Cseres Tibor élete és munkássága a rendszerváltás kezdetén

A „szerb hadsereg részén minden ötödik halott magyar! Míg Szerbiából jóformán csak az önkénte-seket viszik a harctérre, Vajdaságból viszik őket kíméletlenül. Szabadkán a Zorka vegyi üzem elé álltak buszokkal, és a fiatalabb munkásságát egyenesen a harc-térre szállították. Vajdaságban, különösen „szeretik” ilyen célra a magyarokat. A húgom két fia, akik jelenleg Budapesten tartózkodnak, a napokban újabb behívót kaptak Szabadkán. Szegény fé-lénk nép a bácskai magyarság, nem is csoda. Magára van hagyva, ki van szolgáltatva.”

Bevezetés 

Hideg napok megjelenésétől fogva, az évek múltán egyre gyakrabban faggatták az írót életéről, munkásságáról, alkotói módszeréről, a magyar irodalom, főként a széppróza helyzetéről, magánéletéről, terveiről s az utolsó években életművéről, hitéről.

Talán 1989 végén - az Írószövetség elnökségének terhétől megkönnyebbülten, érzékelve a történelem alakulását, benne sajátját - módosította volna egykor tett vallomását: „Nem vagyok a katasztrófaelméletek híve. Az élet nagy fordulatai a csendes napokban esnek meg. Azt hiszem nevetséges lenne, ha életünk nagy fordulatai egybeesnének a történelem nagy fordulataival." Pedig ez történt. A világ elképesztően nagyot fordult, de ő csak tovább ültette fáit, kedvenc diófáit a kertben, hogy „nőljön a függöny". Függöny, a természet fürge ujjai nyomán, függöny, amelynek védelmében törleszteni lehet az önmaga kiállította számlát, ahol háborítatlanul lehet utazni - leeresztett szemhéjak mögött - Gyergyóremetére, a Maros partjáról az ismeretlenbe. És dolgozott szüntelen. A Foksányi szoros című művének megjelenésekor nyilatkozta írói terveiről 1985-ben:

Két fontos mű meg is született ezek közül. A családi ihletésű őseink kertje, Erdély és a nagy tartozás, amit végül is magára kellett vállalnia, a dokumentumok erejével megrendítő és visszahőköltető Vérbosszú Bácskában című alkotás, amely  Az őseink kertje, Erdély volt az egyetlen műve, amelyet a Rádió sorozat formájában sugárzott, kétszer is.

De maradék - inkább megújításra, mintsem túlzott igénybevételre alkalmas - erejét számos elháríthatatlan, részben talán önnyugtatás címén vállalt feladatra pazarolta.

A Móricz Zsigmond halálának 50. évfordulóját előkészítő, gyarapodó működési körű Társaság élén áll. Időszerű témák vitájának szervezésében érdekelt. Ilyen volt a „Történelmünk jelen pillanata", amelynek bevezetőjét Göncz Árpád tartotta. Százfelé hívták. 1990 februárjában Németh Miklós miniszterelnök felkérte, vegyen részt a Kossuth-és Széchenyi-díj Bizottság, valamint a Bizottság mellett működő Irodalmi Albizottság munkájában. Segítette a Tokaji Írótábort. A Magyar PEN tiszteletbeli tagjává választotta. Elnöke volt a Füst Milán prózaírói jutalomKuratóriumának. A miskolciak meghívták, legyen az alakuló Holnap Lap- és Könyvkiadó Alapítvány első embere, de a  A pártpolitika is megkörnyékezte. Tapogatóztak nála, elvállalná-e a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki tisztét. Kérték: legyen tanácsadója a Magyar Néppártnak, tiszteleti tagja a MSZBT-ből átalakult Orosz-Magyar Baráti Társaságnak, szólaljon fel a nemzeti ügyet szolgálni kívánó szervezetek gyűlésein. Így lett fővédnöke pl. a Hunyadi Szövetség 1992. április 26-án tartott jótékonysági gálaestjének.

Rendezvényeken szerepelt: a lengyel Marcin Král eszmetörténész professzor „Három haza-gondolatok a 'helyi', a 'nemzeti' és az 'európai', fogalmáról" című előadásán a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban, 1992. augusztus 17-18-án a Magyar Írók I. Világtalálkozóján, Keszthelyen. Az Írószövetség 1992. novemberi közgyűlésén ismét a választmány tagjai közé emelték. A Szövetségen belül alakuló „A Céh író" baráti körnek szervezői így invitálják soraikba:

A könyvnapi meghívásokat, új műveivel kapcsolatos eszmecseréket már fölösleges is említenünk, pedig

Ezzel együtt minden tekintélyét latba vetve segítette a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalakítását,

a Kortárs és a Magyar Napló erősítését, a Lyukasóra 1992. október 1-ei útra bocsátását. Írásaival elsősorban ezeket a folyóiratokat segítette, de szívéhez közel állt az Európai Utas is. Ha még maradt ideje javítgatott a Kossuth-drámán, figyelmezve a kért és kapott dramaturgiai tanácsokra, egyengette útját egy várhatóan színpadra állítható Vízaknai csaták című műnek. Rendezgette kötetben még nem publikált, igen szép számú versét, és dolgozott két új könyvén.

Hogyan is válaszolt Eszéki Erzsébet kérdésére: Megérte-e az íróság? „[popup title="A holnapot illetően derülátó vagyok, válaszom igenlő [...] A többi az utókorra tartozik"" format="Default click" activate="click" close text="Perbeszédek és párbeszédek... 652–653."]

1993. április 1-jén, Cseres Tibor 78. születésnapján örvendezők nem látták a szürkén kavargó viharfelhők közeledtét. Meghívó érkezett kezeihez a június közepére, esetleg végére tervezett 60 éves érettségi találkozóra.

A szerző Cseres Tibor veje, a források az író lányának, ill. vejének magántulajdonában vannak. A hagyatékot ők gondozzák, a források közléséhez hozzájárultak.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő