Újévi mintaünnepség 1951-ben

avagy hogyan végezze ki Döbrögit, Titót és Francót Ludas Matyi szilveszterkor?

„A brigád tagjai körülfogják az ellenséges alakok maskaráit, majd Ludas Matyi rövid rigmussal, vagy néhány szóval tréfás ítéletet mond rájuk, és egy nagy kardalakú libatollal jelképesen kivégzi őket. Ezek kimúlnak és a többi maskarás, a dobosok, kolomposok nagy lármával kicipelik őket. A csoportot követi egy most megjelent maskarás, az Óév figurája, aki túlzott, tréfás zokogással megy utánuk.”

Bevezetés 

A Rákosi-korszakban - mint ahogy más diktatúrákra is jellemző módon - a kultúra minden színterét propagandacélokra használták fel. Így a fordulat éve után a Révai József irányítása alatt álló kulturális élet a napi politika kiszolgálójává süllyedt.

A meghirdetett kultúrforradalom keretében kívánták megteremteni az új embertípust, a szocialista embert, és e cél szolgálatába igyekeztek állítani az iskolákat, a művészeteket, a

Így a különböző ünnepeknek, megemlékezéseknek is fontos szerepük volt a politikai propagandában. A legfontosabbak természetesen az országos szinten megrendezett ünnepségek voltak, amelyek a sajtóban is rendkívül nagy visszhangot kaptak; egy-egy országos szintű rendezvény után a Szabad Nép aznap szinte csak az adott ünnepségről cikkezett. A legfontosabbak közé tartozott a második világháború vége (felszabadulás), a munka, az alkotmány és a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom" ünnepe. De a felsoroltak mellett megünnepelték a nőnapot, az 1848-1849. évi magyar forradalmat és szabadságharcot, a néphadsereg napját és Sztálin születésnapját.

A központi, országos ünnepségek mellett a megyékben, a városokban, a községekben is megszervezték a helyi megemlékezéseket. Ezek az ünnepségek meghatározott rendben folytak, sokszor előre gyártott programokkal határozták meg a szervezők igen szűkösnek bizonyuló mozgásterét. Az ünnepek műsorrendjének összeállításához általában műsorfüzeteket adott ki a Népművelési Minisztérium, a Népművészeti Intézet, a Magyar-Szovjet Társaság, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és egyéb társadalmi szervezetek is. Ezekben műsorjavaslatok voltak, amelyeket fel kellett használniuk a községeknek programjaikban. A műsorokban a művelődési otthonok kultúrcsoportjai, amatőr színészek léptek fel dalokkal, szavalatokkal, kisebb jelenetekkel. Egy-egy ünnepség az egész település lakosságát igyekezett mozgósítani szellemi és fizikai tevékenységre egyaránt. Például a május 1-jei ünnepségek előtt már előző nap kultúrcsoportok járták körbe a falut, agitálták az embereket a másnapi programok megtekintésére, valamint feldíszítették az egész községet. Zenés ébresztő után gépi, lovas, biciklis, gyalogos felvonulás következett, miközben tömeg- és népdalokat énekeltek. Egész nap szellemi-, sport- és ügyességi versenyeket rendeztek, este pedig táncmulatság zárta az ünnepi rendezvények sorát.

A nemzeti, állami ünnepek mellett falunapokat, szüreti és arató ünnepségeket is tartottak. Ezeket az ünnepségeket nem minden községben rendezték meg, általában havonta egy-egy járás egy-egy

A Népművelési Minisztérium a Népművészeti Intézet segítségével úgynevezett minta ünnepségeket tartott néhány településen. A mintaünnepségekkel célúl tűzték ki, hogy megfelelő példaként álljanak a többi község népművelési szakembere előtt a későbbi rendezvények megszervezésében. 1951-ben például országszerte nyolc helységben tartottak minta arató ünnepségeket. A Népművészeti Intézet pontos forgatókönyvet állított össze az egész napi mulatságra, ahol kiemelt szerepet kapott a

 A szintén ebben az évben megtartott minta szüreti ünnepségeken elsősorban a tervkölcsön-sorsolással és a munkaversennyel

Az itt közölt források szintén egy ilyen mintaünnepséggel foglalkoznak, az újévi mintaünnepség e terve is a Népművészeti Intézetben készült. A kísérőlevélben említett Népművelési Híradó decemberi számában található Békeharcunk ünnepei című cikk a kor sajátos hangvételének megfelelően nyújt segítséget abban, miként lehet méltó módon megünnepelni a decemberre eső ünnepeket, azaz adott időszakban: Sztálin születésnapját, a karácsonyt és a szilvesztert. Ez utóbbi „tervünnepély" címen szerepel a cikkben, ahol a cikkíró az egész évet „tervév"-nek nevezi, így „december 31-én a tervév sikeres lezárását és a új tervév kezdetét ünnepeljük". A cikkben megadott szempontok szerint az ünnepségnek vidámnak és harcosnak kell lennie;

A fent említett irományt kívánta kiegészíteni a Népművészeti Intézet részletes ünnepi terve. Ebben az újévi mulatság pontos forgatókönyvével találkozhatunk.

Ma már bizonnyal nevetségesnek hat, de adott korban belefért az elképzelésekbe az irodalmi alak Döbrögi, a jobboldali diktátor Franco és az egykori kommunista partizán, de Moszkvával szembeszálló Tito együttes szerepeltetése a maskarás játékokban (mint a népi demokrácia ellenségei), akiknek kivégzését az ünnepség fénypontjaként Ludas Matyi hajtja végre. Az pedig már-már a képzavar kategóriájába tartozik, amikor az újévet jelképező leányt, aki papíról fehér galambot tart a kezében, egy ifjú kéri táncra, aki viszont egy ötágú csillagot markol közben (igaz, a forrás nem írja, hogy a csillag vörös, de nemigen lehetnek kétségeink).

Ezen a napon történt február 25.

1906

Megtartotta alakuló ülését az Országos Gyermekvédő Liga, amely az egyik legjelentősebb társadalmi gyermekvédő szervezetté fejlődött. Célja...Tovább

1947

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát a szovjet megszálló hatóságok Budapesten jogellenesen elfogják és a Szovjetunióba...Tovább

1948

Fordulat Csehszlovákiában: Klement Gottwald kommunista többségű kormányt alakít.Tovább

1983

Tennessee Williams amerikai drámaíró (*1911)Tovább

1991

Budapesten aláírják a Varsói Szerződés április 1-jei megszüntetéséről szóló megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők