(1952–1982)

30 év a katolikus gimnáziumok életében

Két jelentés tükrében

„A politikai-erkölcsi nevelés fontos területét, az osztályfőnöki órák[at] erősen felhasználják saját céljaik érdekében, pl. Esztergomban, ahol az osztályfőnöki óra egyenesen romboló hatású ifjainkra. A tanár arról beszélt, hogy a tanuláshoz intuíció, diszponáltság kell, vannak időszakok, amikor képtelen tanulni az ember. Negyedév után az azt megelőző idegizgalom feloldódik, s a diákok energiája egy természetes és érthető gátlástalanságban tör ki.”

Bevezető

Az 1948 és 1990 között létezett szocialista államberendezkedés egyházpolitikájának, az egyházak történetének feltárása ma is zajlik. Jelen írásnak nem célja a katolikus egyházi oktatás történetének teljes megismertetése, hanem csupán két dokumentum bemutatásával annak érzékeltetése, hogy a rendszer miként viszonyult az egyházhoz a korszak kezdetén, valamint a harminc évvel későbbi „érett" időszakában. A két, egymáshoz szinte pontosan 30 év különbséggel készített jelentés tartalma alapján láthatóvá válik a rendszer működési mechanizmusainak változása, a gondolkodásmód átalakulása.

A katolikus egyház helyzete, de leginkább az oktatáshoz való joga a második világháború után gyökeres megváltozott. A kommunista hegemóniájú államhatalom a legfontosabb lépésként 1948-ban államosította az összes egyházi iskolát. A katolikus egyház vezetői elleni eljárások után 1950-ben a legtöbb szerzetesrendet is feloszlatták, majd hosszas tárgyalásokat követően csupán négy (három férfi és egy női) rend esetében tettek kivételt: a bencések, a piaristák, a ferencesek, valamint a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendjének működését engedélyezték. A kommunista államhatalom az ekkor megkötött Megállapodás szerint e meghagyott rendek kezelésébe hat fiú- és két leányiskolát (gimnáziumot) adott vissza. (Ebben az időben a nem katolikus egyházak is összesen nyolc középiskolával rendelkeztek.)

A szerzetesrendek vezetői az egyházi vezetés kívánságára vállalták a tanítás folytatását, az iskolák átvételét és működtetését. A bencések ismét megindították az oktatást a pannonhalmi gimnáziumban, illetve a győri Czuczor Gergelyről elnevezett gimnáziumban. A piaristák átvették a kecskeméti és budapesti gimnáziumot, a ferencesek a Temesvári Pelbártról elnevezett esztergomi, illetve a szentendrei gimnáziumot, míg az iskolanővérek egy budapesti (Patrona Hungariae) és egy debreceni gimnáziumot (Svetits) kaptak meg, kollégiumokkal együtt. A középiskolákban évfolyamokon két-két párhuzamos osztály indulását engedélyezte az államvezetés, legfeljebb 40-40 fővel.

Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Esztergom

A korszak jellegéből adódóan az egyházi szokások, a vallásos élet elleni propaganda és az adminisztratív fellépések sorozata már említett Megállapodással sem szűnt meg. Az ateista és materialista világnézet elterjedését és ezzel egyetemben az ifjúság megnyerését minden eszközzel igyekeztek elősegíteni. A formálisan engedélyezett hitoktatás elé is akadályokat gördítettek, a minimumra kívánták csökkenteni az egyház gyermekekre gyakorolt hatását a.

Az ötvenes évek elején nagyon sok módosítást hajtottak végre az oktatási rendszeren, az intézményi szervezettől kezdve a pedagógiai módszerekig. Rendeletek és határozatok tömegét hozták, amelyeket - elvileg - mindenkinek végre kellett hajtani. Új rendtartásokat, tanmeneteket és munkaterveket dolgoztak ki az iskolák számára. Ezek nagy része a katolikus gimnáziumok számára is végrehajtandó volt, és pl. az állami tankönyvekhez sem állíthattak össze katolikus formulát, azonban a katolikus álláspontot a tanárok kifejthették. Az egyházi iskolák oktatási rendszerét az Állami Egyházügyi Hivatal 1951. májusi felállítása után is a Közoktatásügyi Minisztérium ellenőrizte. Szakfelügyelői a helyi tanácsok illetékeseivel egyetemben rendszeresen látogatást, ellenőrzést tartottak az egyházi iskolákban.

A katolikus egyház a megmaradt oktatási jogainak gyakorlására a Megállapodásban foglaltaknak megfelelően Katolikus Középiskolai Főhatóságot hozott létre, illetve Katolikus Tanügyi Bizottságot alakított, saját hatáskörrel. A középiskolák nevelési ügyeit, illetve a valláserkölcsi elvárások érvényesülését ellenőrizte. Emellett az érvényben lévő állami jogszabályok végrehajtását is számon kérhette.

Nővérek a Svetitsben

Az államhatalom a társadalom szociális és származási jellemzőinek átalakítását nyilvánította kiemelkedő fontosságúnak, és mindent elkövetett, hogy a „munkás- és a (szegény)paraszt-származású" fiatalok minél nagyobb számban tanuljanak tovább, és kerüljenek a vezető pozíciókba. A korábbi „kiváltságos" rétegekből származó személyek előrelépését azonban minden eszközzel hátráltatni igyekeztek. Az iskolai felvételeknél a munkás, a dolgozó paraszt és az értelmiségi származás kategóriái mellett létezett az „egyéb" rovat is, ahová a kispolgári szülőkkel rendelkezőket sorolták, valamint az „X" kategória, amelybe a volt „uralkodó osztály", a „kizsákmányolók" gyermekei kerültek.

1953-ig az egyéb kategóriába tartoztak az alkalmazottak, valamint a „kulákok" is, vagyis a nagyobb földterülettel, vagyonnal rendelkező parasztok gyermekei. Ezeknek az elveknek a kisebb-nagyobb mértékű érvényesítését követelték az egyházi iskoláktól is, és az oda bekerült diákok származásának adatait folyamatosan rögzítették. Ez megmutatkozott nemcsak az 1952-es, hanem az 1982-es jelentésben is, bár két adatsor alkalmazása, illetve az említett társadalmi csoportokhoz való tartozás hátrányai a két időszakban élesen eltértek egymástól.

Darvas József

1950 és 1953 között a közoktatásügyi miniszter Darvas József volt, aki élénken igyekezett informálódni az egyházak dolgaiban. Iratanyagából került elő az elsőnek közölt, 1952 végéről származó, átfogó jellegű jelentés, melyhez a miniszter nem fűzött írásbeli megjegyzést.

Az egyházakra, különösképpen a katolikus egyházra nehezedő nyomás az ötvenes évek elején volt a legnagyobb. Ebben az időszakban még él Sztálin, még Rákosi Mátyás az állam első számú vezetője, és többek között Mindszenty József esztergomi és Grősz József kalocsai érsek is még börtönidőszakát töltötte. 1952-re a katolikus gimnáziumok már egyértelmű viszonyok között voltak kénytelenek oktatási feladataikat végezni, folyamatos figyelés és ellenőrzés közepette. A materialista alapokon álló hatalom saját elveinek gyakorlatát kérte számon. Ez utóbbiak mibenléte a most közölt jelentésből is világosan kiderül. A jelentés készítői elmerültek a részletekben, s a mindennapi tanítási gyakorlatról, valamint a tanítási órákon elhangzottakról sokat megtudhatunk. A korszak frazeológiája és mentalitása szintén erőteljesen jelentkezik a mondatokban.

Harminc évvel később, a nyolcvanas évek elejére kimutatható mértékben módosult a hatalom gondolkodásmódja és ezzel egyetemben az elvárások is. A rendszer megszilárdult, különösebb belső veszély, ellenállás nem fenyegette, társadalmi bázisa biztosított volt. A gazdasági bajokat a tőkés hitelfelvétel még orvosolni tudta. Az egyházakkal néhány kivételtől eltekintve már nem keresték a konfrontációt, a közös nyugalomban voltak érdekeltek.

Köpeczi Béla

1982 közepén Köpeczi Béla került a művelődési miniszteri székbe, és szeptember folyamán a magyar katolikus egyházfővel való találkozásához kapott háttéranyagként egy átfogónak szánt jelentést. Jellemző, hogy mellékelték számára az 1950-es Megállapodás jegyzőkönyvét, míg ennek tartalmát 1952-ben ismertnek tekintették. A miniszter a fontosabbnak tartott bekezdéseket vagy információkat tollal megjelölte, azonban egy kivételével - melyet jegyzetben közlünk - nem fűzött hozzá megjegyzéseket.

Ez a jelentés nem számol be részletesen a gimnáziumok vallásos jellegű vagy egyéb, a kívánalmaktól eltérő módszerű oktatásáról, ez már nem számított lényegesnek ebben az időszakban. Ellenben hangsúlyozzák az egyházi vezetés és az oktatási intézmények igazgatóinak nyitottságát együttműködésre való hajlandóságát. Jellemzőnek nevezik a jó kapcsolatot a helyi társadalmi szervekkel, bekapcsolódásukat a politikai eseményekbe. A jelentésben a tárgyi feltételek, az épületek felújításának problémái dominálnak, amivel 1952-ben viszont nem foglalkozak. Lényeges kiemelni, hogy a háttéranyag címében - vélhetően tévedésből - Lékai László esztergomi bíboros érsek keresztneve helyett Lékai János kommunista újságíró, a Tanácsköztársaság tisztviselőjének neve szerepel.

A jelentések írógéppel készültek, és kézzel javítottak. Az írásműveket szöveghűen, a rövidítéseket [] jelben feloldva, és a jellemző elírásokat vagy tévedéseket [!] jellel közöljük, míg a korabeli, ma már magyarázatra szoruló személyek és fogalmak értelmezését jegyzetekben adtuk meg.

A szövegben gyakran hivatkoznak a gimnáziumok igazgatóira, akiknek a nevét jegyzetben adtuk meg. A meg nem nevezett kecskeméti piarista igazgató 1952-ben Ifjú Sebestyén volt, a győri bencés iskola igazgatója Holenda Barnabás, míg a budapesti Patrona igazgatói székében Dr. Papp László ült.

1982-ben igazgatók személye háttérbe szorult, szerepük kevéssé volt fontos az oktatásügy vezetői számára, a szövegben név szerint nem is fordulnak elő. Az igazgatók a következők voltak: Pannonhalma: Korzenszky Richárd, Győrben Luit Otmár, Esztergomban Máté Károly P. Teodóz, Szentendrén Hegedűs János P. Kolos, a budapesti piarista gimnáziumban Kemenes László, a kecskeméti piaristában Dr. Lukács László, a budapesti Patrona Hungariae-ban Erdős Edit M. Caritas, míg a debreceni Svetitsben Farkas Mária M. Margaréta.

Fotók: Képkönyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár, gordosdenes.hu, svetits.hu

Ezen a napon történt február 02.

1907

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus (*1834)Tovább

1920

Szinyei Merse Pál magyar festőművész (*1845)Tovább

1933

Adolf Hitler feloszlatja a német parlamentet.Tovább

1943

Véget ér a sztálingrádi csata, a 6. német hadsereg megadja magát.Tovább

1957

Kádár János salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő