Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnökTovább
"Át lettünk verve"
Magyar munkássors Ausztriában, 1944
„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.
Bevezetés
1941 elejétől az angol királyi légierő bombázógépei már érezhető veszteségeket okoztak az észak-németországi hadianyag- és repülőgépgyárak létesítményeiben, felszerelésében. A kiesett gyártáskapacitás pótlására - sőt, bővítésére - újabb üzemek létesítése vált szükségessé. Németország azonban többé már nem tűnt biztonságos ipari hátországnak, a vezetők pedig hosszú távon kívántak megoldást találni a problémára. Választásuk a Németországgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Magyarországra, a még meg nem szállt - ezért katonai szempontból biztonságosnak tekinthető - közép-európai térség akkori legerősebb iparával rendelkező államára esett. Így jött létre jelentős német tőke közreműködésével, német-magyar államközi szerződés keretében a Dunai Repülőgépgyár Rt. 1941. június 6-án. A magyar Honvédelmi Minisztérium és a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) között létrejött megállapodás egy közös magyar-német repülőgépgyártási program megvalósítását rögzítette. A gyártás mielőbbi beindítása, a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében az új hadiüzem legjelentősebb alkatrészbeszállítója és egyben résztulajdonosa, a legtőkeerősebb magyarországi nagyvállalat, a Weiss Manfréd konszern lett. A Dunai Repülőgépgyárat a kor legkorszerűbb berendezéseivel szerelték fel.
Az üzem teljes kapacitással csak 1944 elejétől működött, ám a német megszállás után, 1944 áprilisától a gyár termelését a szövetségesek sorozatos bombatámadásaikkal megbénították. A gyártást ezek után csakis az üzem széttelepítése árán sikerült úgy-ahogy biztosítani. 1944 késő őszén pedig már napirenden volt a vállalat külföldre telepítése, amelyet 1944. november-december folyamán hajtottak végre.
Nem sokkal a magyarországi harcok befejezése után miniszteri utasításra a Weiss Manfréd konszern vezetői - 1944 végén külföldre telepített vállalataik vagyontárgyainak a felkutatására - vagyongondnokokat bíztak meg, akik elsősorban az egyes ausztriai helyszíneken képviselték megbízóik érdekeit, azaz megkezdték felmérni, és - lehetőség szerint - visszaszerezni a vállalatok elhurcolt javait. Az ingóságok hollétének felderítését azonban nehezítette, hogy a külföldre szállítást megelőzően készített átadás-átvételi leltárjegyzékeknek csak töredéke vészelte át a háborús pusztítást. Áthidaló és gyakran egyetlen megoldásként az üzemekkel együtt áttelepített, majd 1945 folyamán visszatérő alkalmazottak vagy éppen maguk a katonai szállítók, szerelvénykísérők beszámolói kínálkoztak. Ők hol a vállalatok igazgatóságainak felszólítására, hol önként vállalkoztak arra, hogy hírt adjanak mindenekelőtt az elszállított és kint maradt gépparkok, felszerelések, nyersanyagok mennyiségéről, azok hollétéről. Akadnak azonban olyan vallomások is közöttük, amelyek nem, vagy nem csak ezekre az információkra szorítkoznak. Néhányan ugyanis legalább olyan fontosnak érezték sorstársaik viszontagságos „élményeit" elbeszélni, mint a még fellelhető berendezések utáni nyomozást segíteni.
Beszámolóikon keresztül megelevenednek a korabeli események. 1944 novemberében az akkori kormány - „kiürítési" programjának részeként - elrendelte, hogy a hadiüzemeket, így a Dunai Repülőgépgyár Rt. gyártósorait, és azok gyakorlott kezelőit is a közelgő front elől osztrák területekre (amely akkor Németország területének számított) telepítsék át. Dolgozók ezreit sikerült a jobb munkafeltételeket és életkörülményeket ígérő hamis propagandával megnyerni az életmentőnek tűnő vállalkozásra. A beígért - akkori mércével kiemelkedően jónak nevezhető - juttatások helyett a családostul új lakó- és munkahelyükre érkező embereknek végül olyan sors jutott osztályrészül, amelyet éppen hátrahagyni hittek. Vagy még annál is rosszabb: „Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva. Mindenki a Dunai repülőgépgyárat kereste, ehelyett azonban az úgynevezett 'Arbeiteinsatz'-al találta magát szemben, telve könyörtelen, emberi érzésektől mentes, szívtelen vezetőkkel."
A balszerencsés magyar munkavállalók hányatott sorsának további részleteit a Dunai Repülőgépgyár Rt. két gépészmérnökének - Klemens Gézának és Parti Istvánnak - 1945 nyarán tett vallomásaiból ismerhetjük meg.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 26.
1945
1971
Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő