(1952–1982)

30 év a katolikus gimnáziumok életében

Két jelentés tükrében

„A politikai-erkölcsi nevelés fontos területét, az osztályfőnöki órák[at] erősen felhasználják saját céljaik érdekében, pl. Esztergomban, ahol az osztályfőnöki óra egyenesen romboló hatású ifjainkra. A tanár arról beszélt, hogy a tanuláshoz intuíció, diszponáltság kell, vannak időszakok, amikor képtelen tanulni az ember. Negyedév után az azt megelőző idegizgalom feloldódik, s a diákok energiája egy természetes és érthető gátlástalanságban tör ki.”

 

III. Tanulmányi színvonal

1. Tanmenet

A tanmenetek a kiadott irányító tanmenetek alapján készültek. Az igazgatók jóváhagyták. Az állami tankönyveket használják. Külön jegyzetet nem készítenek, szerintük a könyvek teljesen megfelelőek. A szentendrei igazgató szerint azért, hogy a látszatát is elkerüljék annak, hogy az állam ellen dolgoznak. A piarista gimnázium

szerint az engedélyezett eltéréseket a nevelők óravázlataikban szokták feltüntetni, de ebben az évben erre még nem került sor.

2. A tanárok készülése [!]

A tanárok órára általában felkészülnek, vázlatokat írnak, amelyek elég gondosak, sőt aprólékosak, azonban a vázlatok nem mindenütt felelnek meg a didaktikai követelményeknek. Általában a gyakorlati élettel való kapcsolat, az ideológiai vonatkozások hiányoznak. A debreceni gimnáziumban egységes szempontok szerint készítik a vázlatokat, ami a formális fokozatok burkolt alkalmazását jelenti.

3. A tanítási órák színvonala

A tanítási órák színvonala több szempontból nem megfelelő. Általában jellemzi az órákat a bőséges és aprólékos tény- és adatközlés, azonban hiányzik a

összefüggés és [a] legritkább esetben lehet találkozni a gyakorlati élettel való kapcsolattal.

A tanítási anyag nevelői értékének kiaknázása csaknem mindig elmarad. Az órákon általában a tankönyv anyagát közlik, azonban az egyes megállapításoknál a végső következtetéseket nem vonják le. A materialista világnézet elleni állásfoglalásuk a tanítási órákon erősen érvényesül. A debreceni gimnázium igazgatója kijelentette, hogy a materialista világnézetet tárgyilagosan ismertetik a tanulókkal, de hozzáfűzik, hogy ezzel szemben mi a katolikus álláspont. „Mi tagadjuk a majomtól való származást" kijelentéssel vulgarizálják a fejlődésről szóló marxista tanítást. - A biológia-tanításban a szentendrei gimnázium igazgatója az ember fejlődésével kapcsolatban megállapítja, hogy „ma már értelmes ember nem tagadhatja az egysejtből [!] való származást, de mi a dualizmust hirdetjük: a lelket Isten teremti, akkor, mikor az ember gondolkodni kezd".

A piarista gimnáziumban az egyes állatokat a környezetükben ismertetik, összehasonlítják az előző törzsek állataival, de a környezet, az életkörülmények hatását a szervek és a szervezetek átalakulásában nem tudatosítják. Az idealista nézetek, mint megjegyzések fordulnak el az órákon, például „a pók tudja, hogy légy esett a hálójába", vagy „milyen szellemes megoldás" a máj kapillárisaiban lévő sejtek működése. Az ember származására való utalást csak félénken merték megkísérelni az egyes órákon, főleg a felügyelő kedvéért. Például „az élet a vízből ered". - Az esztergomi gimnáziumban a szívburokról, annak belső tartalmáról beszélve a tanár megkérdezte: „Krisztus urunkat, mikor a katona lándzsával a mellén megszúrta, szívéből mi folyt ki?" A tanulók kórusban válaszolták: „vér és víz". Kissé szokatlan módja ez a tudományos megállapítás igazolásának. Találkozunk még elavult, mechanikus felfogással is: pl. „Az emberi test, mint gépezet" felírású szemléltető kép alkalmazásánál. A tanítási órákon általában a szocialista társadalom szervezett munkájának eredményei elsikkadnak, például a szentendrei ferences gimnázium fizikai és földrajz óráján az éghajlattal kapcsolatosan szó sem esik a

éghajlat-változtató jellegéről, a szélvédő erdősávokról, a fagyálló növényfajtákról stb. - A történelemtanításban az események aktualizálása elmarad. A történelmi eseményeket idealista történelemszemlélet alapján tanítják. Például az esztergomi gimnáziumban az első világháború okául a szarajevói eseményeket, Szerbia makacsságát tüntetik fel, a háború és az imperializmus közti összefüggést nem veszik észre. A tanár véleménye szerint Oroszországnak a II. világháborúban való részvételével kapcsolatban Lenin és Sztálin hangsúlyozták, hogy Oroszországnak tengerre van szüksége. A II. osztályban a pápaság és császárság küzdelmével és a negyedik keresztes-hadjárattal kapcsolatban megállapította, hogy a 200[0] évnek ez volt a legideálisabb harca, hiszen célja a térítés és a szent sír [!] visszafoglalása volt, bár voltak, akiket a nagyravágyás vezetett. Az órákon kínosan kerülik mindazokat a témákat, melyek az egyház tudományellenes magatartásával foglalkoznak (például Galilei [!] üldözése, Mikszáth regényei). szólva az egyház szerepéről megállapítják, hogy a tudományok fejlődésében eleinte gátló, később élenjáró volt. - irodalmi órán a költészetet tudománytalanul, teljesen ösztönös jelenségként tanítja a debreceni gimnázium. A tanár szerint a költő nem akar írni, hanem kénytelen írni, mert a lelke tele van. Bajza csak költő-kuli, az igazi írók azt tanulták tőle, hogyan nem kell írni. Petőfi családi és tájverseinek jellemzése: „Kedves, bájos, egyszerű, mesterkéletlen". De az eszmei mondanivalóikat nem emelik ki a verseknek. Tanítási módszerük gyakran verbalizmushoz vezet.

A tanár általánosításokat szövegez meg, a tanulók tapasztalataitól függetlenül, amiket azok bemagolnak. - A piarista gimnáziumban a tanárok az elméletet és a gyakorlatot, a tartalmat és a formát teljes elszakítottságban tárgyalják. Például a nyelvtani szabályokat kellő számú példa nélkül gyakoroltatják. Az irodalmi anyag tárgyalásánál az eszmei mondanivaló háttérbe szorul a formai elemzéssel szemben. Például Arany: János pap országa című költ[eménye] tárgyalásakor a tanár bevezetőjében kiemelte, hogy a főpapsággal ellentétben az alsópapság a nép mellé állt a Habsburgok elleni harcban, de tovább nem folytatta, hanem azonnal a vers formai elemzésére tért át. A „kényes" témába nem akart saját bevallása szerint belemélyedni. A költemény tartalmát nem aktualizálta, nem foglalt állást, mint a piarista tanár a nép állama mellett. Esztergomban Eötvös Karthausi-jának értékelésénél a regény egyik nagy értékének tulajdonította a tanár, hogy a regényben az egyéniségnek óriási szerepe van. A földrajz-tanításban is igen komoly hiányosságok vannak; a teljesen rossz földrajztanítás mintaképe a

egyik földrajz órája, ahol a tanár Franciaország történeti fejlődését, népességét és iparát vette fel óravázlatába, ezzel szemben az órán lényegében a történeti fejlődést tanította, a népességet csak röviden említette. Így az óra lényegében történelem óra volt, ahol a legrészletesebben a középkorral foglalkozott, ez a középkor dicsérete volt. Egyik mondata például szó szerint: „De azért a feudalizmust nem lehet elítélni teljesen, mert akkor kezd kialakulni az ipar, a manufaktúra". Ezt már a burzsoá társadalom tárgyalásából visszapillantva mondta. Letanította az egész burzsoá forradalmat, majd így értékelt: „Elhárultak a kapitalizmus akadályai, aki eddig csak munkás volt, most gyáros lehetett". A Marshall-tervről: „Amerika adta a kölcsönöket, hogy azon azt vásárolják, amire szükségük van". Az államforma tanításakor felírta a köztársasági elnök nevét is, viszont a füzetekben nem szerepel , , [!] stb. elvtársak neve. - Az orosz nyelv erős lebecsülése látszik az esztergomi gimnáziumban. Teljesen helytelen módszerrel tanítanak (a meg nem tanult szavakat 50-szer leíratják), elriasztják a tanulókat a nyelv tanulásától. Az órán fegyelmezetlenség van, az eredmény nagyon gyenge.

Az egyes tananyagokkal kapcsolatban egy-egy példát említenek ugyan népi demokráciánk életéből is (földalatti gyorsvasút, államosítás), de elszigetelten, minden magyarázat nélkül.

Igen jellemzőek a hittanórák, ahol teljesen gátlásmentesen fejtik ki a nézeteiket, Esztergomban például a háborúról azt tanítják, hogy isten [!] kezében arra jó, hogy büntetésének vesszője legyen, de egyben érdemeink forrásává is válik, ha isten [!] akaratában megnyugodva türelmesen viseljük. A vallás a társadalom létének alapja - tanítják - e nélkül nincs erkölcs, ha a vallást elválasztják az erkölcstől, ott az erkölcs is megszűnik. A valláserkölcs azért fontos, mert nélküle nincs semmi, ami az embert megfékezné. Az emberek nem látnák az alattvalók és elöljárók viszonyát. A kultúra vallás nélkül hátrább viszi az embert. „Ha elveszik az embertől a vallást, nincs ami megkülönböztesse az embert a többi élőlénytől. Csak az értelmes lény tudja azt, hogy van Isten." A pannonhalmi gimnázium hittanóráján azt fejtegetik, hogy a vallás alátámasztja a tudomány elveit.

Ezektől eltérő jelenségeket is találunk. A piarista gimnázium természetrajz óráján rámutatnak a kollektív mezőgazdaság jelentőségére, a természet átalakítására. Győrben a hazafias nevelést a haladó hagyományok szeretetével kapcsolta össze a szaktanár, amikor a Tisza szabályozásának tanulmányozásakor Vásárhelyi Pál érdemeire mutatott rá s a Szovjetunió gazdag példaanyagával támasztotta alá az árvízszabályozás szükségességét.

4. A tanulók tudása és magatartása

A tanulók a könyv szerinti anyagot tudják, feleleteikben sok a mechanizmus, az anyag szóról-szóra való elmondása. A tanárok így is követelik meg tőlük. A szorosan vett szakmai anyagot, az adatszerű részeket jól tudják. Tudásuk azonban a dialektikus materialista világnézet hiányában nincs egységbe foglalva. Sokszor olyan anyagot is megtanulnak, amit nem értenek.

A tanulók látszólag fegyelmezettek, ez azonban csak a rendszabályok merev megtartásán alapul, öntudatos fegyelemről nem lehet beszélni.

Ezen a napon történt június 06.

1944

A normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők