Cseres Tibor levelezése III.

Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)

Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”

„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”

Bevezető 

Köpeczi Béla „Az európai szocialista országok új irodalmáról" szóló áttekintésében írja: „Az irodalom funkciójáról az európai szocialista országokban már az '50-es évek legelején viták alakultak ki. Az írók döntő többsége elfogadta a szocialista realizmust, mint alkotó módszert, de nem értett egyet annak sematikus alkalmazásával. A társadalomban jelentkező problémák az írók egy részét arra indították, hogy a sematizmussal szemben az irodalom politikai funkcióját hangsúlyozzák. Miután a társadalmi problémákról a vita a politika síkján csak később indult meg, az irodalmi diszkussziók politikai jelleget vettek fel. Ez vezetett több szocialista országban is ahhoz, hogy az irodalom egy része politikai ellenzéki szerepet játszhatott. A válság leküzdése után az irodalom társadalmi szerepéről a viták tovább folytatódtak, és a legtöbb helyen azzal záródtak, hogy az irodalom az ember öntudatra ébresztésének egyik fontos eszköze." A kísérletező írók/művek egy szűk olvasói körhöz szólnak, azért merült fel a befogadás, a befogadó problematikája.

A legnagyobb változás - hangsúlyozza a szerző - a témaválasztásban van. A művek foglalkoznak: a II. világháborúval, a közelmúlt kritikai feltárásával, mai konfliktushelyzetekkel, a magánélet gondjaival. A valóság kritikai megközelítésével együtt járt az erkölcs, a hatalom és az erkölcs viszonyának boncolgatása. Kifejező eszközei között előretört a kisregény, az esszéregény és a riport. Megerősödött az intellektualizmus, a szűkebb értelemben vett szépirodalomban is. Tért hódított a groteszk a novellákban és a drámákban egyaránt. Sokat fejlődött a TV és a rádiódráma.

Ahogy 1945, méginkább 1948 után a kritikai realizmus, úgy manapság az avangard hat elsősorban az irodalomra. A szocialista realista irodalmon belül „megkülönböztethetünk-e különböző stílusirányzatokat? - kérdezi sokak nevében a szerző. Lunacsarszkij idézettel válaszol: „Miért ne lenne elképzelhető, hogy az ideológiai koncepció teljes egysége mellett [...] merőben különböző stílusokat használjunk?" Ez a nézet jut kifejezésre abban, hogy a szocialista realizmus nyitott felfogása egyre inkább előtérbe

.

Azért idéztük, foglaltuk össze Köpeczi Béla írását, mert az szemléleténél, kompozíciójánál, szóhasználatánál, súlyozásánál fogva híven fejezi ki az irodalompolitika álláspontját az irodalmi nyilvánosság számára. Ugyanakkor a folyamat óvatos, de mégiscsak érthető vázolásával sejtetni engedi a várható jövő, a következő évtized irodalmi-irodalompolitikai problematikáját. Hasznos ez az írás azért is, mert néhány részterületről tényszerűbb, nyíltabb, értelmezést, értékelést nyújt, amit biztonságosabban tudunk elhelyezni a nagy egészen belül.

Az MSZMP felső vezetése - elsősorban kül-, de belpolitikai szempontoktól is vezérelve - a pártzsargon semmitmondó fordulatainak alkalmazásával a nyilvánosság előtt mindig kedvezőbbnek tüntette fel az adott helyzetet a valóságosnál,. Ezek közül a legfontosabb, a leggyakrabban használt és lassan a legátlátszóbb volt az „alapvetően" fordulat. A párt X. kongresszusa - a beérkező véleményektől eltérően! - „alapvetően" jónak ítélte a kulturális helyzetet. A Magyar Írók Szövetsége (MISZ) pártszervezete - 1970 nyarán - aktívát készített elő „a szocialista elkötelezettségű irodalom helyzetéről". A témával kapcsolatban beérkező 22 válasz „zöme" sötétnek látta a

. Milyen volt tehát a helyzet: „alapvetően jó", vagy „sötét"?

A „három T" gyakorlati alkalmazása a kultúrpolitikában, bármelyik területéről lett légyen is szó, érvényesült, különösen a tiltás minden esetben, ha az a szocialista tábor, vagy egyes tagjainak érdekeit sértette,

érinthette/érintette. De a nyugati kapcsolatokat illető megnyilatkozások is hasonló szűrőn mentek . Szaporodtak a „renitens" szerzőkkel kapcsolatos beszélgetések, dorgálások, rövidebb-hosszabb időre szóló szilenciumok. Mindez sok keserűséget, felháborodást, ellenszenvet és ellenállást gerjesztett, de a magyar irodalomban munkáló mélyáramokat tartósan nem tudta befolyásolni. A Magyar Írók Szövetsége pedig maga is hozzájárult az írótársadalom, az egyes alkotók és az irodalompolitika - megítélésünk szerint - elviselhető, netán kedvező változásokat is hozó alakulásához.

A világgazdaságban zajló, a szocialista világrendszer országainak gazdasági helyzetét igen kedvezőtlenül befolyásolható tendenciák, a konzervatív politikai erők előtérbe kerülésével, nálunk az alig induló „új gazdaságirányítási rendszer" leállításával, de az életnek minden területén érezhető negatív jelenségek felerősödésével jártak együtt, de a mélyben zajló erjedést nem tudták megakadályozni. Ezt az ellenlökésekkel tarkított, önkéntes megújulásnak álcázott, kis lépésekben történő visszavonulást figyelhetjük meg a kulturpolitikában, az írószövetséggel kapcsolatos lépésekben, a Szövetségen belüli, egyre nagyobb önállóságot célzó, a végső fokon párt és állami hatalomtól teljes mértékben független, polgári értelemben demokratikus szervezetért folyó csoportküzdelmekben is. És ez, jelezzük előre, tartani fog, a szövetségi élet fő jellemzője lesz, az „szocialista" rendszer bukásáig.

A pártközpont illetékes osztályai igyekeztek körültekintően előkészíteni minden jelentősebb eseményt, a MISZ közgyűléseit is. Az évtized első közgyűlését 1970. május 25-26-án tartották, „elkerülve az unalmat és a botrányt". Az első napi vita egyik elnöke Cseres Tibor volt. A választmány létszámát 30-35-ről 40-45 főre emelték, hogy a „kevéssé munkaképes nagy öregek megtartása mellett" aktív fiatalok adják meg a munka ütemét. Az új választmányban Urbán Ernő tett javaslatot a titkárság tagjaira, akik között Cseres Tibor is

. A közgyűlésen a politikai vezetésből felszólalt Aczél György, Simó Jenő és Orbán László. Elgondolkodtató javaslatok is kerültek a plénum elé. Sipos Gyula a meglévő „konstrukció" helyébe, üzemekre és Termelőszövetkezeti Csoportokra épülő irodalmi társaságok létrehozását, Végh Antal szociográfiai szakosztály megalakítását szorgalmazta, Győri Dezső pedig az irodalmi társaságok mellett, a Szövetségnek, mint csúcsszervnek megtartását ajánlotta a jelenlévők . A munka élénkítését szolgálta a szakosztályok vezetőségének megújítása is. Így került a prózai szakosztály élére . Első lépései közé tartozott - közgyűlési határozat, választmányi program alapján - a szociográfiai szakosztály és a tömegkommunikációs bizottság megszervezése és a volt gazdasági bizottság helyébe lépő érdekvédelmi bizottságban a szakosztály képviseletének biztosítása. A prózai szakosztály feladatait más határozatok is . Munkatervükben szerepelt: vitadélutánok szervezése, prózai újdonságokat vitató klub-délutánok felelevenítése, az élő irodalom ajánlásának értékelése, szorgalmazása, a már megindított „Magyarország felfedezése" sorozat új kérdések újszerű feldolgozásával történő gazdagítása. Javasolták, hogy a hazai irodalmi folyóiratok egyike foglalkozzon rendszeresen a szociográfiai irodalommal. Terveztek egy olyan szakosztályi összejövetelt, amelyen a szociográfiai irodalmat tekintenék át, „különös tekintettel a külföldi szociográfiai irodalom újabb, jelentős termésére". Két további előadás foglalkozott volna a szovjet és az amerikai szociográfiai irodalommal. Támogatták a sci-fi munkaközösség , jelentős határon túli magyar alkotók . A Szövetség egészét érintő kérdéseket szakosztályonként is megvitatták. Ezekről a közvetlen felügyeletet ellátó MM Irodalmi Önálló Osztály munkatársai feljegyzéseket készítettek.

A prózai szakosztály 1972. május másodikán vitatta meg azt a kérdést, hogy „Van-e lehetőség az irányzatok szerinti szerveződésre?" A megbeszélésről készített összegzés szerint: „Ez a megbeszélés is mindvégig elkötelezett elvek alapján folyt le, de - létszámánál fogva is - élénk vita, nagy érdeklődés közepette. Politikailag, szervezetileg visszalépés lenne - hangsúlyozta a többség - ha most a régi csoportosulásokat, irányzatokat próbálnánk újjáéleszteni [...] egy-egy író szellemiségében annyifelé kötött, hogy világosan kibontott zászlók köré nem lehet ma már csoportosítani az irodalmi életet [...] Az irányzatok szerinti szerveződésre tehát egyértelmű állásfoglalás nem

. A művészeti szövetségekben folyamatosan jelen volt a teljes autonómiára irányuló törekvés. A hét szövetség helyzetéről a Politikai Bizottság részére készített jelentés - 1972 augusztusában - jelzi: az utóbbi időben „megélénkült a vita szerepükről". Állami és szakszervezeti feladatokat, jogokat is követelnek. Tehát, vonta le a következtetést Nagy Miklós a KB Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője: érvényt kell szerezni a Művelődésügyi Minisztérium állami felügyeletének. Hangsúlyozta: „A Művészeti Tanácsok munkája nem jelenti az állami és társadalmi, valamint az érdekvédelmi feladatok felcserélését [...] A tanácsadás, a konzultálás társadalmi alapot ad a kulturpolitikai döntésekhez. Az érdekvédelmi feladatokat pedig a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége látja el." A jelentéstevő úgy látta, a helyzeten javítana, azaz a párt- és állami ellenőrzést tökéletesebben biztosítaná, ha felállítanák a Művészeti Szövetségek Országos Koordinációs Bizottságát.

A MISZ felső vezetése ennek jegyében igyekezett - legalábbis szavakban - a munkát „szervezettebbé, hatékonyabbá tenni". A források inkább heves vitákról, keserű hangvételű felszólalásokról beszélnek. Egy 1974 májusában zajló vitában

Dobozy: „Az elmúlt három és fél évtized sebeit még nem lehetett begyógyítani."

A különböző irodalmi és világnézettől erősen befolyásolt összecsapások ellenére, azokkal együtt, kemény, nívós és eredményes munka is folyt. Az egyik ilyen szembetűnően élénk, egyben a korabeli társadalmi-politikai viszonyokra jellemző munkamező a szociográfia volt. A kecskeméti Forrás szerkesztői és szerzői gárdájának ilyenirányú törekvését és eredményeit már 1972-ben félreérthetetlenül jelezte az általuk meghirdetett pályázat, amelyre a benyújtott írásokat a Cseres Tibor elnökletével dolgozó bizottság értékelte1973 júniusában. 1974. szeptember 25-26-án - együttműködve a MISZ Szociográfiai Munkaközösségével - a párt- és állami szervek szigorú elenőrzése mellett találkozót tartottak, amelyen az egyik korreferens Cseres Tibor volt. A meghívottak közül 46-an, köztük pl. Csoóri Sándor, Jókai Anna, Galgóczi Erzsébet stb. nem mentek el a tanácskozásra, Konrád György pedig, mint „problematikus" személy

. A kezdeményezés nem maradt folytatás nélkül, mint ahogy rokonlelkületű, 1971-ben útjára induló Tokaji Írótáborozás sem. Sem műfaji törekvéseit, sem társadalmi hitvallását, sem a politikával kapcsolatos véleményét illetően nem lehet csodálkozni azon, hogy Cseres Tibor mindenütt jelen van, kezdeményezően lép fel, lehetőségei szerint támogatja a valóság mind teljesebb megismerését és felmutatását célzó törekvéseket.

Ezen a napon történt február 20.

1938

Svájcban népszavazással arról döntenek, hogy a rétoromán legyen a nemzet negyedik hivatalos nyelve.Tovább

1945

Az SZDP és az MKP összekötő bizottsági ülésén a szociáldemokraták bejelentették, hogy fenntartják az önálló pártifjúsági mozgalom létre-...Tovább

1962

John Glenn az első amerikai űrhajós, megkerüli aTovább

1999

A Szojuz TM–29 űrhajóval elindul az első szlovák űrhajós, Ivan Bella.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő