Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Bevezető

Forrásközlésünk a második világháború befejezését követő időszakban, 1945. május 24. és 1945. december 27. között keletkezett, eddig nem publikált levéltári dokumentumok közzétételére vállalkozik. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található iratok jelentőségét az adja, hogy ritkaságszámba mennek ezekből a hónapokból magánszemélyektől és közéleti szereplőktől fennmaradt levelek, melyek egyedi, sajátos szemszögből adják vissza a kor hangulatát, ugyanakkor árnyalt képet adnak a népjóléti és szociális helyzet változásairól.

A dokumentumok a Népjóléti Minisztérium iratanyagában található

népjóléti miniszter működése alatt keletkezett iratokat ölelik fel. Az ország keleti részének felszabadulása után, 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, az új intézményrendszer részeként létrehozta az 1932-ben megszüntetett . 1944. december 22-én, a Szovjetunióból hazatérő Rákosi Mátyás javaslatára Molnár Eriket az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti miniszterévé nevezték ki. Ezt a funkciót 1944. december 22-től 1945. november 15-ig töltötte be. Ugyanekkor a kormány 1945. december 23-án - a Minisztertanács előterjesztésére - a szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt politikai államtitkárrá, kisgazdapárti politikust pedig adminisztratív államtitkárrá nevezte ki.(Lásd az 1. számú forrást!)

 

Székház ügy

Molnár Erik

Molnár Erik személyében olyan ember került a Népjóléti Minisztérium élére, aki formálisan pártonkívüliként, de a Magyar Kommunista Párt elkötelezett híveként látott feladata elvégzéséhez, és képviselte a rábízott terület érdekeit. Ez különösen a hadifoglyokkal és a Vöröskereszt ügyei feletti felügyelet birtoklásáért, a társadalombiztosító szervezetek állami támogatásáért és a zsidó vagyonokkal, valamint a lakásügyekkel kapcsolatos döntések befolyásolásáért tett erőfeszítéseinél volt érzékelhető. Debrecenben meghozott első intézkedései zömmel a Népjóléti Minisztérium szervezetét

. Alaprendeletei közül az elsőt , az utolsót adta ki. A következő rendeleteket már Budapesten adták ki, ahol a Népjóléti Minisztériumot ideiglenesen az akkori Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri székházában helyezték el. A Budapestre költözés után szinte azonnal megkezdték a tárgyalásokat az önálló székház megteremtése érdekében. Olyan épületet kerestek, ahol a minisztérium valamennyi osztályát el tudják helyezni, ahol „sokkal dinamikusabb munkát" lehet végezni. Első forrásközlésünk a székházkeresés egyik kiszemelt épületének megszerzését mutatja be. A miniszter 1945. május 24-én keltezett levelében arra kérte Budapest polgármesterét, , hogy segítse elő és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az akkor üresen álló - véleménye szerint a minisztérium elhelyezésére alkalmas - épületét elfoglalhassák, és oda mielőbb beköltözhessenek. Kérését azzal indokolta, hogy „sokkal fontosabb a minisztériumok elhelyezése, mint egy egyéni érdekeket szolgáló szálló üzembeállítása". Válaszlevelet nem találtunk az irat mellett, ismeretes azonban, hogy az épületbe nem költözött be a minisztérium, hanem az tulajdonában lévő (Budapest, V. kerület, Akadémia u. 3. sz.) épületben kapott helyet. Az ingatlan hosszas tárgyalások után, végül 1949 augusztusában került a tárca kezelésébe. (Lásd a 2. számú forrást!)

 

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők