Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Bevezető

Forrásközlésünk a második világháború befejezését követő időszakban, 1945. május 24. és 1945. december 27. között keletkezett, eddig nem publikált levéltári dokumentumok közzétételére vállalkozik. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található iratok jelentőségét az adja, hogy ritkaságszámba mennek ezekből a hónapokból magánszemélyektől és közéleti szereplőktől fennmaradt levelek, melyek egyedi, sajátos szemszögből adják vissza a kor hangulatát, ugyanakkor árnyalt képet adnak a népjóléti és szociális helyzet változásairól.

A dokumentumok a Népjóléti Minisztérium iratanyagában található

népjóléti miniszter működése alatt keletkezett iratokat ölelik fel. Az ország keleti részének felszabadulása után, 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, az új intézményrendszer részeként létrehozta az 1932-ben megszüntetett . 1944. december 22-én, a Szovjetunióból hazatérő Rákosi Mátyás javaslatára Molnár Eriket az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti miniszterévé nevezték ki. Ezt a funkciót 1944. december 22-től 1945. november 15-ig töltötte be. Ugyanekkor a kormány 1945. december 23-án - a Minisztertanács előterjesztésére - a szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt politikai államtitkárrá, kisgazdapárti politikust pedig adminisztratív államtitkárrá nevezte ki.(Lásd az 1. számú forrást!)

 

Székház ügy

Molnár Erik

Molnár Erik személyében olyan ember került a Népjóléti Minisztérium élére, aki formálisan pártonkívüliként, de a Magyar Kommunista Párt elkötelezett híveként látott feladata elvégzéséhez, és képviselte a rábízott terület érdekeit. Ez különösen a hadifoglyokkal és a Vöröskereszt ügyei feletti felügyelet birtoklásáért, a társadalombiztosító szervezetek állami támogatásáért és a zsidó vagyonokkal, valamint a lakásügyekkel kapcsolatos döntések befolyásolásáért tett erőfeszítéseinél volt érzékelhető. Debrecenben meghozott első intézkedései zömmel a Népjóléti Minisztérium szervezetét

. Alaprendeletei közül az elsőt , az utolsót adta ki. A következő rendeleteket már Budapesten adták ki, ahol a Népjóléti Minisztériumot ideiglenesen az akkori Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri székházában helyezték el. A Budapestre költözés után szinte azonnal megkezdték a tárgyalásokat az önálló székház megteremtése érdekében. Olyan épületet kerestek, ahol a minisztérium valamennyi osztályát el tudják helyezni, ahol „sokkal dinamikusabb munkát" lehet végezni. Első forrásközlésünk a székházkeresés egyik kiszemelt épületének megszerzését mutatja be. A miniszter 1945. május 24-én keltezett levelében arra kérte Budapest polgármesterét, , hogy segítse elő és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az akkor üresen álló - véleménye szerint a minisztérium elhelyezésére alkalmas - épületét elfoglalhassák, és oda mielőbb beköltözhessenek. Kérését azzal indokolta, hogy „sokkal fontosabb a minisztériumok elhelyezése, mint egy egyéni érdekeket szolgáló szálló üzembeállítása". Válaszlevelet nem találtunk az irat mellett, ismeretes azonban, hogy az épületbe nem költözött be a minisztérium, hanem az tulajdonában lévő (Budapest, V. kerület, Akadémia u. 3. sz.) épületben kapott helyet. Az ingatlan hosszas tárgyalások után, végül 1949 augusztusában került a tárca kezelésébe. (Lásd a 2. számú forrást!)

 

Ezen a napon történt július 11.

1950

Az ÁVH-sok, országszerte – egyházi visszaemlékezések szerint – egy időpontban, éjjel, megrohanták a rendházakat – néhányat később – és a...Tovább

1958

Az Ifjú Gárda megalakulása. 1956-ban, a forradalom után megalakult ifjúsági csoportok kapták ezt a nevet.
Az Ifjú Gárda a KISZ...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők