"Át lettünk verve"

Magyar munkássors Ausztriában, 1944

„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.

Parti István vallomása  

Parti István okl[eveles] g[épész] m[érnök]                                      Budapest, 1945. június 19.
Pestszenterzsébet
Nefelejcs u. 3.

1944. december 17-i szállítmánnyal indultunk el, december 23-án érkeztünk meg Ternbergbe. Útvonalunk Hegyeshalom-Bécs.

A Dunai Repülőgépgyár kitelepített gépeivel és felszerelésével kapcsolatban az alantiakat tudom az Igazgatóság tudomására hozni:

A gépek három csoportban vannak. A legnagyobb részük Lettenben van, éspedig a hengertömb és kompresszor üzem. Tudomásom szerint Ebenseeben (fedőnév: Cement) volt a hajtókar üzem. Tudtommal mind a két rész amerikai csapatok megszállása alá került.

Én a magam részéről 1945. május 18-án jöttem el Steyrből és abban az időben az Ens volt a határ; a keleti részén az orosz, a nyugati részén pedig amerikai csapatok tartózkodtak.

Tudomásom szerint a Dunai Repülőgépgyárnak nincsen olyan gépe, amelyik orosz megszállás alá került volna. Megítélésem szerint az oda kiérkezett gépek száma 2400-2500 db-ra tehető, úgyhogy a Budapestről elindított gépekből ezek szerint cca 600 db oda nem érkezett meg, hanem jelenleg is ismeretlen helyen található. Csupán hallomásból értesültem, hogy a Weiss Manfréd gyárnak egyik gépcsoportja Krumauba érkezett (cseh terület). Kazda úr feltevése, hogy ezen talán Mosonmagyaróvárról elszállított traktor-osztály gépei lehetnek és a Csepelről elszállított Fémhengermű gépei.

Arról, hogy Kaltenhausban milyen gépek vettettek át értesüléseim nincsenek, úgyszintén nem tudok semmit a sárkánygyártó gépek és felszerelések hollétéről sem.

Én a magam részéről a Steyr gyár fegyvercsoportjában dolgoztam, és így szintén csak hallomásból tudom, hogy Hallenbe is érkeztek Dunai, vagy W[eiss] M[anfréd] gépek, illetve Hallenben egy üzem felépítése folyamatban volt. Hallen szintén amerikai megszállás alá került.

Ott-tartózkodásom alatt a gyárat repülőtámadás, vagy egyéb rombolás nem érte, úgyhogy az ottlévő gépek ott már károsodást nem szenvedtek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a hiányos, rossz csomagolás miatt az összes kiszállított gépek megrongált állapotban érkeztek meg; úgyszintén az is megemlítendő, hogy tartozékok hiányoznak és a szerszámok is hiányosan érkeztek ki.

Ami a kiérkezett tisztviselők és munkások ellátását és szociális helyzetét illeti, ezen a téren a legrosszabb tapasztalatokat szereztem. Az egész kitelepítést általában az jellemezte, hogy a vezetők az alkalmazottakat cserbenhagyták (Soulavy és különösen Kóthay), úgyhogy az alkalmazottak részéről ezekkel szemben a legmesszebbmenő elkeseredés volt tapasztalható. Ugyancsak cserbenhagyták az alkalmazottakat a nyilas vezetők is, akikkel szemben szintén a legnagyobb elkeseredés mutatkozott, és ezek idejében jónak látták mielőbb kereket oldani.

Név szerint meg tudok említeni egy Várdi nevű alkalmazottat, aki a kitelepített géppark létszámának és hollétének a legpontosabb ismerője volt, és aki kifejezetten erre kapott megbízást. Ugyancsak valószínűnek tartom, hogy a gépek hollétéről legalább is hozzávetőleges adatokkal szolgálhatna Kóthay is, aki - miként ezt több ízben hangoztatta is - összeköttetést szeretett volna találni az ugyancsak kint lévő Weiss bárói családdal, hogy azután a kiszállított gépek hollétéről és állapotáról nekik referálhasson. Tudomásom szerint Kóthay angol területre már nem tudott átmenni, azonban ingóságait előzőleg sikerült oda szállítania. Kóthay egyébként eleinte az alkalmazottaknak megtiltotta a hazatérést azzal az indoklással, hogy reájuk még a gépek hazaszállításánál még szükség lesz. Később azután hozzájárult az egyénenkénti hazatéréshez azzal, hogy Budapesten jelentsék a hazatérők és a berendezések, valamint alkalmazottak hollétét azzal a kéréssel, hogy azok hazaszállítása érdekében valamilyen intézkedés tétessék. Az alkalmazottak cca. 90%-a amerikai megszállás alá került.

A feketén beszerzett élelmiszerárak ott sokkal magasabbak voltak a jelenlegi budapesti áraknál. Elvileg csak a családosokat látták el élelmiszerjeggyel, s a többiek a magyar gyomor számára nehezen emészthető és a rabokkal és hadifoglyokkal azonos kosztot kaptak. Az elhelyezés szintén igen silány, mondhatnám tragikus volt, különösen a nem családosok számára. A családosok nagy része is eleinte a legrosszabb elhelyezkedési viszonyok között volt. Március elején pedig, amikor a már eddig is csekély élelmiszeradagokat tovább csökkentették, az alkalmazottak legnagyobb része az éhhalál szélén volt. A húsellátás eleinte kielégítő volt, amennyiben hetenként 30 dkg húst kaptunk, és igen nagy szó volt, hogy vajat és margarint kaptunk továbbá bőségesen a gyermekek és terhes anyák részére tejet és valami csekély tejterméket is.

Meg kell még említenem azt, hogy szóba került egy Augsburgba való továbbszállítás lehetősége is, ez azonban csupán a sárkány-részlegben foglalkoztatott munkásokra vonatkozott volna, és sem a berendezések, sem a gépek nem kerültek volna továbbszállításra. Ez a továbbszállítás ezután sem vált valóra.

Amennyiben a t. Igazgatóságot további részletek érdekelnék, szívesen állok n[agy]b[ecsű] rendelkezésükre.

Parti István s.k.

 

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő