogy az egyesület szervezése a tisztviselőkön és a munkásokon egyaránt múlott, hangvételéből pedig egyenesen következik a sportélet fontosságát megértő alkalmazottak kiszolgáltatottsága. Az egyesület vezetése még azt is felvetette, hogy ha a gyár vezetése nem járul hozzá az egyesület tagsági díjon felüli „felsegélyezéséhez”, akkor a munkát nem tudják folytatni, és a vezetőség egyöntetűen lemond.[11] A két világháború közötti időszakban számos vállalat sportegyesülete küzdött fenntartási problémákkal, ugyanis a tagdíjbevételekből vagy a bérleti díjakból igen szűkösen tudták fedezni mindennapi kiadásaikat (sportszervásárlás, rendezvények tartása stb.), ezért sok esetben a vállalatigazgatók kegyeire szorultak.

 

A Láng Gépgyár SK sportolói, 1925
Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

 

A forrásközlés által érintett másik sportegyesület a híres Lampart. A Lampart Sport Clubot 1923-ban alapította a Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., majd rövid, néhány évi működés után megszűnt az egyesület. Újjáalakítására 1929-ben került sor, 1937 januárjában pedig egyesült a Fegyvergyári Tisztviselők Sportkörével. Ez utóbbit 1912-ben hozta létre a Fegyver- és Gépgyár Rt. Az egyesület aktív működése azonban 1925 és 1935 között – minden valószínűség szerint forráshiány miatt – szünetelt, és csak 1935. augusztus 31-én kezdte meg ismételten tevékenységét. Ebben az időszakban számos fúzió is érintette a gyár sportegyesületeit. A Frommer Sport Clubot – amely szintén a Fegyver- és Gépgyár Rt.-n belül működött – például a Fegyvergyári Tisztviselők Sportköre olvasztotta magába. 1937-ben jött létre a Lampart FC, amely az egyesült vállalati sportegyesületek labdarúgó szakosztályait foglalta magában. A Kőbányai Egyetértés Atlétikai Clubot, mely 1924-ben alakult meg profi labdarúgó egyesületként, a Lampart Sport Club vette át. A Lampart Sportkör végül 1941-ben jött létre az addig önálló három vállalati sportegyesület, a FÉG-Lampart Sportkör, a Lampart FC, valamint a Kőbányai Egyetértés Atlétikai Club fúziója révén.[12] A források tanúsága szerint a gyárnál igen élénk sportélet folyt, melynek középpontjában a lövészet és a különböző céllövő bajnokságok, versenyek álltak.

A Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt. sportegyesületi forrásait egy jogfosztásokkal terhelt olyan időszakból közöljük, amikor a sportra a politika árnyéka sokkal erősebben rávetült, mint előtte bármikor. A szervezeti kereteket a már említett testnevelésről szóló törvény és az annak végrehajtásáról szóló, 1924. január 31-én közzétett 9000/1924. sz. VKM-rendelet teremtette meg, mely valójában kimondta, hogy a testnevelés az állam feladata. A törvény 7. §-a szerint „Minden, legalább 1000 munkaerőt alkalmazó kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy hatósági üzem (gyár, vállalat stb.) köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni.”[13] A cél elérése érdekében az 1920-as évektől leventeegyesületeket hoztak létre és elrendelték, hogy az iskolát elhagyó ifjak a 21. életévük betöltéséig kötelesek részt venni a leventeegyesületek keretei között szervezett foglalkozásokon. Az 52000/1924. VKM-rendelet alapján a leventeköteles fiatalok legalább öt hónapon át heti két óra és legfeljebb nyolc hónapon át heti két óra és egy délután tartoztak testgyakorlást végezni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a döntéshozók a mozgalmat a katonai előképzés és nemzeti szellemű nevelés színterévé kívánták fejleszteni. Magyarország második világháborúba történő bekapcsolódásával a vállalatoknál is nagyobb hangsúlyt fektettek a dolgozók testmozgására. Ennek célja egyrészt az volt, hogy ha a munkásokat katonai szolgálatra hívják be, akkor rendelkezzenek terhelhető fizikummal, másrészt pedig az, hogy az egyes vállalatok részt vegyenek különféle készségek fejlesztését igénylő rendezvények, sportesemények megszervezésében és lebonyolításában.

 

Dátum nélkül [1943]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-32. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

Dátum nélkül [1940–1946]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 466-V-668-No.22. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

A szervezeti keretek kiépítéséhez tartozik, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által létrehozott testületként 1941. augusztus 1-jétől megkezdte működését az Országos Sport Központ (OSK), mely a Nemzeti Sport Bizottsággal (NSB) karöltve aktív szervezője és lebonyolítója volt a női sport „nemzetvédelmi” célú propagálásának és az új kezdeményezések felkarolásának. Ennek érdekében az OSK körlevelet írt a vállalatok egyesületei és szakosztályai részére – így a Lampart Futball Clubnak is ‒, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is „kellő mértékben” részesüljenek „a testnevelés és sport edző, erősítő, fegyelmező hatásából.”[14] Hasonló kezdeményezésnek tekinthető az OSK közvetlen felügyelete alatt működött „Csokor” női sportszervezet létrehozása, mely szervezet gyakorlati tudnivalókat osztott meg a nők munkaidő utáni testedzésének szükségességéről is. Az erről készült propagandaanyag sarkosan így fogalmazott: „A női testgyakorlás és sport érdeke mindenkinek: magának a dolgozó nőnek, családjának, hozzátartozójának, a munkaadójának, az üzemnek, mert: az erős, egészséges, edzett nő jobb munkaerő, jobb háziasszony, mint a gyenge, vézna és beteges!”[15] Fontos azt is megjegyezni, hogy a „Csokor” női sportszervezet mindenkor tiszteletben kívánta hagyni a munkaidőt, a vállalat elsőrendű gazdasági érdekeit, azaz a termelést, amikor úgy fogalmazott: „Sportprogramja nem vonja el, hanem ellenkezőleg, szorosan hozzáfűzi a munkavállalót vállalatához.”[16]

 

Budapest, 1943. május 7.

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-35. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

Dátum nélkül [1940-es évek]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-28. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

A már többször említett Országos Sport Központra 1942-től jelentős, de méltatlan szerep hárult a vállalati sportolók igazoltatási eljárásának lefolytatásában, melynek célja a zsidó származású egyesületi tagok kiszűrése és kizárása volt a sportolási lehetőségekből és magukból az egyesületekből is, amely jogfosztások csak a kezdetét jelentették a zsidó származású munkavállalók gyáron belüli összeírásának. A jogszabályi alapot az 1941. évi XV. törvénycikk – az ún. harmadik zsidótörvény – teremtette meg, a sporttagoknak a forrásokban közölt nyilatkozatokat, űrlapokat kellett kitölteniük. Az igazoltatási eljárás folyamatának végén a sportegyesületi tagról nyilvántartási lapot és igazolványt állítottak ki, ami a legfontosabb adatokat tartalmazta.[17]

 

Budapest, 1941–1942

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-27. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti és másolat

 

 

Budapest, 1943. október 16., 19.

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-Z 1091-39. ‒ Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai ‒ Gépelt eredeti

 

 

 


[1] Lásd Tíz év a Magyar Tanítók Turista Egyesülete életéből 1892–1902. Összeáll. Moussong Géza – Hittig Lajos – Vágó Aladár. Budapest, 1902; A Magyar Turista Egyesület 25 éves múltja 1888–1913. Szerk. Déry József. Budapest, 1914; Uő: Négy évtized a magyar hegyek között. A Magyar Turista Egyesület negyvenéves múltja, 1888–1928. Budapest, 1929.

[2] Erre vonatkozóan lásd Szilágyi János: Munkásosztályunk általános műveltségének helyzete 1919–1945 között. Bp., 1964; Kovács József László: „Várnak rád a magas hegyek”. Fejezetek a Munkás Testedző Egyesület nagyszénási menedékháza múltjából. Budapest, 1982.

[3] Hegedűs Ábel: Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei 1925–1948. Bp., 2016; Szegedi Péter: Debrecen futballtársadalma a 20. század első felében. Bp., 2014; Katona János: A PöSöC 105 éve 1912–2017. Budapest, 2018; Zeidler Miklós: A labdaháztól a Népstadionig. Sportélet Pesten és Budán a 18–20. században. Pozsony, 2012.

[4] A teljesség igénye nélkül: Valuch Tibor: „Mosdunk, fürdünk, fogat mosunk.” A tisztálkodási és testápolási szokások változásainak néhány jellegzetessége 1945 után. In: Tiszta sorsok. Tanulmányok a tisztaságról. Szerk. Juhász Katalin. Bp., 2009; Uő: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóig. Pécs, 2013, 97–106.

[5] Várkonyi-Nickel Réka: Sportélet a salgótarjáni acélgyári kolónián a 20. század első felében. Múltunk, 2017. 2. sz. 71–92.

[6] Uo. 73.

[7] Sárközi Tamás: A sport, mint nemzetstratégiai ágazat. Előnyök és hátrányok, hosszú távú kilátások. Polgári Szemle, 2017. 4–6. sz. 146.

[8] Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100053.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Utolsó letöltés időpontja: 2021. október 6.).

[9] Dr. Buday-Goldberger Leó (1878–1945): magyar textilgyáros, a Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatója, 1935-ig felsőházi tag. Jelentős szerepe volt a magyar textilipar modernizációjában.

[10] HU-MNL-OL-Z 1353-1-1941 [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Goldberger Sport Egyesület iratai].

[11] Uo.

[12] Az egyesület elnevezése 1943-tól egy ideig Fegyvergyári Sportkör, majd 1947-től Lampart Művek Sportköre volt.

[13] Az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről.

[14] HU-MNL-OL-Z 1091-35-1943 [Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Lampart Művek Sportköre iratai].

[15] HU-MNL-OL-Z 1091-38-1943.

[16] Uo.

[17] HU-MNL-OL-Z 1091-39-1943.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő