Előterjesztés és határozati javaslat a Politikai Bizottság 1978. június 13-ai ülésre

Készült 1 példányban. GP0/1798/4

E lő t e r j e s z t é s
a Politikai Bizottság részére
Nemzetközi pénzügyi helyzetünk alakulása, kapcsolataink a
nemzetközi pénzügyi szervezetekkel

I.
Nemzetközi pénzügyi helyzetünk

Az V. ötéves terv egyik alapvető gazdaságpolitikai célja a gazdasági egyensúly megteremtése, a hazánkat ért kedvezőtlen külgazdasági hatások fokozatos felszámolása.

A tervidőszak első felében a gazdasági egyensúlyra ható tényezők a tervezettől eltérően alakultak. A gazdasági hatékonyság növekedése elmaradt az előirányzottól, a termelés szerkezetének és a gazdálkodás hatásfokának javulása a vártnál lassúbb és a külgazdasági feltételek is kedvezőtlenebbül alakultak. A tőkés értékesítési feltételek tovább nehezültek, a szocialista import számunkra szükséges összetételű bővítése erősen korlátozott. A külkereskedelmi árveszteség 1976-80 között a tervezett 157 milliárd forinttal szemben elérheti a 220-250 milliárdot is.

Mindezek következtében a gazdaság külső egyensúlya rosszabbodott és nemzetközi pénzügyi helyzetünk kiélezetté vált. Az 1978. végére várható nettó adósságállomány 186 milliárd forint körül alakul, ami az évi nemzeti jövedelem mintegy 36%-a és a tervezett összexport 73%-a. Nemzetközi pénzügyi helyzetünk fő jellemvonása, hogy az összes eladósodásunkon belül rubel tartozásaink aránya minimális, a külső adósságteher csaknem teljes egészében fejlett tőkés viszonylatban jelentkezik.

Szocialista viszonylatban az V. ötéves terv szerint 70 milliárd forintra tervezett árveszteség 1980 végéig elérheti a 100 milliárdot is. Ennek túlnyomó része a szovjet viszonylatban keletkezik.

A vártnál nagyobb cserarány-romlást nem tudjuk sem kétoldalú, sem a szocialista nemzetközi pénzügyi intézményektől felveendő hitelekkel fedezni. Nem látszik biztosítottnak az sem, hogy a Szovjetunió által - a Kádár és Brezsnyev elvtársak közötti megállapodás alapján - nyújtott 800 millió rubeles hitelkeretet teljes egészében igénybe lehet venni. A magyar vállalatok nagy része kifejezetten érdekelt a rubel viszonylatú export terven felüli fokozásában és ez egybeesik szocialista partnereink érdekeivel is. Ugyanakkor importunk tervszerű bővítése, sőt esetenként hosszú lejáratú megállapodásokban rögzített szállítások realizálása is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. (1977-ben pl. a faáruk szállításának jelentős lemaradása következtében 12 millió dollár értékű terven felüli tőkés importra kényszerültünk; 1978-ban az azbeszt, a karton és a sárga foszfor kontingensének csökkentése több mint 10 millió dollár többlet tőkés importot tesz szükségessé). A jelentősen megdrágult importot - az eredeti felsőszintű állásfoglalásoktól eltérően - zömmel terven felüli áruszállításokkal, az áruforgalmon kívül (elsősorban az idegenforgalomban) keletkező követeléseinkkel fedezzük.

A nagyobb export következtében a tervezett eladósodás helyett a cserarány-romlás túlnyomó részének kiegyenlítésére került sor, ami csökkenti a belföldön felhasználható nemzeti jövedelmet. Miután a rubel viszonylatú kivitel minden egysége kb. 30% erejéig tőkés importot tartalmaz, a terven felüli kivitel tovább rontja tőkés devizahelyzetünket.

Dollár viszonylatban az 1976-80-as időszakra azt terveztük, hogy nettó adósságaink (tartozásaink és követeléseink egyenlege) 2,2 milliárd dollárral nőnek, eladósodásunk ütemének fokozatos csökkentése mellett, és 1980 végére 4,2 milliárd dollárt érnek el. Ezzel szemben nettó tartozásaink már jelenleg is meghaladják ezt a szintet. Az V. ötéves terv végére - még hatékony intézkedések mellett is - tartozásaink mintegy 6 milliárd dollárral lesznek magasabbak követeléseinknél.

E helyzet kialakulásában fontos szerepet játszik, hogy - hazai gazdálkodásunktól nem függetlenül - a külső körülmények is számunkra kedvezőtlenül alakulnak. A tervezett 87 milliárd forintos tőkés cserearány veszteség helyett ma már 130 milliárd forintos romlással reálisabb számolni.

Ez ideig sikerült a szükséges hiteleket biztosítanunk, amiben nagy szerepe volt hazánk gazdasági eredményeinek, célkitűzéseink, bel-és külpolitikánk kedvező külföldi megítélésének. Előnyös feltételt jelentett az is, hogy nagy tömegű szabad tőkék álltak rendelkezésre a pénzpiacokon, amelyekből ki tudtuk elégíteni igényeinket, sőt a hitelfeltételeket is javítani tudtuk.

Tőkés fizetési helyzetünk jelenlegi és a következő években várható alakulása az alábbiakkal jellemezhető:

• a nettó adósság gyorsabban nő a nemzeti jövedelemnél és az exportnál, s emiatt 1980 végére eladósodásunk mintegy másfél évi tőkés kivitel értékével lesz egyenlő;
• nettó adósságaink nagyságrendje akkor érzékeltetné reálisan nemzetközi pénzügyi helyzetünket, ha mind tartozásaink, mind követeléseink lejárati ideje közel azonos lenne. Ezzel szemben tartozásaink rövid- és középlejáratúak, míg követeléseink - amelyek főleg fejlődő országokból esedékesek - zömében hosszabb lejáratúak és nem mozgósíthatók olyan gyorsan, ahogyan fizetési kötelezettségeink keletkeznek. Ezért devizahelyzetünket ma már reálisabban jellemzi, hogy tartozásaink teljes összege 1980 végére 10 milliárd dollár körül alakul, rendkívül magas, közel 60%-os rövidlejáratú (egy éven belül visszafizetendő) részaránnyal;
• a teljes tartozásainkban rendkívül magas részaránnyal szereplő rövidlejáratú adósság miatt már eddig is jelentkeztek időnként nehézségeink a rövidlejáratú hitelek felvételében, s ezért több alkalommal - tartozásainkhoz viszonyítva szerénynek tekinthető - arany- és devizatartalékaink egy részét kellett felhasználni fizetések teljesítésére;
• adósságaink kedvezőtlen lejárati összetételéből adódóan átlagos napi fizetési kötelezettségünk ebben az évben már 60 millió dollár körül lesz, míg 1976-ban csak napi 40 millió volt. Ez részben fizetési terheink gyors növekedését mutatja, részben pedig azzal a következménnyel jár, hogy tartozásaink és követeléseink valutáris összetételének alakításában mozgási lehetőségeink csökkennek, s ezért vagy nagyobb árfolyamkockázattal, vagy nagyobb kamat és költségterhekkel járó hitelek felvételére kényszerülünk;
• jelenlegi hitelezőinktől egy évben már nemigen lehet több rövid- és középlejáratú hitelt felvenni és a visszafizetési határidőket sem tudjuk hosszabbítani.

Mindez azt jelenti, hogy a VI. ötéves tervidőszakot igen kedvezőtlen körülmények között kezdjük el. Korábban felvett hiteleink visszafizetési határideje az 1979-1982-es időszakra összpontosul. Ezen túlmenően 1981-1985 között további külföldi forrásbevonási szükséglet jelentkezik. Az újabb középlejáratú hitelek felvétele (évente maximálisan l,3-1,4 milliárd dollár) csak a korábbi hitelek törlesztésére, exporthitelnyújtásra és kamatfizetésekre lesz elegendő. Ezért a külső források bővítése csak a rövidlejáratú adósság növelésével lenne lehetséges. Ez azonban a tőkés pénzpiacoktól való függőséget már annyira megnövelné, hogy azt sem gazdasági, sem politikai szempontból nem lehet vállalni. Tőkés eladósodásunkban a nagyobb részt elkerülhetetlen veszteségek mellett kifejeződik mind gazdaságunk színvonala, korszerűtlen szerkezete, mind belső gazdálkodásunk és irányításunk valamennyi hiányossága, sőt szocialista viszonylati nehézségeink egy része is itt csapódik le. A külföldi forrásbevonás főként a népgazdaságot ért cserearány-veszteség pótlását (különböző közvetlen és közvetett vállalati és a lakossági fogyasztói ártámogatások formájában) szolgálta, dinamikus fejlődést tett lehetővé a termelésben és a fogyasztásban, de fejlesztési céljaink megvalósítását csak kis mértékben segítette elő. A külső források szerepe és jelentősége gazdasági fejlődésünk jelen szakaszában pedig elsősorban abban lenne, hogy a termelési szerkezet átalakításához, annak meggyorsításához biztosítson a népgazdaság számára pótlólagos erőforrásokat.

II.
A népgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges tennivalók

Tőkés devizahelyzetünkben kialakult feszültségek feloldása egymással összehangolt határozottan és a lehető leggyorsabban végrehajtott lépések sorozatával érhető el. Ezek a következők:

• a belső és külső egyensúly helyreállítása hosszabb időt igénylő feladat. Az egyensúlyi feladatok megvalósítása és az átállás zavartalan biztosítása újabb hitelek bevonását teszi szükségessé. Minden valószínűség szerint a VI. ötéves terv időszakára újabb hosszú lejáratú hitelt és a jelenlegi hitelek törlesztésének prolongálását kell kérnünk a Szovjetuniótól. Az így bevonható forrástöbblet nagysága azonban erősen korlátozott. Eddigi tőkés hitelforrásaink keretei sem bővíthetők a szükséges mértékben. Ezért olyan új hitelforrásokat kell keresnünk, amelyekkel eddig nem rendelkeztünk. Ellenkező esetben ugyanis gazdasági fejlődésünket kellene jelentősen visszafognunk, ami az életszínvonal és a fejlesztés stagnálásához, illetve csökkenéséhez vezetne és a tartós egyensúly megteremtését is hátráltatná.
• Új hitelforrást jelentene, ha a Szovjetunió évente mintegy 
  1 millió dollár

  	[X] Hoós János szóbeli kiegészítéséből kiderül, hogy az összeget elírták: egy milliárd dollárról volt szó.

   hosszú lejáratú, konvertibilis devizahitelt tudna nyújtani. Reálisabb lehetőséget biztosítana azonban csatlakozásunk a két legfontosabb tőkés nemzetközi pénzügyi intézményhez, a Nemzetközi Valuta Alaphoz /IMF/ és a Világbankhoz.

Csatlakozásunk megítéléséhez gazdasági és politikai szempontok együttes mérlegelése szükséges. A csatlakozás gazdaságilag egyértelműen előnyösnek ítélhető.

• A Nemzetközi Valuta Alaptól felvehető középlejáratú hitelek hozzájárulnának fizetési gondjaink enyhítéséhez. Ennél is jelentősebbek lennének azonban az IMF tagság közvetett előnyei. Tagságunk erősítené az ország hitelképességét s ezt olyan hosszú lejáratú hitellehetőségek kihasználásában érvényesíthetnénk, amelyek ma nem jöhetnek szóba (10-15 éves lejáratú kötvények rendszeres kibocsátása az USA-ban, a hosszú lejáratú arab olajpénzek fokozottabb bevonása, jobb lejárati feltételek elérése a nyugat-európai tőkepiacokon). A mai viszonyok között az IMF tagság önmagában is növelné hitellehetőségeinket, mert a tőkés bankok részére az IMF-háttér fontos biztosítékot jelent. Az IMF tagság előfeltétele a Világbankhoz való csatlakozásnak.
• A Világbankhoz való csatlakozás hosszú lejáratú (15-25 éves) hitelek elérésére teremtene lehetőséget, elsősorban infrastrukturális beruházásainkhoz és egyes struktúra-fejlesztési programjainkhoz (pl. öntözési és gyógyvíz-program, alumínium kohó, energetika). Világbank tagság esetén beszállítóként részt vehetnénk egyes, a Világbank által fejlődő országokban finanszírozott beruházásokban (pl. mezőgazdasági termelési rendszerek, vízgazdálkodás, energetika, közlekedés területén), ami hitelnyújtás nélküli exportbővítést és új piacok megszerzését eredményezné.

E két intézménytől évi 3-400 millió dollárra becsülhető közép- és hosszú lejáratú hitelhez jutna a népgazdaság és ezt növelnék a közvetett előnyök.

Az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozásunk megítélésénél elsősorban annak belső és külső politikai vonatkozásait szükséges mérlegelni

1. Hitelfelvételi lehetőségeink és eladósodásunk felső határához való közelségünk, a rövidlejárati tartozásaink magas aránya már jelenleg is elég veszélyes függőséget jelent a tőkés pénzpiacoktól. Egyensúlyi helyzetünk további romlásának nyilvánvalóvá válása, a pénzpiaci feltételek rosszabbodása esetén olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy a tőkés bankok hiteleiket nem újítják meg vagy részben vissza is vonhatják. Ezt a helyzetet meglevő tartalékainkkal csak rövid ideig tudnánk ellensúlyozni. IMF tagság esetén jóval nagyobb lehetne mozgáslehetőségünk. Ezért az IMF tagság jelen devizahelyzetünkben nem növelné, hanem csökkentené a tőkés országoktól való gazdasági függőségünket.
2. Az IMF által megkívánt információk túlnyomó hányadát mi már jelenleg is közétesszük a KSH kiadványaiban vagy kölcsönprospektusainkban (nemzeti jövedelem, belföldi hitelállomány, állami költségvetés, külkereskedelmi forgalom, árfolyamrendszer, konvertibilis devizákra vonatkozó fizetési mérleg).
   Kétségtelen azonban, hogy az adatközlés körét IMF tagság esetén bővíteni kellene. Így felvetődhet a következő adatok kérése:
   
   • a valutatartalékok bontása aranyra és devizára;
   • a bruttó adósságállomány összege, annak lejárati és főbb hiteltípusonkénti összetétele;
   • a konvertibilis devizakövetelések és tartozások mérlege (főbb tételenként);
   • fizetési mérlegünk nem konvertibilis valutákban (összevontan).
   Az információ-nyújtás bővítése azonban nem csak az IMF tagsággal összefüggésben vetődik fel. A tőkés országok bankjai részéről általában nő az információk iránti igény, és rövidesen bekövetkezhet, hogy hitelezőink további információk megadásától teszik függővé újabb hitelek nyújtását. Hitelfelvételi körünk lényegesebb bővítése (pl. hosszú lejáratú kötvény kibocsátása az USA tőkepiacán) csak akkor lehet reális, ha az IMF által megkövetelhető adatokat rendelkezésre bocsátjuk. Tehát az IMF tagságtól függetlenül is fel kell készülnünk bővebb információk nyújtására. Ezért helyesebb lenne, ha nem várjuk meg, amíg tőkés hitelezőink további hitelnyújtásaikat újabb információk megadásától teszik függővé, hanem kezdeményezőleg járunk el. A szakemberek megítélése szerint kialakítható egy olyan zárt, elemeiben összhangban álló információs rendszer, amelyben valós devizahelyzetünknek csak azon részét és olyan szerkezetben hoznánk nyilvánosságra, amire a tőkés partnerek a hosszú idő óta egyébként is nyilvánosságra hozott adatainkból vagy saját összesítéseikből maguk is következtetni tudnak.
   Az információs-rendszer kialakításánál alapvető és elérhető követelmény, hogy a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió gazdasági helyzetére a mi adatainkból következtetéseket ne lehessen levonni.
   A Világbank csak az általa finanszírozott objektumokról kér - kölcsönnyújtás esetében - információkat, feltehetően olyan természetűeket, amilyeneket a tőkés nagybankok is megkövetelnének, ha tőlük egy konkrét nagyberuházáshoz kölcsönt vennénk igénybe.
3. Az IMF Alapszabálya gazdasági célokat tűz ki (pl. a nemzetközi kereskedelem bővítése, a valutaárfolyamok stabilitásának biztosítása, a devizakorlátozások megszüntetése, a külkereskedelmi és fizetési egyensúly elérése). Olyan országok részére, amelyek a belépés időpontjában fennálló devizakorlátozásokat csak egy hosszabb (úgynevezett átmeneti) időszak alatt vállalják megszüntetni, gazdasági konzultációt ír elő. Ezeken részben meg akarnak győződni, hogy a tagországok milyen lépéseket tettek a célok elérésére, részben ajánlásokat tesznek a célok megvalósításának módjaira. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ezek a konzultációk többségükben formálisak, és az Alap csak általános jellegű ajánlásokat tesz.
   Az IMF hitelrendszerében a tőkerészesedés arányában lehet hitelekhez jutni. A teljes hitellehetőséget különböző típusokra és fokozatokra osztják. Az alsóbb hitelfokozatokban és egyes típusoknál gazdaságpolitikai feltételeket vagy nem vagy csak általános célkitűzések formájában támasztanak, s a hitelek szinte automatikusan vehetők igénybe.
   Csatlakozásunk esetén - amelyet a döntéstől számított 9-12 hónap alatt el lehetne érni - olyan politikát tudnánk kialakítani, hogy eleve kizárjuk az IMF esetleges beavatkozási törekvéseit gazdaságpolitikánkba, vagyis csak az alacsonyabb hitelfokozatokat vennénk igénybe, s ehhez az általánosan megkívánt információk is elegendők. Még ilyen feltételek mellett is évente 3-400 millió dollárt lehetne e szervezetektől igénybe venni.
4. Az IMF-fel folytatott korábbi nem hivatalos konzultációink és azóta szerzett információnk szerint a szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatainkat - amelyek nem tagjai az IMF-nek - tagságunk hátrányosan nem érintené. A KGST tagságunkból nem fakadnak olyan kötelezettségek, amelyek az IMF-Vílágbank tagság lehetőségét részünkről kizárnák. Olyan állásfoglalás sincsen, amely csatlakozási szándékunk esetén a KGST országok részéről egyetértést vagy konzultációt írna elő.
   A KGST országokkal közös célunk, hogy csökkentsük a tőkés országoktól való gazdasági függőségünket és olyan lehetőségeket is kihasználjunk, amelyek elősegítik gazdaságunk modernizálását. Ezért az IMF-hez való csatlakozásunk összhangban áll a KGST országok stratégiai érdekeivel is. Belépésünkben tükröződne a KGST-n belüli sajátos helyzetünk /nagyfokú ráutaltságunk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésére/, valamint az a tény, hogy a szocialista országok közül bennünket ért a legnagyobb cserearány veszteség.
5. Az IMF-hez való csatlakozás külső politikai vonatkozásai közül elsődleges figyelmet érdemelnek a Szovjetunióval kapcsolatos összefüggések.
   A Szovjetunió IMF-től való távolmaradását politikai és gazdasági megfontolások egyaránt indokolják. Számára a gazdasági helyzetébe való szélesebb körű betekintésnek világpolitikai és stratégiai jelentősége van. Mint gazdaságilag fejlett, hatalmas gazdasági háttérrel, nyersanyag kincsekkel, jelentős aranytartalékokkal rendelkező nagyhatalom hitelszükségleteit a jelenlegi rendben is biztosítani tudja. Ugyanakkor egy esetleges csatlakozás számára nagy összegű hitelnyújtási terhekkel járna.

Szükségesnek tartanánk, hogy a Szovjetuniót a legmagasabb politikai vezetés szintjén előzetesen tájékoztassuk döntésünkről. A hivatalos tárgyalások megkezdésekor a többi szocialista országot is meg kell ismertetni szándékainkkal. Ennek megalapozására - az előterjesztésben kifejtettek alapján - tárgyalási anyagot szükséges készíteni.

Határozati javaslat

A Politikai Bizottság a „Nemzetközi pénzügyi helyzetünk alakulása, kapcsolataink a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel" című előterjesztést egyetértőleg elfogadja és a következőkben foglal állást:

1. A gazdasági, ezen belül nemzetközi pénzügyi helyzetünkben jelentkező egyensúlyhiány megszüntetése érdekében teendő gazdaságpolitikai lépések hosszabb távú, fő iránya a termelési szerkezet fejlesztésének meggyorsítása, a gazdaságtalan termelés és export visszaszorítása, a konvertibilis devizabevételeket növelő kapacitások bővítése. E célok eredményes megvalósítása érdekében szükséges a gazdaságirányitási rendszer, ezen belül elsősorban a hazai ár- ás árfolyam rendszer továbbfejlesztése.
   
   A hosszabb távú célkitűzések realizálásának érdekében olyan, konkrét döntésekre van szükség, amelyek már az 1979-80-as években hozzájárulnak az egyensúlyi helyzet javulásához. Ezzel összefüggésben a Politikai Bizottság szükségesnek tartja, hogy az 1979. évi népgazdasági terv főbb vonásaira, s a legsürgősebb konkrét intézkedésekre vonatkozó javaslatokat a terv végleges kidolgozása előtt megtárgyalja.
   
   Az illetékes párt és állami szervek tekintsék át a kiemelt-, célcsoportos és az egyéb állami beruházásokat és dolgozzanak ki javaslatokat egyes beruházások gyorsítására, illetve törlésére az V. ötéves terv időszakában. Elemezzék az export termékszintű gazdaságosságát és tegyenek javaslatokat a leggazdaságtalanabb export csökkentésére, illetve megszüntetésére. Vizsgálják meg a termelés és az export szempontjából gazdaságtalannak minősülő vállalatok munkáját és hozzanak intézkedéseket a szükséges teendőkre. 
   
   A VI. ötéves terv gazdaságpolitikai elgondolásai tartalmazzanak olyan javaslatokat, amelyek biztosítják, hogy dollár elszámolású külkereskedelmi mérlegünk a VI. ötéves tervidőszak közepére egyensúlyba kerüljön.
2. A Politikai Bizottság 1978 őszén vitassa meg a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok aktuális és hosszú távú fejlesztésének kérdéseit beleértve, hogy a VI. ötéves terv időszakában a Szovjetuniótól milyen összegben kell kérni a meglevő hitelek meghosszabbítását, illetve újabb hitelek nyújtását.
   
   Az illetékes párt és kormányszervek dolgozzák ki a magyar álláspontot a Szovjetunió felé teljesítendő célszállításaink összetételéről, ennek termelési szerkezetünk fejlesztésével való összhangjáról. Elemezzék a Szovjetuniótól történő hitelfelvételeink várható alakulását az V. ötéves terv időszakában, és dolgozzanak ki konkrét intézkedéseket hitellehetőségeink teljes kihasználására.
3. A gazdaság egyensúlyi helyzetének helyreállítása és megszilárdítása az eddigieknél hosszabb lejáratú tőkés hitelforrásokat igényel. Ezzel összefüggésben a Politikai Bizottság megállapítja, hogy
   • a Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozásunkat gazdaságilag előnyösnek és indokoltnak tartja, amely elvi-politikai engedmény nélkül megvalósítható;
   • a csatlakozási tárgyalásokat két szakaszban, először bizalmas előkészítő jelleggel kell megkezdeni, majd hivatalos formában folytatni. Az előkészítő tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bank elnökének irányítása alatt kell lefolytatni;
   • csatlakozási elhatározásunkról a Szovjetuniót a legmagasabb politikai vezetés szintjén kell tájékoztatni. Havasi Ferenc elvtárs vezetésével egy hónapon belül kerüljön kidolgozásra és a Politikai Bizottságban megvitatásra a felsőszintű találkozóhoz szükséges tárgyalási anyag.
   • A többi szocialista országot a hivatalos tárgyalások megkezdésekor szükséges tájékoztatni.
4. A Nemzetközi Valuta Alappal és a Világbankkal folytatandó tárgyalások előkészítéséről, menetéről és eredményeiről a Politikai Bizottságot folyamatosan tájékoztatni kell.

Budapest, 1978. június 6.

Záradék

A határozatot kapják:

Lázár György,
Huszár István,
Havasi Ferenc,
Gyenes András,
Marjai József,
Puja Frigyes,
Hoós János,
Faluvégi Lajos és
Tímár Mátyás elvtársak.

* * *

1. sz. melléklet

Hitelszükségletünk a tőkés országok valutáiban
(millió dollárban)

*Tényszámok illetve várható adatok alapján

2. sz. melléklet

Becslés 1978-80. évi bruttó hiteligényünkről
(millió dollárban)

T á j é k o z t a t ó
a Nemzetközi Valuta Alapról és a Világbankról

A ma már 134 tagországot számláló Nemzetközi Valuta Alap (IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) az ENSZ égisze alatt jött létre és működik. Eredeti alapszabályukat 1944-ben dolgozták ki. Ebben a Szovjetunió is közreműködött. A két intézmény között szoros a kapcsolat, a Világbank tagja csak IMF tagország lehet. A tagországok fejlett-, fejlődő és szocialista országok szerinti diszkriminatív megkülönböztetése egyik intézménynél sem áll fenn.

A Nemzetközi Valuta Alap

Az IMF alapszabály szerinti célja, hogy előmozdítsa a nemzetközi pénzügyi együttműködést és kereskedelmet, a teljes foglalkoztatottságot és a reáljövedelmek emelkedését, a valutaárfolyamok stabilitását, a devizakorlátozások megszüntetését, a fizetési mérleghiányok áthidalását és kiküszöbölését.
A tőkés nemzetközi pénzügyi rendszer az elmúlt tíz évben mélyreható változásokon ment át. Ennek eredményeként az IMF belső hatalmi struktúrája és gyakorlati tevékenysége is módosult. Ez abban jutott kifejezésre, hogy

• az USA kvótarészesedése 21%-ra csökkent, ugyanakkor a fejlődő országoké 35%-ra nőtt;
• a hitelfelvételi lehetőségeket könnyítették, és bővítették; 1978. április l-jei hatállyal az alapszabályt másodszor módosították (pl. eltörölték az aranybefizetési kötelezettséget, a legfontosabb kérdésekben 15%-ra mérsékelték a vétó gyakorlásához szükséges szavazati arányt, megteremtették a tagországok bizonyos fokú állandó tartozási lehetőségét az Alappal szemben, az árfolyampolitikával kapcsolatban enyhítették a kötöttségeket, növelni igyekeznek a mesterségesen létrehozott nemzetközi pénz - az úgynevezett különleges lehívási jogok, az SDR - szerepét);
• az IMF-hez és a Világbankhoz csatlakozott Románia és a VSZK, tagja Jugoszlávia, Laosz, Etiópia, Dél-Yemen [!], a Kongói Népi Köztársaság, Afganisztán.

  A tagországok az Alappal kizárólag kincstárukon, központi bankjukon vagy más hasonló pénzügyi szerveiken keresztül tartanak kapcsolatot és az Alap csupán ezekkel működhet együtt. Minden tagországnak központi bankját kell kijelölnie azon intézményként, amelyen keresztül az Alappal pénzügyi műveleteit lebonyolítja, és amely az IMF számlát vezeti.

  Az IMF legfőbb irányító szerve a kormányzótanács, amelyben minden tagország egy kormányzót (általában pénzügyminiszterét vagy a központi bank elnökét) és egy kormányzó-helyettest delegál. Az operatív ügyeket a vezérigazgató és a húsztagú Ügyvezetőség irányítja. 1400 főt számláló tisztviselő gárdája 90 országból származik.

  Minden tagország számára SDR-ben rögzített tőkehozzájárulást, - úgynevezett kvótát - állapítanak meg. (A kvóták együttes összege a mostani kvótaemelés után 39 milliárd SDR, kb. 47 milliárd dollár.) A kvóta nagyságát a nemzeti jövedelem, az export és az import értéke, valamint az arany- és a devizatartalék összege alapján állapítják meg, az új tagok esetében figyelembe véve a hasonló nagyságrendű országok kvótanagyságát is. (A mi esetünkben ez feltehetően 300 millió dollár körül lenne.) A kvóta kb. egynegyedét konvertibilis valutában kell befizetni, háromnegyedét saját valutában (a mi esetünkben forintra szóló állam- vagy banki kötvénykibocsátás formájában). A kvóta konvertibilis hányada automatikusan visszahívható (ha nem hívják vissza, beleszámít a tagország devizatartalékába). A kvóta nagysága határozza meg a tagországok hitelfelvételi lehetőségeit az Alaptól, a szavazatokat és - ha erre sor kerül - a különleges lehívási jogok szétosztásából való részesedést.

A hitellehetőségeknek különböző formái és fokozatai vannak, amennyiben

• a hagyományos IMF hitelezés keretében a kvótával azonos összegű hitelhez lehet jutni, négy a kvóta 25%-ával növekvő fokozatban. Az első két fokozatnál gazdaságpolitikai feltétel vállalására nincs szükség. Ha azonban egy tagország magasabb hitelfokozatot használ ki, annak szükségességét indokolnia kell és vállalnia a fizetési mérleghiány kiküszöbölését; bizonyos esetekben e hitellehetőség nagyobb, a kvóta 140%-a; továbbá
• a kvóta 75%-a erejéig - külön gazdaságpolitikai feltétel nélkül - hitel vehető igénybe az exportbevételek 
  csökkentésének

  	[X] Nyilvánvaló elírás, nem az exportbevételek csökkentését, hanem csökkenését kell ellensúlyozni.

   ellensúlyozására.

A hitelek általában 3-5 éves lejáratúak, kamatuk kedvező. A hiteltörlesztés után a hitelek ismét igénybe vehetők. Folyamatban van egy új hitelalap létesítése is. A hitelek célja a fizetési mérleghiányok enyhítése vagy jelentősebb gazdaságpolitikai lépések (pl. ár- és árfolyamreformok) támogatása. Az utóbbi célra az Alappal - a devizális hátteret erősítő - hitelkeretről lehet kötni megállapodást.

A szocialista országok közül Jugoszlávia 1944, Románia 1972, a Vietnami Szocialista Köztársaság 1976 óta tagja az IMF-nek. Közülük Románia - kvótájához viszonyítva - különösen jelentős összegben kapott hiteleket. (1977 szeptemberéig 460 millió dollárt, akkori kvótájának több mint kétszeresét).

A Világbank

A Világbankot eredetileg a háborús károk helyreállításának támogatására hozták létre, de 1948 óta csak a strukturális átalakulást elősegítő fejlesztések részbeni finanszírozása a feladata. A Világbank mellett - elsődlegesen a magántőke-beruházások támogatására - 1956-ban megalakult a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC). 1960-ban pedig létrehozták - a fejlődő országok fejlesztéseit segély-jellegű hitelekkel elősegítő - Nemzetközi Fejlesztési Társulást (IDA). A Világbank, az IFC és az IDA alkotják az úgynevezett Világbank csoportot.

A Világbank struktúrája (a szavazati jogok megoszlása, szervezeti és döntéshozatali rendszere) ugyanaz, mint az IMF esetében. Részvénytársasági formában működik. Névleges alaptőkéje, a mostani emelés után, 41 milliárd dollár lesz. Valamennyi tagországnak tőkerészesedést kell jegyeznie. (Ez a mi esetünkben 200-250 millió dollár lenne.) A tőkerészesedésnek kb. egytizedét kell ténylegesen befizetni. A tényleges befizetés kisebb része konvertibilis devizában, nagyobb része a tagországok saját valutájában (a mi esetünkben forintban vagy forintra szóló kötvényben) történik. A tőkejegyzés nagysága az igénybe vehető kölcsönök volumenét nem korlátozza.

A Világbank kölcsönnyújtási tevékenységére az utóbbi évtizedben nagyfokú dinamizmus a jellemző. Az általa nyújtott kölcsönök összege az 1968. évi 850 millió dollárról 1977-re 5,8 milliárd dollárra nőtt. Ehhez az eszközöket nagyobbrészt kölcsönfelvételekből teremtette meg.

A Világbank[i] kölcsönök nagyobb hányadát a mezőgazdaság, a szállítás, az elektromos energiatermelés, az iparfejlesztés és a tagországok beruházási bankjainak támogatása teszi ki. A kölcsönök lejárata a 25 évet is elérheti. (A legjellemzőbb a 15-20 éves lejárat. A mi piaci kölcsöneink maximális lejárata 7-8 év.) A törlesztés 3-5 év után kezdődik. A kölcsönökből a beruházási költségeknek átlagosan egyharmadát (az importhányadot) fedezik. Az eddigi kölcsönök kb. 4/5-ét a fejlődő országok kapták.