Bevezető

Horváth Edét, a Kossuth-díjas sztahanovista esztergályost, a Győri Szerszámgépgyár igazgatóját, 1963-tól a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatóját az akkori - egyébként rendkívül merev és bürokratikus szabályok - megsértése illetve a beosztottjaival szemben használt durva hang miatt többször érte bírálat a helyi és az országos pártállami vezetés részéről, miközben „fent" és „lent" minden fórumon elismerték vezetői kvalitásait, az általa irányított gyárak kiemelkedő gazdasági eredményeit. Két alkalommal (1962-ben és 1965-ben) megrovás, illetve szigorú megrovás pártfegyelmi büntetést is

. Ebben a tanulmányban azonban nem ezekről a felülről kezdeményezett vizsgálatokról és az ennek alapján kiosztott pártbüntetésekről lesz szó, hanem azoknak az akcióknak a dokumentumait közlöm, amelyeket - nem kevés személyes kockázatot vállalva - saját munkatársai kezdeményeztek ellene.

Három olyan jelentősebb megmozdulásról tudunk, ahol az akció szervezői az általa igazgatott gyárak alkalmazottai voltak, vagy lehettek. Az első 1960-ban történt és utórezgéseivel együtt 1962-ig tartott. A másik két esemény egymással nagyjában azonos időben 1964 őszén kezdődött, de véleményem szerint az ezekben résztvevők köre nem volt azonos. Mindegyik esetben a szervezkedés mögött megbántott, megsértett emberek álltak, akik státuszuk romlását Horváth Edének tulajdonították. Törvényszerű tehát, hogy nézőpontjuk - és ebből fakadóan véleményük is - egyoldalú, névtelen feljelentéseikben Horváth Ede hibáit emelték ki és mellőzték, vagy legalábbis nem a súlyának megfelelően kezelték az erényeit. Bejelentéseik tartalmát, annak valódiságát ezért kellő kritikával kell kezelni. Ugyanakkor valós gondokra mutattak rá, tehát nem mehetünk el szó nélkül írásban megfogalmazott kritikáik mellett. A szervezők tudatában voltak annak a veszélynek, amit lépésükkel magukra vállaltak. Ezért mindhárom esetben megpróbálták inkognitójukat megőrizni, ami azonban csak egy esetben járt sikerrel, a másik két alkalommal fény derült a szervezőkre, akik ezért pártbüntetést, az egyik esetben pedig ezen felül még börtönbüntetést is elszenvedtek. A harmadik esemény szervezőjének (vagy szervezőinek) a személye titokban maradt, a rendőrség minden erőfeszítése ellenére ezt az ügyet ma is homály fedi.

a Győri Szerszámgépgyár daraboló üzemének a vezetője 1960. június 30-án Kucsera Mihály álnéven kilenc oldalas gépelt feljegyzést küldött Fock Jenőnek, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a minisztertanács elnökhelyettesének, Győr-Sopron megye országgyűlési képviselőjének. Háhn gondoskodott arról, hogy személye ne maradjon teljesen titokban, ezért levélének a másolatát eljuttatta a dolgozó kapcsolattartójának azzal a kéréssel, hogy ha meggyőződnek a benne foglaltak igazságáról, akkor küldjék el .  Háhn Fock Jenőt is arra kérte, hogy ha az általa remélt pártvizsgálat igazolja állításait, akkor a levelében foglaltakat ismertesse Kádár Jánossal. (Lásd az 1. forrást!) A szolgálat közölte Háhnnal, hogy a levelet nem továbbítja az MSZMP KB első titkárának, de ő, mint párttag „bejelentést eszközölhet felsőbb pártszervek felé." Egyúttal figyelmeztették, hogy nem értenek egyet azzal, hogy hamis aláírással tesz panaszt a felső .

A levélben - amelynek a megfogalmazásában minden bizonnyal részt vett [popup title="dr. Móra Bertalan" format="Default click" activate="click" close text="Dr. Móra Bertalan a Horthy-érában szerzett jogtudományi doktorátust. A háború idején a visszacsatolt Észak-Erdélyben a pénzügyigazgatóságon dolgozott. Az MDP Központ Vezetőségének Káderosztálya nem volt elégedett Móra Bertalannal, akiben – mint régi szakemberben – nem bíztak. A megyebizottság Mórát azzal a megjegyzéssel javasolta a győri pénzügyigazgatóság helyettes vezetőjének, hogy erre a tisztségre „pillanatnyilag” nem tudnak alkalmasabb embert ajánlani. (MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára [GyMSMGyL] XXXV. 415. 30. f. 2. fcs. 18. ő. e. A Győr megyei pártbizottság 1948. december 5-i levele az MDP Káderosztályának.)"], a Győri Szerszámgépgyár jogtanácsosa is - az egykori vagongyári sztahanovista esztergályos körül kibontakozó „politikai botránynak" a jeleire hívták fel az MSZMP első számú vezetőinek a figyelmét. A bejelentés abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy azok, akik jól ismerték őt, Horváth Ede emberi magatartásával, vezetői módszereivel kapcsolatban ugyanazokat a negatív vonásokat emelték ki, amelyeket 1964-ben és később szinte szó szerint megismételtek az igazgató bírálói.

Háhn elismerte, hogy annak idején jó választásnak bizonyult Horváth Ede kiemelése, mert „fáradságot nem ismerő munkával s mindenekelőtt tehetséggel és rátermettséggel" modern gyárat épített az elhanyagolt egykori

. „Szóval mintaszerű munkásigazgató volt 1953-54-ig, amikor kezdte elfelejteni, hogy mi volt, hogy honnan jött, és kezdett megváltozni." Ezt Háhn annak tulajdonította, hogy a munkásosztálytól távol álló „értelmiségi urak, talpnyalók és osztályidegen gondolkodású egyének" férkőztek a közelébe, akiknek a „hízelgése, körmönfont taktikája megtalálta az utat a hiúságához." A feljegyzés szerint Horváth „észre sem vette, hogy hogyan hálózták be" és vették rá a „munkástömegek" szerepének a lebecsülésére, nevelték ki benne „a kegyetlen gőgöt, az ellentmondást, kritikát nem tűrő diktátort és kiskirályt, akitől félt és fél mindenki a megyében," de még a minisztériumban is. A személyes tehetségének köszönhető sikerek és gazdasági eredmények, valamint a közelébe férkőzött „kétes elemek" továbbá „született nagyravágyása és hiúsága" egyre jobban megszédítették. 1955-től új Horváth Edét ismertek meg a beosztottjai, „a személyi kultuszt elváró, a kollektív pártvezetést semmibe vevő diktátort, aki a régi gyárosokhoz hasonló durva hangon kezdett beszélni volt munkatársaival."

Egyre gyakrabban fordult elő, hogy ha valaki valamilyen hibára, vagy az igazgató negatív tulajdonságaira hívta fel a felsőbb szervek figyelmét, akkor annak „megfeneklett a sorsa" a gyárban. Van akit „kinyír" mások meg elkeseredésükben maguk mennek el, mert az idegeik felmondják a szolgálatot. Az igazgató általános emberi gyengéje, súlyos hibája a levélíró szerint az, hogy utólag áll bosszút azokon, akik bármilyen kérdésben ellent mertek neki mondani. Engedi, hogy a munkásokkal ordítozzanak, őket emberi mivoltukban, önérzetükben gyakran megsértsék.

Azt mindenki, maga a bejelentő is elismerte, hogy Horváth Ede „nem csak ezelőtt, hanem ma is elsősorban a munkának él, hajszolja magát is reggeltől estig a termelésért, nem iszik, szép erkölcsű családos életet él," sőt szándékosan nem is akar politikai hibát elkövetni, úgy gondolja, hogy jó úton jár. A „harcos kommunistáktól" való elfordulása az őt behálózó „fasiszta, ellenforradalmár klikk" műve, akik őt „hiúságán és becsvágyán keresztül" nyerték meg maguknak.

Horváth Ede a bejelentés szerint korlátlan hatalmát részben úgy biztosítja, hogy a vezető posztokra kommunisták helyett volt „ellenforradalmárokat," munkástanácsi tagokat, kulákokat, csendőröket állít, akik „kritika és ész nélkül végrehajtják parancsait, még ha az káros, munkásellenes, vagy pártellenes is." Őket ugyanis a múltjuk miatt kézben tudja tartani, akik e miatt nem merik kritizálni, hanem inkább minden utasítását ellentmondás nélkül

. A kommunistákat pedig megosztja, egyeseket magas bérekkel, besorolásokkal, prémiumokkal megnyer, a „legharcosabbakat," a meg nem alkuvókat, a „szilárdakat" pedig különböző ürügyekkel elüldözi a . A bejelentést (hogy ti. a gyárat az igaz kommunistáktól átvették a pártonkívüliek, illetve hogy Horváth Ede a kommunista vezetők egy részét pénzzel korrumpálja, nyeri meg) azzal igazolták, hogy csatoltak egy listát, mely szerint az igazgatót és a párttitkárt is beleértve a 34 osztályvezető, gyáregység-vezető között 1960 nyarán csak hét párttag található. Név szerint felsorolták a vállalat szakmai vezetőit, párttagságukat, havi fizetésüket és az 1960 tavaszán nekik juttatott prémium összegét. A táblázat megjegyzés rovatába pedig feltüntették azokat a tényeket, amelyek az illető „ellenforradalmi" és „reakciós" jellegét volt hivatva bizonyítani (munkástanácsi tag, elnök stb.

A levélíró szerint a helyi pártvezetők jól ismerik a gyárban kialakult áldatlan helyzetet, de semmit sem mernek, tudnak tenni, mert őket és a gyárral közvetlen kapcsolatban álló szakszervezeti és minisztériumi vezetőket Horváth Ede korrumpálja. (Lásd a 2. forrást!)

A Háhn október második felében elolvastatta

Fock Jenőnek elküldött bejelentését, amelynek tartalmával eleinte a megyei pártbizottság korábbi másodtitkára egyet értett. Belovitz 1960. június 1-jén került a Szerszámgépgyárba, ott ismerte meg Háhn Miksát, aki már az első találkozáskor közölte vele, hogy tudja ki ő, szívesen látja a gyárban, „mert így a kevesek között eggyel több kommunista van a Pártban, a Szerszámgépgyárban." A beszélgetések során - amelyekbe rendszerint dr. Móra is bekapcsolódott - egyre többször esett szó arról, hogy a vállalatnál „különböző megoldatlan problémák" vannak. A vállalat jogtanácsosa is úgy vélte, hogy a Szerszámgépgyár vezetésében „kevés a szerepe a pártnak, illetőleg nem érvényesül megfelelőképen, főként a káderpolitika vonatkozásában a párt politikája". Abban is egyet értettek, hogy a vállalatvezetés „végeredményben - ha nem is ezekkel a kifejezésekkel, - de lényegében egy diktátor kezében van, akit egyes befolyásos beosztottai, többek között Máté László, Papp Zoltán, Döbörhegyi Ernő teljesen a kezükben tartanak, félrevezetnek és elképzeléseiket vele végre is hajtatják". Így többek között ők segítettek Horváth Edének a kommunista vezető káderek különböző funkciókból való .

Háhn és Móra - mint később kiderült, teljesen alaptalanul - úgy gondolta, hogy a Szerszámgépgyárban 1960 nyarán folyó Kohó- és Gépipari Minisztériumi vizsgálatot az ő bejelentésük nyomán rendelte el Csergő János miniszter, és amelynek hamarosan komoly személyi következményei lesznek. Arról feltehetően nem is tudtak, hogy a revizori vizsgálat - amely egy sor szabálytalanságot tárt fel a vállalat gazdálkodásában - Horváth Ede figyelmeztetésével és éves prémiumkeretének 30%-os csökkentésével zárult. Az igazgató bosszúszomját tovább növelte az a tény, hogy dr. Móra Bertalan vállalati jogtanácsos - hivatali kötelezettségéből fakadóan - több tételes jogszabályba, előírásba ütköző tényre hívta fel a revizorok figyelmét.

Mivel a bejelentők által remélt személycserékből, leváltásokból semmi sem lett, Háhnék arra a következtetésre jutottak, hogy a vállalat gazdálkodásában meglévő szabálytalanságokat, törvénytelenségeket a vizsgálatok soha sem fogják teljes mértékben feltárni, mert az ellenőrzést végző párt- és állami vezetőket Horváth Ede korrumpálja. A minden szinten jelen lévő összefonódásokat a szovjet komisszári rendszerhez hasonló politikai biztosi szervezet felállításával akarták kiküszöbölni. Egy olyan intézményre gondoltak, amelynek tagjai teljes inkognitóban végezhetnének vizsgálatot a gazdálkodó szerveknél és más

.

Belovitz - akinek korábban már súlyos konfliktusai adódtak a pártapparátusi munkája során - egy idő után megijedt attól, hogy Háhnék fellépése pártbüntetést vonhat maga után, ezért Horváth Edének és Lombos Ferenc megyei első titkárnak felfedte a levél szerzőinek a kilétét, a „frakciózók" személyét, és részletesen beszámolt az igazgató ellen tervezett „összeesküvésről" is.

Amikor a levélírók személyére Győrött fény derült, Bittmann Ernő, az MSZMP Győr Városi Pártbizottság első titkára Lombossal történt egyeztetés után pártfegyelmi vizsgálatot indított Háhn Miksa és társai ellen „frakciózás," vezető pártszervek névtelen levelekkel történő „zaklatása," a hivatali út megkerülése és egyes, a jelentésben szereplő személyek rágalmazása

. 1960. november 24-én és 25-én a Győri Szerszámgépgyár pártirodájában meghallgatták a három érintettet. Belovitz őszinte beismeréssel mentegette magát, dr. Móra bevallotta, hogy a levelet „felületesen" átfutotta, de tagadta, hogy annak megfogalmazásában részt vett volna, Háhn elismerte a bejelentés tényét, de cáfolta, hogy .