Cseres Tibor élete és munkássága a rendszerváltás kezdetén

A „szerb hadsereg részén minden ötödik halott magyar! Míg Szerbiából jóformán csak az önkénte-seket viszik a harctérre, Vajdaságból viszik őket kíméletlenül. Szabadkán a Zorka vegyi üzem elé álltak buszokkal, és a fiatalabb munkásságát egyenesen a harc-térre szállították. Vajdaságban, különösen „szeretik” ilyen célra a magyarokat. A húgom két fia, akik jelenleg Budapesten tartózkodnak, a napokban újabb behívót kaptak Szabadkán. Szegény fé-lénk nép a bácskai magyarság, nem is csoda. Magára van hagyva, ki van szolgáltatva.”

Bevezetés 

Hideg napok megjelenésétől fogva, az évek múltán egyre gyakrabban faggatták az írót életéről, munkásságáról, alkotói módszeréről, a magyar irodalom, főként a széppróza helyzetéről, magánéletéről, terveiről s az utolsó években életművéről, hitéről.

Talán 1989 végén - az Írószövetség elnökségének terhétől megkönnyebbülten, érzékelve a történelem alakulását, benne sajátját - módosította volna egykor tett vallomását: „Nem vagyok a katasztrófaelméletek híve. Az élet nagy fordulatai a csendes napokban esnek meg. Azt hiszem nevetséges lenne, ha életünk nagy fordulatai egybeesnének a történelem nagy fordulataival." Pedig ez történt. A világ elképesztően nagyot fordult, de ő csak tovább ültette fáit, kedvenc diófáit a kertben, hogy „nőljön a függöny". Függöny, a természet fürge ujjai nyomán, függöny, amelynek védelmében törleszteni lehet az önmaga kiállította számlát, ahol háborítatlanul lehet utazni - leeresztett szemhéjak mögött - Gyergyóremetére, a Maros partjáról az ismeretlenbe. És dolgozott szüntelen. A Foksányi szoros című művének megjelenésekor nyilatkozta írói terveiről 1985-ben:

Két fontos mű meg is született ezek közül. A családi ihletésű őseink kertje, Erdély és a nagy tartozás, amit végül is magára kellett vállalnia, a dokumentumok erejével megrendítő és visszahőköltető Vérbosszú Bácskában című alkotás, amely  Az őseink kertje, Erdély volt az egyetlen műve, amelyet a Rádió sorozat formájában sugárzott, kétszer is.

De maradék - inkább megújításra, mintsem túlzott igénybevételre alkalmas - erejét számos elháríthatatlan, részben talán önnyugtatás címén vállalt feladatra pazarolta.

A Móricz Zsigmond halálának 50. évfordulóját előkészítő, gyarapodó működési körű Társaság élén áll. Időszerű témák vitájának szervezésében érdekelt. Ilyen volt a „Történelmünk jelen pillanata", amelynek bevezetőjét Göncz Árpád tartotta. Százfelé hívták. 1990 februárjában Németh Miklós miniszterelnök felkérte, vegyen részt a Kossuth-és Széchenyi-díj Bizottság, valamint a Bizottság mellett működő Irodalmi Albizottság munkájában. Segítette a Tokaji Írótábort. A Magyar PEN tiszteletbeli tagjává választotta. Elnöke volt a Füst Milán prózaírói jutalomKuratóriumának. A miskolciak meghívták, legyen az alakuló Holnap Lap- és Könyvkiadó Alapítvány első embere, de a  A pártpolitika is megkörnyékezte. Tapogatóztak nála, elvállalná-e a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki tisztét. Kérték: legyen tanácsadója a Magyar Néppártnak, tiszteleti tagja a MSZBT-ből átalakult Orosz-Magyar Baráti Társaságnak, szólaljon fel a nemzeti ügyet szolgálni kívánó szervezetek gyűlésein. Így lett fővédnöke pl. a Hunyadi Szövetség 1992. április 26-án tartott jótékonysági gálaestjének.

Rendezvényeken szerepelt: a lengyel Marcin Král eszmetörténész professzor „Három haza-gondolatok a 'helyi', a 'nemzeti' és az 'európai', fogalmáról" című előadásán a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központban, 1992. augusztus 17-18-án a Magyar Írók I. Világtalálkozóján, Keszthelyen. Az Írószövetség 1992. novemberi közgyűlésén ismét a választmány tagjai közé emelték. A Szövetségen belül alakuló „A Céh író" baráti körnek szervezői így invitálják soraikba:

A könyvnapi meghívásokat, új műveivel kapcsolatos eszmecseréket már fölösleges is említenünk, pedig

Ezzel együtt minden tekintélyét latba vetve segítette a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalakítását,

a Kortárs és a Magyar Napló erősítését, a Lyukasóra 1992. október 1-ei útra bocsátását. Írásaival elsősorban ezeket a folyóiratokat segítette, de szívéhez közel állt az Európai Utas is. Ha még maradt ideje javítgatott a Kossuth-drámán, figyelmezve a kért és kapott dramaturgiai tanácsokra, egyengette útját egy várhatóan színpadra állítható Vízaknai csaták című műnek. Rendezgette kötetben még nem publikált, igen szép számú versét, és dolgozott két új könyvén.

Hogyan is válaszolt Eszéki Erzsébet kérdésére: Megérte-e az íróság? „[popup title="A holnapot illetően derülátó vagyok, válaszom igenlő [...] A többi az utókorra tartozik"" format="Default click" activate="click" close text="Perbeszédek és párbeszédek... 652–653."]

1993. április 1-jén, Cseres Tibor 78. születésnapján örvendezők nem látták a szürkén kavargó viharfelhők közeledtét. Meghívó érkezett kezeihez a június közepére, esetleg végére tervezett 60 éves érettségi találkozóra.

A szerző Cseres Tibor veje, a források az író lányának, ill. vejének magántulajdonában vannak. A hagyatékot ők gondozzák, a források közléséhez hozzájárultak.

Ezen a napon történt május 31.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők