aláírják az első Balkán-háborút lezárandó, a Balkán-félsziget országainak politikai státusának rendezésére a Londoni egyezménytTovább
Épüljön atomerőmű Magyarországon
Egy egyezmény előtörténete
1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.
A magyar gazdasági vezetésen belül azonban vita tovább folytatódott az energia ellátás súlypontjairól, s az ellentétes koncepciók mögött felfedezhető az olaj- és az atomlobby azóta is eldöntetlen harca. 1965 decemberében a Nehézipari Minisztériumban (NIM) az erőmű-építési elgondolásokról
készült a Kormány részére. A nehézipari miniszter, által aláírt terjedelmes, 22 oldalas jelentés számba vette a szóba jöhető energiaforrásokat, illetve erőműveket (villamos-energia-, vízi-, hőszolgáltató-, atom), és atomerőmű építését sürgette.A jelentést keményen bírálta (Lásd a 3. dokumentumot!) az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnökhelyettese és , az OT elnökhelyettese is. Sebestyén János szerint nem helyes abból kiindulni, hogy a fenyegető energiahiányból az egyetlen kiút az atomerőmű létesítése. Emlékeztetett rá, hogy az 1961 februárjában lezajlott szovjet-magyar tervkonzultáció során a szovjet fél nem javasolta, hogy belátható időn belül atomerőmű épüljön Magyarországon, mivel erre még nincs meg a kellő gazdasági és műszaki tapasztalat. Az energiahordozók importjánál az MT Gazdasági Bizottság által elfogadott OMFB tanulmányok a következő sorrendet állították fel: nyersolaj, földgáz, fűtőolaj, szén, koksz és csak utolsósorban a villamos energia. Sebestyén a későbbiekben is ehhez ragaszkodott. Vályi Péter nem értett egyet azzal, hogy az anyagi műszaki összefüggések megfelelő ismerete nélkül szülessen döntés egy majdnem tíz milliárd Ft-os
megvalósításáról. (Lásd a 4. dokumentumot!)A politikai szempontok azonban erősebbnek bizonyultak, hiszen az MSZMP Politikai Bizottsága 1965. december 15-ei ülésén tájékoztatót hallgatott meg egy 800 MW teljesítményű szovjet atomerőmű rövidített tervdokumentációjáról és a KGST Atomenergia Állandó Bizottságának üléséről. Az elhangzottak alapján azt
Gazdasági Bizottságnak, hogy „dolgozza ki az atomerőmű építésével kapcsolatos magyar álláspontot, és a Minisztertanács kezdjen kétoldalú konzultációs tárgyalást a szovjet kormánnyal az atomerőmű építéséről." A Minisztertanács 1966. februári 17-ei ülésén e kérdésben lezajlott vitában Kiss Árpád - PB határozat ismeretének ellenére - is a halasztást javasolta, a nehézipari miniszter viszont kijelentette, hogy az „egyéni vélemények miatt nem szabad elhúzni az energiabázis fejlesztésére vonatkozó megvalósítását.1966. május 12-ei ülésén a Kormány irányelveket határozott meg a Szovjetunióba utazó delegáció számára, majd júliusban
hallgatott meg a „magyar atomerőmű felállításával kapcsolatos szovjetunióbeli tárgyalásokról"1966. december 21-én, karácsony előtt megérkezett a szovjet delegáció a tárgyalások befejezésére és az egyezmény megkötésére. Az egyhetes látogatás természetesen nem csak „megfeszített" munkával telt el. A megbeszélések mellett néhány üzemet is meglátogattak -jellemző módon 24-én, szombaton -, de a hangsúly a balatonöszödi üdülésen, a balatonfüredi pincegazdaság borkóstolóval egybekötött megtekintésén volt, és nem maradhatott el a
sem. (Lásd az 5. dokumentumot!) 1966. december 28-án Apró Antal miniszterelnök-helyettes és V. N. Novikov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese mellékesen aláírta a már előkészített Az egyezmény aláírásáról a Minisztertanács 1967. január 5-én fogadta el a jelentést (Lásd a 6. dokumentumot!)A megállapodás értelmében a szovjet szakemberek elkészítik a műszaki tervdokumentációt és a kiviteli terveket, szállítják a szükséges berendezéseket és műszereket, konzultációkat tartanak és elvégzik a különösen bonyolult szerelési munkákat; az atomerőmű üzemeltetésének időszakában szállítják majd a nukleáris tüzelőanyagot. A magyar szervezetek munkatársai kiválasztják a telephelyet, elvégzik az atomerőműhöz tartozó minden létesítmény építési és szerelési munkáit, a Szovjetunió által szállítandó berendezéseken és műszereken kívül legyártják a még szükségeseket. A Szovjetuniótól kapott berendezések, műszerek, anyagok kifizetésére a Szovjetunió 50 millió rubel hitelt nyújt, amit tíz év alatt kell törleszteni.
Az Egyezményt hamarosan módosítani kellett, de rövidesen megkezdődhetett az építkezés Pakson. A munkálatok folyamán azonban számtalan probléma merült fel, így az Atomerőmű csak 1982-től termelt energiát.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 30.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő