"Át lettünk verve"

Magyar munkássors Ausztriában, 1944

„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.

Klemens Géza feljegyzése

Budapest, 1945. június 21.
Feljegyzés
Steyr városába irányított magyar munkavállalók
helyzetéről

Az elmúlt év decemberében indult el azoknak a magyar munkavállalóknak hányatott sorsa, akik a Dunai Repülőgépgyár gépeivel Steyr városába lettek irányítva. Fáradságos, hosszantartó út után egymásután érkeztek meg a Budapestről indult szerelvények, telve elgyötört, a bizonytalan utazásban elfáradt emberekkel. Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva. Mindenki a Dunai Repülőgépgyárat kereste, ehelyett azonban az úgynevezett „Arbeiteinsatz"-al találta magát szemben, telve könyörtelen, emberi érzésektől mentes, szívtelen vezetőkkel. Megjegyezni kívánom, hogy ezek a vezetők voltak azok, akik a szovjet hadsereg közeledtének már az első hírére is máról-holnapra szertefutottak. Az Arbeitseinsatz a munkavállalókat darabszám szerint szortírozta és a jelentkezők megkérdezése nélkül különböző munkahelyekre, munkára bevetette, mely munkahelyek egymástól több száz km-re voltak. Ezeken a munkahelyeken foglalkoztatni a munkásságot azonnal nem tudták, kölcsönadták az embereket más cégeknek, akiket kíméletlenül, a legdurvább munkák elvégzésére kényszerítettek. A munkavállalók látván az általuk eddig nem ismert bánásmódot, hazairányításukat követelték, melyet azonban a német vezetőség megtagadott. Csak későbben sikerült egyeseknek egy-két napos szabadság ürügyével Magyarországra visszajönni, ahonnan azonban már nem tértek vissza a munkahelyükre. Sokan vállalták a bizonytalan megszökést, a hegyeken át való hazajutást, de ezeknek csak egy kis százaléka érte el a magyar határt, a többieket fegyveres őrök hozták vissza a munkahelyükre. Az Arbeitseinsatz mindenkit munkára fogott, 16 éves kortól a mozogni tudó aggastyánig. Csak a gyermekes anyákat kímélte meg az erős munkától. Munkaidő reggel 6 órától este 6 óráig, 1 órai ebédszünettel tartott. Munkahelyén mindennap mindenkinek pontosan kellett megjelennie, amennyiben betegség folytán valaki távol volt munkahelyétől, sok esetben megtörtént, hogy még aznap az orvos kiérkezése előtt a gyári őrség a beteg asszonyt munkahelyére visszakísérte. Betegséget csak német orvos igazolhatott, de a magyarok gyógyítását a német orvosoknak megtiltották, éppen ezért lázas betegeknek sokszor 6-7 km távolságra kellett gyalogolniok, hogy eljuthassanak magyar orvos kezelésére. Kértük, hogy a magyar orvos rendelőjétől messzebb fekvő helyeken lakó magyarság részére saját költségünkön magyar orvost tarthassunk, nem járultak hozzá azzal az indoklással, hogy 200 ember részére külön orvos nem tartható. Megtörtént, hogy a kihívott mentőautó csak abban az esetben volt hajlandó kórházba szállítani a magyar beteget, ha a szerencsétlen benzint adott a sofőrnek.

A lakásviszonyok siralmasak és egyben antiszociálisak voltak. Nagyon kevés volt azoknak a lakhelyeknek a száma, melyeket kielégítőnek lehetett mondani. Männerheim, ahol a kisgyermekes családokat és a Frauenheim, ahol a hajadonokat helyezték el, általában megfelelt. Nagyobb gyermekes családokat egy régi kolostorban helyezték el, mely azonban telve volt férgekkel. A kolostorban közvetlenül a magyarok megérkezéséig rabokat tartottak és minden tisztítás nélkül bocsátották az érkező munkavállalók lakhelyéül. Munkavállalóink zömét lágerekban helyezték el, ahol természetesen láger-ellátásban részesültek, ami annyit jelentett, hogy megvonták az amúgy is szűkreszabott élelmiszerjegyeket tőlük, és kényszerítették, hogy a magyar gyomornak nehezen élvezhető, silány német kosztot egyék. Ez a láger-élelmezés sok visszaélésre adott alkalmat. Nem engedték meg, hogy a konyhára a sok idegen nemzetiségű személyzet mellé - ellenőrzésképpen - legalább egy magyar asszonyt alkalmazzanak, azzal az indokolással, hogy a személyzetet növelni már tovább nem lehet. Nem engedték meg azt sem, hogy a megvont élelmiszerjegyekre kiváltott élelmek elosztását magyar részről bárki is ellenőrizhesse, főképp pedig a konyhára bármilyen magyar betehesse a lábát. Csakhamar kiütközött az elégedetlen, becsapott és megalázott magyarság, valamint az önző, magát Übermensch-nek képzelő németség közötti ellentét, mely későbben mély gyűlöletté fajult. A németek a magyarokat éppen úgy, mint a többi külföldi deportáltakat, nem vették emberszámba, hanem robotoló, semmit nem érő eszköznek tekintették. Egyes helyeken - különösen Steyrtől távolabb eső munkahelyeken - a magyar munkásság a deportált emberekkel egy színvonalon mozgott. Ebben az időben hiába kértük az akkori magyar kormány segítségét, az embertelen sorsban szenvedő munkásság sorsának orvoslására, ebbeli kérésünk meddőnek bizonyult. Helyette Ebensee és Hallein munkahelyre SS-Kommandoführert kaptunk, aki a magyarokat szabotőröknek mondotta, és úgy is kezelte. A németek ott ahol csak módjukban állt, megrövidítették az amúgy is kisemmizett munkásságot. Ennek a szerencsétlen népnek lassanként meg kellett válnia féltve őrzött fehérneműitől és kisebb ingóságaitól, hogy testi kondíciójának feljavítására némi nemű élelmiszerhez juthasson. Óvóhelyeken a később érkező németeknek a fegyveres gyári őrség, valamint az óvóhely parancsnok utasítására a helyet át kellett adni. Az utcán, munkahelyeken állandó megjegyzéseknek és szóbeli bántalmazásoknak voltak kitéve. Egyes vendéglőkben a magyarokat nem szolgálták ki, némelyekben pedig csak akkor, ha német fogyasztókat már kiszolgálták. Megszállás után több ízben az orosz katonai hatóság védelmét kellett kérni a német túlkapásokkal szemben, amit az orosz parancsnokság minden egyes alkalommal meg is adott. A szerelvényekkel érkező nyilas vezetők egymás közt torzsalkodtak, nem tudván eldönteni, hogy melyik közöttük a vezető. Minthogy a gyártásban és a munkáskérdésekben általában minden gyári ügyben beleszólást kívántak maguknak biztosítani, Markotay vez. ig. támogatását kellett kérni, hogy tisztázódjék a gyár és nyilasok közötti helyzet. Meg kell azonban jegyezni, hogy az orosz hadsereg közeledtének hírére a nyilas vezetők elszéledtek. A magyar munkavállalók részére az akkori kormány által kijuttatott zsír, bab, konzerv, stb. élelmiszert a németek lefoglalták, és annak kiosztását nem engedélyezték. A Magyarországról kocsikon érkező menekültektől elvették élelmiszerkészletüket, sokaknak lovait, kocsijait és kerékpárjait, majd ezután továbbindították őket a nagy bizonytalanság felé. A kint rekedt munkásság minél előbb való hazatelepítése annál is inkább szükséges és kívánatos lenne, mert az ottani helyzetük a német gyűlölet miatt napról-napra rosszabbodik, élelmiszer-adagjuk pedig az utóbbi időben már annyira lecsökkent, hogy megélhetésük katasztrófával fenyegeti őket.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]

Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők