Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz – II. rész

„Különösebb észrevételem nincs, de azért felvetnék néhány problémát. Itt van egy ilyen: „az-zal a kéréssel fordulok […] Önhöz, hogy a Magyar Népköztársaság nemzetközi pénzügyi helyzetéről, a magyar–szovjet gazdasági kapcsolatokról megbeszélést folytathassak Önnel”. […] ismerik Brezsnyev elvtárs egészségi állapotát. […] Van olyan józan értékítéletem, ma-gam sem vagyok teljesen tárgyalóképes ezekben a kérdésekben, nem vagyok annyira benne, mint miniszterelnökünk, vagy gazdasági titkárunk; Brezsnyev elvtárs még kevésbé van benne ezekben a dolgokban, ilyen értelemben. Már engedelmet kérek!”

Jelentés a Politikai Bizottságnak Lázár György és Alekszej Koszigin moszkvai tárgyalásairól - 1979. április 18.

Szigorúan titkos!
Készült: 2 példányban

JELENTÉS
a Politikai Bizottságnak

A kapott megbízatás alapján 1979. április 6-án Moszkvában megbeszélést folytattam A. N. Koszigin elvtárssal azoknak az elvi megállapodásoknak a konkretizálásáról, amelyek Kádár János elvtárs és Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs március 6-i találkozóján jöttek létre.

A megbeszélésen szovjet részről jelent voltak: K. V. Ruszakov elvtárs,

és A magyar küldöttség munkájában Marjai József, Kovács Gyula tervhivatali elnökhelyettes és Szűrös Mátyás elvtársak vettek részt.

I.

Bevezető szavaiban Koszigin elvtárs méltatta Kádár János elvtárs és Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs találkozójának nagy jelentőségét, majd hangsúlyozta, hogy gazdasági együttműködésünk kérdéseit a találkozón született megállapításokból kiindulva, a barátság és a kölcsönös megértés jegyében kell megközelítenünk. Ha nem sikerül mindenre kielégítő megoldást találni, az részükről nem az elzárkózás vagy a meg nem értés jele, hanem annak a következménye, hogy a Szovjetunió lehetőségei is végesek, és a miénkkel együtt az egész szocialista közösség igényeit is figyelembe kell venniük.

Koszigin elvtárs szavaira válaszolva elmondottam, hogy Politikai Bizottságunk a számunkra kedvező döntéseket azért is igen nagyra értékeli, mert tudjuk és megértjük, hogy a Szovjetuniónak is meg vannak a maga gondjai, és ismerjük azokat a terheket, amelyeket a világbéke megőrzése érdekében a Szovjetunió magára vállal.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Lázár tájékoztatást adott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fontosabb fejleményeiről, az 1979. évi magyar tervek fő jellemzőiről, annak végrehajtásáról, majd Koszigin reakciója zárja a kihagyott részt."]

II.

Gazdasági együttműködésünk konkrét kérdéseiben - Kádár János elvtárs és Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs megállapodásait alapul véve - az alábbiak szerint folytattuk a megbeszélést:

  • A hitelügyekkel összefüggésben mindenekelőtt azt kértem, hogy azok igénybevételét tegyük tervezhetővé. E kérdésekre válaszolva Koszigin elvtárs megerősítette, hogy a Szovjetunió:
    • kész a korábban kilátásba helyezett 800 millió rubel hitelt 1 milliárd rubelre növelni, és egyetértett azzal, hogy az illetékes szervek kapjanak megbízást a hitelfelhasználás lehetőségének biztosítására;
    • hajlandó a speciális  keletkező értékkülönbözetet meghitelezni, aminek mértékét a konzultációk lezárását követően lehet megállapítani;
    • hozzájárul a hiteltörlesztések prolongálásához úgy, hogy a visszafizetés 1985 után vegye kezdetét. Egyetértett vele, hogy a számszerűségeket a tervkoordináció menetében, illetve annak lezárása után kell pontosítani;
    • a komplett berendezésekre nyújtandó hitelfelvétel lehetőségének megvizsgálásával Koszigin elvtárs - a kölcsönösség igényét megismételve - egyetértett.
  • Javasoltam a hús-gabonaegyezmény olyan mértékű bővítését, ami lehetővé teszi, hogy 1985-ös szinten 1,5 millió tonna kőolajjal, 1 milliárd m3 földgázzal és 700 ezer tonna kőolajtermékkel növekedjék a A növekményt készek vagyunk hús és gabona, illetve a szovjet gáz- és kőolajipar számára szükséges gépek és berendezések szállításával ellentételezni. Koszigin elvtárs közölte, hogy hús és gabona ellenében a Szovjetunió kész olajat szállítani, a megállapodás bővítésének szovjet részről mennyiségi határa nincs, a mértéket a magyar hús- és gabonaszállítások lehetősége szabja meg. Az egyezmény olyan kibővítésére, hogy az gázszállításokat is magában foglaljon, nem lát lehetőséget.
  • Megköszönve a timföld-alumínium egyezmény 85 utáni meghosszabbítására adott pozitív választ, egyidejűleg javaslatot tettem az egyezmény 1981-től kezdődő bővítésére úgy, hogy 1985-ös szinten 200 ezer tonnával több timföldet szállíthassunk kohósításra. Közöltem, hogy a timföld és a visszaszállított alumínium értékkülönbözetének mintegy 30-40%-át készek vagyunk alumíniumtermékekkel kiegyenlíteni. Koszigin elvtárs a javaslatot kedvezően fogadta, és egyetértett vele, hogy a tervező szerveknek adjunk megbízást mind a bővítés, mind a meghosszabbítás
    [...]
  • Javasoltam, hogy a tervkoordináció során nagyobb és dinamikusabb kölcsönös forgalmat irányozzunk elő. A tervkoordináció mostani állása szerint ugyanis a Szovjetunióból származó magyar import 1981-85. között lényegében az 1980-as szinten maradna. Az általunk igényelt évi 5-6%-os anyagimport-növekedés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megalapozhassuk VI. ötéves tervünk minimális változatát. A forgalom növelését azért is elengedhetetlennek tartjuk, mert e nélkül a Szovjetunió részesedése áruforgalmunkban érezhetően csökkenne, ami számunkra jelentős nehézséget okozna, és szándékainknak sem felelne meg. Kértem, tegyék lehetővé, hogy a magyar export struktúrája feleljen meg adottságainknak és szerkezet-átalakító törekvéseinknek. Koszigin elvtárs hangsúlyozta, hogy a forgalom növelésének elvi akadálya nincs, konkrét nehézségei viszont vannak, ezért mértéket most nem tudunk meghatározni, de egyetért vele, hogy a tervező szervek kapjanak megbízatást a további lehetőségek megvizsgálására, ideértve az árunomenklatúra szélesítését is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az áruforgalom növelésében a kiegyensúlyozottságot tekintik kiindulási alapnak.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Itt a magyar delegáció javaslatai következtek."]

* * *

Hivatkozva arra a megbízásra, amit Kádár János elvtárstól kaptunk, a megbeszélés végén Koszigin elvtársnak - a megvitatás igénye nélkül - még három olyan kérdést vetettem fel, ami nekünk gondot okoz, de amelyekről úgy véljük, részben közös gondok is. Ezek a következők:

  1. A tervkoordinációval párhuzamosan folyik közös védelmi képességünk fejlesztésének egyeztetése. Mi tudjuk és számolunk vele, hogy e téren fokozott erőfeszítésekre van szükség, elhatározott szándékunk, hogy ezt meg is tesszük. A mértéket tekintve azonban nem tekinthetünk el a magyar népgazdaság lehetőségeitől, erről azért kell szólni, mert az eddig megismert ajánlások lényegesen meghaladják azt, amit a magyar népgazdaság lehetőségei alapján felelősen vállalni és teljesíteni lehet.

    Koszigin elvtárs, utalva a védelmi képesség fejlesztésének fontosságára, a probléma megoldása szempontjából szükségesnek minősítette a magyar hadiipar lehetőségeinek jobb kihasználását. Mint mondotta: „kívánatos, hogy a magyar hadiipari termelés a szállítások kiegyenlítése irányában fejlődjön". E kérdéseket egyébként a folyamatban lévő konzultációk keretében lehet majd tisztázni.

  2. A „Nemzetközi Valutaalap"-ügyet levettük a napirendről. A Szovjetunió segítségét figyelembe véve, jobb helyzetbe kerültünk, de nemzetközi fizetőképességünk megőrzése ezzel együtt nem megoldott, ez változatlanul gondot okoz, és tovább kell keresnünk a megoldást.

    Koszigin elvtárs úgy reagált, hogy véleménye szerint, az egyensúly javítása érdekében tett és a külkereskedelemben foganatosított intézkedések segíteni fogják a gond elhárítását. Ha ezen az úton haladunk tovább, a problémát teljesen meg tudjuk oldani. Ismét hangsúlyozta a tőkés berendezés- és nyersanyag-behozatal csökkentésének szükségességét. A magam részéről megismételtem, hogy problémáinkat a tőkés import korlátozása önmagában nem oldja meg.

  3. Mint korábban többször említettük, véleményünk szerint a jelenlegi KGST-árelv a gyakorlatban sok problémát okoz. Az árak évenkénti változása nagyfokú bizonytalanságot visz a tervezésbe és a fejlesztési döntésekbe. Ezért olyan gyakorlatra kellene rátérni, ami nagyobb stabilitást biztosít, és erősíti a tervszerűséget. Úgy véljük, e kérdés külön figyelmet érdemel és megoldást kíván.

    Koszigin elvtárs a kérdést nagyon bonyolultnak minősítette. Közölte, hogy véleménye szerint az alternatív variánsok közül sem a stabil árrendszerre, sem a szabadpiaci árrendszerre való áttérés nem jöhet szóba. A kérdés mindannyiunkat foglalkoztat, azt a közeljövőben az SZKP Politikai Bizottsága is meg fogja vizsgálni. Amennyiben lesz konkrét elképzelésük, azt velünk is konzultálják, majd a KGST-ben előterjesztik.

* * *

A mindvégig baráti szellemű megbeszélés végén Koszigin elvtárs tájékoztatott, hogy a tárgyalásról készített jegyzőkönyvet utólag fogja megküldeni. Ez időközben megtörtént.

Kérem a Politikai Bizottságot, hogy a jelentést jóváhagyólag vegye tudomásul, és bízza meg a kormányt, hogy a megállapodások végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Budapest, 1979. április 13.

Lázár György

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 5. cs. 770. ő. e. Eredeti géppel írt jelentés. - A Politikai Bizottság tudomásul vette a jelentést. - Mivel közvetlen témánkat nem érinti, a szószerinti jegyzőkönyvet nem közöljük.

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők