Bevezető

Az 1968-as csehszlovákiai események vizsgálata az újabb források előkerülésével továbbra is az érdeklődés középpontjában áll. A témával kapcsolatban számos politika- és hadtörténeti vonatkozású tanulmány és kiadvány látott napvilágot, melyek az eseményeket különböző nézőpontból vizsgálták meg, nem beszélve a

. Abból kiindulva, hogy a korabeli történések előzményei és folyamata lényegében ismertek, mindössze csak a szükséges mértékig és a források kapcsán utalunk a belpolitikai és a nemzetközi összefüggésekre. A források az 1968. augusztusi események köré csoportosíthatók. Az elemzés középpontjában a magyar és a csehszlovák belügyi állomány, a két ország állampolgárai, köztük turisták és a csehszlovák határőrizeti szervek tagjainak megnyilvánulásai állnak. A dokumentumok tükrözik a Magyar Néphadsereg katonáinak megnyilvánulásait is. Különös - és ez által fontos - részét alkotják a forrásoknak azok a jelentések, melyek a magyarországi közvélekedésbe, általános hangulatba engednek bepillantást. Mivel a csehszlovákiai események kapcsán a legújabb tudományos feldolgozások elsősorban a külügyminisztériumi és követségi forrásokra alapoztak, ezért a források válogatásának célja az volt, hogy eddig nem vagy kevésbé ismert belügyi dokumentumokat hozzunk nyilvánosságra. Ezért cikkünkben a Belügyminisztérium (BM) miniszterhelyettesi és titkársági irataiból közlünk válogatást az 1968. augusztus és szeptember közötti időszakból. A belügyi források mellett egy, az MSZMP vezető testületei részére 1968. augusztus 21-én készített információs jelentést közlünk. A dokumentumok érdekessége egyrészt, hogy áttekintően foglalkoznak a csehszlovák belpolitikai helyzettel, másrészt a csehszlovák hatóságok és állampolgárok véleményével. A jelentéseken keresztül tehát nemcsak a határon és már csehszlovák területen történt kisebb incidensekbe, hanem az események folyamatába is betekinthetünk. A forrásközlést a BM titkársági iratanyagában található fényképválogatás egészíti ki, melyet a magyar katonai és belügyi hírszerző szervek készíthettek a magyar hatóságok tájékoztatására. A fényképfelvételek általában a katonai invázióval kapcsolatos csehszlovákiai közvélekedést, azon belül is az erőteljes magyarellenes hangulatot tükröznek.

 

A konfliktus eredete

A „prágai tavaszként" és „prágai őszként" elhíresült történelmi események hátterét a Csehszlovákiában elindult gazdasági és politikai reformok jelentették. 1968 januárjában a reformer

került a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) főtitkári tisztségébe, aki reformista politikusként ezt követően hozzálátott a párt és a rendszer átalakításához. A reformintézkedések részeként számtalan politikai elítéltet engedtek szabadon. 1968 márciusában a sajtó cenzúráját is megszüntették, az utazási korlátozásokon pedig enyhítettek. Az országban zajló folyamatokat nyilvánvaló módon a Szovjetunió nem nézte tétlenül. A belpolitikai intézkedések súlyán túl szovjet szempontból azonban létezett egy másik döntő tényező, mindez pedig Csehszlovákia jelentőségének felértékelődésében, a

Nicolae Ceauseşcu

	[X] Nicolae Ceauseşcu (1918–1989), román kommunista politikus. A Román Kommunista Párt teljhatalmú főtitkára 1965 és 1989 között.

által vaskézzel irányított és a szocialista blokkon belül függetlenedni óhajtó Románia leértékelődésében . Mindezen túl Csehszlovákia területén 1945 óta nem állomásoztak szovjet csapatok, Alexander Dubček hatalomra kerülését megelőzően az ország a Szovjetunió megbízható szövetségesének . Az ország fontosságát geopolitikai helyzete is növelte, ugyanis határos volt a Német Szövetségi Köztársasággal. Csehszlovákia ellenőrzés alatt tartása tehát biztonsági, katonai-stratégiai szempontból a Kreml alapvető érdeke volt. Ahogy Vida István fogalmaz, A Csehszlovákiában zajló folyamatok azonban nemcsak biztonságpolitikai kihívást jelentettek a Szovjetunióra, hanem azt is, hogy a szovjet típusú szocialista rendszer és ideológia kerülhet veszélybe. Az események megítélésében az NSZK közelsége kétségkívül döntő lehetett a szovjeteknek. A magyar belügyi forrás is kitér az NSZK szerepére. Mint írják, feltételezhetően a csehszlovák értelmiségen belül létezett az a vélekedés, hogy „nem az ideológiai fellazulás a probléma, hanem az, hogy az NSZK milliárdos kölcsönt akar bevinni a csehszlovák gazdasági életbe és így gazdaságilag függetlenítheti magát a

KGST

	[X] A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) 1949-ben alakult Moszkvában, mint a kelet-közép európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete. Történetéhez lásd FEITL ISTVÁN: Anasztaz I. Mikojan a KGST élén. ArchívNet, 15. évf. 2015. 3.

-től. A nyugatnémet kölcsön elfogadását a diplomáciai kapcsolatok felvétele követi. Ez tüske lenne a „keleti front" testében és példa Magyarországnak, Lengyelországnak arra, hogy az NSZK jelen lehet a népi demokráciákban." A jelentés azonban annyiban nem pontos, hogy nem adja meg minden esetben a hírek forrását. A dokumentum több alkalommal is használja a „van olyan vélemény", „felmerült", „egy volt háborús bűnös véleménye szerint" megfogalmazásokat. (Lásd az 1. számú forrást!).

 

Az invázió és megítélése

Kétségkívül mindkét fél a kétoldalú megbeszélésektől remélt változást. Ennek nyomán került sor az

1968. július 29. és augusztus 2. között zajló szovjet-csehszlovák tárgyalásokra, melynek célja a kialakult helyzet rendezése . A találkozó jelentőségét az adta, hogy a tárgyalás kínálkozott utolsó lehetőségként az 1968 tavaszától elhúzódó helyzet „békés" rendezésére, továbbá

Leonyid Brezsnyev

	[X] Leonyid Iljics Brezsnyev (1907–1982), szovjet politikus, 1964. október és 1982. november között a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) főtitkára. Nevéhez fűződik az ún. Brezsnyev-doktrína meghirdetése, mint a Szovjetunió külpolitikai elve, mely lényegében a szovjet blokk országainak korlátozott szuverenitását jelentette.

szovjet pártfőtitkárral az élén, a szovjet vezetés a legmagasabb szinten képviseltette magát. A négynapos találkozáson Brezsnyev követelte a csehszlovák reformisták eltávolítását a pártból és a sajtó pártirányításának a visszaállítását. A sajtóban ugyanis egyre másra jelentek meg a Szovjetuniót a csehszlovák belpolitikába való beavatkozása miatt nyíltan bíráló cikkek. Dubček a tárgyalások alkalmával ígéretet tett a szovjet követelések teljesítésére, ám azok megvalósítását az 1968. szeptemberre tervezett rendkívüli pártkongresszusig megpróbálta elodázni. A belügyminisztériumi jelentés másik érdekességét az adja, hogy megfigyelhető benne az 1920-ban, Trianonban elvesztett felvidéki területekkel kapcsolatos direkt véleménynyilvánítás. Mindez éppen Ágcsernyő vonatkozásában kerül elő. A település a BM által meg nem nevezett hangadó szerint ugyanis „magyar" területen fekszik, és az nem illetné meg a csehszlovákokat. A hangulatjelentések szerint a felerősödő magyar- és szovjetellenesség mellett - azzal szoros összefüggésben - több helyen az emberek olyan reményüknek adtak hangot, hogy az 1938-as bécsi döntéssel visszaszerzett és 1945-ben ismételten elveszített felvidéki területeket a szovjetek segítségével újfent Magyarországnak adnák. Az 1968-as csehszlovák eseményekkel kapcsolatos belügyi források javarészt kitérnek „nacionalista megnyilvánulásokra", mely mind a felvidéki magyarok, mind pedig a szlovákok számára újra beszédtémát és ez által feszültséget jelentett. Hozzá kell tenni, hogy a magyar belügyi és katonai szervek kiemelt figyelmet fordítottak nemcsak a felvidéki magyarok és szlovákok, hanem a Magyar Néphadsereg személyi állománya körében tett megnyilatkozásokra. A felvidéki római katolikus papok a jelentés szerint „Elmondták, hogy a szlovákok részéről a magyarsággal szemben erős soviniszta agitáció kezdődött. „Magyarokkal, zsidókkal és cigányokkal nem akarunk együtt élni, takarodjanak ezek Szlovákiából" szövegű falragaszok jelentek meg." (Lásd az 1. számú forrást és a fényképválogatást!). Mindazonáltal a jelentésből az is kitűnik, hogy a felvidéki - valószínűsíthetően magyar nemzetiségű - római katolikus papok számíthattak a szlovák püspökök szolidaritására, akik a forrás szerint: „a szlovákok nacionalizmusával szemben menedéket jelentenek számukra." Az itt közölt forrás 1968. augusztus 1-jén kelt, és a csehszlovák lakosságnak az ágcsernyői találkozóval kapcsolatos találgatásokat is említi. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy a lakosság általában - feltételezhetően a csehszlovák sajtó szovjetellenes cikkei nyomán - reálisan érzékelte az öt szocialista ország pártvezetőinek szoros egyeztetéseiből eredő esetleges következményeket. (Lásd az 1. számú forrást!).

 Szovjet katonák a prágai rádió épülete előtt a csehszlovákiai bevonulás idején

Hozzá kell tennünk, hogy az ágcsernyői tárgyalásokat megelőzően a Varsói Szerződés csapatai nyomásgyakorlás és a már készülőben lévő „éles" bevetés céljából 1968. június és augusztus elején demonstratív hadgyakorlatot tartottak Csehszlovákia területén. Az első szovjet egységek már 1968. május végén átlépték a csehszlovák határt, az országba összesen 24 ezer katona érkezett, köztük 800 magyar honvéd. Az utolsó csapatok csak augusztus elején hagyták el az országot, amely hatott az ágcsernyői találkozó légkörére is. Az 1968 augusztusában kelt hangulatjelentéseket ezért a hónap elején befejeződött hadgyakorlat fényében kell értelmeznünk. A jelentések itt is megállapítják, hogy a kérdés rendezése kapcsán magyar, szlovák és jugoszláv viszonylatban is élénk érdeklődés nyilvánult meg. A belügy, jelen esetben a Határőrség Országos Parancsnoksága (BM HOP) itt sem ment el a nacionalista és irredenta megnyilvánulások említése nélkül, mely szerint például a jugoszláv határ közvetlen szomszédságában fekvő Csörnyeföld községben több személy is irredenta dalokat énekelt. A források azonban a legkülönbözőbb helyszínekről származó információkat próbálták meg összegyűjteni, mint például Csörnyeföldről (Zala megye), Karosról (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) vagy Párkányból (Štúrovo) (és azoktól a csehszlovák határőröktől, akikkel a magyar katonák érintkezésbe léptek. (Lásd a 2. és a 3. számú forrást!).

A „Sumava" fedőnevű hadgyakorlatot követően is folytatódott a Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregeinek felkészítése. A Belügyminisztériumban a felkészülést Németi József rendőr vezérőrnagy, miniszterhelyettes irányította. A felkészülés során a magyar határőrség szorosan együttműködött a szovjet csapatokkal. A Magyar Néphadsereg fokozatos mozgósítása - kiegészítve a rendvédelmi, karhatalmi és katasztrófavédelmi feladatokat ellátó szervekkel munkájának koordinálásával - jelentős többletterhet rótt a hadsereg vezetésére. A csehszlovákiai invázió időpontjául augusztus 21-ét jelölték ki. Ezzel kezdetét vette a Magyar Néphadsereg 1956 utáni történetének egyetlen éles bevetése „Zala" fedőnéven, mely 1968. augusztus 21. és október 31. között zajlott. A csehszlovák határőrséget és csendőrséget teljesen váratlanul érték az események. A kijelölt feladatok végrehajtásaként a csehszlovák forgalmi ellenőrzési pontokon - ahol a magyar és a csehszlovák határőrök közösen végezték az átkelők ellenőrzését - a magyar határőrök megadott időben, egyszerre

. A BM Határőrség Országos Parancsnoksága által készített jelentések percre pontosan . Az első napon készült jelentésből ismételten kiderül, hogy a csehszlovák katonai állomány és a lakosság, köztük még a csehszlovák hadseregben szolgálatot teljesítő magyar nemzetiségű katonák is nagyfokú ellenszenvvel, de annál kisebb ellenállással fogadták az országba bevonuló „szövetséges" magyar csapatokat. A jelentés végén kiemelték, hogy a csehszlovák polgári személyek részéről szintén előfordultak szovjet és magyarellenes megnyilvánulások, a csehszlovák szervek beosztottai részéről kezdetben semleges volt az álláspont - a hírek meghallgatása után azonban - „az egyetértés általában negatív irányban megváltozott." (Lásd a 4. számú forrást!). Az intervenció első napjaiban - mivel háborúhoz hasonló helyzet volt - a BM és a Magyar Néphadsereg körültekintő figyelmet fordított a saját személyi állományában elhangzott vélemények kivizsgálására. A BM pártbizottsága részéről készült jelentés szerint a személyi állomány „beavatkozó segítségnyújtásként" tekintett az intervencióra. Annál meglepőbb azonban, hogy a jelentés szerint az MSZMP BM-bizottsága állományában olyan kérdések merültek fel, mint „Kik hívták be a szövetséges csapatokat" másrészt 1956 kapcsán azt találgatták, hogy ki lesz a csehszlovák Nagy Imre és Kádár János. A belügyi pártszervek hangulatának érdekes színfoltját alkotják azok a megnyilvánulások, melyek azzal foglalkoznak, hogy a csehszlovákiai események miatt várhatóan kevesebben nyaralnak majd a Balatonnál. Annál érdekesebb, hogy az MSZMP belügyminisztériumi bizottságában a Szabad Európa Rádió (SZER) hírinformációival kapcsolatban is tettek fel kérdéseket. (Lásd a 6. számú forrást!). A BM IV. Főcsoportfőnökség területén az egyik jelentés tanúsága szerint többen burkoltan felvetették a katonai intervenció létjogosultságát. Az MSZMP BM bizottságának tagjai között is nyilvánvalónak tűnhetett, - bár nyíltan nem mondhatták ki - hogy a „szövetséges" csapatok csehszlovákiai bevonulása lényegében nem vezethet eredményre akkor, ha ugyanazokkal a reformista vezetőkkel kötöttek a szovjetek megállapodást, mint Ágcsernyőn és Pozsonyban. A jelentés beszámol, hogy ez által egyes „elvtársak" a katonai akció indokoltságát vonták kétségbe. Az I. Főcsoportfőnökség területén például az keltett meglepetést, hogy a nyilatkozatot Dubček írta alá, miközben úgy tudták, hogy őt . (Lásd a 8. számú forrást!).

A Belügyminisztérium III/1. csoportjának jelentése a korábbiakkal ellentétben sokkal többet elárul a csehszlovák eseményekkel kapcsolatos általános közhangulatról. A forrásban úgy fogalmaztak, hogy „Az elvtársak megnyilvánulásaiból, véleményeiből erőteljesen csendült ki a párt politikája iránti bizalom hangja, a proletár internacionalizmus erősítésének gondolata." (Lásd a 9. számú forrást!). Mindez azonban korántsem minden esetben állta meg a helyét. Az információk szerint - melyek egy része a polgári alkalmazottaktól származott - helyenként, egyes személyeknél és helyszíneken „zavartság", hisztéria jelentkezett. A megszállást követő első napokban Budapesten és az ország más részein a rémhírterjesztések miatt a lakosság folytatta a - már korábban elkezdett - élelmiszer

. Mindez egyébként jellemző volt a „szövetséges" csapatok által megszállt területeken is. (Lásd a 7. számú forrást!). Megfigyelhető, hogy a belügy ezeket tartotta a kevésbé ártalmasnak, így a felelősségre vont személyek többségét adminisztratív és fegyelmi büntetéssel sújtották. Annál fontosabbnak tekintette a belügyi szerv azoknak a véleménynyilvánításoknak az operatív ellenőrzését, ahol már politikai célzatú kijelentések történtek. Az Olaszországból hazatérő Újpesti Dózsa röplabdázói közül a jelentés szerint az egyik sportoló a következő kijelentést tette, „különösebb értelme nincs a csehszlovákok ilyen irányú ténykedésének, mert ebből a buliból úgysem lehet kiszállni." Hasonló véleménynyilvánításról szerzett tudomást a belügy P. Gy. polgári alkalmazott esetében, aki nyíltan közölte a magyar pártvezetők Moszkva iránti lojalitásával kapcsolatos véleményét, kiemelve azt, hogy a csehszlovák vezetők nem akartak csapdába kerülni, amikor a szovjetek moszkvai tárgyalásra invitálták őket. Azonnali intézkedés kellett azonban Ny. J. rendőr szakaszvezető ellen, aki állítólag a Szabad Európa Rádió hallgatását követően olyan tabunak számító kérdésekről alkotott véleményét, mint a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása. Ügyét - miután állásából elbocsátották - azonnali határidővel a Katonai Ügyészségre továbbították. Mindezek mellett kétség sem férhet hozzá, hogy a legkülönösebb megnyilatkozásokat éppen a belügyi szervek jogtanácsosai tették, akiket a belső elhárítás, az ún. „Jogászok" fedőnév alatt futó operatív munka alkalmával leleplezett: „A BM Néphadsereg utcai központi épületében belügyi jogtanácsosaink gátlástalanul és cinikusan kommentálták az eseményeket. Arrogáns szovjetellenesség, tömény nacionalizmus és Pártunk egész politikájának lejáratása, gyűlölete jellemezte értékeléseiket." (Lásd a 9. számú forrást!). A belügyi anyagok alapján az MSZMP vezető testülete tagjai részére készített hangulatjelentések is több alkalommal kiemeltek olyan kijelentéseket, melyek a felvidéki területek visszaszerzésével voltak kapcsolatosak. A budapesti, megyei, járási és városi pártbizottságok augusztus 24-i kibővített ülésükön adtak tájékoztatás pártaktíváknak. Ezeken hangzott el: (Lásd az 5. számú forrást!).

A Belügyminisztérium titkársági iratai között fennmaradt dokumentum foglalkozik egy, a keletnémet határ mellett - Jiříkov település közelében - létesített magyar rádió-felderítő állomás csehszlovák rendőri és polgári személyek általi megtámadásával. A történéseket a „különleges események" közölt jelentették, de az eset mégsem kapott kiemelt jelentőségű minősítést. Érdekes azonban, hogy a magyar mérőházat feldúló és végül elfogott csehszlovák „támadók" egyikét a magyar katonák egyszerűen elengedték. A sérültek nélküli „támadás" az egyre erősödő magyarellenességnek tulajdonítható, amelyből - kiegészülve a verbális fenyegetésekkel - feltehetően rendszeresen kijutott a magyar katonáknak. A hírt a SZER a „Krasznaja Zvezda" szeptember 4-ei számára alapozva természetesen eltúlozva, melyben azt próbálta sugallni, hogy a magyar egység valamiféle komolyabb fegyveres összeütközésbe keveredett. Az eset miatt végül elnézést kértek a helyi rendőrségtől, de hozzátették, hogy az állomás a továbbiakban is számíthat hasonló incidensekre. Feltehetően az iránymérő állomás megerősítésére szeptember 5-én két páncélozott járművel 20 szovjet katona érkezett a területre. (Lásd a 10. számú forrást!).

A Magyar Néphadsereg által ellenőrzött csehszlovák területeken a jelentések szerint általában nyugalom volt. Az írott források egyes esetekben nem tértek ki teljes részletességgel az intervenciót követő magyar- és szovjetellenességre. A Magyar Néphadsereg „Zala" fedőnevű mozgósításával kapcsolatos egyik forrás általánosan úgy fogalmazott, hogy „általánosnak mondható a tartózkodás katonáinkkal szemben." (Lásd a 11. számú forrást!). A szovjet katonákkal kapcsolatban a helyi lakosok előszeretettel használták a rémhírek terjesztését, sőt a jelentésekből nem mindig érződik, hogy a szovjet vagy a magyar katonák iránt fogalmazódott-e meg nagyobb ellenszenv. A magyar katonák csehszlovákiai tartózkodása során számos kompromittáló „rémhír" terjedt el. A forrás kiemeli, hogy a tapolcsányi járási rendőrparancsnokság elsősorban ilyen ügyekben kívánt együttműködni a magyar katonai vezetőkkel. A BM III/IV. Csoportfőnökség jelentése szerint 1968. szeptember 6-án a helyi rendőrkapitányság „provokatív jelentést" küldött a magyar parancsnokságnak, amelyben azt állította, hogy a magyar katonák zaklatták a polgári lakosságot, részegeskedtek, károkat okoztak, lányokat és asszonyokat vittek a táborba. A BM jelentése szerint az ilyen és ehhez hasonló bejelentések teljes mértékben alaptalanok voltak, ami mögött a valódi események elkendőzését láthatjuk. A belügyi források ugyan közölnek olyan esetet, amikor magyar katona „leittasodott", ezeket a belügy a „kisebb fegyelmezetlenségek" kategóriájába

. (Lásd a 11. számú forrást!). Feltehetően hamis információkon alapultak a Csehszlovákiából hazatérő magyar turisták által közvetített hírek is. Az egyik jelentés szerint a tornanádaskai forgalomellenőrző ponton belépő magyarok elmondták, hogy a bevonuló szovjet harckocsik elé két férfi és egy nő vetette magát, akik a helyszínen meghaltak. (Lásd a 7. számú forrást!).

Az inváziót követően egyre erősödő magyarellenességnek lehetünk a tanúi, mely a belügyminisztériumi forrásokon keresztül is kirajzolódik (Lásd a 7. számú forrást!). Mindazonáltal az intervenció utáni közhangulatot a legközvetlenebbül a Magyar Néphadsereg és a BM illetékes szervei által készített fényképfelvételek tükrözik. (Lásd az 1-26. számú fényképfelvételeket!). A plakátok, falfirkák - melyeket itt hozunk először nyilvánosságra - egyaránt a már említett magyar- és szovjetellenesség közvetlen helyi

. Kétség sem férhet hozzá, hogy egy, sőt több idegen állam katonai jelenléte egy országban alapvetően demoralizálja a lakosságot. A Brezsnyev-doktrína értelmében az öt szocialista ország katonai beavatkozása Csehszlovákia belügyébe komoly társadalmi feszültségeket eredményezett, melyet a (cseh)szlovák lakosság a megszálló csapatokon próbált „levezetni" hangot adva egyértelmű nemtetszésének. Az események kapcsán mind Magyarországon, mind Csehszlovákiában immáron nemcsak burkoltan, hanem egyre nyíltabban újra felerősödtek a nacionalista és kisebbségellenes hangok. Talán kevésbé ismert, hogy a magyar kisebbség képviseleti szerve, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) a megszállás és a magyar katonák jelenléte ellen több tiltakozó állásfoglalást kiadott, melyek a korabeli sajtóban is . A magyar csapatok bevonulása érthető módon aggodalommal töltötte el a felvidéki magyarságot. Tisztában voltak ugyanis vele, hogy kollaborációval fogják őket vádolni, a felvidéki magyarság amúgy jogos politikai-kulturális törekvései és elért eredményei pedig előbb vagy utóbb hátrányt szenvedhetnek. A megszállt területekre koncentrálódó hungarofóbia ezért újfent látványos méreteket ölt. Az 1968. augusztus 21-ei rendkívüli kiadása - melyben felhívást tettek közzé - utalt arra, hogy a felvidéki magyarság részéről bármiféle provokáció ártalmas lehet: Mindazonáltal a Magyar Néphadsereg akciója kétség kívül lehetőséget teremtett, hogy a felvidéki magyarok, de a hivatásos belügyi állomány és a párt tagjai is emlékezzenek arra, hogy az 1938. november 2-i első bécsi döntés után harminc évvel újra magyar harci alakulatok léptek az egykori történelmi Magyarország területére.