A „zsidórendeletek" hatása

Szőke Lajos rádió-ügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

Zsidóellenes rendeletek 1944 tavaszán

Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a szövetséges Németország. Az ország integritása formálisan nem változott, a magyar államfő Horthy Miklós a helyén maradt. Három nappal később a kormány élére a nácibarát, korábbi berlini követet, Sztójay Dömét nevezte ki a kormányzó.

Az új kormányba koalíciós partnerként az addig ellenzékben lévő szélsőjobboldali pártok, az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja és a Szálasival korábban szakító Nemzetiszocialista Párt is beléptek. A kabinet és a kormányzó mögött egy megszálló hadsereg állt csőre töltött fegyverrel, s 1944 tavaszán Magyarországon „az elkötelezett szélsőjobboldali fanatikusok, nácibarát kollaboránsok és karrieristák a kormánypárt szélsőségeseivel léptek szövetségre." Megindult az ország kifosztása, a baloldali, liberális és konzervatív pártokat betiltották, politikusaik közülük számosat koncentrációs táborba zárattak, a magyar gazdaságot a német hadicélok szolgálatába állították.

Horthy Miklós kormányzó nem vonult vissza a közügyek irányításától. Kizárólag a zsidókérdésben mutatott teljes

, amennyiben ezt ráhagyta az átalakított belügyminisztériumra, valamint a velük együttműködő német szervekre (elsősorban az Adolf Eichmann által vezetett , illetve annak mintegy 150 tagjára). Zsidótörvényt mindazonáltal nem fogadtak el, de erre nem is volt szükség: az 1920 és 1942 közötti 22 zsidótörvény a cselekvés meggyorsítása érdekében célszerűbbnek látszott a rendeleti intézkedés. Ezért - miközben az országba érkező német különítmény és a magyar belügyminisztérium tisztviselői kidolgozták a „végső megoldás" (Endlösung) menetét, azt megelőzően - a Sztójay-kormány rendeletek özönét zúdította a megfélemlített és már addig is jogfosztott zsidó lakosságra. A kormány 1944. március 22-ei megalakulása és augusztus 29-ei lemondatása között összesen 429 rendeletet bocsájtott ki; közülük 85 minősült - Karsai László történész megfogalmazásában - „zsidó tárgyú rendeletnek." Ezeken túlmenően számos körlevél, bizalmas rendelet, miniszteri leirat és egyéb közigazgatási intézkedés súlyosbította az üldözöttek helyzetét.

Melyek voltak ezek a gyorsan meghozott - súlyuknál, jelentőségüknél fogva meglehetősen heterogén - jogszabályok? Elsőként az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülésen rendelték el a zsidó tulajdonú gépkocsik bejelentési kötelezettségét, majd elkobzását. Hasonló módon jártak el a zsidók lakásaiban és üzleteiben felszerelt telefonkészülékekkel (lásd lejjebb). Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban, megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a sajtókamarából. Zsidó nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot. Ezek az intézkedések sok ezer munkahely megszűnését és ugyanannyi család megélhetési lehetőségének elvesztését jelentették. Több ezer, elsősorban vidéki keresztény lány állása szűnt meg azért, mert a falusi lányok erkölcseinek védelmére hivatkozva megtiltották a 45 éven aluli, nem zsidó nők alkalmazását a zsidó háztartásokban. A következő hetekben e kezdeti lépést követően újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a társadalomból. Zár alá vették és elkobozták vagyonukat (lásd lejjebb), kiszorították őket az értelmiségi és művészeti pályákról. Zsidók nem járhattak többé a keresztényekkel együtt moziba, színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből. Csökkentették élelmiszeradagjaikat: külön élelmiszerjegyet kaptak, és naponta csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk, nem utazhattak szabadon. A pályaudvarokon a német megszállók segítségével felállított, Hain Péter detektív főfelügyelő irányított politikai rendőrség állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. A német megszállást követően megindultak a szövetséges légitámadások. A bombakárosultakat zsidóktól elvett lakásokba telepítették, ellátásukat viszont a lakóhelyüktől megfosztottaknak kellett megfizetniük.

Nem feladatunk, hogy a német megszállást követő hónapok zsidóellenes intézkedéseit és a közvélemény-formálás megannyi aspektusát bemutassuk. Összességében csupán megjegyezzük, hogy a magyar jogalkotás mélypontját jelentő embertelen szabályok következtében a zsidótörvények hatálya alá eső több százezres tömeg tagjai másodrendű állampolgárokká lettek. A megfélemlített zsidó állampolgárokat április 5-től sárga csillag viselésére kötelezték. Jellemző módon a különféle mentesítések hatálya nem terjedt ki a vagyoni kérdésekre, s előfordult, hogy sárga csillagot ugyan nem volt köteles viselni az illető, a vagyonát a magyar állam mégis

. Lokális szinten az újonnan kinevezett főispánok pedig nemegyszer az említetteknél is embertelenebb rendeleteket .

Végső fokon a két barát és kolléga: Adolf Eichmann és Endre László belügyi államtitkár döntöttek e megfélemlített, megnyomorított, megalázott, jogfosztott és kifosztott lakosság

. Ezután gördülékenyen indult meg 1944. április 16-án a vidéki zsidóság gettókba zárása, május 15-én pedig - az országban észak-keletről dél-nyugati irányba tartva - Auschwitz-Birkenauba deportálása.

Ezen a napon történt augusztus 10.

1945

Japán kapitulál a második világháborúban.Tovább

1986

Ezen a napon rendeztek először Forma 1-es futamot a Hungaroringen.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők