A Turul központ a pécsi egyetemen kirobbant antiszemita tüntetést használta fel ürügyként, s utasította a bajtársi egyesületet, hogy hason...Tovább
Hallássérültek a „nagy háborúban"
„Míg ők meghalnak, - te élni tudj érte ez áhítatos csöndességben" (Pohánka Margit)
Bevezető történeti áttekintés
Magyarországon az 1802-ben létrehozott váci Siketnéma Intézet létrehozásával megkezdődött a siketek oktatása és ennek következtében erősödött a hallássérülteknek a társadalom teljes jogú tagjaivá történő törekvése. A siketoktatás kezdeti módszerei jelnyelvalapúak voltak. Az 1840-es évek második felének összeírásai kivételével, csak a magyarországi hivatalos statisztika megjelenését követően tudunk számot adni a honi
. A hivatalos statisztika ekkor nem tett különbséget a siket és a nagyothalló között. A Magyar Statisztikai Évkönyv adatai szerint Magyarországon Fiuméval és Horvátországgal együtt 1869-ben 11 869 siket férfi, 8830 siket nő, összesen 20 699 siket fő élt. Az 1880. évi népszámláláskor a siket férfiak száma 10 589 főre csökkent, a nőké 9285 főre nőtt, ez összesen 19 874 főt jelent. Az 1890. évi adatok szerint a siket férfiak száma ismét kevesebb lett: 10 310 fő, a siket nők létszáma szintén kisebb: 8714 fő, vagyis 1890-ben összesen 19 024 siket fő .Az iskolázottság nagyobb mérvű terjedése ellenére a siketeket nem tartották teljes értékű embereknek. Magyarországon az 1876. évi XVI. tc. kimondta, hogy a siketnéma, még ha írni és olvasni is tud (!), kizárólag közvégrendeletet tehet.
1878-ban, Párizsban rendezték meg első alkalommal a siketek oktatásáról szóló nemzetközi kongresszust, majd rá két évre, 1880-ban Milánóban tartották a következőt. Ezen a kongresszuson Alexander Graham Bell vezetésével győztek az orális módszer hívei, azaz a jelnyelv helyett a beszédre kell megtanítani a siketeket. Vagyis a siketeknek meg kell tanulniuk szájról olvasni, és le kell mondaniuk a jelnyelvről, hiszen csak így lehet őket beolvasztani a halló
. |
| Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.040 |
Magyarországon már jóval hamarabb megjelent az orális módszer, melyet német módszernek is hívtak. Fekete Károly, a váci Siketnéma Intézet igazgatója 1873-ban vezette be, amelyet a tanárok „rokonszenves támogatásban" részesítettek. Az Izraelita Siketnémák Országos Intézete, Grünberger Lipót vezetésével szintén a hangos beszéd tanítását vezette be 1878-tól. Az 1880. évi milánói kongresszus állásfoglalása hatalmas tiltakozást váltott ki, a siket közösségek szervezetekbe tömörültek, így jött létre például 1890-ben a Brit Siketnéma Szövetség. Az angol szervezet a kombinált oktatás, azaz a jelnyelv- és beszédtanítás együttes alkalmazása mellett tört pálcát, és megszervezte a saját szociális és oktatási viszonyait, de ennek nem volt semmi haszna, mivel kizárólag szociális csoportnak tartották, semmint érdekvédelmi szervezetnek. Magyarországon némi késéssel ugyan, de 1887-ben létrejött az első alapszabállyal rendelkező egyesület, mely az Egyetértés nevet viselte. Első elnöke Endlich József (1862-1928), jegyzője pedig Oros Kálmán (1864-1901) volt, aki 1892-ben elindította a hallássérültek első újságját: a
. Az egységes, országos szervezet kialakításának gondolatát szintén Oros Kálmán vetette fel. Több egyesület bevonásával 1902-ben kidolgozták az egységes szervezet alapszabályát, amelyet a belügyminiszter 1907-ben hagyott jóvá. Az új egyesület „Cházár András Országos Siketnéma Otthon nevet viselte. Az Otthon célja a segélyezés, az érdekvédelem és a társadalmi élet biztosítása volt, s tagdíjakból, adományokból, különböző rendezvények tagdíjából fedezte szükségleteit.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 22.
1937
1938
A magyar Koronatanács elfogadja a légierő fejlesztését szolgáló „Huba” tervet, amely egy repülőhadosztály felállítását tartalmazza.Tovább
1946
Az Új Szó is tudósított a nagykanizsai 18–22 éves fiatalemberekből álló fasisztának minősített „Gömbös Gyula Titkos Szervezete” elnevezésű...Tovább
1978
A GPS rendszer első műholdjának fellövése.Tovább
1980
Oskar Kokoschka osztrák festőművész (*1886)Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő