"Minősíthetetlenül ízléstelen magatartás bűnében"

Kizárás minden iskolából Sztálin és Rákosi képének összefirkálása miatt

"A nevelőtestület H. F.-t „egyhangúan bűnösnek ítéli a népi demokráciánk és a világ dolgozóinak vezérei: Sztálin és Rákosi elvtársak iránti ellenséges, minősíthetetlenül ízléstelen magatartás bűnében, és ezért javasolja H. F.-ának az ország összes iskoláiból mind nyilvános, mind pedig magántanulóként való kizárását. Egyben megállapítja, hogy intézetünkben fokozni kell a politikai éberséget az ellenséges megnyilvánulások könyörtelen felszámolása és megelőzése érdekében, és megbízza az osztályfőnököket, hogy havonként nézzék végig meglepetésszerűen a növendékek tankönyveit."

Bevezetés 

Az ötvenes években az államot vaskézzel irányító és minden vélt vagy valós ellenséges jelenségre túlzott eréllyel lesújtó rendszer a legapróbb kritikai megjegyzéseket sem tűrte el. Ennek jellegzetes példája az alább közölt fegyelmi eljárás esete, amelynek során egy tanítónő-képző intézeti növendéket az egyik tankönyv képeinek összefirkálása miatt zártak ki az ország összes iskolájából. Ebben az időszakban számos hasonló eset történt, de a mostani különlegességét az adja, hogy a minisztériumhoz felküldött dokumentumokhoz mellékelték a szóban forgó tankönyvet is, benne a máig is jól látszó firkálással.

Ne feledjük, 1952 talán a Rákosi-korszak talán legnehezebb éve volt, ráadásul az ország a vezér 60. születésnapjának nagyszabású megünneplésére készült. Emiatt a legkisebb kilengést is súlyosabban torolták meg. A fegyelmi eljárás oka röviden: a kiskunfélegyházi tanintézet igazgatója 1952. januárjában észrevette, hogy az óra végén az osztály egyik tanulója „kezében volt egy könyv, benne kép barna szegéllyel", s egy osztálytársnőjével nevetgél. Távozásuk után kutatni kezdett a későbbi vádlott padjában, s megtalálta az alkotmánytan-tankönyvet, amelyben észrevette, hogy a benne szereplő Rákosi Mátyás és Joszip [!] Sztálin kép össze van firkálva. (Rákosi esetében az orrnál ez a szöveg állt: „veszélyes furunkulus, legtöbb esetben az agyra megy".)

 

A tanulót azonnal felfüggesztette az iskola látogatásából, majd fegyelmi bizottságot hívott össze, amelyen az amúgy „kulák-származásúnak" tartott diáknak az ország összes iskolájára érvényes kizárását javasolták. Erre joga csak a Közoktatásügyi Minisztériumnak volt, így Bács-Kiskun Megyei Tanács oktatásügyi osztályán keresztül a javaslatot felküldték a tárcához.

A Minisztérium helyben hagyta és hivatalos közlönyben kihirdette a kizárásról szóló döntést. Nem fogadta viszont el az esetleges magántanulói viszonyban történő vizsgáztatás megtagadásának kérését, vagyis ezzel enyhített a büntetésen.

A tanintézet túlbuzgó vezetése azonban az esethez szorosan kapcsolódóan egy másik döntést is hozott. Eszerint az intézetben „fokozni kell a politikai éberséget az ellenséges megnyilvánulások könyörtelen felszámolása és megelőzése érdekében", és utasították az osztályfőnököket, hogy „havonként nézzék végig meglepetésszerűen a növendékek tankönyveit".

Az így keletkezett iratok a Közoktatásügyi Minisztérium Titkos Ügykezelése (TÜK) anyagában maradtak fenn. Szintén megmaradt egy felterjesztett hivatalos okirat, a diák tanulmányi értesítője, melyet nem küldtek vissza. A lényeget tartalmazó jegyzőkönyvet, a megyei oktatási osztály kísérőlevelét és a kizáró határozatot a rövidítések feloldásával együtt szó szerint közöljük. Mivel az eset önmagában érdekes és a főszereplő személye pedig érdektelen, a fegyelmi alá vont személy nevének csak a kezdőbetűit adjuk meg. A tanári kar és az egyéb személyek esetében csak családneveiket adtuk meg kezdőbetűként, az utóneveket meghagytuk. A vonatkozó képeket digitális másolatban közöljük.

 

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő