Szamuely Tibor hagyatéki ügye

A Tanácsköztársaság bukását követően 1919. augusztus 2-án, az osztrák rendőrség elfogta a menekülő Szamuely Tibort, aki a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. Az elhunyt mellett talált bankjegyeket, valamint néhány értéktárgyat a helyi hatóság lefoglalta. A magyar kincstári jogügy-igazgatóság a Szamuely Tibor által a kincstárnak okozott kár fejében kártérítési pert indított az örökösök ellen, amit mindhárom fórumon megnyert. Ezért a halott mellett talált értéktárgyak a magyar kincstár tulajdonába kerültek.

A Tanácsköztársaság bukását követően a menekülő Szamuelly Tibor 1919. augusztus 2-án hajnalban - egy savanyúkúti embercsempész segítségével - osztrák területre érkezett. Az illegálisan érkezőket az osztrák rendőrség a határszéli Lichtenwört községben elfogta és igazoltatta. A személyi motozás elrendelése után Szamuelly a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. A súlyosan sebesültet a Lichtenwört-Neustadt között lévő hadikórházba szállították, ahol rövid idő múltán meghalt. Az osztrák és magyar határrendőrség képviselői - miután az elhunyt személyazonosságát megállapították, - abban egyeztek meg, hogy a holttestet magyar területen temetik el. Ezért a halottat Wiener Neustadtból Savanyúkútra szállították, ahol először a temető árkába, majd 1919. augusztus 14-én - a hatóságilag elrendelt agnoszkálás után - a falu határában, jeltelen sírba temették el.

Az elhunyt mellett talált bankjegyeket, valamint egy pár négy briliánskővel ékesített kézelőgombot és egy ezüst Omega karórát, továbbá egy Franz Krause névre kiállított Szamuelly Tibor fényképével ellátott hamis ukrán útlevelet a Wiener Neustadt-i rendőrség lefoglalta.

A fenti értékeknek, mint bűnjeleknek - indoklás szerint ezek bűncselekmény elkövetése útján kerültek Szamuelly birtokába - lefoglalására és kiszolgáltatására vonatkozó magyar büntetőbírói megkeresést az osztrák bíróság elutasította és az örökösödési adó kivetésére vonatkozó eljárást az osztrák törvények szerint lefolytatta. Az örökösödési illeték lefizetése után az osztrákok a pénzt és az értéktárgyakat a budapesti központi járásbíróságnak, mint hagyatéki hatóságnak átadták. (A Szamuelly Tiborhoz került értékeket azért nem kobozták el, mert öngyilkossága miatt a bűnvádi eljárás lefolytatására nem volt lehetőség.)

A hagyatéki tárgyalás szerint az örökösök - az apa, Szamuelly Lajos örökösödési igényt nem támasztott - az elhunyt testvérei Margit, György, János és István voltak. A magyar kincstári jogügy-igazgatóság a Szamuelly Tibor által a kincstárnak okozott kár fejében 40.000 pengő erejéig a fenti örökösök ellen kártérítési pert indított, amelyet mindhárom fórumon megnyert. Ezért a halott mellett talált értéktárgyak, valamint a Magyar Általános Hitelbank Részvénytársaságnál őrzött 1748. számú "Vörösőrség Rögtönítélő Törvényszék Szamuelly Tibor" című letétben őrzött ingóságok több mint nyolcévi jogi procedúra után a magyar kincstár tulajdonába kerültek.

Forrás: MOL Igazságügyminisztériumi Levéltár Elnöki bizalmas iratok (K 578) 1927-919
A budapesti büntető törvényszék végzésének felterjesztése az igazságügyminiszter részére a Szamuelly Tibor ellen megindított eljárásról - Budapest, 1920. február 27.

 

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők