Cseppkő mint propaganda-eszköz Aggteleken

1950-ben a Népművelési Minisztériumban az aggteleki–jósvafői cseppkőbarlangot a babonák elleni küzdelem egyik fontos támaszának látták. Javaslatot dolgoztak ki a barlang természettudományos propagandaközponttá való kiépítésére, a megfelelő káderek – jelen esetben a barlangi túra vezetőinek – hiányos dialektikus materialista ismereteinek bővítésére, képzésére, a Barlangmúzeum felállítására, a kisvasút megépítésére, illetve a környék modernizálására.

Bevezetés 

1948-ban új korszak kezdődött el Magyarország életében, ez teljes politikai, gazdasági és társadalmi változást hozott, amellyel párhuzamosan elindult a kulturális élet átalakítása is. A Rákosi-korszakban Magyarországon a kultúra a politikai élet kiszolgálójává degradálódott. A művelődés színtereit, módszereit, eszközeit és alkalmait a politikai élet irányítói határozták meg. Kultúrforradalmat hirdettek, amely nem volt más, mint a fennálló rendszer alapjait biztosító pillérek egyike. Felülről szervezett és irányított, jól behatárolt programként jelent meg az iskolán kívüli népnevelés egész rendszere. Ezeknek az ideológiai elveknek iskolán kívüli terjesztését segítette az 1949. évi XV. törvény, amely létrehozta a Népművelési Minisztériumot. E döntéssel elindult a népművelés intézményrendszerének országos szintű irányítása és megszervezése. A Népművelési Minisztérium a művelődés szinte minden részét felügyelte: az irodalmi életet, a képző- és iparművészetet, a zene és tánc területét, a könyvtárakat, a színházakat, a mozikat stb. Meghatározta a művelődés irányvonalát, amelynek természetesen a politikai elvárások adtak keretet. Ideológiai szempontból a marxi materialista elmélet lett a kiindulópont. Emellett a művelődési intézményeknek mindig a gazdasági és politikai élet sikereit kellett propagálniuk. Társadalmi szempontból pozitív példaként a dolgozó paraszt- és munkásember jelent meg, ellenpólusaként, negatív példaként a klérus és a kulák.

A népművelés egyik fontos feladata lett a természettudományos ismeretek minél szélesebb körű terjesztése, elsősorban a vallásosság háttérbe szorítása érdekében. Ezt szolgálták a Szabad Föld Téli Esték és a Szabad Föld Vasárnapok ismeretterjesztő előadásai, a természettudományos szakkörök működései, a különböző alapismereti tanfolyamok tananyagai, természettudományos filmek és diafilmek kockái; és így rátaláltak az Aggteleki Cseppkőbarlangban meglévő lehetőségekre.

Az Aggteleki Cseppkőbarlang Közép-Európa legnagyobb barlangrendszere, a barlang sziklacsarnokai, hatalmas cseppkövei a természet többszázezer éves (magát a barlangot másfél-két millió évesre becsülik a szakemberek) munkájának az eredményeként jöttek létre. A víz, az erózió és a korrózió folyamatos együtthatásának jelentkezését a természettudományos ismeretek bővítésére mindig is használták, de 1950-ben ettől többet véltek benne felfedezni, így a Népművelési Minisztérium „természettudományos propaganda szempontjából megtekintette az aggteleki-jósvafői cseppkőbarlangot". Nemcsak a földfelszín állandó átalakulásának bizonyítására, a különleges állat- és növényvilág bemutatására gondoltak a cseppkőbarlanggal kapcsolatban, hanem a babonák leküzdésének egyik fontos támaszát látták benne. Javaslatot dolgoztak ki a barlang természettudományos propagandaközponttá való kiépítésére, a megfelelő káderek - jelen esetben a barlangi túra vezetőinek - hiányos dialektikus materialista ismereteinek bővítésére, képzésére, a Barlangmúzeum felállítására, a kisvasút megépítésére, illetve a környék modernizálására.

A közzétett dokumentumok a propagandamunka elindulását mutatják be. Az első dokumentum az általános tudnivalókat ismerteti a cseppkőbarlanggal kapcsolatban, kiemelve rendkívüli természeti adottságát, amellyel a természettudományos propagandát erősíthetik. A következő irat a barlang cseppköveinek elnevezését megváltoztató bizottság munkájának eredményét mutatja be. A bizottság a korábbi, a görög-római mitológiából (pl. Jupiter trónja), a vallás területéről (pl. Paradicsom), vagy a történeti múltból (pl. Nagy Sándor) vett figurák elnevezéseit, a mese (pl. Csipkevár), a népies motívumok (Matyórojt), és a kor ideológiájába teljességgel passzoló (pl. Szabadság) elnevezésekkel váltotta fel. A harmadik dokumentum az Aggteleki Cseppkőbarlang természettudományos propaganda-központtá alakításának konkrét javaslatait tartalmazza röviden.

A negyedik - talán mondhatni, hogy a legérdekesebb - dokumentum a barlangot bemutató idegenvezetők számára készült pontos szöveganyagot teszi közzé. Ez - aKalauz barlangvezetők részére - csak töredékesen maradt fent, de a kor szellemiségének pontosabb megértéséhez feltétlen szükséges megjelentetni. Az utolsó dokumentum a barlang és hozzátartozó turistaszálló szabályzatának tervezete, ebben szintén nagy hangsúlyt helyeztek e természeti képződmény népművelésben betöltött szerepének kiemelésére.

A dokumentumokat szöveghűen közöljük a helyesírási hibák kijavításával; az értelmetlen mondatok után [!] jelölést használtunk, a rövidítéseket szögletes zárójelben oldottuk fel.

Ezen a napon történt április 17.

1989

A Magyar Demokrata Fórumhoz tartozó fiatalok szándéknyilatkozatot fogadtak el arról, hogy ifjúsági mozgalmat indítanak. Kinyilvánították,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők