Sikertelen támadás a dohányzók ellen

Az Országos Füstmentes Egyesület a rendszerváltás előtt

„A dohányzók közvetve vagy közvetlenül nagyon sok ártalmat okoznak a társadalomnak. Szennyezik a levegőt, rossz példát mutatnak a felnövekvő generációnak. Gyenge akaratú em-berek, a szenvedély rabjai. Az ilyen emberek más területen is lazább erkölcsi felfogást enged-nek meg maguknak. Villamos és autóbusz megállókban valóságos szemétdombot alakítanak ki az eldobott cigaret-tavégekkel, végül és elsősorban saját egészségüket is károsítják, nem szólva terhes anyák fele-lőtlenségéről, akik veszélyeztetik ártatlan magzataikat a nikotin méreggel.”

Levelek az egészségügyi miniszternek

Javaslatok a dohányzás elleni küzdelem elősegítésére

a.

Cs. I. miskolci lakos levele a televízió felhasználására a dohányzás elleni küzdelemben
1987. december 31.

Tisztelt
Miniszter Elvtársnő!

Döbbenetes volt látni és hallgatni Dr. Czeizel Endre 1987. december 27-i előadását, melynek címe

Dohányzás: Tömeggyilkos szenvedély.

Nekem is van fiam, menyem és unokáim is. A fiam és a menyem rendkívül erős dohányosok és igen veszélyes korban vannak, 45-47 évesek.

Nagy nyugtalanságban élünk miattuk, mert mint értelmiségiek, rendkívül túl vannak szakmailag terhelve, a koruk is a legveszélyeztetettebb, és a gyermekeikkel is sok anyagi gond van. Végig gondolva az előadását, azon gondolat jutott az eszembe, hogy javaslatot teszek Önnek, kinek lehetősége van arra, hogy a Televízió esti híradójában - 19.30 h. - tartsanak 2 perces előadást 1 éven keresztül a dohányzás végzetes következményeiről. Ezen időpontban általában mindenki otthon van, és a televíziót nézi. Az előadás legyen egy kissé drámai is, egy-egy statisztikai adat is nagyon sokat tud segíteni a gondolkozás elmélyítésében. A családra, és főleg a gyerekekre is milyen kedvező irányú hatást gyakorol, stb.

Nemzetünk-népünk biológiailag is súlyos válságban van, a nemzet pusztulása szemünk és tapasztalatunk szerint is végzetes irányt vett. Kodolányi János által megírt Ormánysági [!] állapotokat hozza emlékezetünkbe.

Tenni kell most már azonnal, hatásosan és eredményt hozóan.
Bízom Önben, és kérem, hogy tegye lehetővé javaslatom megvalósítását.

Miskolc, 1987. dec[ember] 31.

Elvtársi tisztelettel
Cs. I. 
3527 Miskolc I. [popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Kökény Mihály 1988. január 7-én az alábbiakat válaszolta: „Csehák elvtársnő megbízásából köszönöm levelét. Örülünk annak, hogy átérzi a dohányzás elleni küzdelem fontosságát, és azt gondolom, hogy már ebben az évben – az egészségmegőrzés társadalmi programjának keretében – számos állami intézkedés, helyi kezdeményezés is segíteni fog az Ön által „Tömeggyilkos szenvedélynek” nevezett ártalom visszaszorításában. A legfontosabb persze az, hogy a korlátozó intézkedések, a propaganda olyan meggyőződést érleljenek, hogy az emberek környezetükben is észrevegyék, és szóvá tegyék, ha valaki szenvedélyének mások rovására hódol.”"]

b.

Gy. L. budapesti lakos javaslatai a dohányzás ellen
1988. január 20.

Dr. Csehák Judit Miniszter Asszony részére

Budapest
Egészségügyi és Szociális Minisztérium

Kedves Miniszter Asszony!

Őszintén üdvözlöm új funkciójában, és mindenekelőtt sikeres működést kívánok.
Tudom, hogy nagy, országos horderejű dolgokat kell megoldania, és nem kívánom sok munkáját tetézni levelemmel, de mégis abban a reményben teszem, hátha valamit segítek vele és végső elhatározásra a VI. kerületben elhangzott beszédének az a mondata késztetett, hogy az állampolgár mondja meg, mit szeretne.

Én tisztább levegőt szeretnék,

ezért a dohányzás problémájával kezdem mondanivalómat. Középiskolai tanár voltam, tehát a kérdést a pedagógia oldaláról közelítem meg. Ha ebben a kérdésben a tolerancia motiválja továbbra is intézkedéseinket csupán, véleményem szerint nem sok eredményt érünk el. Olyan kis mértékben tudjuk befolyásolni - és csak az erős akarattal rendelkező - polgárainkat, hogy a mi életünkben változást nem tudunk elérni, mert az utánunk következő generációk a dohányzók rossz példája nyomán nagyobb mértékben fognak dohányozni, mint elődeik.

Továbbá, ha a TV nyilvánossága előtt egy dohányzó nő ki meri jelenteni, hogy senkinek sincs joga füstmentes levegőt kívánni a munkahelyén, és aki ilyet mégis merészel, azt a dohányzó vezető elbocsájthatja a munkahelyéről „összeférhetetlen" tulajdonsága miatt, továbbá iskolában a pedagógus folyosó ügyelet közben dohányzik - felszólítás ellenére is (azt mondja: ha ő nem gyújthat rá, akkor tíz percen belül gyerekhússal fog élni). Az orvosok és ápolónők a kórházban pl. szülészeten is dohányoznak. Ilyen példák láttán nem várhatjuk az átlag polgár gondolkodásmódjának megváltozását.

Tehát, nézetem szerint sokkal radikálisabb módszerekkel kellene ezen a téren eredményt kivívni. Nem véletlenül használtam ezt a kifejezést. A dohányzók közvetve vagy közvetlenül nagyon sok ártalmat okoznak a társadalomnak. Szennyezik a levegőt, rossz példát mutatnak a felnövekvő generációnak. Gyenge akaratú emberek, a szenvedély rabjai. Az ilyen emberek más területen is lazább erkölcsi felfogást engednek meg maguknak.

Villamos és autóbusz megállókban valóságos szemétdombot alakítanak ki az eldobott cigarettavégekkel, végül és elsősorban saját egészségüket is károsítják, nem szólva terhes anyák felelőtlenségéről, akik veszélyeztetik ártatlan magzataikat a nikotin méreggel.

Mi csak kérünk, agitálunk és majdnem csak passzív szemlélői vagyunk ennek a jelenségnek. Amerikában és az északi kulturáltabb államokban messze előttünk járnak jó példájukkal.

Javasolom:

1.) A dohányárusok árusítsanak zsebben és kézitáskában hordható hamutartót, amit megfelelő helyen és időben kiüríthetnek, és nem az utcán, megállókban dobálják el a cigarettavégeket.

2.) Minden doboz cigaretta után legalább 1-2-3 Ft pótdíjat fizessenek addig, amíg az utcán, megállókban, járdán meg nem szűnik az általuk okozott szemetelés.

3.) A járművek ajtajánál, a felszállási oldalon látható nagybetűvel írják fel a reklámok mellé vagy helyett a figyelmeztető szöveget. („Ne szemetelj, ne dobd el a cigarettavéget!")

4.) A járművek belsejében színes képeken mutassák be egy dohányzó ember szürke, gyűrött tüdeje mellett egy nem dohányzó színes, egészséges tüdejét a megfelelő szöveggel, mert az

 kevés dohányzó ember jut el.

5.) A terhes anyákat ne csak az orvosi rendelőkben figyelmeztessék a dohányzás ártalmaira, veszélyére, hanem mindenütt, járműveken, üzletekben, utcán stb.

Lehet, hogy tapintatlanságnak tűnik a dohányzók szemében a sorozatos figyelmeztetés, felszólítás, de a dohányzó emberek sem tapintatosak, és nem udvariaskodnak. Már az utcán, séta közben is kénytelenek vagyunk az előttünk járó dohányzók kifújt füstjét eltűrni.

[...]

Végül elnézést kérek, amiért idejét raboltam, de segítő szándék vezérelt. Köszönöm, hogy elolvasta levelem.

Budapest, 1988. január 20.

Tisztelettel:

c.

M. L.-né budapesti lakos panaszos levele az egészségügyi miniszterhez 
1988. január 26.

Egészségügyi Minisztérium

B u d a p e s t

Mélyen tisztelt Miniszter Asszony!

Újságokban, rádióban, TV-ben, könyvekben olvasom és hallom, hogy a dohányzás milyen ártalmas, ezzel vége is. Magyarországon ezt senki sem veszi komolyan, még talán Önök sem az Egészségügyi Minisztériumban. Példák ezreivel tudom bizonyítani, hogy a dohányosok fittyet hánynak mindenkire, legyen az orvos vagy egészségügyi dolgozó, és füstölnek, mint egy gyárkémény, mindenkor és mindenhol, de azt hiszem, hogy ezt fölösleges volt leírni, hisz erről Ön is tud.

Elnézést kérek e kirohanó levelemért, de felháborít a dohányosok nemtörődömsége és közömbössége a mások egészsége iránt. Nem tudom, hogy Önök miért nem tudnak olyan rendelkezéseket és büntető szankciókat hozni, hogy ezt meg lehessen akadályozni (mert minden látszat arra vall, hogy a propaganda semmit sem használt).

E levelem megírására az késztetett, hogy a leányom most szült a Balassa János Kórházban (Bp. VIII. ker. Vas u. 17.). Megdöbbentem és megdöbbenve tapasztaltam, ahol a gyermekágyas mamák vannak és a vele kapcsolatos folyosón, állandó jelleggel vágni lehet a füstöt, hiába van kitéve, hogy tilos a dohányzás, a csecsemőket ezen a füstfelhőn keresztül hozzák, viszik. Miért lehet kórházakba[n] dohányozni?

Utam az I. ker. Tanács Egészségügyi osztályára vitt más ügyben, ott a szobákban olyan füstfelhő volt, hogy szinte a dolgozókat nem lehet felismerni és ebben a füstfelhőbe[n] fogadják az ügyfeleket. Onnan elmentem az I. kerületi Klubba egy ismeretterjesztő előadást meghallgatni, ott a hallgatósághoz viszonyítva egy pár hallgató pöfékelte a füstöt, hogy az előadás meghallgatását félbeszakítva, többedmagunkkal eljöttünk. Ez így megy mindenhol. Szerintem a dohányzás ártalma vetekszik az alkoholizmus ártalmával. Ezért kérem a Miniszter Asszonyt, hogy tegyen valamit ennek az érdekébe, hogy a dohányzókat rászorítsák arra, hogy csakis a kijelölt helyen dohányozzanak. A szabályok megszegőit szigorúan büntessék, mert másképp a rendeleteknek semmi értelme. Miért kell szenvedni és betegnek lenni azoknak, akik nem dohányoznak?, mert az egészségügyi kiadványokba[n] olvastam, hogy a nem dohányzók mások dohányfüstjétől még betegebbek lesznek, mint a dohányosok, akik fúj[j]ák a füstöt.

Még egyszer elnézést kérek a levelemért, de szörnyűnek érezzük többedmagunkkal ezt a kiszolgáltatottságot a dohányzókkal szemben.

Félek, hogy ez a levél soha sem jut el a Miniszter Asszony kezébe, valamelyik előadónál elakad és az egészből nem lesz semmi, éppen ezért szeretnék választ kapni, hogy eljutott Önhöz e levél. Én is dolgoztam hivatalban és tapasztalatból tudom, hogy sokkal kisebb főnökökhöz sem jutott el a panaszlevél.

Köszönöm, hogy elolvasta levelemet. Válaszát várva

Budapest, 1988. január 26.

tisztelettel:

[popup title="(M. L.-né)
1015 Budapest [...]" format="Default click" activate="click" close text="Csehák Judit 1988. február 2-án a következőket válaszolta: „Köszönettel megkaptam levelét, melyet a dohányzással kapcsolatban írt. Sok vonatkozásban egyetértek Önnel és leghívebb szándékunk, hogy felismertessük a már dohányzókkal annak káros következményeit, és biztosítsuk a nem dohányzók védelmét. Jelenleg előkészítés alatt állnak azok a rendelkezések, amelyek e kérdést megnyugtató módon rendezik.”"]

d.

„Szesztől, füsttől undorodó idős ember" névtelen, cím nélküli levele az egészségügyi miniszternek
1988. január 26.

Budapest, 1988. jan[uár] 26.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Dr. Czeizel professzor évek óta hiába beszél a TV-ben és győzködi az embereket, hogy a cigaretta mennyire ártalmas, az italozást is beleszámítva, hogy fejletlen, koraszülött gyerekek jönnek világra, sok a válás és [a] sok zsír, hús is mennyire ártalmas többek között.

Ha az EüM minisztere ezt nem semmibe veszi.[!] Nem tiltja meg a leghatározottabban, hogy kórházakban, szanatóriumokban, kísérleti intézetekben, ahol pszichológusok dolgoznak, és füstölnek mindenütt, pedagógusok is, és lehetne sorolni tovább. A Kardiológiai Intézetben vizsgálatra várva, egy szűk folyosón férfiak pöfékeltek, ahol a szívműtéteket végzik nagy gonddal. De a folyosón nincs tiltva a dohányzás. Tavaly voltam kórházban, hol ki volt írva: Dohányozni tilos!, de egy nővér, a nővérszobában vígan pöfékelt.

1988-ban végre határozottan meg kellene tiltani a fent említett helyeken, és másutt is a dohányzást, legyen az orvos vagy bárki más. Ne legyen[ek] a TV-ben elmondottak pusztába kiáltott szó. Ez az EüM miniszterének legfőbb feladatai között szerepeljen, ha hivatala magaslatán akar állni, a sok más gondjai közepette.

Szesztől, füsttől undorodó idős ember, aki nem akarja terhelni válaszával sok munkája mellett, ezért nem írja alá a nevét, csak a fenti ügyben rendet szeretne. Eredményes, jó munkát kívánok.

Tisztelettel.

Jelzet: MOL XIX-C-13-a-29-1988. (Magyar Országos Levéltár Szociális- és Egészségügyi Minisztérium)

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő