A „nagy háborúban"

Az I. világháború kitörése a hallássérülteket - mint bármely más csoportot - sem hagyta érintetlenül. Mind az oktatás, mind a hátországbeli és a katonai élet (!) egyaránt megpróbáltatást jelentett számukra.

Ebben az időszakban, az 1910. évi népszámlálás adatai szerint, Magyarországon 28 110 fő siketnéma élt. Ebből tanköteles korú volt 6125 fő, viszont oktatásban csak 1541 fő részesült (!). Vagyis háromszor több siket nem volt

. 

Hallássérülteknek a világháborúhoz való viszonyát igen jól szemléltetik a Siketnémák Közlönye havonta megjelenő számai. A háború kitörésének hírére a közlöny 1914. júliusi száma a következő sorokkal

az olvasókat: „Siketnémák! Adjatok filléreitekből a háborúba vonult katonák otthon maradt szegény családjának segélyezésére. Hiszen ti érettetek is harcolnak derék katonáink. Tehát nektek is van kötelességetek a haza iránt és a haza védelmezői iránt. Jó tettért jóval fizess! Adakozzatok a haza oltárára! A többit bízzátok vitéz katonáinkra."

1914 szeptemberében a tanítás ugyanúgy megkezdődött, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lett az oktatók száma a hadba vonulás miatt. A Közlöny 1914. szeptemberi számában már figyelmeztet arra, hogy néhány intézetet a sebesült katonák számára kórháznak fognak berendezni és a bentlakó növendékek családoknál lesznek

.

A hallássérültek háborúval kapcsolatos felemás érzéseit - a fontos eseményekben való részvételről, a kényszerű kimaradásról - igen jól érzékelteti Klimkovics Emil

: „látom a jókedvű behívottakkal telt vonatokat, melyek a határ felé viszik őket: mindig eszembe jutnak a siketnémák! Mi, kik itt kényszerülünk maradni és tétlenül nézni az eseményeket, nem lelkesedhetünk a lelkesedőkkel [...] Mindez azért van, mert a katonai szolgálatra alkalmatlanok vagyunk, siketek, némák...! Ez így nem lehet! Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy csak azért nem teljesíthetjük mi is a kötelességünket, mert a hallásunk hiányzik, ha egyéb bajunk nincsen is. Én nem úgy vélekedem! Mert a siketember is lehet jó katona, sőt lehet is. Az értelem és az ész nem hiányzik belőlünk sem, a testi épségünk nincs korlátozva, csak éppen a hallás hiányában szenvedünk. És ez tart bennünket vissza attól, hogy a tettek mezejére lépjünk. Úgy érzem, ez igazságtalanság."

Az újság szerkesztője, Borbély Sándor dicséretesnek tartotta Klimkovics Emil hozzáállását a háborúhoz, viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy a háborúban veszélyes a hallás hiánya. Harcászati példákat sorol fel, hogy melyek azok a szituációk, melyekben nélkülözhetetlen a hallás. Szerinte a hallássérülteknek azokat a hazafiúi kötelességeket kell teljesíteni, melyet az itthon maradottaktól követel meg a

.

1914 őszén és telén nyilvánvalóvá vált az is, hogy a hadba vonult tanárok miatt bekövetkezett létszámcsökkentés következtében hol halasztották el az iskolakezdést. 1914 októberében kezdődött a tanítás Aradon, Kolozsváron, Sopronban, Egerben, Kecskeméten. Novembertől járhattak a gyerekek iskolába Temesváron, Körmöcbányán, Pozsonyban. Jolsván csak januártól mehettek az intézetükbe a tanulók. Teljesen bizonytalan volt, hogy Budapesten az állami, az izraelita intézetbe és az ungvári iskolába mikortól járhattak tanulni a

. A Siketnémák Váczi Királyi Országos Intézetének értesítője szerint az 1915-1916. tanévben már nyolc pedagógus hiányzott a 22 fős tanári karból. A tájékoztató füzet szerint a katonai szolgálatra bevonult pedagógusok hiánya „felette nehézzé tette az intézeti munkálkodást". Nemcsak a létszám, hanem a hátországbeli nehézségek és az időjárás is befolyásolták az iskola : „Nagyobb rendzavarást okozott az 1917. év eleji szigorú és tartós tél. [...] a nagyban leszállott hőmérséklet fokozottabb mértékben fogyasztotta a fűtő anyagot, úgy hogy febr. 18-án híjával lettünk ennek is. [...] újabb beszerzésről a közlekedési viszonyok és a megcsappant készlethiány miatt gondoskodni nem lehetett". A siketintézetek a diákokat a tanítási munkán kívül bevonták a hadi jótékonysági és gyűjtő munkálatokba is. A katonák számára, ahol lehetett, gyűjtöttek szederleveleket, csalánt, vadgesztenyét, szilva és .

A hazafias érzelmektől fűtött hangulat hatása alól a hallássérültek sem maradtak ki. A Siketnémák Cházár András Otthona egész vagyonát - 18 500 koronát hadikölcsönbe jegyezte, a Magyar Siketnéma Kör pedig 1000 koronát

. Országos hír gyanánt terjedt el egy siket varrónő, Lucsánszky Gabriella 1000 koronás hadikölcsön . A hadikölcsön jegyzését folyamatosan népszerűsítette a Siketnémák Közlönye, 1917. májusi számában a címlapon is kérte az újság olvasóit Borbély Sándor főszerkesztő, sőt pozitív példa gyanánt felsorolta a hadikölcsönre pénzt küldő olvasók neveit. ezzel, hogy „a tanult művelt siketnémák is teljesítették a haza iránt tartozó kötelességeiket".

Siketnémák Közlönye folyamatosan adott hírt a bevonult, hadifogságba esett és a háborúban elesett intézeti tanárokról, de - példa gyanánt - számos külországi esetet is bemutatott a siketek háborúban való katonai alkalmazására. Egy osztrák példát említenek, melyben három nagyothallót - volt siketnéma intézeti tanulók - a sorozáson alkalmasnak

.

Ha nem is a harctéren, de a gazdaságban is kiemelt szerep juthatna az érzékszervi fogyatékosoknak, különösen a siketeknek - jelenik meg a Pesti Hírlap hasábjain. A cikk írója, Szobolovszky István állami siketnéma intézeti tanár szerint szakavatott irányítás mellett a hallássérültekkel pótolni lehet a hadba vonult épérzékű férfiak munkaerejét, és tapasztalatot is szerezhetnek a háború utáni időszakra a mezőgazdaságban, a kertészetben és a

.

A háború során érzett „feleslegesség" érzésének csökkentésére a Siketnémák Közlönye számos apró hírt közölt a fronton harcolókról, köztük kiemelve a hallássérülten is besorozott katonákat. Ezek közül Nemes Antal a temesvári siketnéma intézet egykori növendéke tábori levelezőlapjában arról tett tanúbizonyságot, hogy egy hallássérült is kiveheti részét a küzdelmekből a harctéren. Nemes Antal Galíciában, Kolomeán katonai munkásként is dolgozott a felrobbantott hidak helyreállítási

. Egy másik esetről is olvashatunk: a kaposvári siketnéma intézet volt növendékét, Hajdú Józsefet 44. gyalogezredhez sorozták be, azonban nem járt gyakorlatra, csak az épület körül . Legtöbb esetben a hallássérülteket nem szándékozták besorozni katonának, a Siketnémák Közlönye számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy az illető mindig vigye magával az intézeti bizonyítványát, ugyanis a szájról olvasási képesség olyan színben tüntette fel az illetőt, mintha csak szimulálná a .

Nagy érdeklődést keltett az olvasók körében az angol siket katonákról szóló hír, számos nemzetközi és hazai sajtóorgánumban jelent meg cikk róluk. London közelében felállítottak csak siketekből álló zászlóaljat, körülbelül 1000 fő részvételével. Ezeket egy, a háborúban megsiketült katonatiszt képezte ki. A nevezett katonatiszt jelnyelven parancsot kiválóan teljesítő zászlóaljat képzett ki. A cikkek szerint sáncok építésére és ehhez hasonló munkákra szándékozták őket

.

A hallássérültek hátországi szerepének további erősítésére felvetődött a pályaválasztás témája is. A háborús időkben milyen pályát válasszanak maguknak a siket tanulók? Ezt a kérdést járja körbe a Siketnémák Közlönye egy cikke „A háborúnak tanulsága - Iparossá legyen a siketnéma vagy művészé?" címmel. Az írásban az iparosság mellett teszik le a

: „hogy a siketnéma iparossá legyen, az nemzetgazdászati szempontból igen kívánatos". Ennek ösztönzésére a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gazdasági iskolák létrehozását rendelte el a siketnémák intézeteiben. Elsőként Debrecenben nyitotta meg a kapuit azzal a céllal, hogy „okszerűen gazdálkodni tudó kisgazdákat" .

A hallássérültek társadalmi gazdasági szerepének erősítése mellett a háború ideje alatt az oktatás terén igen nagy hátrányt szenvedtek el, ugyanis az összes siket tanárt eltávolították az iskolákból a jelnyelv oktatásának teljes megszüntetése végett. Úgy vélték, hogy a siket tanárok jelenléte és jelnyelvhasználata rossz (!) hatással van a gyermekekre. Nemcsak az oktatási nehézségek, hanem a kötelező beszállásolás miatt is problémás volt a tanítás. A gyerekeket családoknál szállásolták el, ahol a szállásadókhoz hasonlóan gyakran éheztek, ezért lopásra és koldulásra kényszerültek. 1916-ban Debrecenben, a Siketnéma Intézet a menekülő erdélyiek előtt nyitotta meg kapuit, Kaposváron maga az intézet került veszélybe. Az iskola épületét teljes mértékben katonai kórházzá kívánták

. Temesváron a siketnéma intézetben egy évig nem volt .

A háborús időszak végén, 1918-ban jelent meg, kényszerű többéves szünet után a Siketnémák Zsebnaptára Györgyfy Ákos és Szentgyörgyi Gusztáv váci siketnéma intézeti tanárok szerkesztésében. A Zsebnaptár egy fejezete a hallássérülteknek a háborúhoz való viszonyulását taglalja „Társadalmunk, intézeteink és a világháború" címmel. Ebben a következő sorok

: „társadalmunk hazafias egyesületei éppúgy, mint az egyesek is becsülettel kivették részüket mindazon kötelességekből, melyeket a haza polgáraitól e nehéz időkben megkíván. Egyesületeink szinte vetekedtek abban, hogy vagyoni helyzetükhöz mérten részt vegyenek a hadi kölcsönök jegyzésében. [...] polgári munkának becsületes végzésével is nagy szolgálatot tettek a siketnémák a haza ügyének, [...] sok-sok fegyverfogásra alkalmas férfit váltottak fel a munkában és tették lehetővé azok hadbavonulását. [...] Intézeteink közül több szolgált és szolgál most is hadi érdekeket. [...] Több intézetben pedig tanfolyamok nyíltak meg a háborúban megsiketült, megnémult, vagy beszédhibássá vált katonák rettenetes állapotának javítására".

Zárszóként is lehet közölni a hallássérültek háborús társadalmi és gazdasági szerepvállalását tükröző utolsó

:„Büszke önérzettel s nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk tehát: mi megtettük a kötelességünket!"