Romlott húst a munkásoknak

Anomáliák az üzemi étkeztetésben az 1950-es években

Az ’50-es években a kényszervágott, s azután elkobzott húst vagy annak egy részét azoknak juttatták, akik a rendszer bázisát képezték, a munkásoknak és a szegényparasztoknak. Az alábbi források egy ilyen esetet, és az azt követő vizsgálatot mutatják be. Az elkobzott húst kubikusoknak szánták, annak azonban már az átvétel pillanatában szaga volt, mert nagy volt a hőség, és a disznóvágás óta akkor már kb. 12 óra telt el. Másnap ezt adták ebédre a kubikusoknak, akik közül többen kidobták, mert nem tudták megenni.

Az élelmiszerellátás nehézségeinek gyökerei

Az élelmiszerellátás akadozása Magyarországon a háborús gazdálkodás miatt már a II. világháború első időszakában elkezdődött. Az ellátás nehézségeit mutatta, hogy 1940-től az élelmiszertermelés és kereskedelem megszervezését tárca nélküli közellátásügyi miniszter vezette. 1940-től a közellátásügyi miniszter maga jelölhette ki a különböző szabadon forgalmazható nyersanyagok és egyéb árucikkek nagykereskedőit (szén, bőr stb.). Ez a jogosultság idővel szinte minden árucikkre kiterjedt, 1941 decemberében a minisztertanács határozata értelmében a bor, sör és szeszesital nagykereskedést is hatósági engedélykötelesség alá vonták. Az év folyamán minden törvényhatóságnak létre kellett hoznia saját Közellátásügyi Hivatalát. Ezeknek a hivataloknak pontos nyilvántartást kellett vezetniük az összes iparijogosítvány-birtokos, nagykereskedő, elosztó és egyedárus személyéről és származásáról, valamint az általuk forgalmazott



A jegyrendszer bevezetésére már a háború időszakában sor került. Az élelmiszerellátásban a legsúlyosabb helyzet Magyarországon a háborús cselekményeket követően, 1944 végére és 1945 elejére alakult ki.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a helyzet súlyosságának beismeréseként létrehozta a közellátásügyi tárcát, vagyis az 1944. december 22-én kinevezett miniszter, Faragho Gábor, már nem tárca nélküli miniszterként működött. (Faragho Gábor csendőrtábornok volt egyébként az előzetes fegyverszüneti delegáció egykori vezetője.)

1945-ben több miniszterelnöki rendelet is foglalkozott a közellátás ügyével (295/1945. M.E. számú rendelet, 820/1945. M.E. számú rendelet és a 4040/1945. M.E. számú rendelet). A 295/1945. M.E. számú a közellátásügyi miniszter a fejadagok csökkentéséről rendelkezett, s az ostromállapotokat mutatja, hogy a közélelmezés biztosítása alatt ekkor nem csak a polgári lakosság ellátását értették, hanem a Vörös Hadsereg és a Magyar Honvédség ellátását is. A 820/1945. M.E. számú a hiánygazdálkodás következtében kialakult feketézés miatt elterjedt közellátási bűncselekmények megtorlásáról rendelkezett, míg a 4040/1945. M.E. számú már az élelmiszeripari termények, termékek, élő és vágott állatok beszolgáltatását is kötelezővé tette, s e termékek után az állam a közellátásügyi miniszter által meghatározott hatósági árat volt köteles fizetni. A beszolgáltatás alól kibújni próbálkozókat a rendelet szigorúan büntette.

A korabeli élelmiszerellátásnak a leggyengébb pontja a hús- és hentesáruk megtermelése és elosztása volt. A frontvonalnak az ország területén történt végigvonulása ugyanis óriási kárt és pusztulást okozott az állatállományban. A közellátásügyi miniszter 10.003/1944. K.M. számú

a sertés forgalmának és levágásának a szabályozásáról címet viselte, és a kényszervágás különféle eseteit leszámítva megtiltotta a 100 kg alatti testsúlyú állatok levágá-sát. A fenti K.M. rendelet kilátásba helyezte a korábbi, mindenre kiterjedő országos közellá-tásügyi nyilvántartásoknak a rendbehozatalát, amelyek háborús cselekmények miatt zilálódtak szét. A közellátásügyi miniszternek e rendelet alapján joga volt annak meghatározására, hogy az egyes községekben, városokban mennyi élősúlynak megfelelő sertést szabad levágni közfogyasztásra. A magánfogyasztásra szánt sertésvágások csak saját hízlalású sertés esetén voltak megengedettek, de ezekben az esetekben a tulajdonos csak annyi húsárut tarthatott meg, amennyi nem haladta meg a háztartás fejadag szerint számított félévi szükségletét, személyenként legfeljebb 5 és fél kg-ot.

Egy további 10.030/1945. K.M. a szarvasmarha, bivaly, borjú és juh forgalmát és levágását is a fentieknek megfelelő szigorral szabályozta.

Az élelmiszerforgalom és elosztás drákói szabályozottsága egy év elteltével sem veszített szigorából, s ezért 1946-ban sem szűnt meg az élelmiszerek elosztását szabályozó jegyrendszer. A háborús károk mellett hozzájárult ehhez az 1945-ben a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és földmíves nép földhözjuttatásáról szóló törvény megalkotása (1945. évi VI. törvény), amelynek következtében a jól működő mezőgazdasági nagyüzemek helyett felszabdalt földbirtokokon vagy kis parcellákon gazdálkodó és tőkehiánnyal küszködő földművesek termelték meg az élelmezés alapját képező terményeket és termékeket. Természetesen ennek hatékonysága jóval alacsonyabb volt, mint amit korábban a nagyüzemi gazdálkodás mellett el lehetett érni.

A közellátásügyi miniszter 11.440/1946. K.M. számú szabályozta a továbbiakban is alkalmazandó élelmiszer-jegyrendszert. Budapesten és környékén a korábbi szabályozást hagyta érvényben, de vidéken hatósági élelmiszerjegyeket, általános közellátási élelmiszerjegyeket és különféle liszt- és kenyérpótjegyeket vezetett be. Az igényjogosultakat ellátatlanokra és önellátókra osztotta, a nehéz testi munkások és a terhes, szoptatós anyák részére kenyér- és élelmiszerpótjegyek kiutalását tette lehetővé

A korábbi, 1945-ben kiadott miniszterelnöki rendeleteket 1947-ben egy még szigorúbb, a közellátás biztosítsa tárgyában kiadott 3.440/1947. M.E. váltotta fel. Ennek a rendeletnek az alapján lehetővé vált, hogy attól a gazdálkodótól, aki „saját hibájából” nem tett eleget beszolgáltatási kötelezettségének, a háztartási és gazdasági szükségletén felüli terménykészletet is elkobozzák. Sőt, abban az esetben, ha a gazdálkodót terhelő beszolgáltatási kötelezettség kiegyenlítésére ez sem volt elegendő, a közellátásügyi miniszter esetenként – helyszíni külön vizsgálat után – a terményelkobzást a beszolgáltatási kötelezettség mértékéig, a háztartási és a gazdasági szükségletre tekintet nélkül is elrendelhette. A közellátásügyi miniszter e rendelet alapján a beszolgáltatási kötelezettség alá nem eső mezőgazdasági termények, termékek, állatok és általában a közellátás céljára szükséges élelmiszerek forgalmát is szabályozhatta. A szabályozás részletessége odáig ment, hogy a különböző osztályokban sorolt vendéglátóipari egységek, vendéglők étlapján szereplő árakat is pontosan előírta.

A Közellátásügyi Minisztérium a közellátásügyi miniszteri állás megszüntetéséről és az Országos Közellátásügyi Hivatal szervezéséről szóló 1947. évi XXXV. törvény alapján szűnt meg, ill. alakult át hivatallá. A törvény szerint a közellátásügyi miniszter teendőit valamint a megszervezett Országos Közellátásügyi Hivatal felügyeletét is a földmívelésügyi miniszter látta el.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők