Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább
"Át lettünk verve"
Magyar munkássors Ausztriában, 1944
„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.
Bevezetés
1941 elejétől az angol királyi légierő bombázógépei már érezhető veszteségeket okoztak az észak-németországi hadianyag- és repülőgépgyárak létesítményeiben, felszerelésében. A kiesett gyártáskapacitás pótlására - sőt, bővítésére - újabb üzemek létesítése vált szükségessé. Németország azonban többé már nem tűnt biztonságos ipari hátországnak, a vezetők pedig hosszú távon kívántak megoldást találni a problémára. Választásuk a Németországgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Magyarországra, a még meg nem szállt - ezért katonai szempontból biztonságosnak tekinthető - közép-európai térség akkori legerősebb iparával rendelkező államára esett. Így jött létre jelentős német tőke közreműködésével, német-magyar államközi szerződés keretében a Dunai Repülőgépgyár Rt. 1941. június 6-án. A magyar Honvédelmi Minisztérium és a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) között létrejött megállapodás egy közös magyar-német repülőgépgyártási program megvalósítását rögzítette. A gyártás mielőbbi beindítása, a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében az új hadiüzem legjelentősebb alkatrészbeszállítója és egyben résztulajdonosa, a legtőkeerősebb magyarországi nagyvállalat, a Weiss Manfréd konszern lett. A Dunai Repülőgépgyárat a kor legkorszerűbb berendezéseivel szerelték fel.
Az üzem teljes kapacitással csak 1944 elejétől működött, ám a német megszállás után, 1944 áprilisától a gyár termelését a szövetségesek sorozatos bombatámadásaikkal megbénították. A gyártást ezek után csakis az üzem széttelepítése árán sikerült úgy-ahogy biztosítani. 1944 késő őszén pedig már napirenden volt a vállalat külföldre telepítése, amelyet 1944. november-december folyamán hajtottak végre.
Nem sokkal a magyarországi harcok befejezése után miniszteri utasításra a Weiss Manfréd konszern vezetői - 1944 végén külföldre telepített vállalataik vagyontárgyainak a felkutatására - vagyongondnokokat bíztak meg, akik elsősorban az egyes ausztriai helyszíneken képviselték megbízóik érdekeit, azaz megkezdték felmérni, és - lehetőség szerint - visszaszerezni a vállalatok elhurcolt javait. Az ingóságok hollétének felderítését azonban nehezítette, hogy a külföldre szállítást megelőzően készített átadás-átvételi leltárjegyzékeknek csak töredéke vészelte át a háborús pusztítást. Áthidaló és gyakran egyetlen megoldásként az üzemekkel együtt áttelepített, majd 1945 folyamán visszatérő alkalmazottak vagy éppen maguk a katonai szállítók, szerelvénykísérők beszámolói kínálkoztak. Ők hol a vállalatok igazgatóságainak felszólítására, hol önként vállalkoztak arra, hogy hírt adjanak mindenekelőtt az elszállított és kint maradt gépparkok, felszerelések, nyersanyagok mennyiségéről, azok hollétéről. Akadnak azonban olyan vallomások is közöttük, amelyek nem, vagy nem csak ezekre az információkra szorítkoznak. Néhányan ugyanis legalább olyan fontosnak érezték sorstársaik viszontagságos „élményeit" elbeszélni, mint a még fellelhető berendezések utáni nyomozást segíteni.
Beszámolóikon keresztül megelevenednek a korabeli események. 1944 novemberében az akkori kormány - „kiürítési" programjának részeként - elrendelte, hogy a hadiüzemeket, így a Dunai Repülőgépgyár Rt. gyártósorait, és azok gyakorlott kezelőit is a közelgő front elől osztrák területekre (amely akkor Németország területének számított) telepítsék át. Dolgozók ezreit sikerült a jobb munkafeltételeket és életkörülményeket ígérő hamis propagandával megnyerni az életmentőnek tűnő vállalkozásra. A beígért - akkori mércével kiemelkedően jónak nevezhető - juttatások helyett a családostul új lakó- és munkahelyükre érkező embereknek végül olyan sors jutott osztályrészül, amelyet éppen hátrahagyni hittek. Vagy még annál is rosszabb: „Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva. Mindenki a Dunai repülőgépgyárat kereste, ehelyett azonban az úgynevezett 'Arbeiteinsatz'-al találta magát szemben, telve könyörtelen, emberi érzésektől mentes, szívtelen vezetőkkel."
A balszerencsés magyar munkavállalók hányatott sorsának további részleteit a Dunai Repülőgépgyár Rt. két gépészmérnökének - Klemens Gézának és Parti Istvánnak - 1945 nyarán tett vallomásaiból ismerhetjük meg.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 11.
1914
1920
A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők