Egy orosz anarchista golyója halálra sebzi Paul Doumer francia államfőtTovább
Archívum
„48-ban még a Borbás testvéreknél bedumáltak a pártba. Volt DISZ, SZIT, én benne voltam mindenben. Végig maradtam is párttag. '61-ben kizártak a pártból az egyházi esküvő miatt. Dupla esküvőnk volt, egybe rendeztük a feleségemnek a húgával. Szerintem ma sem tudják a gyárban, hogy mindkét gyerekemet megkereszteltettem titokban az óbudai nagytemplomban. Aztán egy év múlva ismét tagjelölt lettem a pártban, és visszavettek.”
MESZÖV megyei igazgatósága 1959. április 14-én tartott ülésén egy dokumentációs és irattárrendező bizottság szervezéséről határozott. A bizottság feladata: a „megyei szövetkezeti mozgalom fejlődésének felkutatása, ledokumentálása volt. Május elején, a kidolgozott terv szerint megkezdődött az adatgyűjtés, de a volt Hangya-szövetkezetek irattárából már semmit sem találtak meg.
Kádár János számára 1956. november 4-től kezdve Moszkva volt az orientációs pont, Nyikita Hruscsovval életre szóló barátságot is kötött. Kádár egyetlen egy esetben, az SZKP KB 1964. október 14-ei, Hruscsov felmentéséről szóló határozatával összefüggésben vállalta a szovjet vezetéssel szembeni nyílt szembenállást. Az itt közölt dokumentumok a budapesti szovjet követség feljegyzései Kádár János és a nagykövet közötti beszélgetésekről, amelyeket Hruscsov leváltásával összefüggésben folytattak.
1964. december 5-én a Népszabadság hírül adta, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozást folytatott Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója és 11 társa ellen. A nyomozás megállapításai szerint Onódy és társai éveken keresztül „csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont”. Az Onódy-ügy akarva-akaratlanul is összekapcsolódott a Hruscsov 1964 októberi leváltása nyomán a magyar pártvezetésben kialakuló bizonytalansággal, amely leginkább azt a kérdést vetette fel, miként tud úrrá lenni Kádár János pozíciója megingásán.
Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. Az itt közölt magánlevél születését meghatározó fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának kedélyállapotát. A levélíró azon kívánsága, hogy levele ne jusson illetéktelen kezekbe, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották…
A Magyar Dolgozók Pártja iratainak a Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumai között van tíz doboznyi fakózöld borítású spirálfüzet. Ezek a füzetek gyorsírással készült feljegyzéseket tartalmaznak, a feljegyzések 1948. és 1956. között készültek a Magyar Dolgozók Pártja központi vezető szerveinek ülésein, de tartalmaznak vezető funkcionáriusok számára készült beszédvázlatokat, előkészítő feljegyzéseket, hozzászólások tervezeteit is. Közölt forrásunk egy ilyen eredetileg gyorsírásos jegyzőkönyv a PB 1953. november 5-ei üléséről.
II. János Pápa 1982. október 7-én fogadta a Lékai László esztergomi érsek vezetésével Rómába érkezett 22 tagú (teljes) magyar katolikus püspöki kart. Az esemény az 1945 utáni magyar vatikáni kapcsolatok csúcspontjának tekinthető. A vatikáni ad limina látogatás jól jellemzi a békés egymás mellett élés elvének egyházpolitikai megvalósulását. A főpapi delegáció hazaérkezését követően azonban az Állami Egyházügyi Hivatal megyei megbízottai felkeresték a püspököket, így Bánk József váci érsek-püspököt is, és beszámoltatták őket a látogatásról.
„Alapvető feladat a nyilvántartott személyek szűrése és közülük azoknak a személyeknek kiválasztása, akik állambiztonsági szempontból magatartásuk és tevékenységük alapján indokoltnak látszik, a folyamatos ellenőrzésük megszervezése. Kiválasztani azokat a személyeket, akik tömegbefolyással rendelkeznek és hajlamosak ellenséges tevékenység elkövetésére. Szükséges a vonaldossziéban szereplő személyek ellenőrzése abból a célból, hogy közéjük megfelelő ügynöki beszervezést eszközöljünk. Ez lehetőséget ad ismeret bővítésére, a személyek alapos és többoldalú megismerésére.”
A Tanácsköztársaság bukását követően 1919. augusztus 2-án, az osztrák rendőrség elfogta a menekülő Szamuely Tibort, aki a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. Az elhunyt mellett talált bankjegyeket, valamint néhány értéktárgyat a helyi hatóság lefoglalta. A magyar kincstári jogügy-igazgatóság a Szamuely Tibor által a kincstárnak okozott kár fejében kártérítési pert indított az örökösök ellen, amit mindhárom fórumon megnyert. Ezért a halott mellett talált értéktárgyak a magyar kincstár tulajdonába kerültek.
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1960-ban „A tízéves Sztálinváros” címmel diafilmet hozott forgalomba. Az azóta eltelt több mint négy évtized igazi művelődéstörténeti adalékká érlelte a fekete-fehér kockákat. E diafilm propaganda szerepe letagadhatatlan, az alábbi képek azonban már kiadásuk évében sem feltétlenül csak azt mutatták meg, amit meg akartak velük mutatni, és így mégis tükrözik a kort, amelyben készültek.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Ezen a napon történt május 06.
1932
1937
A New Jersey melletti Lakehurst-nél a hidrogénnel töltött Hindenburg léghajó, fedélzetén 72 utassal, leszálláshoz készülve kigyullad és...Tovább
1941
Maróti Géza műépítész, szobrász (*1875)Tovább
1963
Kármán Tódor magyar gépészmérnök, az aerodinamika és az űrkutatás kiemelkedő alakja (*1881)Tovább
1975
Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek (*1892)Tovább
Beköszöntő
Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből
Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.
Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.
De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.
Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.
Budapest, 2021. április 16.
A szerkesztők