A „zsidórendeletek" hatása

Szőke Lajos rádió-ügye

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

Zsidóellenes rendeletek 1944 tavaszán

Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a szövetséges Németország. Az ország integritása formálisan nem változott, a magyar államfő Horthy Miklós a helyén maradt. Három nappal később a kormány élére a nácibarát, korábbi berlini követet, Sztójay Dömét nevezte ki a kormányzó.

Az új kormányba koalíciós partnerként az addig ellenzékben lévő szélsőjobboldali pártok, az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja és a Szálasival korábban szakító Nemzetiszocialista Párt is beléptek. A kabinet és a kormányzó mögött egy megszálló hadsereg állt csőre töltött fegyverrel, s 1944 tavaszán Magyarországon „az elkötelezett szélsőjobboldali fanatikusok, nácibarát kollaboránsok és karrieristák a kormánypárt szélsőségeseivel léptek szövetségre." Megindult az ország kifosztása, a baloldali, liberális és konzervatív pártokat betiltották, politikusaik közülük számosat koncentrációs táborba zárattak, a magyar gazdaságot a német hadicélok szolgálatába állították.

Horthy Miklós kormányzó nem vonult vissza a közügyek irányításától. Kizárólag a zsidókérdésben mutatott teljes

, amennyiben ezt ráhagyta az átalakított belügyminisztériumra, valamint a velük együttműködő német szervekre (elsősorban az Adolf Eichmann által vezetett , illetve annak mintegy 150 tagjára). Zsidótörvényt mindazonáltal nem fogadtak el, de erre nem is volt szükség: az 1920 és 1942 közötti 22 zsidótörvény a cselekvés meggyorsítása érdekében célszerűbbnek látszott a rendeleti intézkedés. Ezért - miközben az országba érkező német különítmény és a magyar belügyminisztérium tisztviselői kidolgozták a „végső megoldás" (Endlösung) menetét, azt megelőzően - a Sztójay-kormány rendeletek özönét zúdította a megfélemlített és már addig is jogfosztott zsidó lakosságra. A kormány 1944. március 22-ei megalakulása és augusztus 29-ei lemondatása között összesen 429 rendeletet bocsájtott ki; közülük 85 minősült - Karsai László történész megfogalmazásában - „zsidó tárgyú rendeletnek." Ezeken túlmenően számos körlevél, bizalmas rendelet, miniszteri leirat és egyéb közigazgatási intézkedés súlyosbította az üldözöttek helyzetét.

Melyek voltak ezek a gyorsan meghozott - súlyuknál, jelentőségüknél fogva meglehetősen heterogén - jogszabályok? Elsőként az 1944. március 29-én tartott minisztertanácsi ülésen rendelték el a zsidó tulajdonú gépkocsik bejelentési kötelezettségét, majd elkobzását. Hasonló módon jártak el a zsidók lakásaiban és üzleteiben felszerelt telefonkészülékekkel (lásd lejjebb). Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban, megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a sajtókamarából. Zsidó nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot. Ezek az intézkedések sok ezer munkahely megszűnését és ugyanannyi család megélhetési lehetőségének elvesztését jelentették. Több ezer, elsősorban vidéki keresztény lány állása szűnt meg azért, mert a falusi lányok erkölcseinek védelmére hivatkozva megtiltották a 45 éven aluli, nem zsidó nők alkalmazását a zsidó háztartásokban. A következő hetekben e kezdeti lépést követően újabb és újabb rendeletek jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a társadalomból. Zár alá vették és elkobozták vagyonukat (lásd lejjebb), kiszorították őket az értelmiségi és művészeti pályákról. Zsidók nem járhattak többé a keresztényekkel együtt moziba, színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből. Csökkentették élelmiszeradagjaikat: külön élelmiszerjegyet kaptak, és naponta csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk, nem utazhattak szabadon. A pályaudvarokon a német megszállók segítségével felállított, Hain Péter detektív főfelügyelő irányított politikai rendőrség állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. A német megszállást követően megindultak a szövetséges légitámadások. A bombakárosultakat zsidóktól elvett lakásokba telepítették, ellátásukat viszont a lakóhelyüktől megfosztottaknak kellett megfizetniük.

Nem feladatunk, hogy a német megszállást követő hónapok zsidóellenes intézkedéseit és a közvélemény-formálás megannyi aspektusát bemutassuk. Összességében csupán megjegyezzük, hogy a magyar jogalkotás mélypontját jelentő embertelen szabályok következtében a zsidótörvények hatálya alá eső több százezres tömeg tagjai másodrendű állampolgárokká lettek. A megfélemlített zsidó állampolgárokat április 5-től sárga csillag viselésére kötelezték. Jellemző módon a különféle mentesítések hatálya nem terjedt ki a vagyoni kérdésekre, s előfordult, hogy sárga csillagot ugyan nem volt köteles viselni az illető, a vagyonát a magyar állam mégis

. Lokális szinten az újonnan kinevezett főispánok pedig nemegyszer az említetteknél is embertelenebb rendeleteket .

Végső fokon a két barát és kolléga: Adolf Eichmann és Endre László belügyi államtitkár döntöttek e megfélemlített, megnyomorított, megalázott, jogfosztott és kifosztott lakosság

. Ezután gördülékenyen indult meg 1944. április 16-án a vidéki zsidóság gettókba zárása, május 15-én pedig - az országban észak-keletről dél-nyugati irányba tartva - Auschwitz-Birkenauba deportálása.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők