Budapesten megkezdődik a villamosközlekedés a Horthy Miklós körtér (ma: Móricz Zsigmond körtér) és a Déli pályaudvar közöttTovább
"Át lettünk verve"
Magyar munkássors Ausztriában, 1944
„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.
Bevezetés
1941 elejétől az angol királyi légierő bombázógépei már érezhető veszteségeket okoztak az észak-németországi hadianyag- és repülőgépgyárak létesítményeiben, felszerelésében. A kiesett gyártáskapacitás pótlására - sőt, bővítésére - újabb üzemek létesítése vált szükségessé. Németország azonban többé már nem tűnt biztonságos ipari hátországnak, a vezetők pedig hosszú távon kívántak megoldást találni a problémára. Választásuk a Németországgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Magyarországra, a még meg nem szállt - ezért katonai szempontból biztonságosnak tekinthető - közép-európai térség akkori legerősebb iparával rendelkező államára esett. Így jött létre jelentős német tőke közreműködésével, német-magyar államközi szerződés keretében a Dunai Repülőgépgyár Rt. 1941. június 6-án. A magyar Honvédelmi Minisztérium és a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) között létrejött megállapodás egy közös magyar-német repülőgépgyártási program megvalósítását rögzítette. A gyártás mielőbbi beindítása, a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében az új hadiüzem legjelentősebb alkatrészbeszállítója és egyben résztulajdonosa, a legtőkeerősebb magyarországi nagyvállalat, a Weiss Manfréd konszern lett. A Dunai Repülőgépgyárat a kor legkorszerűbb berendezéseivel szerelték fel.
Az üzem teljes kapacitással csak 1944 elejétől működött, ám a német megszállás után, 1944 áprilisától a gyár termelését a szövetségesek sorozatos bombatámadásaikkal megbénították. A gyártást ezek után csakis az üzem széttelepítése árán sikerült úgy-ahogy biztosítani. 1944 késő őszén pedig már napirenden volt a vállalat külföldre telepítése, amelyet 1944. november-december folyamán hajtottak végre.
Nem sokkal a magyarországi harcok befejezése után miniszteri utasításra a Weiss Manfréd konszern vezetői - 1944 végén külföldre telepített vállalataik vagyontárgyainak a felkutatására - vagyongondnokokat bíztak meg, akik elsősorban az egyes ausztriai helyszíneken képviselték megbízóik érdekeit, azaz megkezdték felmérni, és - lehetőség szerint - visszaszerezni a vállalatok elhurcolt javait. Az ingóságok hollétének felderítését azonban nehezítette, hogy a külföldre szállítást megelőzően készített átadás-átvételi leltárjegyzékeknek csak töredéke vészelte át a háborús pusztítást. Áthidaló és gyakran egyetlen megoldásként az üzemekkel együtt áttelepített, majd 1945 folyamán visszatérő alkalmazottak vagy éppen maguk a katonai szállítók, szerelvénykísérők beszámolói kínálkoztak. Ők hol a vállalatok igazgatóságainak felszólítására, hol önként vállalkoztak arra, hogy hírt adjanak mindenekelőtt az elszállított és kint maradt gépparkok, felszerelések, nyersanyagok mennyiségéről, azok hollétéről. Akadnak azonban olyan vallomások is közöttük, amelyek nem, vagy nem csak ezekre az információkra szorítkoznak. Néhányan ugyanis legalább olyan fontosnak érezték sorstársaik viszontagságos „élményeit" elbeszélni, mint a még fellelhető berendezések utáni nyomozást segíteni.
Beszámolóikon keresztül megelevenednek a korabeli események. 1944 novemberében az akkori kormány - „kiürítési" programjának részeként - elrendelte, hogy a hadiüzemeket, így a Dunai Repülőgépgyár Rt. gyártósorait, és azok gyakorlott kezelőit is a közelgő front elől osztrák területekre (amely akkor Németország területének számított) telepítsék át. Dolgozók ezreit sikerült a jobb munkafeltételeket és életkörülményeket ígérő hamis propagandával megnyerni az életmentőnek tűnő vállalkozásra. A beígért - akkori mércével kiemelkedően jónak nevezhető - juttatások helyett a családostul új lakó- és munkahelyükre érkező embereknek végül olyan sors jutott osztályrészül, amelyet éppen hátrahagyni hittek. Vagy még annál is rosszabb: „Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva. Mindenki a Dunai repülőgépgyárat kereste, ehelyett azonban az úgynevezett 'Arbeiteinsatz'-al találta magát szemben, telve könyörtelen, emberi érzésektől mentes, szívtelen vezetőkkel."
A balszerencsés magyar munkavállalók hányatott sorsának további részleteit a Dunai Repülőgépgyár Rt. két gépészmérnökének - Klemens Gézának és Parti Istvánnak - 1945 nyarán tett vallomásaiból ismerhetjük meg.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 26.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő