Épüljön atomerőmű Magyarországon

Egy egyezmény előtörténete

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.

Bevezető

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként az atomenergia ma is alapvető szerepet játszik Magyarország

életében.

Ismeretes az '50-es évek gazdaságpolitikájának középpontjában a nehézipar egyoldalú, erőltetett ütemű fejlesztése állt, ami szinte állandósította a kevés ásványkinccsel rendelkező ország energiahiányát. A kormányüléseken gyakran szóba került az energiaellátás kérdése, a szénellátás problémái mellett foglalkoztak a vízi energia hasznosításával is, majd az ötvenes évek közepétől napirendre került az atomenergia alkalmazásának szükségessége. Mindehhez elengedhetetlennek tűnt a Szovjetunióban már meglévő tapasztalat hasznosítása, az ott működő atomerőművek és a hazai uránérc kincs összekapcsolása pedig kézenfekvő volt.

Szabó Benjámin, a paksi erőmű építkezésének kormánybiztosa megállapítása szerint a hazai atomerőmű építési javaslat attól a jól felkészült szakember csoporttól indult ki, akik az ötvenes évek közepétől nagy szorgalommal készültek az atomenergia hazai alkalmazására. Külön ki kell emelnünk azoknak az irányító szakpolitikusoknak a szerepét -

és , akik ez ügyben tenni is tudtak.

A Minisztertanács mellett, a gazdaságot közvetlenül irányító MDP Politikai Bizottsága már 1955. február 10-ei ülésén foglalkozott az „atommáglya felállítását végző bizottság" személyi

ezt követően pedig a május 19-ei ülésen elfogadták, hogy az atomrektor kérdésében Moszkvában tárgyaló delegáció tagjai Incze Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársai, Jánossy Lajos, Simonyi Károly és Pál Lénárd Vagyis a háttérben komoly folytak az atomrektorok építéséről.

Újabb nagy lépés volt, hogy a PB 1955. november 3-i

elfogadta az Országos Atomenergia Bizottság létrehozásáról szóló javaslatot, és hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunióba utazó pártdelegáció a bizottság létrehozásával kapcsolatos kérdéseket - Magyarországon fellelhető nyersanyagkészlet, kitermelő vállalat - felvesse. December elsején már a Rákosi Mátyás vezette párt és kormánydelegáció összetételéről a PB. A küldöttség irányelveit a PB január 2-ai ülésén tárgyalták, amelyen a KGST szakosítását, a párhuzamos termelési kapacitások megszüntetését helyezték előtérbe, de az energiaforrások kihasználása úgyszintén központi szerepet kapott. „szervezett kooperáció szükséges a villamos áram termelés szempontjából az atomerőnek a villamos energia termelésben való felhasználása terén". Ennek érdekében javasolni kívánták egy állandó tervező és konzultáló központ felállítását.

Közben december 6-án a Minisztertanács elnökségi ülésén is

az Országos Atomenergia Bizottság létesítéséről. (Lásd az 1. dokumentumot!) A határozat indokolása szerint fontos, hogy az atomenergia segítségével történő villamos energiatermelésre minél hamarabb megtörténjenek az előkészületek, és a radioaktív izotópok alkalmazása rövid időn belül elterjedjen az ipar, a mezőgazdaság és az orvosi gyakorlat területén. A Bizottság hatáskörébe tartozott a hasadó anyagok és a radioaktív izotópok felhasználásának engedélyezése, az atomerőművek (!) építésének ütemezése, a műszaki, beruházási, gazdaságossági kérdések tanulmányozása, Magyarország urániumkészletének és az atomtechnikában alkalmazott egyéb fémek lelőhelyének felmérése. A határozat az atomenergia békés alkalmazása területén felmerülő feladatok ellátását bízta a Bizottságra, de a hidegháború szellemében előírta, hogy gondoskodni kell az atom- és hidrogénfegyver elleni védekezés megszervezéséről, az ezzel kapcsolatos honvédelmi és légoltalmi feladatok ellátásáról.

Az építkezés képei (www.atomeromu.hu)

1956 májusában, Moszkvában újabb

került sor „a Magyarországon létesítendő atomerőművekről". A delegáció tagjai és Kiss Árpád voltak. Utóbbi 1956 júniusában számolt be a kormánynak. A szovjet fél egyik javaslata szerint egy Moszkva közelében épülő atomerőmű építésénél magyar tervezők, építők és szerelők vegyenek részt, hogy ezzel tapasztalatot szerezzenek. Másrészt azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a tervek átadásával egyidejűleg, egy mérnökcsoportot küldjenek Magyarországra. A szokásos berendezéseket teljes egészében a magyar iparnak kellene legyártania, az uránium-töltet szállítását a Szovjetunió vállalja. A kormány augusztusi határozata felszólította az Országos Atomenergia Bizottság elnökét, Kiss Árpádot, hogy a Szovjetunió erőmű tervfeladatainak elkészülte után kérjék el a terveket, kérjenek tervező szakembereket, kössenek keretszerződést. A tervek szerint 1956. IV. negyedévében meg kellett volna indítani a szovjet erőmű terveinek adaptálását. Az 1956-os forradalom miatt azonban elmaradt a nagyteljesítményű atomerőmű építése.

Három év múltán megérett a helyzet arra, hogy ismét magas szinten folytassák a tárgyalásokat. 1959 végén - ekkor már működött a KFKI kisteljesítményű reaktora - Kiss Árpád, mint az Országos Tervhivatal (OT) elnöke, röviden tájékoztatta a kormányt a Magyarország és a Szovjetunió között kötött, az atomenergia békés felhasználásáról szóló

amely szerinte az atomenergia széleskörű bevezetését szolgálta. 1961-ben szovjet-magyar tervkonzultációra került sor, de ekkor a szovjet fél még korainak ítélte a magyarországi atomerőmű megépítését.

Alacsonyabb szinten természetesen folytatódtak az előkészületek. Kökény Mihály 1964. április 27-ei keltezésű feljegyzésében leszögezte, hogy Magyarország a baráti országokkal, mindenek előtt a Szovjetunióval együttműködve kezdheti az atomerőmű

programot. 1964-ben Apró Antal miniszterelnök-helyettes (Lásd a 2. dokumentumot!) fordult D. F. Usztyinovhoz, a Szovjetunió miniszterelnök-helyetteséhez. A levélben Apró Antal felelevenítette azt a korábbi javaslatot, hogy az érdekelt országok bevonásával, Munkács közelében kellene építeni atomerőművet, s ez ügyben további tárgyalásokat javasolt.

Ezen a napon történt április 11.

1905

József Attila születésnapja, a költészet napja Magyarországon.Tovább

1939

Magyarország kilép a Népszövetségből.Tovább

1941

Magyarország megtámadja a már felbomlott Jugoszláviát, a Magyar Honvédség megkezdi a bevonulást a Délvidékre.Tovább

1941

Bácska visszacsatolásának kezdeteTovább

1945

A már Budapesten működő kormány „elrendelte” a Magyar Vöröskereszt alapszabályszerű működésétTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők